Komáromi Lapok, 1938 (59. évfolyam, 1-53. szám)
1938-02-26 / 9. szám
2. oldal. KOMÁROMI LAPOK 1938. február 26. Lábbadozók a ragályos nátha után általános gyengeséget és fáradtságot éreznek; az izmok ellanyhultak, az idegek letompultak. Végezzünk az orvos kimondott tanácsára masszázst A L P A sósborszesszel. Az Alpával való masszázs a vért tökéletesebb keringésbe hozza, az izmok ismét megerősödnek, az idegek meglepetésszerűen felfrissülnek és újból fiatalos kedvünk támad. Permetezzünk Alpát a szobában és társas helyiségekben, ezáltal fertőtlenítjük a levegőt Kérjünk Alpát csakis plombával ellátott üvegekben. zésen, amelyik a komáromi járás 90 százalékos magyar többségű lakossága igényeinek megfelelne. Ha most megvizsgálom, hogy vájjon miért ítélték el Morva Imrét, akkor megtudom, hogy egy vasárnap délelőtt Morva Imre a budapesti rádión egy istentisztelet közvetítését hallgatta az egyik templomból. Mivel pedig az istentiszteletnek végén hol a pápai himnuszt, hol pedig a magyar himnuszt éneklik el, Morva nem volt olyan elővigyázatos, hogy az istentisztelet befejezése után rögtön leállította volna a rádiót. Mivel nyári nap volt és ezért lakásának ablakai nyitva voltak, a magyar himnusz hangjai véletlenül kiszűrődtek azuccára és mivel az ítélet szerint »a magyar himnuszt Nagyin egy er uccáján több polgár hallotta, amivel nyilvános megbotránkozást okozott«, Morvát el kellett ítélni és elvették tőle a rádiókoncessziót. AZ IZSAI PLÉBÁNOS ESETE — A gyallai járásban, Izsa községben az otlani római katolikus plébános, mivel ott mozgalom indult meg a községi képviselőtestülettel megszavaztatni egy állami iskola felépítéséhez szükséges telket, prédikációja után — mivel a lelkész meg akarta védeni a község anyagi érdekeit — beszédet intézett híveihez és felvilágosította őkel, hogy nem kötelesek ingyen telket adni és nem kötelesek) magukra vállalni olyan terheket, amelyeket esetleg elviselni sem bírnak. A lelkész csak lelkész! kötelességét teljesítette, amikor az állami iskolákkal szemben az egyházi jogokat esi Emelik az illetékegyenérlékel is a katolikus iskolákat védte, de ez már! elég volt a besúgóknak, és ma máé eljárások vannak folyamatban at izsai plébános ellen. Egyszer 30 koronára, másodszor ugyanezért márt 1000 koronára ítélték el és most az; országos hivatal előtt fekszik az akta. — Még sokat sorolhatnék fel, ha nem kellene gondoskodnom arról a kópviselőházban bevezetett klotürf folytán, hogy képviselőtársaimnak isi jusson beszédidő, de ezekből a példákból is nyilvánvaló, hogy itt egyi beteg közszellem van. A betegség azi ijedtséggel harmonizál. Ez pszichológiai tény. Ki kell nyitni az ablakot, ki kell engedni a dohos levegőt, mert lehetetlenség, hogy becsületes, őszinte emberekkel ne merjenek szembeálinii s csak az alakoskodóknak, a gyái váknak álljon a világ. Tiso dr. volt miniszter a pilfisburghi egyezményről A jubileumi esztendő egyik nevezetessége lesz az adók emelése, amelyefi valamennyi adónemnél érezni fog az; adófizető közönség. A képviselőházi költségvetési bizottsága a napokban tartott ülésén foglalkozott azzalakor-A képviselőház szerdai ülésén felszólalt Tiso dr. szlovák néppárti képviselő, aki beszéde során kitért a piltsburghi egy ezményre és erről többek között a következőket mondottal mányjavaslatlal, amely az illetékegyenérték felemelt új százalékának) megállapításáról szól. A javaslat — állítólag — az eddigi törvény egységesítésére törekszik s az illetékegyenérték kivetési időszakait s a történelmi országokban hatályos törvényből) 'az illetékegyenérték alapját vette át. Eszerint a jövőben az illetékegyenérték tétéle 0.6 százalék, az egyházi, vagyonoknál 0.5 százalék lesz, míg az önkormányzati testületek kedvezményt nem fognak kapni. Az ingó vágyói! után, — ami Szlovákiában és Kárpátalján eddig még bevezetve nem volt, — az egységes tétel 0.3 százalék, egyházi vagyonnál 0.25 százalék. A bizoLtság a javaslat felett vitát folytatott, de a szavazást csak részben ejtették meg, mert az új törvényi egyes rendelkezéseire nézve nem tudtak a bizottság tagjai megegyezni. — Egyesek tagadják az egyezménynek egyezmény jellegét s nem akarják! látni a címét. Ezekkel lehetetlen vitába állni. Az is lehetetlen állítás, hogyl a Slovenská Ligának nem volt joga ily egyezmény megkötésére. Tiso dr. kijelenti, hogy amerikai útján látta az eredeti szövegei, lálta Masaryk volt első elnök aláírását rajta s azóta még erősebb lett az a meggyőződése, hogy amennyiben nem volna pittsburghi egyezmény, úgy a szlovák nemzet személyiségének megmentése érdekében most kellene azt utólag megcsinálni. Szóvátette a szlovák nemzet történelmi jogait s azt fejtegette, hogy! a szlovák szuverén nemzetet a nyitravölgyi fejedelemség idején már a bizánci császárok is elismerték s ma a szlovák nemzet a csehszlovák köztársaságban akarja érvényesíteni létét. Csehszlovák-magyar szerződések a képviselőházban A képviselőház szerdai ülésén több külkereskedelmi szerződést terjesztett be a kormány, amelyek között van a múlt év novemberében kötött csehszlovák-magyar egyezmény is. A képviselőház ipari és kereskedelemügyi! bizottsága csütörtökön tartott ülésén foglalkozott a szerződésekkel s Benda képviselő előadása és ismertetései uLán a bizottság kimondotta, hogy a képviselőháznak elfogadásra ajánlja a csehszlovák-magyar liatárforgalomról szóló egyezményt s a csehszlovák-magyar kereskedelmi szerződési is. A bizottság ezenkívül foglalkozott a Mexikóval és Németországgal kötött szerződésekkel is, amelyeket ratifikálásra ajánl a képviselőháznak. Bélyeghirek Az idei jótékonysági bélyegekről A ésl. posta az 1938. évi jótékonysági bélyegek forgalomba hozásánál egy szokatlan módot választott. A sorozat mint az előző években, 3 értékből áll, de csak az 50 f. (-f- 50) és az 1 Ke (+ 50 f.) lesz kapható az eladási helyeken, míg a 2 Ke névértékű, melynek felára most 3 Ke lesz, — ez ív alakban jelenik meg, — kizárólag előjegyzés útján volt megrendelhető, közvetlenül a postaügyi minisztérium útján. Eddig még nem volna semmi rendkívüli, de a dolog érdekessége abban rejlik, hogy csak az kap 1 drb 2 Kc-ás jótékonysági ívet, aki még 2 drb 50 fill, és 2 drb 1 Ké-ás bélyeget is rendel, szóval 10 Kc-t küld be. A bélyegek március 7-én jelennek meg. Az előjegyzésre ma, szombaton van az utolsó nap. * E helyen említjük meg, hogy városunk bélyeggyűjtői minden hétfőn este 8 órakor tartják összejövetelüket az »Otthon« kávéház különtermében, ahol érdeklődőket szívesen látnak. Becsüsök Irta Babay József. Régóta ismerem a tételt: a nyomor leleményes. A bajbajuLolt ember agya pillanatonként talál megoldásokat: menekedni a komplikációk kaütkájából. Néha