Komáromi Lapok, 1939 (60. évfolyam, 1-52. szám)
1939-09-23 / 38. szám
Lapunk mai száma a jövő heti budapesti rádióműsort hozza Hatvanadik évfiolyam______________________38. szám__________________Szombat, 1939. szeptember 23. Alapította: néhai TUBA JÁNOS. — POLITIKAI, TÄRSADALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI LAP — Főszerkesztő: GAAL GYULA Dr. Előfizetés: Egész évre 10 Pengő, félévre 5 Pengő, negyedévre 2.50 Pengő. Egyes példány 0.20 Pengő. Felelős szerkesztő KÁLLAY ENDRE DR. Szerkesztő BARANYAY JÓZSEF DR. Főmunkatársak: FÜLÖP ZSIGMOND és SZOMBATHY VIKTOR. Szerkesztőség és kiadóhivatal Nádor ucca 29. Megjelenik minden szombaton. Kéziratokat nem adunk vissza. Fegyelem és nyugalom Komárom, — szeptember 22. A Németország és Lengyelország között felmerült súlyos konfliktust fegyverrel intézik el a perben álló felek s három hét alatt annyira fejlődtek a hadműveletek, hogy a lengyel földön dúló háború pár nap alatt befejezést is nyer. Vasárnap a Szovjetunió is beleavatkozott az ügybe, az orosz csapatok Lengyelország keleti határát átlépték s egy hét leforgása alatt elfoglalták az ország keleti részét a határ hosszában. A nemei hadsereg főparancsnoka legutóbb kiadott napiparancsában már arról beszél, hogy a Lengyelország elleni katonai műveletek lezárultak, ami fezt is jelenti, hogy az elfoglalt országban rövidesen nyugalom és csend következik be. Igaz, hogy Varsó védőcsapatai még elszántan harcolnak az ellenséggel, azonban az ellenállás már nem sokáig tarthat, mert a túlnyomó erővel szemben végre Is kénytelen lesz a bátor védősereg feladni a harcot. Az ország keleti részén még több helyen harcol a lengyel sereg s az orosz előnyomulóknak ellentállanak, különösen a hatalmas erdőségek és mocsarak vidékén, amelyek igen kedveznek A gerilla harcoknak is. A nyugati fronton a franciák kezdték meg hadműveleteiket 3 mivel a németek részéről nagy elleniállásra találnak a esapalok, itt egyelőre csak helyi jellegű harcok folynak. Hitler vezér és kancellár Daneigban nagy beszédet mondott, amelyben rámutatott a háborút felidéző okokra s kijelentette, hogy Dánéig német marad örökre és kijelentette azt Is, hogy Németiország semmi körülmények közölt sem fog behódolná a »háborús uszítok« fenyegetései és erőszakosságai előtt. A béke mcgfcip rendesére tett utolsó kísérletek ismertetése és a lengyelországi hadjárat részleteinek feltárása után erélyes hangon jelentette ki, hogy a mai Németországnak nem lehet már ultimátumot küldeni. A beszéd üzenet volt Londonnak és Párizsnak s óz angol alsóházban Chamberlain miniszterelnök válaszolt Hitlernek. Az angol miniszterelnök a szovjetnek beavatkozását nem tartja váratlannak, de megjegyezte, hogy a szovjet támadása épen akkor történt, amikor már Lengyelországot leverlek s bár még lehetetlen volt B közbejött események teljes horderejét mérlegelni a kormánynak, semmiben sem módosult az angol kormánynak az az elhatározása, hogy' teljesíti kötelezettségét Lengyelország irányában és folytatja a háborút mindaddig, amíg kötelezettségeinek eleget nem tesz. S ezzel kapcsolatban a francia államtanács újból inegerősftette Franciaország és Anglia legszorosabb együttműködéséi. Chamberlain szerint Anglia három évre készül fel a háborúra, hogy a reáváró feladatokat megoldhassa, Németország pedig reméli, hogy az esetleges hosszú háború esetén a semleges államok, de főként Oroszország támogatni fogják az élelmezés tekintetében, amivel ellensúlyozni fogja az ellene indított gazdasági blokádot. A semleges államok újra kijelentették, hogy ragaszkodnak a semlegesség szigorú betartásához, viszont Roosevelt elnök az Egyesült Államok semlcgességi törvényének megváltoztatására igy ekszik rábírni a pártokat. Mussolini újabb béketervekkel foglalkozik és a béke