Komáromi Lapok, 1938 (59. évfolyam, 1-53. szám)
1938-12-31 / 53. szám
10. oldal. KOMÁROMI LAPOK 1938. december 24. Szebbé csakis | ÉVA krém használata által lesz, mely rövid idő alatt eltünteti pattanásait, a bőrt bársonypuhává teszi. ÉVA krém szeplő ellen, éjjeli vagy nappali használatra. Ára P 1 20 ÉVA krém szappan Ára P —‘60 ÉVA púder minden sziDben — 60 és 1 P Beszerezhető: Szent István gyógyszertár Komárom. Kossuth tér. Naponta póstai szétküldés! — A Szt. Erzsébet Egylet karácsonyi ünnepélye. December hó 22-én délután tartotta a Szt. Erzsébet Egylet hagyományos karácsonyi ünnepélyét a Májláth-iskola dísztermében. Ezen az egylet vezetősége és számos tagja, valamint számos szülő is résztvett. Megható volt az örömtől ragyogó arcú gyermekek nagy csoportja a feldíszített karácsonyfa körül, melyet az ajándékok halmazai kereteztek be. Az ünnepélyt a gyermekek karácsonyi éneke vezette be. Dr. Lestár István szén tsz. tanácsos, plébános intézett a gyermekekhez szép beszédet, kiemelve a névtelen adományozó nemes áldozatkészségét, hogy lehetővé tette az örömteli délután megrendezését. A gyermekek kedves szavalatai után kezdetét vette az ajándékok kiosztása. Minden gyermek átvette a szeietetcsomagját: ez hatalmas mákospatkóval meg süteménnyel, fügével, csokoládéval, cukorkával volt megrakva bőven. Kiosztásra került az őszi ruhasegélyek pótlásaként 3 télikabát, 13 pár cipő, sok leányruhának és fehérneműnek való anyag. Ajándékot kapott a Majláth-iskolából 116 fiú, a Simor-zárdából 100 leány, a polgári fiúiskolából 9 fiú; összesen 225 szegény tanuló. A felemelő ünnepélyt ima és ének zárta be. Mindazokra, akik az ünnepély létrehozását áldozatkészségükkel lehetővé tették, Isten bőséges áldását kéri az'Elnökség. — A Protestáns Jótékony Nőegylet cipőkiosztása. A nemesen gondolkodó egyesület minden évben karácsony előtt eljuttatja szeretetadományát a szegény tanulók részére. Az egyesület kebelében önzetlenül dolgozó nők serényketlése s az évenként megrendezett szeretetvendégségek jövedelme folytán ezen évben is a községi népiskola 60, a polgári fiú- és leányiskola 20 tanulója, a ref. árvaház 3 növendéke jutott ingyencipőhöz. A megajándékozott tanulók a Kollégiumban gyűltek egybe, kikhez Pap Kovách Elemérné elnöknő szólt. A prot. egyházak részéről Galambos Zoltán ref. lelkész, az iskolák részéről Bátyainé Antal Ella tanárnő, Vásárhelyi Károly igazgató, Tóth Juliska tanítónő mondottak köszönetét. Az árvaház köszönetét ,tz árvaházi gondnok tolmácsolta. — A községi népiskola tanulóinak felruházása. Az első magyar karácsony a községi népiskola tanulói részére is meghozta adományát. A csaknem ezer tanulót számláló iskolának ezen évben nagy gondot okozott a tanulóknak lábbelivel való ellátása a cipők megdrágulása; valamint a tanulók létszámának megnövekedése miatt. Azonban teljesült a közmondás aranyigazsága: »Ahol legnagyobb a szükség, ott legközelebb van a segítség.« A város mint iskolafenntartó legszebb jelét adta áldozatkészségének, továbbá Magyar a Magyarért, a Protestáns Jótékony Nőegylet, Karitász, valamint egyes jóltevők ajándéka folytán Pét hő Sándor igazgató és a vele együttmunkálkodó tantestület iparkodott, hogy a legjobban rászoruló tanulók karácsony előtt lábbelihez jussanak. Fáradozásuk nem volt hiábavaló. A karácsonyi szünet előtti utolsó napon az igénylők nagy része kielégíttetett. Amint halljuk, karácsony után is folytatódni fog a jótékonykodás, hogy minden arra érdemes szegény tanuló a szükséges ruhaneművel el legyen látva. HAL olcsón kapható Gonovics Lajosnál Komárom IV., Száva u. 5. sz. Levelezőlap hívássra házhoz jövök. (511) — A MFTR hajóstisztjeinek hódolata Komáromnak. A lxüdog fölszabadulás örömére a MFTR Hajóstisztek Társasköre elhatározta, hogy a Felvidék tizenkét fölszabadult városának emlékére e város mindegyikében tizenkét tölgyfát ültéinek el és a faültetést Komárom-, ban kezdik meg, mint abban a városban, amely múltjával szoros kapcsolatban van a magyar hajózással. A komáromi hajósok, naszádosok, vizi hajdúk arany belükkel írták be nevüket Komárom város és Magyarország történetébe. A komáromi gabonakereskedők tölgyfahajói nagy számban jártak a Dunán a Fekete tengerig, világhíresek voltak a komáromi hajóácsok, superok, gazdag társadalmi osztályát képezték Komáromnak, a hajóvontató céhbe tömörültek. A magyar hajózás múltjában olyan nagy szerepet játszó Komáromot tisztelik meg a MFTR hajós-tisztjei és itt ültetik el az első tizenkét tölgyfát. Bár a fák elültetése az enyhébb idő beáltával lesz, a Hajóstisztek Társaskörének küldöttei többször jártak Komáromban, hogy a szükséges megbeszéléseket elintézzék. A Hajóstisztek Társaköre első vándorgyűlését is Komáromban tartja és pedig Vízkeresztkor, pénteken. Délelőtt tíz órakor érkeznek meg. Előbb megkoszorúzzák a Jókai és a Klapka-szobrot, aztán megtekintik a Jókai Egyesület kultúrpalotái múzeumát, majd kezdetét veszi a gyűlés. Utána társas ebéd. Ez alkalommal kb. százhuszan érkeznek Komáromba a hajóstisztek és családtagjaik közül. A február végére tervezett faültetési ünnepély, programja igen gazdag lesz. Sxéhrthedés • «irt kaoM^ML Ennek OTéMd! émelygés. — A Hódmezővásárhelyi Tornyai Társaság ajándéka a Jókai Egyesületnek. Igazán szép és értékes ajándékot küldött a hódmezővásárhelyi Tornyai Társaság a visszacsatolás emlékére a Komáromi Jókai Egyesületnek: egy gyönyörűen kidolgozott, arany hí mzéses asztali zászlót. A zászló közepén a piros-fehér-zöld mezőben a Tornyai Társaság kék-sárga címerpajzsa foglal helyet, arany betűs ajánlása pedig a Jókai Egyesülőinek szól. A kedves ajándékot és figyelmet Szijj Ferenc dr. a Jókai Egyesület elnöke köszönte meg levélben a hódmezővásárhelyi Tornyai Társaság vezetőségének. A »Borászati Zsebnaptár«, (Hegyközségi) 1939-es évfolyama, dr. Baross Endre szerkesztésében most hagyta el a sajtót. A »Borászati Zsebnaptár« immár 40-ik esztendeje jelenik meg és jelenti a magyar szőlő- és borgazdaság szakirodaimának egyik legfontosabb momentumát. Ezidén tetemesen bővült a Zsebnaptár, mert tartalmazza teljes egészében az új Hegyközségi törvény (1938. XXXI. t. c.) és ennek végrehajtási utasítását (85000/1938. F. M.), tehát minden szőlősgazda és gyümölcstermelő számára múlhatatlanul szükséges tudnivalókat. Ezenkívül tartalmazza a bel- és külföldi borgazdasági statisztikákat, a kellő és időszerű pótlásokkal, továbbá a bel- és külföldi intézmények és érdekképviseletek leírását. »Időszerű munkák a szőlőben és pincében« címen a közóhajnak megfelelőleg külön ismertetési is ad a Zsebnaptár. Részletesen foglalkozik továbbá az új borjavítási módokkal és eljárásokkal. A gazdag és szakszerű tartalmat a szokásos általános érdekű tabellák egészítik ki. Megrendelhető Budapest IX. Üllői út 25. sz. alatt a szerkesztőségben, valamint a Borászati Lapok kiadóhivatalában Budapest V., Báthory utca 22. sz. alatt 3.