Komáromi Lapok, 1938 (59. évfolyam, 1-53. szám)

1938-08-13 / 33. szám

2. oldal.

KOMÁROMI LAPOK

1938. augusztus 13.

0

Áldozat — vagy kötelesség?

Akinek a nyári vakáció üdülésre szánt szabadidejét kedve és türelme van újságolvasásra fordítani, akinek bátorsága van idegeit áldozatul hozni a prágai pártpolitikai sajtótermékek tanulmányozására, tapasztalni fogja azt a kaotikus zűrzavart, ami a legellentétesebb irányzatok megnyilatkozásaiban lejátszódik és alkalma nyílik annak a lesújtóan szomorú mentalitásnak megismerésére, amely az uralmon lévő, vagy az uralkodáshoz a mai módszerek szellemében görcsösén ragaszkodó réteg lelkületében az elmúlt húsz év alatt kifejlődött.

Húsz évvel ezelőtt, az államfordulat idején, több millió, teljeskorú (nagykorú felnőtt), józan eszével, állásához mért képzettséggel fölruházott ember élt a mai csehszlovák köztársaság területén, akit annak idején senki sem kérdezett meg a felől: akarja-e a köztársasági államforma mellett a mai állam kereteit, jóllehet, a világháborút a népek önrendelkezési jogának mottójával zárták le, és a csehszlovák köztársaság ennek a jelszónak égisze alatt született. Az a több milliónyi ember ínég ma is itt él és nagyon jól emlékszik arra, hogy mit hozott nyilvánosságra az egész világ nagy nyilvánosságának színe előtt, programja közzétételében az első csehszlovák köztársasági kormány. Az a több milliónyi, még ma is élő állampolgár nagyon jól emlékszik arra, hogy az alkotmánylevél értelmében ebben az államban^, nemzetiségre, vallásfelekezetekre és fajra való tekintetek nélkül, minden állampolgárnak egyenlő jogot Ígértek biztosítani, egyenlő kötelességek kiszabásával. Az a több milliónyi még ma is élő ember, húsz éven keresztül, tiszteletreméltó nagy türelemmel, becsületesen teljesítette összes állampolgári kötelességeit, elismerést és tiszteletet érdemlő módon tartózkodott minden zavartkeltéstől, engedelmeskedett az állam összes törvényeinek és emberfeletti türelemmel várta a beigért keleti Svájc paradicsomi gyönyöreinek beteljesülését.

Az 1918. évben született köztársaság magát csehszlováknak kezdte nevezni es a legközelebbi hivatalos népszámlálás kimutatta, hogy az állam lakosságának közel 50 százaléka nem csehszlovák és kimutatta egyben azt is, hogy pontosan mennyi azoknak a száma,

<B gyorsan segít a végtagok és az ~ ||p9 izületi fájdalmaknál, fejfájásnál fS§i és meghűléseknél. Legyen bizafcglj lommal aTogal iránt. Egy kísérlet kjei trecgyözi.Számtalanorvosielis I«? mérés. Az összes gvógyszeríá- i r°ishanKél2'-ís!?'50áiban >aphotó. J

akik, mint nem csehszlovákok) az alkotmánylevél értelmében Ugyanannyi jogra tartanak igényt a keleti Svájcban, mint a csehszlovákok. Tehát már a köztársaság első éveiben ezek a statisztikai adatok kellett, hogy megjelöljék a kormányzat útját az elvégzendő feladatok irányában, ha itt tényleg keleti Svájcot akartak és ha az alkotmánylevél megteremtőit tényleg becsületes szándék!, s az igazság keresése vezérelték. Ma, 1938-ban az a több milliónyi ember, ha az alkotmánylevél értelmében teljesen egyenlő jogok járnak neki, mint azoknak, akik magukat cseheknek, szlovákoknak tartják, — megkísérli, hogy összehasonlításokat tegyen és megvizsgálja, hogy az egyenlő ‘jogok élvezetéből tényleg oly mértékben részesült-e, mint az állam nevébe foglalt két nemzetiség boldog birtokosai.

Minket, magyarokat egyelőre csak a saját sorsunk érdekel. Mint teljes jogú, a csehekkel egyenlő elbánásban részesítendő polgárai a csehszlovák államnak, ma, az állam huszadik évében csak azt tudjuk beszámolónkban leszögezni, hogy nekünk a csehszlovák állam önként semmit nem adott, s amink most, az ál'amfordulattól számított huszadik évben még van, azt mind csak nehéz küzdelemmel tudtuk megőrizni, de ez még távolról sem közelíti meg azokat az értékeket, amiket tőlünk az új kormányzat elvett.

