Komáromi Lapok, 1938 (59. évfolyam, 1-53. szám)

1938-02-19 / 8. szám

1938. -február 19. KOMAROMI LAPOK 5. oldal. ÍREK Kisfaludy Károly Most volt 150 éve, hogy Kisfaludy Károly megszületett. Meg kell álla­mink egy pillanatra s elmélkednünk művéről: neve és tevékenysége a szó igazi értelmében »korszakalkotó«. Egeí­­verő tehetség nélkül ugyan, de szabad és független ember. Valóságnéző és közvetlen egyéniség birtokában, a kül­detés lázában égve irodalmi és társa­dalmi változást okozott, mert fölismer­te az idők igazi arculatát, válságba ke­rült népének megmentésére vállalko- C ott, s erre megtalálta a megfelelő esz­közökét, mint igazi vezérségre hivatott férfiú. A mohó tudás, gyorsan csiszolt művészi ízlés, a hatás és közönség-is­meret, szorgalom és gyakorlat, a szer­vező tehetséggel maga köré csoportosí­tott sereg sugallata, egy érdekes élet­kaland mindent pótolt, amit megtaga­dott tőle nagyobb mértékben a termé­szet. De nagy árat kellett fizetnie föl­­emelkedésének hirtelen voltáért: nél­külözést és rövid életet. Viszont küz­delme, mert igazságra és tisztaságra épült, föltétien diadalt aratott s nemes gyümölcsöket érlelt. Az író s a költő neve nem ragyog úgy, mint az államférfié. Kisfaludy né­mileg árnyékba borult bizonyára, mert Vörösmarty nagyszerű fénylése, Pe­tőfi üstökös tündöklése szintén közre­hatott ebben, Széchenyi pedig állan­dóan izgató tünemény még ma is. De a költő élete viszont hosszabb. Egy-egy mondata, verse, alakja századok múl­tán is kincstárunk ereklyéje. Mohács, Rákosi szántó, Mokány talán halhatat­lan marad számunkra. Így érezzük ezt ezen az évfordulón, amely mintha új érdeklődést teremtene Kisfaludy Ká roly iránt. Mindenesetre azonban ^érté­keit s működését tisztázza: a sokol­dalú kezdeményező a magyar szellemi életben még ma is halhatatlan értéket képvisel! — XI. Pins pápa jubileuma. Folyó hó 12-én volt 16 éves fordulója annak, hogyr XI. Pius pápa fejére feltették a »tiarái«, a hármas pápai koronát. A kát. egyház a világ minden Iáján megünnepelte a ritka évfordulót. Vá­rosunk kai. társadalma is kivette ré­szét az ünneplésből, amennyiben az. iskolákban a hi [oktatók tartottak elő­adást a nap jelentőségéről, február 13-án pedig az összes kai. templomok­ban hálaadó istentisztelet volt Te Deum -mai és alkalmi szentbeszédek­kel. — Zsindely Ferenc — államtitkár. Magyarország kormányzója Zsindely, Ferenc dr. magyar királyi kincstári főtanácsos, országgyűlési képviselőt a vallás- és közoktatásügyi miniszter előterjesztésére kulluszminiszteri ál­lamtitkárrá nevezte ki. Az új állam­titkár —• néhai. Zsindely Ferencnek, a komáromi törvényszék volt elnöké­nek fia, — politikai pályájának egyik kiemelkedő állomására érkézét! el. amelyet érdemes közéleti működés előzött meg. Gyermekkorát és ifjú éveit Komáromban töltötte, iü vé­gezte a kisginmáziumot s a háború alatt Komárom vármegye előbb szol­gabíróvá. majd vármegyei jegyzővé választolla, a háború utolsó évében pedig mint főispáni titkár működött. 