Komáromi Lapok, 1938 (59. évfolyam, 1-53. szám)
1938-05-28 / 22. szám
6. oldal. KOMAROMI LAPOK 1938. május 28. — A kassai felsőipariskola magyar szakosztályának első évfolyamába a beiratás és felvételi vizsga az eredeti dátumtól elíérőleg már június 24-én reggel 8 órakor lesz, mivel az iskolaügyi minisztérium rendeleté értelmében az idén az iskolai év már június 22-én fejeződik be. Mindazok, akik a felvételi vizsgán részt akarnak venni, kötelesek tehát június 24-én reggel 8 órakor az intézetben, Kassán, Komensky ucca 2. sz. alatt megjelenni és a hiányzó okmányaikat, valamint a szükséges Írószereket magukkal hozni. — Félig agyontaposta a bika. Dózsa Zsigmond, Hetény község tehénpásztora a teheneket legeltette a községi legelőn. A falu bikája valamitől megvadult s nekirontott a hatvanéves pásztornak. A pásztor nem tudott kellőképen védekezni s a bika irgalmatlanul összetaposta s össze-vissza döfte. A földön herevő szerencsétlen pásztort kutyája szabadította ki válságos helyzetéből: a hű kutya nagynehezen (elűzte a felbőszült bikát. A pásztor vérében- fetrengvc maradt a legelőn, csak két bordája maradt meg épségben, fe je betört, kezére is rátaposott a bika. Dózsa Zsigmondot válságos állapotban vitték be a komáromi kórházba. — Elcsúszott a motorkerékpár. Cser mák Béla garamszöllősi molnár Ko máromban járt s motorkerékpáron igyekezett hazafelé. Komárom és Érsekújvár között rendkívül rossz útszakaszok vannak s egy ilyen rossz szakasz homokkal felszórt kanyarodójánál a motorkerékpár megcsúszott s az árokba vágódott. Csermák a fejét betörte s több sérülést is szenvedett. Bevitték a komáromi kórházba. — Nekiment a szekérnek. Párkányban az állomásról a polgári iskola felé igyekezett egy harmadik osztályai tanuló kerékpárján. A lejtős utón nem használta fékjét és eszeveszett iramban haladt. A gyors menetben nem vette észre, hogy szekér jön vele szemben. A szekérnek nekiment, oldalán és fején szenvedett súlyos sérüléseket. — Elgázolták a lovak. Kovács Imre gazda a párkányi országúton haladt kocsijával. Arra robogott egy autó, amelynek zajától lovai megbokrosodtak és a vad iramban elgázolták az utón haladó Novák Ede 56 éves vásári árust, akit vérbefagyva találtak meg az országút porában. — Gyújtogató kémény. Kisgyarmaton tűz ütött ki Dióssy István házában. Nem csak a tetőzet égett le, hataem a ház is beégett és a tűz a berendezésben is több ezer korona kárt okozott. A kéményből kipattánt szikra okozta a tüzet. Nem ok nélkül van annyi családban otthon mindig A L P A sósborszesz. Ezen elterjedtségét és kedveltségét jótékony hatásának köszönheti. Alpa enyhíti a reumás és neuralgikus fájdalmakat, a kereszt- és fejfájást. Alpa megszünteti a nehéz munka utáni fáradtságot, felfrissíti az idegeket és újból frisseséget ad. Az Alpa erősítő Itatását örömmel fogadja mindenki, aki teljesítőképességét'meg akarja tartani akár foglalkozása közben, akár sport turisztikánál. — Éjszakai betörés. Éjjeli betörők jártak a farkasdi szövetkezet kocsmahelyiségében. Az éjszaka leple alatt átmásztak a kerítésen, az udvarra nyíló ajtót betörték. Elvitték az összes élelmiszereket és a cigarettakészletet és némi készpénzt. A betörők olyan nesztelenül dolgoztak, hogy az udvarban lakó üzletvezető semmit se vett észre és a szemben levő csendőrőrtanyán se hallottak semmi gyanús zörejt. — Betörés fényes nappal. Szegeő József nyugalmazott érsekujvári városi főjegyző egyik délután családjával elment látogatóba. Szemfüles tolvajok észrevették, hogy a házban nincs senki, betörtek és a lakást teljesen kifosztották. Előzőleg a főjegyzőék egyik nőismerőse kereste őket,, becsengetett, de nem jött senki, eltávozott. Egy óra múlva újra visszajött, gondolván, hogy Szegeőék már hazamentek. Megdöbbenve látta, hogy az ajtó társa, nyitva van és az előszobában minden föl van forgatva. Közben hazajöttek a házbeliek és azonnal jelentést tettek a csendőrségnek A nyomozás megindult. SPORT 4:0»ás vezetés után csak 5:4 (2:0) arányban győzött a KFC az ÉSE ellen Tudósítónk jelenti. A hagyományos ÉSE—KFC ta'álkozást a barátságos jellegre való tekintettel — most csak 600 főnyi közönség nézte végig. Annak ellenére, hogy a KFC nélkülözte Ványát, Vitálost és