— (húrom) pengő előzetes beküldése mellett. Könyvelést levelezést, évi zárlatot, mérleget és egyéb irodai munkák szakszerű elvégzését elvállalja .78 Herzog, Nárior-u. 83. — Karácsonyi ünnepély a Ileflerárvaházban. A Hefler-féle Városi Árvaházban a nemesszívű emberbarátok dicséretes áldozatkészségéből az idén is kedves karácsonyi ünnepélyt rendeztek Karácsony előestéjén. A tündérfényben ragyogó karácsonyfa alatt szép műsor pergett le, melyet szavalatok, énekek, alkalmi színjáték tettek változatossá. Az árvaház gyermekeinek szereplése nagy tetszéssel találkozott. Az ünnepélyen megjelent a város képviseletében Fülöp Zsigmond polgármester, Igó Aladár dr. főkapitány, Herczegh István főszámtanácsos, de megtisztelték látogatásukkal az ünnepélyt Lestár István szentszéki tanácsos és Galambos Zoltán ref. lelkipásztor is. A gyermekekhez Fülöp Zsigmond polgármester intézett beszédet, melyben jómagaviseletre, szorgalomra s tanítóik és a gondozó szociális nővérek iránti tiszteletre és engedelmességre hívta feli őket. Az ünnepély végén elénekelték a Himnuszt, majd Helga nővér, az árvaház nemesbuzgalmú felügyelője kiosztotta a Jézuska sok szép ajándékát az árvagyermekeknek, akik nagy örömmel fogadták azokat. Amae’"'"M Mi szuj ság, a magyar vadászati védegylet hivatalos lapja, 20 év után ismét szétküldhet a visszatért magyar országrészre. Megjelenik háromszor havonta, kifizetési díja negyedévre 3 Pengő. *.58 — A tulsóoldali Komárom mozijában szenzációs film kerül bemutatásra dec. 31.-én, január 1.-én és 2.-án^ azaz ma szombaton, holnap, vasárnap és hétfőn: a nagy erdélyi írónak, Nyíró Józsefnek örökszép emberi története, Uz Bence című filmje. Égbenyúló fenyvesek és végtelen havasok világában játszódik ez a gyönyörű darab. Főszereplők: Jávor Pál, Bordy Bella, Szilassy László, Mály Gerő, Ölvedy Zsóka, Bihary József, Bilicsi Tivadar. Kisérő műsor: Megzavart mézeshetek és magyar világhíradó. Előadások Szilveszterkor negyedhét és kilenckor, újév napján négy, negyedhét és félkilenckor, hétfőn negyedhét és félkilenckor. Miért ülne ölbetelt kézzel karácsony után a kereskedő, amikor karácsony és újév között majdnem műiden szakma részére rengeteg üzleti alkalom kínálkozik? Erről és még számos érdekes, aktuális témáról hoz cikket a REKLÁMÉLET új száma, amely Balogh Sándor szerkesztésében most jelent meg. Szilveszteri és újévi kirakatdekorációk, lippek, ötletek egész sora van még az új számban, amelynek kiállítása szokásosan művészi. Kiadóhivatal: Budapest, V., Szt. István-körut 9. A kínzó fejfájás ininden szellemi és testi tevékenységet megbénít. Kevés ember gondol arra, hogy a fejfájás gyakran vezethető vissza a rendetlen bélműködésre. Minden intelligens ember kötelessége a rendszeres béltisztulásról gondoskodni. Ezt legkönnyebben úgy érheti el az ember, ha esténként lefekvés előtt 2—3 szem ARTIN-dragóet vesz be. Másnap reggel könnyű és fájdalommentes széke lesz anélkül, hogy eszébe jutna, hogy este hashajtót szedett. (435) — Báli harisnyák és nyakkendők, frakk és szmoking ingek 6 és 8 Pengős árakban kaphatók K R A U S Z SAMU cégnél Komárom .Baross u. 6. (238) Meghűléses betegségeknél, rheumatikus és köszvényes fájdalmaknál,, idegfájdalm aknái, fejfájásnál, valamint izületi- és tagfájdalmaknál, gyorsan és biztosan hatnak a TOGAL- tabletták. Orvosok ezrei ajánlják, tehát Ön is bizalommal vásárolhatja. Tegyen még ma egy kísérletet. Kérje kifejezetten a kiváló hatású TOGAL-t. Teljesen ártalmatlan. Minden gyógyszertárban. P. 1.60. (445) Tánciskoláját január 5-én nyitja KOMINEK tánctanár a Vigadóban. Felnőtt-kurzus kedd, csütörtök. Külön-kurzusok