Ha mi magyarok teljes jogú, cseh polgártársainkkal egyenlő jogú polgárai vagyunk a csehszlovák köztársaságnak, akkor lege'emibb jogunk az, hogy ideálisnak tervezett államunkban nyíltan, szabadon beszélhessünk. Nem akarunk rekriminálni, csak visszaemlékezünk azokra a szomorú időkre, amikor olyan nagy csalódást és megdöbbenést váltott ki bennünk, hogy a nagyműveltségűnek ismert cseh nép részéről tapasztalnunk kellett, milyen ádáz gyűlölettel vetették rá magukat hivatalos tényezők arra a kultúremberhez méltatlan szerepre, hogy a magyar nyelv üldözésére vállalkozzanak. Nekünk, magyaroknak volt egy kiváló jellemű, nagyműveltségű és kiváló szellemű »legnagyobb magyarunk«, gróf Széchenyi István, aki azt mondotta, hogy »Nyelvében él a nemzet!«. Aki egy nép nyelvére tör, az annak a népnek az életére tör. Ki ne emlékeznék arra, hogy hivatalokban, uccán, vasúton, iskolában, templomban és mennyi más helyen, még a színházban és a mulatóhelyen is mennyit kellett úgy a köznépnek, mint a jóizlésű, művelt magyar társadalomnak sokszor müveit embereknek tartott hivatalos »urak« részéről is elviselnie, csak azért, mert magyarul beszélt.

Hát ez épen nem volt alkalmas bevezetőnek a keleti Svájc megteremtése felé!

Ilyen volt a dolgok folytatása is. Főiskoláinkat kivétel nélkül mindenütt leépítették. Mutatónak maradt egy néhány középiskolánk, és — de jóval a

számarányon alul — a szinmagyar vidéken elemi iskolánk, de az érettségi jrtán, a középiskolát végzett tanulóifjúság már magát anyanyelvén tovább nem képezhette és még ma sincs adva a mód, hogy magyar főiskolán fejezhesse be ifjúságunk tanulmányait. Mi tudjuk, hogy a hivatalos népszámlálási adatok ellenére, itt egy millió magyar él s az egymillió magyarnak egyetlen egyetemi rendes katedrája sincs az itteni egyetemeken. Voltak híres jogakadémiáink Eperjesen, Kassán, Pozsonyban. Állítólag észszerű centralizázációra volt szükség, s ezért szüntették be ezeket a főiskolákat is. Tudjuk, milyen a helyzet a tanár és tanítóképzés dolgában, tudjuk, hogy állnak szakiskoláink minden vonalon. Tudjuk, mit vesztettünk a sajtó, az irodalom, a szépművészetek, egyszóval a kulturális fejlődés lehetőségeinek minden terén, ifjúságunk nagy része idegen nyelvű, tőlünk, magyaroktól nagyon távol álló mentalitású iskolákban, a magyarság irányában el'enséges érzelmű tanári kar szellemi irányítása alá került. Nemcsak nemzeti érzékenységünket mélyen sértő, a történelmi igazságtól messzire eltérő, de nagyon sokszor hitvallásos meggyőződésünket is sárba taposó, gúnyoló tanárok és tankönyvek unos-untalan kihívták nagyon indokolt megbotránkozásunkat. Mindezek a dolgok alkalmasak voltak arra, hogy kiábrándítsanak az ideális Svájc megszületésébe vetett reményünkből.

Gazdasági téren veszteségeink mérhetetlenek. A földbirtok reform, amit indokolt volna a nagyszámú proletariátus nincstelensége, amellett, "hogy Teljesen kisiklott a helyes vágányról és épen nem segített a földtelen, itt élő őslakűa.proletariátus nagy nyomorán, a legközvetlenebbül a magyarság nemzeti vagyonát forgácsolta el és csak arra szolgált, hogy elnemzetlenítési célokból megteremtse a cseh és szlovák telepesek falvait, ott, ahol a magyarság tisztán és egy tömegben élt. Az új állam, mint jogutód, átvette a régi állam jövedelmező intézményeit, de azokat a helyeket, ahol ezeknél az intézményeknél egyesek számára adva van a biztos megélhetés lehetősége, részben az itt élő lakosságnak teljesen idegen, vagy ha ide való, de épen nem magyar alkalmazottakkal töltötte be, amivél egy csapásra sok-sok ezer becsületes és munkaképes magyar hivatalnok és munkás állástalanná, sok-sok ezer család kenyérte'.enné és koldussá vált. Ezek voltak a legfájdalmasabb csapások az ártatlan magyar proletariátus jobb sorsra érdemes százezrei számára. Földmíves népünk, iparos- 1 társadalmunk, kereskedőink, ha most megkérdeznők egyénenként őket, hogy őszintén és nyíltan mondják meg, mit veszítettek az elmúlt húsz esztendő alatt csak azért, mert magyarságukhoz hűsé- I gesek maradtak, tudom, hogy válaszai- i kát külügyi képviseleteink nem hoznák

\ Önálló ! I autószerelő \

k ereslelik állandó állásra. 1 Nevezel! az eszterga*, sze* * relő*, valamin! a villany* ■ munkálatokban, minden 1 autofypusban jártas legyen. I

■ Fizetés: fix és %*os jutalék.