1921-ben a magyar pénzügyminiszté­riumhoz került, hót kiváló pénzügyi és gazdasági szakképzettségénél fogva igen eredményes működést fejtett ki. Magyar-Kom áro m 1931-ben megvá­lasztotta képviselőjének, 1934-ben ne­vezték ki kincstári főtanácsosnak s a mull évben választották meg a NKP ügyv. alelnökének. Fiismeri kiváló képességei, széleskörű tudása, rend­kívüli tehetsége minden tekintetben predesztinálják arra a magas é« fon­tos tisztre, melyre a magyar kor­mányzó most kinevezte s komáromi barátai és liszlelői őszinte szívvel kí­vánnak sok sikert további eredmé­nyes működéséhez. — A komáromi Csehszlovák Vörös Kereszt Egyesület 1938. február hó 27-én, vasárnap délelőtt fél 11 órakor tartja rendes évi közgyűlését a Szé­chenyi u. 23. szám alatti szoc. é. gon­dozás házában. — Ref. egyházkerületi választások. A dunáninneni református egyházkerü­let megüresedett tisztségeire elrendelt szavazás eredményét a napokban álla­pította meg a püspöki hivatal a válasz­tásokra: beérkezett szavazatokból. A szavazatok felbontása után a következő eredményt állapították meg: kerületi főjegyzőnek S o ó s Károly esperest, lelkészi tanácsbírónak Konta Károly ref. lelkészt választották meg. Ga­lambos Zoltán és Végit Kálmán kö­zött lelkészi tanácsbírói választásra pót­szavazást rendeltek el. A tanítóképző kér. képviselője Nagy Sándor igaz­­gatótanár, tanítóképviselők Nemesi k Béla és Farkas Károly lettek. — A rádió Jókai Mór emlékének. A pozsonyi magyar rádió szombaton, feb­ruár 19-cn két ízben is megemlékezik Jókai Mórról, a nagy magyar regény­íróról. Közeledő születésnapja alkalmá­ból felhívja hallgatóinak figyelmét Jó­kai mai jelentőségére. Délelőtt ro óra 15 perces kezdettel az iskolarádió fel­sőfokú műsorán hangjátékot közvetít Jókai gyermekkoráról, mely érdekes fényt vet fiatal éveire. Az esti műsor keretében Orbán Gábor dr. ismerteti Jókai erény eit, mely ekkel példát állított a magyar szellemi jövőnek. — Táncestély a leánycserkésztábor javára. A komáromi főgimnázium tá­borozó leánynövendékeinek csoportja ma, szombaton, február 19-én dél­után 6 órai kezdettel, éjfélig tartó zárt­körű táncmulatságot rendez a Tromler­­szálló nagytermében. A táncestély jel­lege cserkészies. Kitűnő büfféről gon­doskodnak. Belépőjegy 6 korona, csa­ládjegy 12 korona. A rendezőség élén Schwartzer Károlyné áll, mint a tábo­rozó leányok táborának vezetője. A táncestély jövedelmét a nyári, szklenó­­fürdői táborozásra szánják. — A zeneiskola jubiláris hangverse­nye. A városi zeneiskola 40 éves fenn­állását egy jubiláris hangversennyel ün­nepli meg március 5-én, a Kultúrpa­lota nagytermében, este 8 órai kezdet­tel. A hangversenyen a Komáromi Dal­egyesület, az Egyetértés Munka- Jakír |da, a zeneiskola tantestülete és néhány növendéke működik közre. Az ünnepi megnyitót Somogyi István áll. pn’g. isk. tanár, a felügyelőbizottság elnöke tartja. Belépődíj nem lesz, csak mű­sormegváltás 3 Ke. A nagy érdeklő­désre való tekintettel ajánlatos a hely - biztosítást a zeneiskolában eszközölni A tiszta jövedelmet a zeneiskola hanp­­sz.erbeszerzésére fordítják. — Egy nagysikerű magyar hangji táskán mutatta be Szombathy Vikto »Ötödik alagút« című hangjátékát, me Ivet eredetileg a pozsonyi magyar kül dés számára írt. A hangjátékot most ; sikeres prágai előadás után a pozsony stúdió is felújítja. Szombaton, februái 19-én 18 óra 15 perces kezdettel kerül sor az »Ötödik alagút« reprízére, amely ismét élményre lesz a rádió hallgatói nak. A pozsonyi magyar rádió dráma együttese legjobb tagjaival száll síkn a hangjáték újabb sikeréért. ték repríze a rádióban. Megemlékez tünk már arról, hogy a prágai rádic nagy gonddal és elsőrangú szereposz Halálozás. Párkányon elhuny! Böhm Pál nyugalmazott községi fő­jegyző. Nagy' részvéttel temették el. Ingatlan árverés. A komárnoi járásbíróság föld­szint 27. sz. termében 1938. március 10-én, 9 órakor