Komáromi Lapok, 1938 (59. évfolyam, 1-53. szám)
1938-09-03 / 36. szám
2. oldal. KOMÁROMI LAPOK 1938. szeptember- 3. Esterházy János közbelépésére az igaziágügyminiszter utasította a komáromi járásbíróságot a magyar nyelvjogok betartására Eléggé ismeretes, hogy a komáromi járásbíróságon eddig nem tartották tiszteletben a magyar nyelvhasználat törvényes jogait és a 82.93 százalékban magyar járás lakosainak a járásbíróság még a magyar nyelven beadóit kérvények és ügyiratok esetén is csak egy nyelven, vagyis államnyelven adta ki az Ítéleteket és végzéseket. E törvényellenes gyakorlat orvoslása céljából Esterházy János nemzetgyűlési képviselő, az Egyesült Párt orsz. ügyv. elnöke interpellációval fordult Derer Iván dr. igazságügyminiszterhez, amelyben követelte a törvény betartására irányuló miniszteri intézkedést. Az interpellációra az igazságügy miniszter mosl adott. írásbeli választ, amely közli, hogy az interpellációban felhozott panasz értelmében a miniszier utasítást adott a komáromi járásbíróságnak a helyzet javítására. A miniszteri válasz szövege a következő: A komáromi járásbíróság a bratislavai főbíróság jelentése szerint a magyarajkú felektől sajál nyelvükön fogalmazóit beadványokat elfogadja és ama felekkel és érdekeltekkel, akik eme nyelvhez tartoznak, saját nyelvükön tárgyal. Amennyiben a komáromi járásbíróság eljárása az interpellációban felhozott ügyek elintézésénél a nyelviörvény és a nyelvrendelet szabályaival összhangban nem volt, intézkedtem, hogy a helyzeten javíttassák. l)r. Dérer igazságügymi.iiszler. Nagyszabású földreformot készít elő a magyar kormány Lakatos Károly 1861-1938 Komárom, — szeptember 2. Az a tiszteletreméltó, érdemes férfiú, akinek nevét gyászkeretbe foglaltuk, a régi magyar népoktatásnak volt vezéralakja és o város népnevelésügyének négy évtizeden- ál eredményes működést kifejtő irányítója, akinek pedagógiai munkássága szoros kapcsolatban állott községi elemi iskolánk virágkorával. A háború előtti kitűnő tanítógárda egymásután elhunyt lisztes képviselői után lioszszas betegeskedőstül kimerülve, augusztus 31-én Lakatos Károly nyug. igazgat ót anító is elköltözött az élők sorából, akiknek egész generációi nyertek tőle alapos tudásból eredő oktatást és felkészültséget az életre. Pedagógiai működése nemcsak a népnevelés terén mulatott fel értékes eredményeket, hanem társadalmi téren is, melynek különböző területein hasznos és áldásos munkásságot fejteit ki. Lakatos Károly ennek a városnak talajából sarjadt, magában hordozta a komáromi lelkiséget, amely minden munkájában kifejezésre jutott, s amely a szülőföld szereidében és megbecsülésében és az érte való seraélureEtaló ■»■«■■»IrMolcBvoSMIlcafi refornä —szeptember 2. A magyar kormány most fejezte be a két héttel ezelőtt megkezdett, de a kormányzó németországi útja következtében megszakított sorozatos minisztertanácsot, amelyen a kormány őszi munkatervét állapította meg. A minisztertanács összefoglaló jelentési tesz közzé, melynek anyagát Imrédy Béla miniszterelnök a kaposvári gazdagyűlésen fogja vasárnap ismertetni. A minisztertanács behatóan foglalkozott egy mélyreható fÜIdbirtökpolilikai reform tervével, melyet Sztranyavszky Sándor íöldmivelésügyi miniszter fog ismertetni a kaposvári gyűlésen. Politikai körökben úgy tudják, hogy a kormány nagyszabású kisbérlel és házhelyakciót tervez, amelynek biztosítására igénybe venne nemcsak jogi személyek, részvénytársaságok tulajdonában lévő földeket, hanem