Komáromi Lapok, 1938 (59. évfolyam, 1-53. szám)

1938-02-12 / 7. szám

2. oldal.

K© MlKOMI LAPOK

1938. február 12.

Ezután is póslatakarék útján fizethetők be az adók

Az 1936. évi zárszámadások tárgyalása folyamán Kalfus dr. pénzügyminiszter felszólalt a képviselőház költségvetési bizottságának ülésén. Beszédében a miniszter a költségveadó jeleket és 4. szín- és számjel zések el amelyek az illető közút, rafc* szaki állapotát jelzik.

Karlec belügyminisztériumi: osztályfőtanácsos bejelentette a bizottságnak, bogy a jelzéseknél a nyelvtiirvény és a nyelvrendelet intézkedéseit szigorúan betartják.

A tervezed jelzések elkészítése’ egyébként mintegy 30 millió korona költséggel jár s az évi karbantartási

költség 7—8 millió) koronát fog kitenni. — amint azt Gsistecky osztálytanácsos bejelentette a bizottságnak. A műszaki forgalmi bizottság a törvényjavaslatot eredeti: szövegében elfogadta. Majd egy határozati javaslatot szavazott meg a bizottság, amelyben fölhívja a kormányt, bőgj’ a kiadandó végrehajtási rendelet a lehető legrövidebb határidőt szabja meg a közutak jelzésének elkészítésére.

tési túllépéseket a törvényes normák szaporodásával indokolta s azt mondotta, hogy ha a törvényhozás magasabb újonckontingenst engedélyezett, ennek következménye a magasabb nemzetvédelmi szükséglet. A tanítói fizetések kérdése, ami a némáit. el. isk. tanítók »előlegként mújtott illetményeire vonatkozik: végleges rendezés csak külön törvénnyel történhetik meg, melj’ hozandó törvénynek kell kimondania, hogy ki viseljq a nemállami elemi iskolai tanítók fizetését.

Az adók készpénzzel való fizetésének problémáját a pénzügyminisztérium most mérlegeli. Ma már az a helyzet, hogy sehol sincs állampénztár az adóhivataloknál. Az állampénztári szolgálat újabb bevezetése újabb rendeletek, előírások, utasítások kérdését, az egész adóügyi igazgatás teljes átszervezését jelentené. Mintegy 250 állampénztári fiókot kellene szervezni megfelelő számú személyzettel. A pénzügyminiszter úgy véli, hogjr a postatakarékpénztár útján való fizetési az adófizetők már megszokták. Vagyis a miniszter nyilatkozata szerinl póstatakarék útján lehet ezután is az adókat befizetni.

A közutak új jelzés© harmincmillió koronába kerül

A képviselőház műszaki forgalmi bizottsága most foglalkozott a közutak jelzéséről szóló kormányjavaslattal. A közúti forgalom biztonságának emelésére szolgáló törvényjavaslat négyfajta jelzést akar életbeléptéim és pedig 1. óvó jelek, 2. oly jelek, amelyek valami forgalmi parancsot vagy tilalmat fejeznek ki, 3. forgalmi-közlekedési útmutatásokat

Kivilágos

áll a bál: a jazz sír, nyög, fél visít és ha a dobos nem adná olyan elkesered«tt pontossággal a l aktust hozzá, azt; hinné az ember, hogy teljesen a saxofonos önkényére van hízva, hogy hol nyújtsa és hol aprózza a nótát. De manapság ez a fülbemászó) muzsika. Nekünk, a háború előtti sorozási korosztálynak, ugyan kínosan mássza a fülünket, de hiába, lük- | re ez a muzsika a mai világnak Tele ! van sikító ellentétekkel, rikító hangkapcsolatokkal, az egyik taktusban panaszkodik, a másikban szinté csű- 1 folkodva nevet, a prímás ábrándozik, mintha csak sóhajtozás volna a célúja. a kíséret pedig könyörtelenül dik- > tálja a tánclépéseket.

