Komáromi Lapok, 1938 (59. évfolyam, 1-53. szám)

1938-12-24 / 52. szám

1938. deoember 24.

KOMÁROMI LAPOK

13. oldal.

Királyi keresztelő Komáromban *

Irta: dr. Bárányay József.

1439-ben, október hó 27-én reggel 8 • és 9 óra között a Duna mellett, Neszmélyen meghalt Albert magyar király Bécs felé eső útjában. A már magával hozott vérhas ölte meg és nem igaz az a sokáig híresztelt mende-monda, hogy a neszmélyi kútból merített víz, vagy a neszmélyi dinnye ártott meg a királynak. A kutat, amelyből inni vittek a királynak, még most is Albert király kútjának hívja a nép. Ami a neszmélyi dinnyeevés veszedelmét illeti, nem valószinü, hogy október végén a dinnye élvezhető lehetett volna, hozzá egy beteg király részéről. A néphit még egy másik okát is találta a király halálának. Azt, hogy méreg által pusztult el. Vannak, akik egy Páva nevű embert gyanúsítanak a mérgezéssel, aki még Budán keverte a gyilkos mérget a király ételébe. Némelyek a velenceieket gyanúsítják a mérgezéssel, vannak, akik a király anyósát, Borbálát tartják a gyilkos mérgezőnek. Talán Borbálának lehetett legtöbb oka erre, mert rossz viszonyban volt a király és az anyós, mert ez a szép, de ledér asszony mindenre képes volt veje ellen. Egyes krónikások azt is írják, hogy Albert öngyilkos lett. E sok feltevés között legbiztosabb, hogy a pestis-járványnak esett áldozatul a király ,akinek holttestét Székesfehérvárra vitték. Szívét és belsőrészeit halála színhelyén, Neszmélyen temették el. Amikor Pray György a XVIII. században Neszmélyen járt, megtalálta az emléktáblát, amely jelezte, hogy a király szíve ott pihen. Amikor Mária Terézia ezt megtudta, a réztáblát Bécsbe vitette és a Szent István templomban helyeztette el.

Albert özvegye, Erzsébet királyné férje halála után elhagyja Komárom megyét és csak a következő évben, 1440- ben jön Komáromba. Tulajdonképpen ésak átutazni akart Komáromon. A magyar urak Ulászló lengyel királyt akarták magyar királynak. Erzsébet özvegy királyné pedig születendő fiának akarta biztosítani a magyar koronát és Fridrik német császárnál akart menedéket keresni.

Fényes kísérettel vonult be a királyné Komáromba, ahol a körülmények és az az óhaja, hogy minél közelebb legyen a magyar koronához, hosszabb ideig ott tartóztatta őt. Február 8-án érkezett meg az ország egyik legerősebb várába, Komáromba. Vele volt Cilley Ulrik is.

Alig piheni ki az út fáradalmait, máris komoly és titkos tanácskozás indul meg a királynő és az udvar bizalmasai között, hogy a Visegrádon őrzött magyar koronát miképpen lehetne megkaparintani, mert ha a korona a királyné kezei között van, akkor születendő gyermekének királysága nagyon is biztosítva van Ulászlóval szemben, akit nem tudnak megkoronázni az igazi koronával. A magyar urak Erzsébetet a 16 éves Ulászlóhoz akarták férjhez adni, akinek — mondotta Erzsébet — a maga harmincegy évével valósággal az anyja lehetne. Ö inkább a születendő fiát akarta királynak, mint felesége lenni Ulászlónak.

Komáromban kieszeltek egy ravasz tervet, amelynek segítségével a magyar szent korona az özvegy királyné birtokába juthat és akkor jöhet már Ulászló.

A korona ellopására a merész terv megvolt, csak az a vakmerő hiányzott, aki azt végre is hajtja. Az életével játszott. De mégis akadt a terv véghezvitelére valaki, éspedig a gyenge nemből való: Kottanner Ilona, német származású udvarhölgy, aki fiatal, szép és vakmerő volt.

Mihelyt elkészült a bájos Ilona aszszony segítőtársával az útra és az álkulcsokat, reszelőket, feszítővasat és a királyné pecsétjét ügyesen elrejtvén, a királyné hírnököt küldött a visegrádi fellegvárba, hogy az ottmaradt udvarhölgyek készülődjenek az útra, mert Kottanner Ilonát küldi értük. Természetesen ilyen bejelentés után senkinek se tűnt fel Ilona asszony megérkezése Visegrádra. Az izgalmas éj után, amelyen sikerült ezer veszély között a koronát megszerezniök, másnap, vasárnap az udvarhölgyek késlekedő toalettkészülődése miatt, Kottannerné nem kis bosszúságára, csak későn tudtak elindulni. Ilona asszony szánon haladt és a koronát vánkosba rejtve vitte magával. Erre a vánkosra ült a ravasz udvarhölgy, csak arra vigyázott, hogy a korona össze ne törjön. A vánkos egyik sarkában volt elrejtve a szent korona, szóval valami hatalmas vánkos lehetett. Az udvarhölgyek kocsin haladtak. Útközben megálltak ebédelni. Kottannerné nem szívesen pazarolta az időt, mert ha időben észreveszik Visegrádon a korona eltűnését, utánuk jönnek és akkor végük van, de reggel csak egy kis heringet ettek, hát már nem bírták tovább az éhséget, meg kellett ebédelniök.