végrehajtási árverés utján ela­­dafik a Komárnoban, Masaryk utca 85. sz. alatt fekvő házas ingatlan. A kikiáltási ár Ke 54.003, ezen kikiáltási ár 2/s-ad részén alól az igaílan nem adható el. Az árverezni szándékozók az árve­rés megkezdésekor a kikiáltási ár 10o/o-át tartoznak bánatpénz­ként letenni, alulírott bank haj­landó esetleg az árverési vevő­nek a bekebelezett jelzálogköl­csönt, vagy vagy annak egy részét továbbra is meghagyni. Hypoteéná banka őeská filiálka Bratislava. — A kát. Legényegylet bálja. Erő­sen folynak a Komáromi Kát. Legény ­egyletben a február 27-én megtartan­dó »Magyar bál« előkészületei. Az egyesület ifjúsága és vezetőségle ismét mindent elkövet, hogy' az idei bálja nemcsak, hogy nívós legyen, hanem még felül is múlja az eddigi bálok si­kereit és ötleteit, hogy kényelem, szó­rakozás és művészi kivitel tekintetében az erkölcsi babért ismét magáénak tud­hassa. Az egyesület helyiségei nagy át­alakulásokon mennek keresztül. Csár­dák s azokban játszó falusi rezesban­da, valamint a nagy báli teremben az igazi, avas, de jó ropogós magyar nó­tákat oly- szívesen játszó, sőt újrázó ci­gánybanda: Lévai Dezső vezetése mel­lett gondoskodnak arról, hogy a fiatal­ság egész hajnalig jól szórakozhasson. A földszinti termekben elhelyezést ta­láló lacikonyha, modern magyar mula­tó a legkényresebb Ízlést is ki fogja elé­gíteni és a leggyorsabb és legpontosabb kiszolgálást tudja biztosítani. Maga a bál iránt már eddig is igen nagy az ér­deklődés, úgy helyben, mint vidéken. Ez érthető is, mivel maga a bál jellege nemcsak aktuális, de még-felesleges ki­adásokkal sem terheli meg a résztvevő vendégeket, tekintve azt, hogy az urak sötét estélyi ruhájához egy Petőfi­­nyakkendő elegendő és a hölgyek sa­ját tetszésük szerint megválasztott ren­des báli ruhában is megjelenhetnek. A Magyar bál kezdete este fél 9 óra­kor lesz, amikor is kezdetét veszik a különböző meglepetések. A meghívók iránti szíves igénylések bejelenthetnie a Legényegylet vezetősége bármelyik tagjánál. Február 27! Vendégeket sze­retettel várnak 1 — Szabadoktatási előadás. A K<> máromi Ref. Ifj. Egyesület szabadok­tatási előadássorozata egyre változato­sabb lesz. Mindig nagyobb a hallgató­ság száma, több a hozzászólás, mindig érdekesebb problémák merülnek fel. Nagy érdeklődést váltott ki a tagok sorában De me Lajos dr. ref. ta­nítóképzői tanár csütörtöki előadá­sa: »A magyarság kialakulása« címen, amit a megjelentek nagy száma is iga­zolt. Az előadó kimutatta, hogy a ma­gyarság eredetét történelmi alapcín ki­bogozni szinte lehetetlen, a nép száján élő mondák későbbi keletűek, a kérdés tisztázására forrásul csak a magyar nyelv szolgálhat. A magyar nyelvben előforduló idegen szavakból kimutatta a magyarság letelepedéseit, faji keve­­'l-wtetett az őshaza Ive­-- /ILIIUU1 IHlíif ixlMllt* xi .hmouu V. félhivatalos kassai kormánylap acseh- I szlovákiai hontalanokról írt nagyobb cikket. A cikk megállapítja, hogy Szlo­­vonszkón 76.000 olyan külföldi illetve vitás állampolgárságú egyén él, akik részben itt születtek, vagy több, mint tíz éve ill laknak. Ennek ellenére évek hosszú sora óta nem tudják megsze­rezni a csehszlovák állampolgárságot. Ezek között a hontalanok közöli 27.000 cseh és szlovák nemzetiségű, 20.000 magyar. 