magánkézben lévő birtokokat is. A nagybirtok igénybevételének átlagos kulcsa az elterjedt hírek szerint 25 százalék lenne, de természetes, hogy az igénybevétel nagymértékben igazodnék az igénylések m érlékéhez. Még nem állapították még a nagybirtoknak azt a határát, amelyen alul nem lenne föld igénybe vehető a küszöbönálló földbirtokpoliiikai reform céljára, általános elvként azonban kimondották, hogy a saját kezdésben lévő birtokok a lehetőséghez képest kíméletben részesülnek, míg fokozott mértékben vennék igénybe a bérbeadóit földek ei. Kezdetben úgy tervezték, hogy az új földbirtokpoliiikai reformot tíz év alatt bonyolítják le, az utolsó minisztertanácson azonban megváltozott a helyzet, amennyiben kimondották, hogy az egész akciói sokkal rovidebb idő alail bonyolítják le, amennyire csak a pénzügyi lehetőségek megengedik. Az akció pénzügyi részének lebonyolítására külön pénzügyi szervet állítanak fel. Az első pillanatra látható, hogy itt egy mélyreható földbirtokpolitikai reformról van szó. rény és kitartó munkálkodásban nyeri érvényesülést s termelt maradandót a köz javára. Ennek segítségével tudott önzetlenül és áldozatosan dolgozni az ősi magyar város közmívelődésének előmozdításán az iskolában és a társadalmi életben, ennek ereje adott lendületet munkájának s teremtett eredményi az, élet küzdelmei után. Elisipert, kitűnő pedagógus volt, akinek tehetségét, készültségéi és képességeit nemcsak kartársai ismerték el, hanem a legfelsőbb kullúrforumok is méltányolták és megfelelő módon honorálták. Az a nemzedék, amelyet az élethez szükséges ismeretekbe annyi szeretettel és odaadással közel félévszázadon keresztül vezetett be, a mélységes hála érzésével gondol reá s meghalva emlékezik meg arról az édesapai melegségről és gondosságról, amellyel tanítványait körülvette s telkükbe a tudás magvait elhintette. Az iskolában minden tekintélytartásában is édesatyjuk volt a gyermekeknek, akik végtelen szeretettel ragaszkodtak hozzája, mert benne a jó tanítón kívül az áldottlelkű szülőt is megtalálták. A megboldogult Komáromban született 1861. április 5-én. Középiskolai tanulmányait a helybeli Bencés-rendi kisgimnázi untban, a negyedik osztályt a pozsonyi ág. evang. líceumban végezte, tanílói oklevelét a pápai református tanítóképzőben 1879-ben nyerte el. Még abban az évben a helényi ref. iskolában tanított, 1880-ban a tatai ref. iskolához választották meg, ahonnan 1885-ben került a komáromi községi elemi iskolához rendes tanítónak. Tanítói pályájának felfelé ívelése szülővárosának iskolájánál ériéi csúcspontját, amikor 1901-ben megválasztják a közs. elemi iskolák igazgatójává, mely tisztétől 1922-ben vált meg s 1928-ban vonult a megérdemelt nyugalomba 18 évi aktív működés u'ái. Az ő igazgatói működése alatt jelentékeny fejlődésen ment ál az iskola, amit legjobban igazol az a tény, hogy amikor az igazgatói állást elfoglalta, 11 tanterme és 14 tanítója voll az iskolának, míg az ő vezetése alatt hamarosan 21 tanteremre, 21 tanítóra és 1400 tanulóra emelkedett a létszám. Az ö fáradozásának volt köszönhető a monostori iskola megszervezése és felállítása is, melyivei a hegyközség ifjú nemzedékét mentette meg a magyar kultúrának. Éveken ál tanított a gazdasági ismétlő iskolában és értékes tagja volt az iparostanonciskola tantestületének iá. A régi megyei ált. tantestületnek lelkes tagja, több éven ál elnöke volt. Igen értékes és eredményes munkásságot fejtett ki hosszú éveken keresztül a Vármegyei