Útközben halálos veszedelemben is forogtak. Sötét volt már, amikor Komárom közelében a Dunához értek és merészen a Duna jegén akartak átmenni. A Duna jege néhol vékony volt és a hölgyek kocsija leszakadt. »Volt nagy sikoltozás — írja Kottannerné naplójában — nem láttuk egymást a nagy sötétségben. Nagyon megijedtem, hogy a koronával együtt a Dunába veszünk, azonban az Isten megsegített, senkise jutott a jég alá és csak néhány tárgy’ esett a vízbe. Ekkor a sziléziai hercegnőt és a legelőkelőbb udvarhölgyeket felvettem szánomra és Isten segítségével szerencsésen átjutottunk mindnyájan a jégen.«

Szerencsésen megérkeztek Komáromba, ahol a királyné kegyesen és örömmel fogadta őket. Kottánnerné panaszosan említi, hogy a korona megszerzése körül felmerült halálos veszedelmeket sohase mondhatta el a királynénak, mert attól kezdve sohase volt négyszemközt a királynéval.

Erzsébet királyné boldog, kezei között van a magyar szent korona. Az orvosok megállapították, hogy fia fog születni, a leendő magyar király, akit most már könnyű lesz megkoronáztatni. Örömmel adja ki a parancsot az indulásra. A társzekereket kivontatják az udvarra, felraknak mindent, hogy másnap, hétfőn csak a lovakat kell a kocsik elé fogni és indulhatnak Pozsony felé.

A sors könyvében azonban más volt megírva.

Másnap már kora reggel a királyné szállása elé állottak a fogatok, de az elutazásból még sem lett semmi. A korona megszerzésével járó izgalmak anynyira hatottak a királynéra, hogy szülési fájdalmak lepték meg és a szülés olyan gyorsan következett be, hogy a mélyen alvó bábasszonyt alig tudták idejében felverni és éppen az utols ópillanatban érkezett a vajúdó királynéhoz.

Pray és Fessler szerint Erzsébet, hogy a későbbi gyanúsításoknak esetleges gyermekcsempészetről elejét vegye, nyitott ajtóknál, magyar főurak jelenléében szülte meg fiát. A komáromi tudós, Péczely József is azt írja, hogy Erzsébet a nagy nyilvánosság előtt szülte V. Lászlót. Az egykori források erről mitsem tudnak és maga Kottannerné, aki részletesen megírta a születést, nem említ senkit, aki a szülésnél jelen lett volna.

A szülés 1440. február 22-én a reggeli órákban történt, amikor Erzsébet egészséges fiúgyermeket hozott a világra, aki nagyon hasonlított Zsigmond császár-királyhoz, a fiú anyai nagybátyjához.

Pár óra leforgása alatt tehát az újszülött királyfi és a magyar szent korona egymáshoz közel jutnak. A koronát a királyfi bölcsőjének a szalmájába rejtették el. Jellemző az akkori kor egyszerűségére, hogy még a királyfi bölcsőjét is szalmával bélelték ki.

A szerencsés szülés nagy örömöt szerzett az egész udvarnak. Cilley Ulrik rokona születésére öröm tüzeket gyújtatott és éjszaka fáklyás csónakokat járatott a felengedett Dunán. Emberei egész éjszaka mulatozának, írja Teleki nagy történeti munkájában.

Gyorsfutár robogott Dénes esztergomi érsekért, hogy siessen Komáromba, megkeresztelni az újszülött királyfit. Amíg megérkezik az érsek, az anyakirálynő és az udvari méltóságok azon tanakodnak, hogy milyen névre kereszteljék a kisdedet ? Voltak, akik a születés napjának emlékére Péternek, vagy apja után Albertnek kivárnák keresztelni. Végre is az anya akarata győz és Szent László király után, akit mindig tisztelt, Lászlóra keresztelték. Erre különben is kötelezte a királynőt egy régebbi fogadalma.

Hírnökök és kengyelfutók szaladnak szét Komáromból az összes tartományokba, hogy a királyfi születését hírül vigyék. Az a futár, aki Bécsbe vitte a hírt, az örömben úszó várostól 16 aranyat kapott.