és magánórák bármikor. (509) SPORT 1938 a komáromi labdarúgás nagy éve volt, más sportágakban azonban némi visszaesés mutatkozott (Munkatársunk jelentése) A Csehszlovákiában működött felvidéki magyar sportegyesületek mindegyikének csupa anyagi gond és küzdelem volt az elmúlt húsz esztendő. A magyar sport vezetésére hivatott férfiak lelkes munkássága és általában a magyar társadalom megértő segítsége mellett azonban sportunk semmiben sem maradt el a dédelgetett cseh és szlovák egyesületek tevékenysége mögött, legfeljebb a keretei szűkültek összébb. Komárom sportéletében két nagy egyesület, a Komáromi SE és a Komáromi FC játszotta a főszerepet. Mindkét egyesület derekas és dicséretre méltó munkát fejtett ki a magyar sport fenntartása és fejlesztése érdekében, vezetőségük minden alkalmat megragadott, ha valamilyen segély megszerzésére lehetőség nyitott és nem riadt vissza anyagi áldozat hozatalától, ha nagyobb sportesemény lehetősége kínálkozott. A nagyobb tömeg érdeklődése természetesen azon egyesület működése felé nyilvánult meg, amelyik korunk egyik legnagyobb szenvedélyét, a labdarúgást ápolta. A KFC ebben az évben olyan magaslatra emelkedett a labdarúgás művelése terén, amilyenre az elmúlt húsz év alatt egy ízben sem sikerült eljutnia. Különösen az őszi évad mondható abszolút sikerültnek, amikor a csapat vereség nélkül a divízió vezető helyén állott és a bajnokság egyetlen komoly jelöltjének látszott. A jó szereplés, a játékosok fegyelmezett és testvéries viselkedése anyagi téren is meghozta a gyümölcsét, mert a mérkőzéseket állandóan 1000—1500 főnyi közönség látogatta és jutott pénz egy hivatásos edző tartására is. A cseh mozgósítás hire és a nemzetvédelmi minisztérium rendelkezése folytán azonban idő előtt, még szeptember elején abba maradtak a bajnoki mérkőzések, de a KFC csapatának nagy tudását dicsérte az az eredmény, amit a felszabadulás után, Pápa válogatottja ellen ért el Pápán. Azt hisszük, hogyha a játékosok kellő keresethez fognak jutni, akkor a KFC 1939. évben folytatni fogja az elmúlt évi nagy emelkedést és méltóképen állja meg majd a helyét a tavasszal megindítandó új felvidéki bajnokságban is. A KSE sportolóinak a száma az elmúlt esztendőben emelkedett, főleg a tennisz lett igen kedvelt sportág, a játékosok fejlődéséről azonban nem győződhettünk meg kellő mértékben, mert a szeptember elejére kiírt bajnokságok majdnem mindig esős, szeles időben kerültek lejátszásra és igy a résztvevők nem fejthették ki legjobb tudásukat. De a fiatalság előretörése nagyon meglátszott az egyes helyezéseknél. Az úszás az a sportág, ami az elmúlt évben a visszaesés jelét mutatta. Egyetlen egy úszóverseny sem volt az idén, pedig az 1937 évi versenyek eredményei azt mutatták, hogy Komáromban nagyon is érdemes foglalkozni ezzel az olcsó sportággal és a közönség részéről is meg van az érdeklődés. Az okot abban a nézeteltérésben látjuk, amely a KSE és a KFC vezetősége között keletkezett az uszoda elhelyezésének kérdésében. A könnyű és nehéz atlétikában maradtunk ott, ahol az előző években: egyik nagyobb egyesületünk sem merte magára vállalni a kezdeményezést és igy komoly munkát nem is láthattunk. A felszabadulással természetesen uj lehetőségek nyiltak a komáromi sport előtt is. Meg vagyunk arról győződve, hogy az illetékes magyar sporthatóságok rövidesen kezükbe veszik a Felvidék magyar sportjának átszervezését és Komárom csakhamar arra a magaslatra fog emelkedni, amelyen a többi magyar város sportja áll.