A bálterem ajtajában a kasszánál ül az egyesületi tag. aki hősi önfelál- , dozással vállalta a pénztáros szerepét éjfélig, de türelmetlen mclabúval pislog befelé a terembe, mert hát igaz is, már jöhetnének őt felváltam, hiszen nem azért vette fel estére a legel leiiállha lattanaid) külsőt, vasaltatta ki magát élesre, borotváltatta ki a nyakát, sőt még a haját is kiondoláltatta, hogy most itt a pénztárban gyökérét verjen. Meg különben is az a kócos szőke ott bennt a teremben már kilenc óra óta folyton azzal’ a négy fiúval ugrál és azok mindig utána mászkálnak, pedig a szőkét tulajdonképpen ő hivatta meg a bálba. No de majd csinál ő rendelj csak jöjjön az a felváltás. Persze, persze. A kasszába inkább csak háborúviselt egyleti tag volna való. akit nem izgat. hogy mit csinál az a kócos, szőke.

Az a kócos szőke meg ott a teremben jókedvűen kacag, csillog a szeme és igéző nyájassággal cseveg azzal a négy fiúval egyszerre. Szentül

meg van győződve, hogy ő mutat a legjobban, természetesen csupán azért. mert ő a legellenállbatallanabb az egész teremben. Igaz ugyan, hogy barátnőjének, annak a barna piszének ott a kályha mellett, állandóan három fiú udvarol, és az is igaz, hogy annak a ruhája direkt Pestről való, de ez mind nem számít, meri az ö ruhája mégis jobban áll és különben is az a barna túlságosan kövér és a fiúk is csak azért lógnák: mindig a nyakán, mert egész évben zsűroztatta őket. Hát így nem vicc. De azért őneki mégis eggj’el több állandó lovagja van és hiába, mégis csak az adja meg a rangsort. A pénztáros persze eszébe sem jut a szőkének, pedig ha az is bejön, akkor már öt darab állandó legénye lesz és így fölényéhez nem férhet kétség.

Azt hiszem, az egész bálteremben nincs két leány vagy fiú, aki ne volna meggyőződve, hogy ő, a legellenállhatatlanabb. De ez csak belülről van, ez csak a létért való küzdelemnek és az érvényesülési vágynak elfojthatatlan báli folytatódása,, amiből kifelé nem látszik semmi, mert ez a hadviselő feleknek titka. Kifelé pedig csupa nyájas udvariasság, ártatlan tréfa és boldog, gondtalan kacagás járja.

Kivilágos kivirradtig!

És áll a bál. Kipirult; arcú táncosok egj’máshoz simulva járják a tangót, mert ez manapság a legszebb és legdivatosabb. Ebben van: andalgás. ebben van kombináció, és ezt nem is tudják sokan táncolni, éppen: azért a tangónál mindig van elég heljr a tánchoz. A stepptánook ugyan népszerűbbek, de azt nagyon sokan táncol-Hálátlanság

Irta: Bródy Lili.

Első korcsolyámat csatoltam, ügyetlenül és riadtan, de félelmem akkor még édes és olvadékony volt, — akarat, vágy és remény édessége olvadt a mélyén s csak fel kellett volna keverni, hogy megigyam. Mélyen lehajoltam, hogy szorosra feszítsem a korcsolyát a cipőmön s ebben a pillanatban megláttam őt. Halk és futó emlék rezgett át rajtam, mint mindig olyankor, amikor Valaki Fontossal találkoztam — mintha álom vagy láz már jelezték volna egyszer jöttét, de akkor még nem tudtam, mi ez. Anyámhoz hasonlított, de a szeme és a haja nem volt fekete, mint az övé, hanem barna, mint az enyém. Nyugodtan és szelíden nézett rám.

— Ne menj a jégre, — mondta csendesen, úgyhogy csak én hallottam, — ne menj a jégre, mert elesel. Megütöd magad, beszakad alaltad a jég, megsebez, mint az üvegcserepek, éles szilánk megy a szemedbe, betörik az orrod. Ne menj a jégre, vigyázz magadra, menj haza.

