Komáromi Lapok, 1938 (59. évfolyam, 1-53. szám)

1938-02-05 / 6. szám

KOMÁROMI LAPOK 1938. február 5. 2. oldal. SóSBORSzeSzr HASIN AiokI Az agrárok viszonya Heinlenékhez és külpolitikai tervek Még mindig nem jutott nyugvópont­tá a Beráu újévi cikke körül felkavart sajtóharc, amelyben az ellenzéki la­pok nagy vehemenciával vettek részt. Az agrároknak a szudétanémet párt­hoz való viszonyára és ezen keresztül Németországhoz való relációjára vo­natkozólag azt írják az ellenzéki la­pok, hogy a szudétanémet párt több okból rokonszenves az agrárpártnak. Elsősorban azért, mert polgári párt, amely erélyesen harool a kommuniz­mus ellen. A két párt szövetsége kitűnő mag­ja lehetne egy polgári koalíciónak, amely a szocialisták nélkül kormá­nyozna. Henlein pártjában csak az a kelle­metlen, hogy németekből áll, akik gon­dolkozásukban közelebb állnak Ber­linhez, mint Prágához. Az agrárpárt azzal igyekszik ezt elleplezni, hogy azt állítja, hogy a szudétanémet párt nem is olyan túlzó. A szudétanémet párttal való együttműködés gondolata olyan csábító az agrárpártra, hogy ez a párt még maga előtt sem akarta elismerni, hogy ebből veszedelem származhatna az államra. De az agrárpárt külpoliti­kája előnyöket is remél a Henleinnel való együttműködéstől. A Németország­gal való együttműködés valóban sze­rencse volna. De a mai német probléma éppen abban áll, hogy a németek autartiá­­ja nemcsak gazdasági, de érzelmi, kul­turális, általános autarkia. A háború Után a világ kiközösítette Németorszá­got, most viszonzásul Németország kö­zösíti ki magát. Egész Európa foglalkozik most az-> zni a problémáiról, hogy lehetne ezt a nemzetet újból bekapcsolni az európai közösségbe. Az agrárpárt úgy véli, hogy ebben nem kell Európára várni, hanem leg­alább Középeurópába kell a németsé­get belekapcsolni. De ez a föladat fö­lülmúlja nemcsak az agrárpárt, ha­nem az egész Csehszlovákia erejét. Egy kétoldalú szerződés esetén az ál­lam a nemzet sorsát örök időkre Né­metországtól komé függővé. Elszakad­va a baráti államoktól. Csehszlovákia hetvenmillió némettel találná szem­közt magát, akik úgy tekintenének Csehszlovákiára, mint egy Középeu­­rópa és a Délkelet fele vezető hídra. Ennek pedig végzetes következményei lennének. Több belátási! Komárom, február 1. A közeledő építkezési idényre Köz­­társaságszerte folynak az előmum á­­latok, hogy amikor a tavaszi napok beállónak, teljes erővel meginduljon az építkezési munka s élénk pezsgést és lendületet vigyen a "közgazdasági életbe. A szaklapok ezen a téren igen mozgalmas évre mutatnak reá, amely a köztársaság gazdasági életére igen hathatós befolyást fog gyakorolni s amelytől a forgalom emelkedését, a munkanélküliség csökkenéséi s a mos­tani nehéz helyzet javulását lehet várni. Nemcsak a magántőke, de az állam is nagy beruházásokra készülő­dik és így remélni lehet, hogy a ju­biláns esztendőben nagyobb gazda­sági föllendülésnek lehetünk tanúi. Csodálatos azonban, hogy amíg a történelmi országokban nagyarányú tervek fognak kivitelre kerülni, addig Szlovákiában semmi jelentékenyebb mozgalom nem észlelhető, amely az építkezés révén a mai sivár helyzet­nek valamiféle javulására irányulna, sőt az állami beruházások is elenyé­sző csekély arányban jelentkeznek éppen ebben az országrészben, ahol a munkanélküliek száma a legna­gyobb a köztársaságban. Persze, ha Szlovákiában ez a helyzet, akkor ugyanez Komáromban is, ahol meg szintén igen nagy a munkanélküliség s ahol nagy szükség volna arra, hogy a tétlen kezek munkát kapjanak. Hír szerint ugyan itt is megindul majd egv-két építkezés, ami azonban ma­gánvállalkozás lesz, középítkezésre . aligha fog kerülni a sor Komárom­ban, pedig már évek óta meg vannak a tervek több aktuálissá vált építke­zés végrehajtására. Tudjuk jól, hogy évek óta húzódik a városi közvágóhíd építésének ügye, a postapalota felépítéséről is volt már szó, majd a kerületi tanonciskola megépítését is elhatározták s tervbe­­velték a háztartási iskola felépítését is. Több mint ötmilliós építkezést képviselnek ezek a tervek, azonban a kivitelezésük még a kezdet kezdetén van s amíg a tervek a hivatalos utat elvégzik, jó idő telik el s esetleg azok perfektuálására sem kerül sor. A köz­­igazgatás sohasem volt híres arról, hogy gyors iramban végezte volna munkáját s így egészen bizonyos, hogy ebben a tekintetben türelemre lesz szüksége mindazoknak, akiket a ter­vek végrehajtása érdekel. Ha álla­mi beruházásról volna szó, bizonyára sokkal hamarabb juthatnánk célhoz, sajnos, azonban a helyzet itt más, már csak abban a tekintetben is, hogy az említett középítkezésekhez az ál­lam egy fillérrel sem járul, a nehéz milliókat részben a járási hivatalnak, nagyrészben pedig a legsúlyosabb gazdasági helyzetben levő Komárom városának kell kiizzadnia. Pedig a tervbevett építkezések kö­zött nem egy van olyan, amely ál­lami intézmény részére van tervezve, de ezeknek költségeit Komárom vá-Eltörött a hegedűm... Irta: Nehéz Ferenc. 1. Régi, kopott jószág volt, de olyan hangja volt, hogy ha rátettem vele cé-mollban: Lehullott a rezgő nyár­­fa... — hát nemcsak a Duna-parli rezgőnyárfák hullottak le valóban a rettentő meghatottságtól, hanem, be­csületszavamra, a kisangyalok is sír­­vafakadtak odafent a mennyország­ban! Mert igen, a mennyországba is fel­hallatszott az én hegedűm hangja, er­re élő tanút is tudok állítani, a Lip­­ták Józsit, aki éppen a mennyország­­bap volt egyszer, mikor rákezdtem a nótát. Tudniillik Lipták Józsi vala­milyen ügyből kifolyólag felakasztotta magát az ajtójuk háta mögötti fo­gasra. A sámlit is elrúgta maga alól s mosolyogva várta, hogy elszánjon be­lőle a lélek. Saját bevallása szerint a lélek már el is szállott belőle, sőt egyenest a mennyországba szál­lott, mikor vidám hegedűszóval be­toppantam hozzájuk. Én nem vettem őt észre* mert mondom, az ajtó mögé kötötte fel magát, viszont ő azt állítja, hogy ő engem rögtön észrevett, — illetve a hegedűm-szóját, jóllehet a mennyországban volt már s hatalma­sat rúgott az ajtón. Erre fogtam a bicskámat s lenyisszantottam a sze­rencsétlent... Ami pedig azt illeti, btjgy miként jutottam a kiváló hangszerhez, ez is nagyon figyelemreméltó. Ugyanis a keresztelőm napján jutottam hozzá. Úgy esett, hogy mikor megszülettem, édesapám nagy örömre gyulladt, még pedig azért, mivelhogy fiúnak szület­tem. Nem mintha már sok lánya lett volna, hiszen én voltam az