Méhészeti Egyesületben, mely az ő kitartó agitációja folytán keletkezett s amelynek sokáig odaadó és fáradhatatlan titkárja voll. Kiváló pedagógiai működésének elismeréseképen a Magyar Tud. Akadémia 1909-ben a Wodianer-féle 1000 aranykoronás nagy díjjal tüntette ki, melyet az Akadémia összülésén nyújtották át Lakatos Károlynak ünnepélyesen. Méhészeti útmutató c. népies művével a földmívelésügyi minisztérium 1899. évi pályadíját nyerte el s nagy érdemei elismeréséül az Országos Méhész Egyesület tiszteleti tagjává választotta meg. Közéleti téren is megbecsülték munkásságál. Több éven kérésziül választolt tagja volt a város törvényhatósági bizottságának, vál. tagja az országos méhész egyesületnek, az országos Eötvös-alap oszlóbizottságának, a dunaalmási Szeretetház felügyelő bizottságának lagja, törvényszéki hites írásszakértő s egy ideig a Csallóközi Járás iskolafelügyelője. A Komáromi Dalegyesületnek a múlt században sokáig buzgó működőtagja volt, a Jókai Egyesület igazgatóságában is helyet foglalt. Számtalan társadalmi, kultúrális és gazdasági cikkel Különös ház az éjszakában Irta: Dékány András I. Ezen a nyáron haza kelleti utaznom. Nem, pillanatig sem akartam, de vannak jelentéktelen dolgok, amelyeknek pengéje előtt meg kell hajolnunk és engednünk kell, hogy az a penge megkarcolja kissé a bőrünkéi. Először azt mondtam: nem megyek, menjen valaki más a famíliámból, mert igazán nem érdekel az, hogy némi* leg én is örököse vagyok Károly bácsi földi javainak . . . Tiltakozfam, de a vége mégis az lett, hogy egy naptólbúcsúzó, alkonyati délutánon megérkeztem arra az állomásra, ahol nyolc esztendeje nem vol* lám már. . . Már nagyon régen irtóztam attól a tanyaépülettől, ahol Károly bácsi meghalt. Senki se tudja, rajtam kívül egyetlen lé* lek sem máig, mi okozta nagybátyám hiríelen végét. Szívbénulásl emlegetnek az orvosok, de aki ismerte Károly bácsit, az bizony fejcsóválva fogadja ezt a meg* állapítást. Mert Károly bácsi hatalmas alak volt, hihetetlenül széles vállakkal és főleg erős szívvel. Egyesek a rokonság* ból, akik összegyűltek azon a napon, mondták is a tisztiorvosnak, hogy a szív nagyon jó volt, nem lehetett ott a hiba, máshol kell kutatni ... de a doktor mé* regbejötf, azt monfa, hogy vele ne pác* kázzanak, őt ne figyelmeztessék, mert érti a mesterségét és nem fogad el sem* mi tanácsot, se az orvostudományban, se a kártyánál, ahol ő szakember. Pedig az öreg Baltazár, a tisztiorvos tévedett. Híhefeítenül és amikor ott álltam mellette, majdnem a szemébe nevettem, hogy: vén szamár maga, Baltazár bácsi, nem orvos, hanem igenis vén szamár, aki nem érti meg, nem is tudja elgondolni, szőrös fe* jében nem fér meg a gondolat, hogy Ká* roly nagybátyáin felsőbb kopogtatásra in* dúlt át a másvilágra . . . Nevetséges lenne, ha letagadnánk, mennyire elszorult a torkom, amikor elém tűnt a kis, piros állomás (nyolc év táv* íaiábói újból a valóságban!) három pihenő, nyálát csorgató ökörrel a raktárépület elölt, szomorúan nyikorgó kutacskával, és kaparászó tyúkokkal a sínek között. Az öreg György ült a kocsin, sudár derékkal és sudár bajusszal kelet-nyugat felé. — Csakhogy már erre tévedt az urfi — bólintott bizalmasan. — Minálunk nem változott semmi . . . Még ez a két lovacska is a régi, ha emlékezni tetszik rájuk . . . Amikor a tölgyesnek fordult a kocsi, eltűnt a vonat. Mindhalkabban, a mész* szeségbe veszve derenged felénk a ke* rekek pattogása, a mozdony pöfögése ... Hűvös levegő borzongatott végig. Al* konyodott már és sötétes volt, megre* megtetően sötét a tölgyesen áthaladó út. Valamikor Károly nagybátyám járt erre, lengő felleghajtóval a vállán, pu3* kávéi a kezében, szegény, gondolkozva a művészeten, a festészeten, hogy a vo* nalak ... a foltok .. . maga az ecseike* zelés... és az egész piktúra mennyire az övé, mennyire az ő hatalmában van! Pesten alig tudják a szamarak ... II. Olyan szomorúan meredt elém a ház, a h2gyi párázat esti leborulásában, a magányosságban, a tölgyfáktól körül* vett lombfal előtérben, mintha maga Károly bácsi lett volna, némán gubbasztva az egyhangúságban, hogy mikor jönnek már fel a csillagok. — Marika elfelejtett lámpát gyújtani — mentegette feleségét György apó, amikor félrecsúszott a jobboldali kerék. — Ritka erre a vendég, azért. A torrácon nem volt senki, csak a konyhából, az oszlopsor végéről szűrőd* lek emberi hangok. Ott álltam a pipá* zóban, feldobbané szívvel, elszoruló torok* kai, pillanatok alatt olyan gyengén, hogy a kerek asztalkára kellett támaszkodnom. Ennél az asztalkánál ültünk egy este, Károly bácsi és én. Károly bácsi ivott, kártyáztunk, nagyritkán legújabb kompo* zícióit emlegette. Néha felmordult, hogy ilyen kárlya ... ilyen vacak kártya . . . Már a hetediket szedem és nem akar huszonegy lenni! . . . Magam a pokolba kívántam már mindent, minden láthatót és láthatatlant, mert a végtelenségig nyúlt a huszonegy, mázsás súlyúak lettek a kártyák és millióra növekedtek a számok. Már beiémdöföti az elhatározás, hogy fel* lázadok és az asztalra vágom a kártyát, amikor... — Te osztasz, gyerek — nyújtotta a paklit Károly bácsi, de meredten nézett rám és széthulltak a kártyák, végigpat* tanva az asztalka lapján. Valami megdobogtatta a mennyezetet, valami lomha, elguruló tárgy, mintha kugligolyó lett volna, vagy elszabadult hordó ... vagy valami nehéz, ismeretlen, furcsa tárgy! Nagybátyám a fejéhez kapott: — Te ... te .\ . mi, mi történhetett! — és futásnak indult, át a sötét szobá* kon, leverve valamit, megbotolva vala* miben, díványban, festőállványban, kitö* mölt medvében, kétségbeesett futással, törtetéssel a padlásfeljáró tornácára. A félelem és rettegés tudatában meg* indultam azon az úton, szobákon, félre* húzott díványokon, kitömött medvén és bárddal hasítható sötétségen át, ahol alig néhány perccel előttem Károly bácsi is áthaladt. Mint a mézga olyan volt a sö* tétség, nyúlós, ragadós. Holdvilágnélküli voll az éj és a tornácon sem volt vilá* gosabb, derengőbb. Már nem is féltem... egyszerűen eltűntem önmagam elől! A padlásfeljárónál megálltam, figyel* tem a lábdobogást . . . azután megindul* tam a lépcsőn . . . Petróleumlámpa világított az egyik ge* rendáról, inkább árnyéko terítve mindenre, mint fényt. Károly nagybátyám a pado* zaton térdelt és. . . igen, egy alak volt előtte, egy mereven fekvő alak! Hogy jobban megnéztem, akkor láttam, hogy nem élő ember, hanem egy szobor. Papi reverendás szobor, emberi nagyságban ... — Azt hittem, hogy összezúzta magát, — nézett rám Károly bácsi réveteg szem* mel, mintha halálos veszedelemből sza* badult volna. — Azt hitlem, hogy sze* gényke. . . És megpróbálta felállítani a szobrot, ami sok nyögés és könyörgésnek beillő sóhajtozás után sikerült is. Befuszkolfa egy szekrényféle ládába, amelynek ajtaja ki volt szakadva és vaspántosíól, szöges* tői együtt a padozaton hevert. — Majd reggel megcsinálom, — mondta Károly bácsi. — Későn van a kalapálásra és egyébként Í3 örülök, hogy élek.