érdekében egy európai békekonferenciát szándékozik egybehívni. Ezekben a súlyos időkben, amikor az egész világon állandó feszültség uralkodik » népek között s az országokban, minden állam nagy erőfeszítéseket lesz, hogy távoltartsa magát a háborútól, mely a civilizáció vívmányait rombolja össze. A gyorsan egymást követő események egyik iz-A lengyel háború legújabb eseményei MEGÁLLAPÍTOTTAK A NÉMET-OROSZ DEMARKÁCIÓS VONALAT. A német távirati iroda jelenti: A pénteki nap nagy eseménye az a tény, hogy a német kormány és Oroszország kormánya megállapította azt a határvonalat, amely a német haderő és a szovjethadsereg között választóvonalként fog szerepelni. A hivatalos jelentés szerűit ez a demarkációs vonal északon Kelet-Poroszország határánál körülbelül Johanisburgtól délre, a Pisia folyó irányában halad és azután a Pisia torkolatánál a Narew vonalát követi, úgyhogy Lomza és Ostrolenka az orosz haderők területére esik, azután továbbhalad a vonal a Narew mentén egészen a Narewnek a Visztulába való betorkolásáig, majd a Visztulát követi, úgyhogy Varsó városát is kettészeli, egészen le a San torkolatáig, innen pedig a San vonalát követi, egészen az Uzsoki-szorosig. Eszerint tehát megszállási szempontból úgy osztozkodott meg a német és az orosz haderő, hagy Lengyelországnak körülbelül egy harmada manapirendjere tűzték a mezőgazdasági munkásság biztosításának kiterjesz-i léséről szóló törvényjavaslatot, mely a kiöregedett mezőgazdasági munkások, cselédek özvegyeinek szociális helyzetét akarja megjavítani. Ezen az ülésen volt a legelső alkalom arra, hogy a képviselőház új házszabályait íalkalmazzák a tanácskozási rend megtartásában. Az ülésen a házszabályok egyék legfontosabb intézkedése, az úgynevezett vezérszónoki rendelkezés is életbelépett, amely azt jelenti, hogy minden párt ötven-ötven képviselő nLán egy-egy vezérszónokot állít, aldnek beszédidejét egy órában állapították meg. Az ülésen vitéz Bobory György elnök bejelentette, hogy kiket választott meg a képviselőház az egyes bizottságok elnökeivé. A földmívelésügyi bizottság elnöke báró Vay László, a külügyi bizottság elnöke vitéz Imrédy Béla, a pénzügyi bizottságé Ivády Béla s a közoktatási bizottság elnöke pedig Ferenczy Tibor lett. A javaslatot Mégay Károly képviselő, előadó ismertette, aki rámutatott arra, hogy a javaslat törvénygalomból a másikba ragadják az embereket s könnyen pánikot idézhetnek elő az ingatag alapon épült államokban. Magyarországon azonban a legpéldásabb rend és fegyelem honol, itt mindenki megőrizte lelki nyugalmát s rendesen folytatja mindennapi munkáját. Külföldi lapok szerint Magyarország a béke oázisa Középeurópában, a magyar nemzet vezetői ée sajtója teljesen egyetértenek abban, rád német megszállás alatt, kétharmada pedig orosz megszállás alatt. Ezt a vonalat egy orosz-német katonai bizottság állapította meg, mégpedig már akkor, amikor az orosz haderő átlépte a lengyel határt. Most csak annyi történt, hogy ugyanezt a vonalat a két kormány is jóváhagyta. —o— A német véderőfőparancsnokság közli: »A német és orosz csapatok mozdulatai tervszerűen és a legjobb egyetértésben folynak a megállapított demarkációs vonal felé. Lembergnél az olt harcoló német csapatokat orosz kötelékek váltották fel. A tomaowi csata zsákmánya és foglyainak száma egyre emelkedik. Prágából (Varsó külvárosa) a lengyelek kitörési kisérleteket tettek, de mindig visszavertük őket. A varsó— siedleei vonalon Kaluszyn mellett rövid ütközet után ellenséges páncélvonatot zsákmányoltunk. A diplomáciai testület 178 tagja és 1200 más külföldi csütörtökön a német katonai hatóságok által meghatározott úton elhagyhatta Varsót. Néérőre való emelkedésével a mezőgazdasági munkások és cselédek özvegyei hatvanéves koruktól kezdve özvegyi járulékban fognak részesülni.' Eddig mintegy 73.000 öreg mezőgazdasági munkásnak folyósítanak nyugdíjat. Az özvegyi járulék fele lesz annak az összegnek, melyre a meghalt férjnek igénye vagy várománya volt. A javaslat szerint az özvegyi járulékkal kiegészített öregségi biztosítás költségei évi 13 millió pengőt igényelnek. Ezt az összeget állami törvényhatósági és munkaadói hozzájárulás útján fedezik. Az állami hozzájárulás ezentúl évi hat és fél millió pengő lesz, vagyis két millióval több, mint eddig. A törvényhatóságok együttes hozzájárulását évi 250 ezer pengővel emelik. Az előadó hangoztatta, hogy az özvegyi járulék őszszegét maga is kevésnek tartja, de a jelenlegi gazdasági és pénzügyi viszonyok között nagyobb összeg folyósítása lehetetlen, mert sem az állam, sem a földbirtok nem bír el nagyobb megterhelést. Az előadó beszéde után megindult a vita, a pártok szónokai mondták el beszédeiket, majd pénteken folytatták a törvényjavaslat tárgyalását. hogy Magyarországnak békére van szüksége és békét kíván. Magyarország nyugodtan figyeli az orosz beavatkozás által teremtett új fordulatot, mely új tényezőt jelent a helyzetben, de hatását egyelőre még nem lehet áttekinteni. Teljes bizalommal az egyetlen Vezér és a kormány bánt, higgadt bölcsességgel tekint a jövő elé, mely az ő igazságát érteti és viszi teljesedésbe. met tisztek fogadták és a rendelkezésre bocsátott vonatokon még az éjjel Königsbergbe szállították őket. Valamennyi külföldi sértetlen és semmi baja sincs. Nyugaton csak felderítő csapatok hajlottak végre egyes vállalkozásokat. Egy francia vadászrepülőgépet légi harcban lelőttünk.« (MTI.) A NYUGATI FRONTON NEM TÁMADNAK A NÉMETEK. A nyugati fronton csak egészen jelentéktelen előcsatározások folytak a két erődítési vonal közötti téren. A külföldi sajtó már napok óta állandóan hoz híreket arról, hogy' a németek nagy támadásra készülnének a Maginotvonal ellen. Ezt a hírt, német hivatalos részről már többízben megcáfolták és megtehették ezt annál inkább, mert hiszen maga a német államfő is többízben jelentette ki, hogy Franciaországgal szemben semmiféle követelése nincsen. A SZOVJETCSAPATOK MEGSZÁLLTÁK PINSK városát. Moszkva, szeptember 22. A szeptember 21-i szovjetorosz hadijelentés így szól: A szovjet hadsereg csapatai szeptember 21-én megerősítették az előző napon elért vonalakat. Nyugat-Fehérorosz ország és Nyugat-Ukrajna megszállt területeit a Kobrin—Luninez-vonaltól délre megtisztították a lengyel hadsereg maradványaitól. A szovjet hadsereg osztagai este 7 órakor megszállották Pinsk városát és Lemberg, valamint Samy környékét megtisztították a lengyel alakulatoktól. (MTI.) Rendelet a mozik rendjéről A Magyar Távirati Iroda jelenti: A belügyminiszter rendeletet adott ki a mozgófényképüzemekben az előadás rendjének és a közrend biztosítása érdekében. A rendelet szerint mozgófénykép'üzem előadásai során az időszerű események bemutatásával kapcsolatban mindennemű tetszés vagy nemtetszés nyilvánítása (taps, fütty, pisszegés stb.) tilos. A tilalomra a mozgószinház engedélyese (üzemvezetője) köteles a közönség figyelmét valamennyi előadáson vetítés útján, továbbá a mozgószinház előcsarnokában és a nézőtéren jól látható helyen olvasható betűkkel, figyelmeztető táblán felhívni. Kihágást követ el és tizenöt napig terjedhető elzárással büntetendő, aki amozgófényképüzem előadásai során az időszerű. eseményekkel kapcsolatban teszést vagy nemtetszést nyilvánít, úgyszintén az a mozgófénykép-engedélyes (felelős üzemvezető), aki a közönség ilyenirányú figyelmeztetésére vonatkozó rendelkezésnek nem tesz megfelelően eleget. Első ízben alkalmazták az új házszabályokat a képviselőházban A mezőgazdasági munkásság biztosításának kiterjesztése A képviselőház csütörtöki ülésének