egyszülött, ide a mi famíliánkban ősi szokás, hogy az elsőszülöttek okvetlenül fiú-gyere­kek. Édesapám is azért örült szegény, hogy neki is sikerült hűnek marad­nia az ősi szokáshoz... Tehát rögtön elhatározta, hogy nagy keresztelőt csap a tiszteletemre. Bele­rakta a komáit egy ladikba s még a születésem napján átevezett velük a Dunán Piszkére, ahol abban az idő­ben kiváló hírnévnek örvendett bizo­nyos Piszkei Pepes Pista cigányprí­más. Lekötötte a cigányt a kereszte­lőre s a biztonság okáért magával hozta tőle zálogba a hegedűjét is. Mert akkor még ilyen volt ám a szokás itt az öreg Duna mentén. Nem a cigány kapta a foglalót, hanem az adta a leg­szentebb biztosítékot a megjelenésére: az édes hegedűjét! Csakhogy Piszkei Pépes Pista még­se jött át Dunamocsra a zálogot ki­váltani. A keresztelőm napján meg­ütötte a guta. A hegedűje meg itt ma­radt nálunk s jogosan maradt itt, mert a cigánynak a hegedűje után még gutaülölten is el kell jönnie, — ezt tartotta édesapám is s bár Jgv is szólt a zene a keresztelőmön (a gyal­­lai vályogvetőket ugrasztották helybe hirtelen) — mégis lelkiismeretfurda­­lás nélkül vágta fel a padlásra a ki­tűnő szerszámot. Hét év múltával akadtam rá és attól fogva elválaszt­hatatlan kedves komák lettünk a régi hegedűvel, amelyen saját kiváló te­hetségem folytán minden útbaigazítás nélkül tanultam meg játszani, sőt olyan nagy művésszé képeztem ki ma­­agamat a zenetudomány terén, hogy Koszlics Tabud méltóságos úr egyszer egy fényes csehszlovák ötkoronással is kifejezte csodálatát irányomban, mi­kor valamelyik őszi délutánon a kur­vái országúton meglesvén őt, nagy­szerű érzékkel rátettem, hogy: ' Karm felől fú a szellő, De sötét is ez a felhő!.. 2. Azon a régi farsangon pedig már kilenc éves is elmúltam s a hegedűm­re a századik é-húrt feszítettem ép­pen. Ekkor történt, hogy komoly kép­pel így szólottám édesanyámhoz: — Farsang utoljára pedig megnő­sülök! Édesanyám láthatólag meglepődött a kijelentésen, de valószínűleg meg­érezte a hangomon a roppant ko­molyságot s csak ennyit kérdezett: — Aztán kit veszel el, édes fiam? — A Müller Franciskát. — Kicsodát?! — Mondom. A Müller Franciskát Süttőről! Édesanyám ijedt arckifejezéssel né­zett rám. De ettől eltekintve is érez­tem már, hogy ellenezni fogja a há­zasságot... — De fiam! Hiszen német az a sze­rencsétlen! — Csak az apja német, meg az anyja! — feleltem határozottan. — A Franciska már született magyar! Igazán nem tudtam, mit gondoljak édesanyám véleményéről, annyi bizo­nyos, hogy erre átkapta a nyakamat és megcsókolta mindkét felől az ar­comat. A dolog pedig ott kezdődött, hogy az ősszel révészkedni segítettem édes­apámnak, aki a vendégeket hordta által a Rédly nagyságos úrékhoz Süt­tőről. Süttőre szívesen jártam át én is, mert tudtam, hogy ebben a né­met faluban terem a legropogósabb cseresznye s a Dunára-liajtó szőlő­hegyeken itt érik a legédesebb Csaba­gyöngye a világon. Csabagyöngye-éréskor ismertem meg Müller Franciskát is, azon a napon, amelyiken nagyot késett a három-órai vonat Esztergom felől s hogy az uta­sokra való várakozást némiképpen kellemesebbé tegyem, felruccantam egy kalapravalóért a hegy-tetőre. Hát ahogy ott hasalok az egyik Csaba­­gy-öngye-tőke alatt s kopogatom ren­diben a gyönyörű fürtöket, egyszer­­csak szörnyű kiabálást hallok a fejem fölött: rosának és a járásnak kell előterem­tenie, ama jobb reménység fejébe», hogy majd a bérlet útján a be­ruházási összeg meg fog idővel té­rülni. A szükséges összegeket úgy a város, mint a járás már költségveté­sűé" előirányozta, természetesen a pótadók terhére, amelyeknek még majd be kell folyniok, hogy a köz­szükségletet ellátó intézmények mil­liói fedezetet találjanak. Ebből világo­san kitűnik, hogy az állam nem ál­doz Komáromért, egyetlen fillérrel sem járul hozzá a költségekhez, ha­nem a beruházás legsúly-osabh ré­szét azokra bízza, akik súlyos terhek alatt roskadoznak. A város valóban mostohagyermeke az államnak, amely még azoknak az intézményeknek sem akar támogatója lenni, amelyek ki­mondottan államiak, amint ezt leg­jobban bizonyítja az a tény, hogy az állami iskolák részére sem gon­doskodik megfelelő hajlékról, holott más városokban palotákat emel is­kolái számára. Az állam szükkeblűsége az oka an­nak, hogy ebben a városban nin­csen középítkezés, mert végre is nem lehet azt kívánni sem a járás, de leg­főképpen a város adófizetőitől, hogy teljesítőképességükön felül terheljék meg magukat akkor, amikor az állam egyéb közterheit is a legnehezebb vi­szonyok között kénytelen viselni és fizetni. Komárom vállairól le kellene venni az aránytalanul nagy terhe­ket, hogy végre lélekzethez jusson és konszolidálódjék, nem pedig köz­vetett úton újabb terhekkel megróni s ezzel a város jó úton mozgó szaná­lását megnehezíteni. Több belátást kérünk Komárom részére! Nehera-féle poriál eladó Bővebbet Pick Richárdnál Komárno, Kirájypüspök utca 50. — Potztauzend element!... Du biszt ein parnahajder!... Időm se volt a cselekendő dolgomat átgondolni, rámronlott egy- hosszú il­lető s elkapta legott a bálik fülemet. A fülem után aztán kénytelen voltam magam is felszármazni álló-helyzetbe a tőke alól. Ekkor láttam* hogy a hosszú német mögött egy aranyos, szőke kislány- is áll, tágra-rémült, nagy kék szemekkel, ijedt arcocskával. S bár mennydörgéssel volt tele a fülem, ezt hallottam síró-forma, kétségbeesett hangocskán: — Aber Fater ich rúfe in auf!... Az öreg rábámult a pöttöm szőkére s hosszan, mint ő maga. ígv szólt: — Dú-ú-ú?!... — Já... ich rúfe... — mondta az ara­nyoska s az ijedtség menten eliram­­lott a szeméből. Odalépett hozzám s megfogta a kezemet. Erre a hosszú német eleresztette a fülemet s olyat kacagott, hogy a szilvafáról ijedten bukfencezett le egy sárgarigó. — Nahát! A zanyád kutyafájós ne­ked... S ott hagyott bennünket. Baktatott lefelé a hegy-oldalon. Ketten maradtunk a kislánnyal. Még mindig fogta a kezemet s csak nézett. Végre annyit mondott nagysokára: — Du bist ejn groser pernahajder! Kikaptam a kezemet az övéből s így- feleltem önérzettel: — Nix dájcs! — Akkor te matvar megvagy! — mondta a szőke. Kiborítottam előtte a Csabagyöngyét a homokha s a fejembe csaptam a ka­lapot: — Igen, kisasszony-, én magyar va­gyok! — Azér nem muszáj van úgy- hen­cegni! Én is matyar megvagyok... S a szépségétől eltekintve ezért a szóért szerettem bele Müller Francis­kába.

Next

/
Thumbnails
Contents