■ Miután komplett berendezett autó* 1 J javítóműhely átvételéről van szó, úgy I

1 15.000'— Ke biztosíték kívántatik. ■

■ ■

■ Ajánlatok Oszeszla hirdetési irodá* ■

■ jába Bratislava, Lőrinckapu u. 10. a

BiiHiiiiiiinniBHiiiiiini

nyilvánosságra és nem ismételgetnék szüntelen, hogy kisebbségeink a köztársaságban sokkal többet kapnak, mint amennyi jár nekik.

Milyen szörnyű tévedések, milyen szándékos összezavarása a fogalmaknak ez a kifelé szánt sok hivatalos nyilatkozat. Adni jogokat csak annak lehet, akinek még jogai nem voltak. Ä kisebbségek jogokat még senkitől sem kaphattak, mert nekik már az állam megszületése idején teljes jogaik voltak és az állam alkotmánylevele értelmében sem lehet úgy magyarázni a kérdést, hogy a kisebbségek jogokat kapni fognak, mert magának az alkotmánylevélnek szellemében, az alkotmánylevél, szükebb értelemben az alkotmány megszületésének tényével (ipso facto), itt a magyarnak, a németnek, a szlováknak, a csehnek, ruszinnak, lengyelnek teljes értékű, egyenlő, csorbíthatatlan jogai vannak, az állam születését megelőző időkre is visszamenőleg és így az állam létrejöttének pillanatától, mindaddig, amig ez az állam él. Itt tehát sem a jogokért való koldulásról, sem azok kegyes adományozásáról szó nem lehet. Minden csehszlovák állampolgárnak tehát az egyenlő jogúság »attribútum imperativum«-ja jran, s hja a teljességből valami hiányzik, azt a kisebbségeknek nem kérni, de követelni kell. Ezt hozza magával a legprimitívebb jogérzék, még inkább tehát a fejlett kultúrember jogérzéke. A helyzet itt a köztársaságban macsak az, hogy a többség részéről a kisebbségek rovására nagyarányú jogfosztás történt az állam törvényei és világos cikkelyekben pontosan körülírt alkotmánylevele durva megsértésével, s ezért ma a kisebbségeknek elvitathatatlan joga és halaszthatatlan kötelessége követelni, hogy a jogteljességet az illetékesek megteremtsék. Téves tehát a prágai politikus urak és újságíró urak részéről az a most gyakran ismétlődő kijelentés, hogy a csehek messzire mentek a statútum dolgában áldozatkészségükkel. Itt nincs áldozatokról szó, csak kötelességteljesítésről, s akkor könnyebben fogjuk érteni egymást. Kisalföldi.

imiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiwiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiHiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiM

Kié a pálma?

Irta: Mados György

A bárónő a kifosztott vitrin előtt állt s bosszankodó elgondolkoeással nézegette a tükörfényes polcokat, majd átsietett a budoárjába s a telefonkagylót ideges tü* relmetlenséggel kapta ki a társalkodónője kezéből:

— Jó reggelt, jó reggelt... igen, igen, én vagyok itt, én folytatom, hát azt nem lehet főtanácsos úr, hogy órák múlva küldje ide az embereit... nem, nem le* hét...

A rendőrfőtanácsos közbeszólt:

— De méltóságos asszonyom, éppen arról van szó, hogy a kél legügyesebb detektivemet akarom odaküldeni, akik ebben a percben egy rendkívüli fontos kihallgatással vannak elfoglalva ... az ő számukra másfélórai késedelem nem je* lent semmit. ..

— De engem szétvet a türelmetlen* ség, értse meg kérem, én tudni akarom, hogy a palotában ...

A rendőrfőtanácsos nyugodt baritonja messze kihangzott a telefonkagylóból a budoár szőnyegekkel és gobelinekkel kö* rülbástyázolt csendjében:

— Valószínűnek tartom, hogy nem az eredeti darabokról van szó — jegyezte meg s majd hallatszott, hogy valakinek utasítást ad eltompított hangon, pár rej* lett értelmű szóval.