Lászlót, a csapat nagyon szép játékkal lepte meg a nézőket s ha az utolsó negyedórában nem könnyelműsködik Szigethy, akkor súlyos vereséget mért volna régi ellenfelére a lilák csapata. Szigethy meggondolatlan tette és a bíró két teljesen jogtalanul megítélt tizenegyese miatt azonban ez a nagy fölény csupán egvgólos győzelmet eredményezett. A KFC így állt fel: Szigethy, Simon, Langsádl, Malár, Bokrosy, Weintraub, Kacz, Drancsik (Ivicsics), Krajczár (Dflancsik), Tóth, Drózdy. Legjobbak: Simon, Malár, Drancsik, Ivicsics és Tóth. Góllövők: Krajczár, Ivicsics, Drancsik, Kacz és Drózdy. Az ÉSE teljes csapattal állt ki, mégis nagyon gyenge ellenfélnek bizonyult. Leginkább Schéda kapus (súlyos vereségtől mentette meg a csapatát) és Brösztl tetszett. A góljait Brösztl (2, mindkettőt tizenegyesből) és Czeller rúgta. Hegedűs bíró egyáltalán nem javított a déli kerület bíráiról alkotott véleményünkön. Elemi hibákat követett el. R Gútai SE 1 eii a déli keriitei II. ob»*, bajnoka Gútai SE-Rapid Gi 2:0 (2:0) Góllövő: Földes, Bereznay. Bíró: Gold. Vasárnap játszotta utolsó fontos mérkőzését a Gútai SE az érsekújvári Rapid TE ellen, mely mérkőzésre Gútáról mintegy ötvenen kísérték el a csapatot. A mérkőzést megérdemelten nyerte meg a gútai együttes, amely így a II. osztály bajnoka lett. Az első félidőben mindkét csapat egyformán támadott, de az egységesebb GSE volt a veszélyesebb. A 23-ik percben Bereznay büntetőrúgását a kapus csak kiütni tudja s a befutó Földes közelről berúgja a labdát. A 32-ik percben újabb gólt ér el a gútai csatársor, Szaló labdájával Földes elfut, erős lövését az újvári kapus a hatoson álló Bereznay elé üti, aki befejeli a második gólt. A második félidőben inkább a vendégek támadtak többet, de a Rapid védelme mindent mentett. A Gútai SE egész csapata lelkesen küzdött, egyéni'eg Tarr, Piacsek, Bereznay, Földes és Szaló tűnt ki. A Rapid TE-nél csak a közvetlen védelem és helyenként a halfsor volt jó. A csatársor alig lőtt kapura. Gold komáromi bíró kifogástalanul vezette a sima mérkőzést. A divizíós bajnokság állása: 1. Füleki TC 20 11 6 3 44:24 28 2. Trencséní TS 2010 6 4 39:25 26 3. Tapolcsányi SK 2010 2 8 42:42 22 4. Zsolnai SK 20 9 3 8 40:29 21 5. Komáromi FC 20 8 4 8 53:35 20 6. Rapid Nagysz. 20 9 2 9 42:40 20 7. ÉSE 20 8 3 9 34:36 19 8. Vas-Rapid 20 8 3 9 43:51 19 9. ZTK 20 8 2 10 31:50 18 10. Losonci AFC 20 6 4 10 29:3T 16 11. Ruiikai FC 20 4 3 13 22:50 11 Fáióslábakra cipőkéi szakszerűen, (orvosi rendeielre is) előnyös áron készít BENEDEK oriopéd- és divatcípész Komárom. Kincs üvegkereskedő házában, Köztársaság u. 9. sz. (Cenírál kávéházzal szemben.) Megérkeztek a tavaszi divatminták női és férfi cipőkben! A világbajnok magyar főiskolás válogatott csapat Komáromban Pünkösd első napjára nagyszerű sporteseményt készít elő közönsége részére a KFC. Mint már jeleztük, vasárnap, június 5-én a világbajnokságot nyert magyar főiskolás válogatott csapat látogat el Komáromba. Azt hisszük, hogy nem kell külön hangsúlyoznunk, mekkora játékerőt képvisel ez az együttes, elég, ha rámutatunk arra a tényre, hogy 1935-ben a Budapesten rendezett főiskolás olimpiászon veretlenül nyerte a világbajnokságot. A csapatot Magyarország legjobb főiskolás játékosai képezik, akik Budapest, Szeged és Debrecen egyetemi sportalakulataiban művelik a labdarúgást és közülük sokan már több ízben helyet kaptak Magyarország amatőr válogatott csapatában is. A KFC nagy anyagi áldozatoktól sem riadt vissza, csakhogy valódi sporteseményben részesítse a labdarúgás híveit. Az eddig megnyilvánult érdeklődésből arra kell következtetnünk, hogy a közönség méltányolni fogja a KFC törekvését. A világbajnok csapat összeállításának ismertetésére még vissza fogunk térni. Itt még csak annyit akarunk közölni, hogy a pünkösd vasárnapi országos dalosünnepély miatt a mérkőzés már 4 órakor fog kezdődni. Or. Reich Leánypenzionátus Fiupenzionátus Bratislava Gröslingová 9. » Dobroviáová 11. Telefon 1 7-95 Tan- és nevelőinézet középiskolai tanulók részére. Egyéni nevelés, alapos oktatás, ki» tűnő ellátás, lelkiismeretes, állandó felügyelet, odaadó gondozás, a szülői házat helyettesítő, módim komforttal berendezett családi diákotthonba. » