Komáromi Lapok, 1939 (60. évfolyam, 1-52. szám)
1939-09-16 / 37. szám
1939. szeptember 16. KOMÁROMI LAPOK 9. oldal. C5l»*°TT 2 AJTÓS. 1.1 LIT. 4 ULESES, Z AJTÓS. CSUKOTT OAJTÓi.CiUXQTT_ Z5UT, ÜLÉSES, 2 AJT&' CiUKOTT CSUKOD1] liszt, *Ajr0i‘ 4AJTÚSXÍU, Modern Auto-, Vacuum- és Bosch-Servicc. — Nagy ügyességgel kerítettek kézre egy persely-fosztogatót. Szombaton az újkomáromi kát. kistemplomban a Jézus Szíve perselyt ismeretlen tettes feltörte és tartalmát magával vitte. Jelentették ezt nyomban a rendőrségen és tudomást szerzett róla Kővári Lajos főtörzsőrmester is. Kővári nyomban értesítette a vasúti étterem személyzetét és mindenkit, aki a közönségtől pénzt vehet át bármely címen, hogy ha valaki feltűnően sok rézpénzzel akar fizetni, azt neki azonnal jelentsék. Alig néhány perc múlva egy ismeretlen, középkorú munkás a pályaudvari vendéglőben szalámit és kenyeret vásárolt, és csupa kétfilléressel fizetett. Azonnal jelentést tettek! a törzsőrmesternek, ez az atyafit nyomban pártfogásba vette. Kiderült, hogy Vadkerti János 48 éves udvardi napszámos. Minden kertelés nélkül bevallotta, hogy ő követte el a délutáni perselyfosztást és saját beismerése szerint 67 pengő volt a perselyben. Ezt az összeget a közbeeső néhány óra alalt majdnem teljesen elvásárolta és csak néhány pengőt találtak nála. A többszörösen büntetett templomfosztogatót őrizetbe vették. (*) ötödéves helybeli tanítóképzős vállalja gimnazisták, polgáristák oktatását, lakás vagy élelmezés ellenében. Cím a kiadóban. (1132) Apróhirdetés Adómentes családi, vagy bérházat vennék. Cím a kiadóban. (1156) SPORT Ha a KFC csatárai megtanulnának kapura lőni... Soproni FAC-KFC 3:1 (3:G) A második félidőben a KFC uralta a mezőnyt, de a csatárok góliszonyban szenvedtek — Rendkívül meleg ünneplés a pályán Sopronba Lovász edző, Lóránd és Végh vezetőségi tagok kíséretében a következő csapat utazott: Ványa, Simon, Csizmazia, Veres Lehoczky I, Paulik, Mészáros, Bokrossy, Holderik, Lengyel, Lehoczky II. A mérkőzés előtt vitéz dr. Házy Ferenc városi főlevéltámok meleghangú beszéddel üdvözölte a felszabadult Komárom testvér sportegyesületét és a Soproni FAC piros-fehér selyemzászlaját nyújtotta át emlékül. A mintegy 2000 főnyi közönség szűnni nem akaró tapsa és éljenzése közepette Lóránd igazgató köszönte még a meleg fogad-t tatást és tolmácsolta Komárom üdvözletét a leghűségesebb város sporttársadalmának. A beszédek után a zenekar eljátszotta a Himnuszt. A mérkőzés jól indult a KFC-ra nézve: húsz percen keresztül szél és nap ellen is támadásban van és sorra Vezeti a szép akciókat. Sajnos, a kapu előtt nagyon határozatlanok a csatárok. A 22-ik percben egy beadásnak szánt labda 30 méterről Ványa kapujába szállt... A lilák elveszítik a fejüket lés öt perc alatt további két gól ül a hálóban. A 40-ik percben Holderik remek lövése után a kapus a hálóból kotorja ki a labdát, de a bíró — a hazai határbírák intésére — nem adja ineg a szabályos gólt. Szünet után a SFAC visszaesik és most már a KFC szinte korlátlan úr a pályán. Sajnos, az eredmény az óriási nyomás ellenére sem változik, mert a csatároknak nincs elég erejük az akciók befejezésére. A 30-ik percben végre Bokrossynak sikerül megszerezni a becsületgólt. A Soproni FAC kétségtelenül technikásabb csapat, mint a KFC, de győzelmét mégis csak a csatársorok közötti különbség döntötte el az ő javára. És ki tudja, hogyan alakul az eredmény, ha nincs megint egy potyagól? Egyénileg Balogh kapus, Kalocsay középfedezet, Soproni és Murányi tetszett. A KFC második félideji játékával a legkényesebb igényeket is kielégítette. Hía a Csatárai megtanulnák a kapura-, rúgást is, akkor nagyion kevés ilyen meglepetés érné az együttest. Egyénileg Simon, Csizmazia, Bokrossy és Lchoczky II. tűnt ki, de tetszett a második félidőben Ványa és Lehoczky I. is. Az egész csapat fegyelmezett és úri viselkedésével nagyon kellemes benyomást keltett az objektív soproni közönségben. (v. d.) Az újvárost KFC fölényes győzelme KFC-ETO II. 6:0 (2:0) — szeptember 15. Könnyű és fölényes győzetmet aratott az újvárosi KFC az ETO II. csapata felett az első osztályú bajnokságban: 2:0-ás félidő után 6:0. A gólok sorrendje: I. félidő 1-ső percében Lengyel, 13-ik percében Séta NBB műsor:« Komárom fél 4-kor Alba Regia—KFC, bíró: Böröndi. Tokod: Zugló—Tokod, bíró: Pintér. Győr: SFAC—ETO, bíró: Palkó. Sopron: Lam part—SVSE, bíró: Németh. Érsekújvár: Dorog—ÉSE, bíró: Seidler. Budapest: Pécsi VSK—MTK, bíró: Géberth. A MASZ 1939 szept. 8. és 10-én országos versenyt rendezett a budapesti MAC pályán, amelyen Kamarás Iván (KFC) is résztvett. Hármasugrásban a tavalyi országos bajnok Horváth II. mögött második lett 12.91 m-cs eredménnyel. volt eredményes, a II. félidő 15-ik percében Seta, 20-ik percében Pintér, a 26-ik percében Pintér és a 43-ik percében Jakab lőtt gólt. Jók: a KFC minden játékosa 'nagyszerű volt, az ETO-ból csak a balszélső dicsérhető. ajánlott postán • okmányaiból Jűlökepia KANITZ Bpest, Vadász-u. 28. axprest elintézés Gidai SE—Aranyosi FC 4:3 (1:0). II oszt. bajnoki helyett a bíró meg nem jelenése miatt barátságos mérkőzést játszott a két csapat. A GSE-t négy első osztályú játékos erősítette, így is csak nehezen tudott győzni Horváth II., Bereznay I., Horváth I. és Bereznay II. góljaival. A gútaiaknál a két Bereznay, Horváth II., Takács L, az aranyosiaknál a kapus, a hátvédek és a szélsők voltak jók. Vödrös jól bíráskodott. A labdarúgás hívei az első komáromi győzelmet várják ALBA REGIA—KFC Elömérkőzés: KFC Törekvés—Gúlái SE II. osztályú bajnoki — szeptember 15. A KFC balszerencsés mérkőzéseinek a sorozata talán véget ér: ez a jóslata minden komáromi labdarúgórajongónak. A két idegenben elveszített mérkőzés után vasárnap végre idehaza játszik a KFC. Igaz, hogy az Álba Regia csapatában az egyik legerősebb NBB együttes lesz az ellenfele, amely az elmúlt vasárnap az ÉSE 5:1 arányú legyőzésével igazolta felkészültségét, mégis az az általános vélemény, hogy most győzni fog a KFC, mert győznie kell, ha nem akarja a közönség támogatását teljesen elveszíteni. A lila-fehér csapat felkészülten várja a vasárnapi mérkőzést és győzelemmel akarja bebizonyítani, hogy az eddig elszenvedett vereségek csak a balszerencse következtében születtek meg. De elvárja azt is, hogy a játék folyama alatt buzdításban és szeretetben részesüljön a közönség részéről még akkor is, ha időnként nem sikerült. egy-egy akciója. A csapat összeállítása csak a mérkőzés előtt fog megtörténni. Egyelőre (ez a keret van kijelölve: Ványa, Csizmazia, Simon, Paulik, Lehoczky L, Veres, Mészáros, Tóth II., Holderik, Kugyelka, Bokrossy, Lengyel, Lehoczky II. Az Alba Regia—KFC NBB mérkőzés előtt a KFC Törekvés csapata játszik II. osztályú bajnoki mérkőzést a Gútai SE-vel. Szalciv VEGYTISZTÍTÓ ÉS RUHAFESTŐ 786 Komárom« Nádor-u. 14 Pest, tisztít, plisséroz és gouvríroz. Gallérok lisztításal — Postai megbízásokat azonnal elintézek 1 Énekes olimpiai bajnok K omár ómban A KFC fiatal ökölvívó szakosztálya hónapok óta szorgalmasan tanulja az ökölvívást. Az ökölvívók tudásáról a nagy közönség is meggyőződhetik, mert a szakosztály ma, szombaton, szeptem-i bér 16-án este 8 órai kezdettel a Magyar Király-szálloda nagytermében bemutató versenyt rendez. A bemutatónak az ad különös vonzó erőt, hogy rósztvesz azon Énekes István, a losángelesi olimpiász magyar hőse és Sallay György országos bajnok. A KFC ökölvívó gárdájának az ÉSE csapata lett volna az ellenfele, az ÉSE azonban váratlanul lemoudta a versenyt. A KFC mindent elkövet, hogy az ÉSE helyett jónevű budapesti versenyzőket állítson ki. Értesülésünk szerint az egyik budapesti egyesület versenyzőinek részvétele biztosítva vain. Komáromban meg nem volt ökőlJ vívó verseny, éppen ezért igen nagy érdeklődés nyilvánul a KFC első ilyen rendezése iránt, annál is inkább, mert két világhírű ökölvívó tudásában lesz alkalma gyönyörködni a közönségnek. KFC Törekvés-Dunaszerdahelyi TCII. 4:0 (1:0) II. o. bajnoki. Bíró: Detre. A KFC-Törekvés csapata Egyetértés játékosokkal megerősítve szép játékkal otthonában biztosan győzte le a DTC II. csapatát. A KFC-Törekvés következő felállításban szerepelt: Rédler, Bagóesi, Krausz II., Goda, Öllé), öszberreicber, Holderik ÍV., Jankulár, Tóth II., Janek, Steiner, Az első negyedórában úgy fest a játék, hogy a KFC-Törekvésnek igen meg kell dolgozni a győzelemért, mert a DTC erősen s többet támad. Később a KFCTörekvés magára talál és fokozatosan átveszi a játék irányítását és a félidő vége felé már sokat foglalkoztatta a KFC-Törekvés a DTC kapusát és a 41-ik percben a vezetőgólt Tóth II. révén meg is szerzi. A második félidőben még jobban feljavul a KFCTörekvés és Steiner, Janek és Jankulár góljaival biztosan győz. A KFCTörekvés csapata megérdemelte agyözeimet. A DTC II. csapatának meg kellett hajolni a nagyobb tudás és erőnlét fölött. A DTC végig sportszerűen játszott, igaz, hogy Detre bíró végig kezében tartotta a mérkőzést. P. K. Bencés gimn. Válogatott—Ref. Tanítóképző 3:2 (2:0). Az egységesebb gimnáziumi csapat megérdemelt győzelmet aratott a több tartalékot szerepeltető képzősök felett. Ez a legapróbb durvaságot is nélkülöző mérkőzés la labdarúgás igazi propagandája volt. Góllövők: Tamáskovics II., Tonhaiser, Beif, illetve Gergely P., Kaczó. A legjobb teljesítmíényt a gimnazisták kapusa Mierka, továbbá Ajthay, Varga, Lipták és Murányi nyújtották. A komáromi m. kir. pénzügyigazgatóságlól. 2.650—1/1. 1939. szám. VERSENYTÁRGYALÁSI HIRDETMÉNY. A komáromi m. kir. pénzügyigazgatóság nyilvános versenytárgyalást hirdet az 1939—40. fűtési évadhoz szükséges 1000 (egyezer) métermázsa hazai koksz és 50 (ötven) métermázsa aprított fa szállítására. -A különböző iparágak köréhez tartozó cikkekre külön-külön is lehet ajánlatot tenni. A kiírás részletei (szállítási feltételek, Ajánlat űrlap, Költségvetési űrlap,) a komáromi m. Mr. pénzügyigazgatóságnál (Komárom, Hősök-tere) hétköznaponként 8 és 14 óra között, továbbá a budapesti és a győri Kereskedelmi és Iparkamarában, az Ipartestületek Országos. Központjánál, a komáromi ipartestületnél, a budapesti Mérnöki Kamarában, Komárom város mérnöki hivatalában a Hadirokkantak Országos Nemzeti Szövetsége komáromi csoportjánál megtekinthetők. A kiírás részletei beszerezhetők a komáromi m. kir. pénzügyigazgatóságnál díjmentesen. Az ajánlatokat 1939. évi szeptember hó 26-án 12 óráig kell benyújtani. Bánatpénzt le kell tenni. Komárom, 1939. szeptember 13. Kiadmány hiteléül: dr. Platz s. k. pü. titkár. , Mikes Károly pü. irodaigazgató.