A jégen nagjr karosszékekben kislányokat toltak, fiúk rohantak és vidám felnőttek köröztek. Szorongva csatoltam le a korcsolyát és hazamentem. De este, imádság után sírni kezdtem az ágyban s akkor megint megláttam őt. Nyugodtan és szelíden nézett rám, mint délután, leült az agyam szélére és megsímogatott.

— Elmúlik, — mondta, — ne sírj. Elmúlik és akkor már úgyis mindegy.

*

Azután már gyakrabban jött. Nagy, barna haját kontyba tűzve viselte, síma fekete ruhája fénylelt, amikor az ágyaam szélére ült és mesélni kezdett. Meséi is anyám meséihez hasonlítottak. de valahol mindig eltértek tőlük, lazultak és feszültek, hoszszabbak és rövidebbek lettek, szétzilálódlak és lesímultak. Már nem emlékszem rájuk, csak a tanulságra emlékszem, amely olyan könyörtelenül elcsattant a végén, mint egy pofon. De nem emlékszem képekre és ulakra, tündérekre és szépségre, dalokra és játékra ezekből a mesékből. Nem emlékszem a mese színes selyemszálaira, csak a gombolyagra, amely ezekből a szálakból lett a mese végén, — kemény és hasznos gombolyag volt, oktatás volt, tanulság volt, bölcsesség volt és igazság volt.

A kislányok ekkor már fiúkkal sétáltak a korzón és sokat sugdostak az iskolában. Táncolni jártunk, a táncóra után, estefelé félszeg és kedves fiú zöldalmát és zöldbarackot húzóit ki a zsebéből és ideadta. Az alma keserű volt, a barack kemény és fanyar. Kiköptem és mondtam valamit, ekkor vettem észre először, hogy már az ő hangján beszélek, nyugodtan és szelíden.

— A zöld gyümölcs — mondottam — rossz és egészségtelen. Meg kell várni, amíg megérik, akkor jó és egészséges lesz. Máskor ne hozzon ilyesmit — mondtam és kezetnyujtottam, ahogy ő tanított.

A fiú félszegen állt és előreengedetl. Nyugodtan és szelíden mentem, hátra se tekintve. Csak a kapuból néztem vissza, — a kedves és felszeg fiú ekkor már egy másik lánnyal ment, ették a zöldbarackot és a zöldalmát és nevettek. Este újra sírni kezdtem s ekkor éreztem, hogy megsímogat.

— Elmúlik, — mondta, — ne sírj. És holnap nem fog fájni a gyomrod és a fiú nem fog elhagyni egy másik lány kedvéért, mert nem engedted, hogy hazakísérjen és megcsókoljon. Elmúlik és akkor- már úgyis mindegy.

Néha fellázadtam ellene. Amikor az udvaron magasan állt a hó, kiszöktem és mezítláb térdig belegázoltam, hogj' beteg legyek. A lázban boldog kárörömet éreztem, hogy mégis beteg lehetek s ennek emlékét már nem veheti el tőlem ő sem. Néha gyümölcsöt loptam a kertekből s a szőlőhegyen tilos, területekre vezettem a többieket, nem tanultam meg a leckét és a gyöngébbeket megvertem. De ilyenkor mindig éreztem, hogy a keze lefogja az enyémet, hogy betapasztja a számat, hogy leszorítja a szememet és tudtam, hogj- mindig verekednem kell vele ilyenkor, — nehéz és nyomasztó szorongásban véthetek csak megismert bölcsességei és igaz tanulságai ellen, mert megtanított a bűnhődésre, mielőtt bűnt követtem volna el és visszahúzott az örvények széléről, mielőtt beléjük nézhettem volna. Apró és szorongó lázadásaim óriásira nőttek berniem s a képzelet mesterséges fénye alatt érleltem emlékké őket, hogy gyanú nélkül barátkozzanak velem a bűnösök.

*

Ketten mentünk az uccán, a másik mondott valamit kedvesen és értelmetlenül, én játékosan válaszolni akartam s ekkor megint megláttam őt. Szelíden és nyugodtan nézett rám, a fejét csóválta.

— Hiszen nincs semmi különös mondanivalód — mondta csendesen és eltűnt.

A beszélgetés megakadt a levegőben és elúszott, mint az ökömyál. Gyorsan elbúcsúztam és hazamentem.

Harc

ragályos nátha elleni

Leghatásosabban védekezünk a ragályos nátha infekciója ellen, ha szájunkat, orrüregünket ás légzőszerveinket

A L P A

sósborszesszel fertőtlenítjük)

Gargarizáljunk és öblítsük szájunkat hígított Alpa sósborszesszek Néhány csepp egy pohár vízbe elegendő. Ugyancsak kiválóan hat a higítaílart Alpa belélegzése. Permetezzünk Alpát a szobában és társas helyiségekben, ezáltal fertőtlenítjük a levegőt

Kérdezzük meg orvosunkat 1

Ügyeljünk, hogy bevásárlásnál tényleg Alpát kapjunk.

ják, úgy hogy ott könyökkel kell kiverekedni! minden talpalatnyi helyet. Különben is a kezdőtáncosok úgy nekilódulnak: a másiknak, hogy ha az a másik nincs elkészülve, hát táncosnőjével együtt Feltétlenül nekivágódik a kálvininak. Aztán van még vaicer is, amely nagyon vidám tánc ugyan, de akinek kicsi! szédülős a feje, az nem igen táncolhatja, mert sokat kell forogni benne.

Ókori mutatványszámnak előfordul a csárdás is, de ezt igazi tangótáncos nem igen táncolhatja, mert az »strapa«. Ez különben is leginkább éjféli produkció, melyhez a. papák, marnák és egyéb báli díszletek is ki szoktak vonulni a borospohár mellől. Igen érdekes szabály ebben a táncban az,* hogy lehetőleg a zenekarhoz minél közelebb ropandó, minélfogva az egész: táncoló közönség egy sarokban vaui a zenekar körül úgjr, hogy az ember önkéntelenül is a másik sarokba húzódik egyensúljeozási szándékkal, nehogy a bálterem felbillenjen. A\ zenekarhoz való közelfúrakodásban: akkora az ambíció, hogy kénytéten vagyok azt hinni, hogj’ aki

Azzal a másikkal nena találkoztam többé-Azután utazni akartam; Tájakra és fényekre vágytam, idegen emberekre, vonatokra és bajokra, kalandra és tapasztalatra. Idő és tér friss szerelmének gyermekeire. De- megjelent nálam, amikor csomagoltam és megfogja a kezemet.

— Ne menj, — mondta szelíden,

— ne menj. Az emberek egyformák mindenütt s a filmhíradón kényelmesebben nézheted a tájakat. A vonat kisiklik, a hajó elsüllyed, a repülőgép lezuhan. Ne menj.

Nem mentem és mentem. Amikor nem mentem, gyűlöltem őt s amikor mentem, féltem tőle. A félelem megállította a szót a számon, szorította a szivemet és a gj-omromai felkavarta. Ekkor már néha verekedtem és birkóztam vele, bezártam és letagadtam, szégyellem és kinevettem. De hiába volt minden, nyugalma és szelídsége győzött. Életem az évek élete lett és nem a percé, a tanulság

beállt a mese helyére a keretbe.

*

Este, amikor íróasztalomhoz ültem, megállt mögöttem s csöndesen, hogy ne zavarjon, azt mondta, hogy az ilyesminek semmi értelme sincs. Az embereken úgyse lehet segíteni — mondta és eltűnődött. A dolgokon nem lehet változtatni — szólt. Miért fogod fel ilyen tragikusan a dolgot?

— kérdezte kéziratomba tekintve. Miért tréfálsz? — kérdezte máskor neheztelőn. A ceruza megállt a kezemben, eldobtam a megírt oldalakat. Nem lehet erőltetni, — mondta ekkor gyöngéden — hagyd abba mára, feküdj le, fáradt lehetsz. A test megkívánja a pihenést — szólt. Görcsösen ellenálltam, folytatni akartam. Ne írj Róluk — mondta ekkor, — megsér-