A bárónő egyre idegesebben szórón* gáttá a kagyló fogantyúját:

— Az nem jelent semmit, itt más a lényeg, ér'se meg kérem, én tudni aka* rom, hogy a palotában ki az az elvete* mült személy, de... igen, igen, a többit majd elmondom itt, kérem intézkedni azonnal .. .

— Csak annyi türelmei kérek méltó* ságos asszonyom, amíg ez a két delek* lívem ...

— Jó jó, csak minél előbb, mert ne* kém délben egy vernisszázsom van ... jó napot.

Alig félóra múlva két elegánsan öltő* zött, szálas emberalak szimatolózott a vit* rin körül. Az egyik ujjnyomok után ku* tatolt, a másik a kulcslyuk aranyozott ró* zsakere|ét nagyító üvegen át vizsgálgatta, közben fölmérő pillantást vetett jobbra is, balra is a szárnyasajtók felé, kérdé* seket intézett a bárónőhöz, elsietett az ablakhoz s gyorsan felnyitotta :

— A párkány ép, a csatorna távol van, de máskülönben is a méltóságos bá* rónő azt állí ja, hogy az ablak tegnap dél óla nem volt kinyitva.

A másik férti fél térdre ereszkedve vizsgálta a fényes parkettán a lábnyo* mókát, majd a szőnyeg alól egy antik gyűrűt kotort elő :

— Utánzat — jegyezte meg halkan, s közben a társához sietett az ablak mellé s együtt forgatták, nézegették a

gyűrűt, sebtiben pár szót váltottak hal* kan, összehúzták a szemöldöküket, el* gondolkoztak, aztán az egyik hirtelen rá* kapta tekintetét a bárónőre s mintegy lecsapott rá a kérdésével:

— Ugye, méltóságos asszonyom, az elrabolt diadém is hamis volt ?

A bárónő tétovázni kezdett s valamit elkomorodva hebegett. Nem akart választ adni, de a detektív, aki közben kétszer is előkapta a zsebóráját, türelmetlenül megismételte a kérdést :

— Méllóztassék válaszolni, mert úgy látjuk, hogy itt perceken belül intézkedni kell.

— Igen, igen, hamis volt, de olyan utánzata az eredetinek, hogy többször megtörtént, hogy magam is összecserél* tem azokat s az eredetit raktam a vit* rinbe.

— Talán most is az eredeti volt ott s azt rabolták el — jegyezte meg nagyon komoly hangon az egyik férfi.

A bárónő ijedten rebbent fel:

— Az nem ... nem lehet ... a na* i pókban, amikor egy szabad órámban j szemlét tartottam az ékszereim fölött, nagy figyelemmel választottam szét a hamisa* kát az eredetiektől s magam rendeztem el a hamisakat a vitrinbe, az eredetieket pedig elzártam, elrejtettem, igen, igen, oda raktam el, ahol tartani szoktuk azokat.

Az egyik detektív nagyon nyugodt hangon megjegyezte:

— Tudjuk mi, a méltóságos asszony*

nak csak az a fontos, hogy megtudja, ki lehet a palotában az a személy, aki a házitolvajlást, illetve ezt a belöréseslopást elkövette, mert természetesen azzal pil* lanatig sem akar egy fedél alatt lakni és élni. Ez érthető is, mert nyugtalanná és bizonytalanná, sőt csaknem lehetetlenné tenné a további életet a palota falain be* lül. De a mi számunkra a nyomozás precíz lefolytathatása s majd a bíróság számára bűnügyi, illetve jogi szempontok mialt szükség lesz arra, hogy az eredeti darabot rabolta»e el a tettes vagy csak az utánzatot ?

A bárónő alig tudta lefojtani a harag* ját:

— A bűn az bűn, a rablás az rablás, a betörés az betörés, akár elvisznek va* lamit, akár nem, akár értéket rabolnak el, akár valami limlomot. Én nem mu* tathatom meg... nem, nem lehet, az ki van zárva ... én nem áru’hatom el...

A detektív idegesen pillantott az órá* jára :

— Nekünk tudnunk kell, nekünk min* dent töviről»hegyire látnunk kell, mert a nyomozásnak igy már elinduláskor ká* tyúkon kell vergődnie, ez igy lehetetlen, nem lesz meg a munkánk logikája, nem tudunk tökéletes eredményi felmutatni, nekünk tudnunk kell, hogy az eredeti da* rabot rabolták*e el, vagy csak az után* zatot.

— Nem tartom fontosnak! — jelen* tette ki majdnem felcsattanva a bárónő