Levelet küldenek Krakóba, hogy a magyar urak hagyják abba Ulászlóval a tárgyalásokat, a királynénak fia született, akiben a magyarok törvényes királyukat láthatják, felesleges minden további tárgyalás a vele és Ulászlóval kötendő házasságra nézve. E követ azonban későn érkezett Krakóba, a magyar urak már eltávoztak onnan. Ulászló akkorra már elfogadta a magyar királyságot.

V. László keresztelésére Komárom városa ünnepi díszbe öltözött. A királyné elrendelte, hogy nagyobb pénzösszeget osszanak ki az ujjongó nép között. Az ősi szokás szerint a királyné nagy népünnepélyt rendeztetett.

Az egyre érkező követségek csak növelték Komáromban a pezsgő életet, amely több hónapon át tartott.

Tallóczy Máté és Marczali Imre Krakóból Komáromba sietnek az özvegy királynéhoz az Ulászló által aláírt okmányokkal. A királyné nyájasan fogadta őket, de ez a nyájasság csak tetetett, színlelt volt. Erzsébet még nem mert szint vallani, mert a két követhez Budán több előkelő magyar nagyúr is csatlakozott. Az okleveleket átvette a követektől, de azok tartalmáról nem nyilatkozott. A követekkel együtt jött egy cseh lovag : Nagy Zdriarai Smykovszky, aki László bölcsője elé térdelt, ujját az ég felé emelvén, hűséget esküdött az újszülöttnek. A királyné hasonlót várt a magyar főuraktól is, a királyfi bölcsője csaknem állandóan helyet foglalt a tanácsteremben. Tallóczy azonban a kifejezett óhajra így kiáltott fel:

—- Ha Nagysád fia tíz éves volna, még sem vennőnk urunkul, mert nekünk nem csecsemő kell, hanem király, aki bennünket a törökök ellen vezetni képes legyen!

A királynő ajkába harapott, némán fogadta ezt a kijelentést, feloszlatta a tanácsot és körülötte csak Cilley Ulrik, Széchy Tamás, az esztergomi érsek testvére és a Frangepánok mara&tak. A Budáról jött urak, köztük Garay a fővárosba mentek. Tallóczy és Marczali vesztükre még Komárom közelében maradtak, hogy bevárják Ulászló követeit, akik gazdag ajándékokat hoztak a királynénak. Éjszaka aztán Cilley és Smykovszky emberei elfogják e két követet és előbb Komáromban, majd Sopronban börtönözik be őket. Ulászló követei erről értesülvén, visszafordultak és nem járultak Erzsébet elébe. Hiába üzengetett utánuk Erzsébet és hiába Ígért nekik menlevelet, a két követ nem állott kötélnek és a legszivélyesebb hívásnak se dűltek be.

Amikor Komáromba eljut a híre, hogy Ulászló nagy pompával Magyarországba vonul, Erzsébet és pártja siet megvalósítani a régi tervet, hogy az ellopott koronával Székesfehérvárott megkoronáz zák Lászlót. Május 10-én elhagyják Komáromot, ahol oly sok izgalomban volt részük.

Erzsébet királyné csaknem négy hónapot töltött Komáromban. A komáromi királynéi udvartartás nagy fényt, mozgalmas, lüktető életet, felette megnövekedett idegen és pénzforgalmat kölcsönzött Komáromnak, ennek, az ősi városnak. Ha Erzsébet néha pénzzavarral küzdött is és nem egyszer cifranyomorúság volt a komáromi fényűzése, azért mégis fellendítette Komárom különben egyhangú, unalmas életét. Bizony nemcsak a fia érdekében levelez és üzenget a királyné, hanem kölcsönügyletekért is sokat fárad, hogy Komáromból el tudjanak utazni, elzálogosítja házi koronáját, amellyel valamikor királynévá avatták. Az elzálogosított házi koronájáért és ékszereiért 2500 forintot kap.

Hunyady László kivégzésével teljesen betetőzte a Komáromban született V. László mindegyre növekvő népszerűtlenségét, de addig Komárom ugyancsak büszke volt, hogy itt ringott V. László bölcsője és hogy itt szőte merész terveit, álmait Erzsébet királyné. Itt álmodozott fia bölcsője mellett fia jövőjén. Bizonyosan szép jövőt festett fiának csapongó képzelete. Hiszen még a kunyhó gyermekének bölcsője mellett is szépeket álmodik az anya, hát még egy királyné a királyfi bölcsője mellett, ha még hozzávesszük, hogy ez a királyné dacos, nagyravágyó és gőgös is volt.

A sors azonban nagyon sokszor keresztülhúzza az álmokat. A Komáromban szőtt álmok bizony nem váltak valóra ...