fantasztikusak ezek a »megoldások«. Európa is bajban volt (nla már a baj: jaj lett), a világháborút tehát úgy oldotta meg, hogy békébe kötötte. A szó szoros értelmében ez a helyzet, nem kötött bekét, hanem békébe kötötte akkori bajait s ma már valamennyien látjuk, hogy ebből a rettenetes összekötözöttségből valahogy szabadulni kell, mert bele lehet pusztulni. No de hagyjuk a politikát, átkozod dolog. Annyira álkozott, hogy aki állandóan foglalkozik vele, igen, könnyen válhatik maga is átkozottá. E megállapítás erősítésére példát emlegetni felesleges. Az egész világ tele van példákkal... Él itt a városban egy barátom, aki ugyancsak addig politizált, amíg »fel nem küzdötte magát« a — kenyértelenségig. Szóval a nyomorúság, amely voltakép igen emelkedett pozíció, hiszen itt tanulja meg legtöbb ember a gondolkodás és elmélyülés gyönyörűségeit. A nyomor egyik kórtünete, hogy állástalanság, helyesebben munkanélküliség csatlakozik hozzá, az evés is kevés elfoglaltságot ad, tehát bőven van idő arra, hogy foglalkoztassuk az agyat. Elvégre az ember arra teremtetett, ho gy alkosson és dolgozzék. A tétlenség még nyomorgó valakinél sem rokonszenves. Tönkrement barátom kiváló filozófussá és még kiválóbb »kitalálóvá« fejlődött szörnyű nélkülözései közepette. Már kitalált a világon mindent azzal kapcsolatban, hogy az állam' nyomortakarékpénzlárjába mit lehessen betenni. Valóban furcsa takarék az állam zálogháza. Más bankokba ha betétet helyez el az ember, kamatot kap rá. Itt kamatot kell fizetni. Ezt is a nyomor találta ki, helyesebben az a nyomorgó, ki rájött arra, hogy az állam kamatoztatni tudná nyomoráL. Ha szabad közbevetőleg megjegyeznem, régi tervem regényt, vagy darabot írni a zálogházról. E nemes intézmény falai közt dolgozó alkalmazottakat ugyan már néven szólíthatnám, ahogy eddig szokás volt. A becsüst például lebecsüsnek. Mert tárgyilagosan véve, lebecsülik a benyújtott dolgok értékét, amint hallom, (no, vigye kánya, mi történik: amint tudom jó magam is,) egy tizedét adják ki kölcsönképpen annak az őszszegnek, amennyit az elzálogosított tárgy ér. És így tovább... Rendkívül megbecsült hely a »népszerű zaci«, Budapest nem tudna élni nélküle. Igaz ,ő se Budapest nélkül. Nekem mindig elszorul a szívem, ha elmegyek egy ilyen nyilvános hely mellett. Ez az érzésem régi. Még abból az időből való, amikor először léptem át a küszöbét. Ő, ez felejthetetlen pillanat volt; Bementem, köszöntem. Nem fogadta senki. Egy rácsos pult előtt tömeg. Ellenszenvesen néztek rám. Jó félóra múlva kerültem szemtől-szembe a lebecsüssel. Nem mondhatom, hogy szép ember volt s azt sem, hogy barátságos. Alkalmazkodóan boldogult matematikai tanárom örök példálózására: »Mindig, mindenütt s mindenben legyünk precízek!« — elsősorban is meghajoltam és bemutatkoztam. A csúnya úriember (bő fekete könyökvédőt viselt s körmei, múlhatatlan gyászról beszéltek), nem nyújtott kezet. 1 — Mi tetszik? — Zálogkölcsönt szerelnék felvenni, a magyar királyi postatakarékpénztár legutóbb kiadott s a záloghá-i zakkal kapcsolatos szabályzata szerint. A becsüs hosszan nézett rám. Kérdőn. Én mint »precíz« ember, azt vártam, hogy közli velem, milyen százalék mellett nyújt zálogtárgyamra kölcsönt, ő azonban dobolni kezdett a márványpulton s felszólt hozzám sziszegve: — Mije van? — Hát van otthon Somogybán egy kis házacskánk s szép számmal hadikölcsönkötvényeink. De hát ezek, ugyebár, félig holt értékek. A hátam mögött zúgni kezdett a tömeg: »Gyerünk kérem, gyerünk!« A becsüs ekkor »felpattant ültéből«, akár a megzavart apatigris és rámkiáltott: — Viccel velem? Azt mondja meg, mit akar elzálogosítani! Nahát... — Ja úgy. Pardon. Benyújtottam aranyórám, nézegette, kinyitotta, lemérte, hallgatta. És igen kevés pénzecskét szavazott meg rá... Hát ez az oka, hogy azóta nem vagyok olyan túlságosan precíz... És bár tisztelem, hiszen rendes és tisztességes kenyérkereset, de nem szeretem! a becsüsi pálya fogalmát. Remélem, emiatt nem történik bántódásom. Igen, a tegnapi napig ez volt a felfogásom. Tegnaptól azonban gyökerében megváltozott. Mint említettem volt, összetalálkoztam barátommal, akit az a bizonyos politika lökött a nélkülözések posványába. — Hová mégy? — Hová mennék. Zálogházba. Egy irányba vitt az utunk. A zálogház előtt kérlelni kezdett: — Ne hagyj itt. Bizonytalan, hogy pénzt adnak a holmira, amit beviszek. Esetleg segítened kell rajtam. — Jó. Bemegyek veled. Benyitottunk. Fázós, kis tömeg szorongott a lebecsüs úr kortörténeti ablaka előtt. Már az első pillanatban láttam, hogy különös a hangulat. Egy pirosbuggyos asszony (olyan sovány volt szegény, mint Greta Garbó), ezt motyogta: — Ejnye, Istenem, Istenem, ejnye... A mellettem álló esőköpenyes ési halálosan fáradtarcú úr így sóhajtozott: — Hát bizony... ilyen ez a piszok sorsunk... ilyen. Kéremszépen, ilyen. Csakhamar kiderült e fájón enyhe hangulat oka. öreg, vállkendős, az élet erősen csatakos őszétől megaszalódott néniké állott a becsüs úr előtt. Villogóan okos szemű, fehérszőrü, nevetségesen szögletes fejű, vidám kis kutya szorongott a két keze között. — El se tetszik hinni, micsoda okos kis állat ez, kérem — magyarázta az anyó. — No, Köcsög, kicsi Köcsög, hogyan kell a vendéget fogadni? A kiskutya leugrott a pultra s olyan kecses »pukedlit« csinált, hogy a vagyonmaradékait elzálogosító mélyen tisztelt zálogházas közönség így morgó tt meghat ottan: — Drága... Drága... Köcsög mindent tudott. Nevetett, énekelt, táncolt és — korcsolyázott. Ez volt a legszebb szám. Persze, nehéz leírni, hogyan művelte mindezt. Tény az, hogy Köcsög aranyos volt, engedelmes, szellemes és mulattató. — Drága, jó becsüs úr, tíz pengőt adjon rá, csak Lizet... Nézze, benne) van a lapokban, hogy hó lesz. Szenet kell venni. — No de nénikém, az Isten áldja, mondtam már, hogy csak holt tárgyra adhatok kölcsönt. Nincs a világon olyan zálogház, ahol kutyát bevennének... Lelkem... — Elszórakoztatja ez az egész Kinizsy uccai központot. Alig eszik szegényke. Vigyáz majd a holmikra. S küld a Gézám pénzt, kiváltom Isten engem úgy segélyen, kérem. Nincs semmi, amit betehetnék. Azaz, hogy már mindenem itt van. Hiába. Köcsög csinálhatott, amit akart. A szabály, szabály. Ekkor aztán elkezdett a néni sírni. Köcsög hozzábújt, ránézett a két kutyakönnyes szemével és úgy kezdett vinnyogni ő is, hogy az ember szíve belemozdult. Ekkor a becsüs kihajolt. És kinyújtott a néninek egy tízest. Egy vadonatúj bankjegyet. — Csak menjen néni, menjen. Majd tavasszal visszaadja. De máskor olvassa el a felírást ott kinn: Kutyákat behozni tilos. A néni elment Köcsöggel s a tízese sei. Én is mentem utána. A feliratot nem találtuk sehol...