7000 nemei és 7000 zsidó nemzetiségű van. A Xovosli cikké­ben erős propagandát sürget a hon­talanok érdekében s hangsúlyozza, hogy meg kell teremteni a lehetőséget, hogy ezek a hontalanok megszerez­hessék az állampolgárságot. p©iás nélkül nem ad a fa gyümölcsöt! Kezelje, permetezze őket most rügyfakadás előtt! Meghízható, hevált perinetezöszer az — Ipamscserkészbál. Az »Arany Já­nos« iparoscserkészcsapat ma este 8 órai kezdettel rendezi szokásos bálját az ipartársulat székházában. A műso­ron kiváló kabarészámok szerepelnek, melyek magukban is a legteljesebb szórakozást nyújtják a közönségnek. A kabarészámok nem a szokásos könnyű fajsúlyú bohózatok, hanem irodalmi értékű komoly színművek. A kiváló szereplők elsőrendű alakításban hoz­zák színre a színművek alakjait. A mű­sor minden tekintetben megelégedést fog kiváltani a megjelentek közt. A műsort reggel 5-ig tartó tánc követi. A cserkészek cserkészpontóssággal gon­doskodnak mindenki szórakoztatásáról. Ételekben és italokban gazdag büffé várja úgy a táncoló, mint a nemtán­coló közönséget. Az iparoscserkészek szeretettel várnak mindenkit. — Adomány. Haász Elza tanítónő egy napra való élelmet adományozott a Gyermekkonyha részére. A Gyer­mekkonyha vezetősége csak a legna­gyobb áldozatok árán tud 400 gyer­mek részére naponta egy tál meleg ebédet adni s azért minden legcseké­­lyebb adományt is hálás köszönettel fo­gad a Vezetőség. — A kát. Legényegylet Dunaszerda­­helyen vendégszerepel. A dunaszerda­­lielyi kát. Legényegylet . nagyszabású farsangi estélyt rendez február 20-án este 8 órai kezdettel. Erre az estélyre felkérték a komáromi kát. Legényegy­let kiváló műkedvelő gárdáját vendég­­szereplésre. A kitűnőnek Ígérkező es­tély műsorán a »Charley nénje« ,c. 3 felvonásos kacagtató bohózat szerepel. Az estély iránt nemcsak Dunaszerdahe­­lyen, hanem a közeli és távoli vidéken is igen nagy érdeklődés nyilvánul meg és minden remény' megvan, hogy a ko­láromi együttes ismét gyarapítani ogja jó hírnevét, amely rég túlnőtt Komárom határain. Sok sikert! — A komáromi Izr. Jótékony Egylet népkonyhája számára a következő adományok érkeztek: Schwitzer Ar- Iurné 10 kg kockacukor; özv. Funk Anniimé 20 Ke.; Klafter Lipótné 2 kg rizs, fél kg Ceres, 1 kg borsó; özv. Singer Adolfné ö0 Ke.; Bartha Istváa­né 50 Ke.: N. N. 50 Kő.; Nádor Er­­nőné egy teljes szombati ebéd az ösz­­szcs szegények számára; dr. Szilárd Aladár 10 Ke,; Grosz Mórné 5 kg HgS, 2 kg gerstli, 2 kg borsó; Fenyves Miksáné 50 Ke: dr. Vajda Andor 100 Ke. E nemesszívű adakozóknak a Jótékony Egylet elnöksége hálás köszönetét fejezi ki és további ado­mányok mielőbbi küldését kéri. — A Tábortűz, a szlovákiai magyar fiatalság népszerű folyóirata februári számában is változatos, élénk, szóra­koztató s nevelő. Érdekes cikke a Kékszemű fajta vallása című tanul­mány, amely a germán lélekkel fog­lalkozik Krónikái közöl, rövid össze­foglalásban az ifjúság számára arról, mi történt a nagyvilágban, dr. Szijj Ferencné leány-színdarabjából közöl kedves részleteket, Mrenna József a közkeletű idegenszavak magyarítását közli, nagy hasznára a fiatal diákok­nak. Számos érdekes cikk foglalkozik tudománnyal, pályaválasztási tanács­adással, technikai ^érdesekkel, a.szlo­vákiai magyar cserkészfiúk és cser­­készlcányok időszerű kérdéseivel, van önképzőköri, bélyeggyűjtő, rejtvény­­rovata s a lap az ifjúság tollából is ügyes verseket, cikkeket közöl. Min­den ízében modern, nevelő, szóra­koztató, segítsége szülőnek és tanár­unk, kiállítása ízléses. Megrendelhető a komáromi főgimnáziumban 20 ko­ronáért egy évre. 1

Next

/
Thumbnails
Contents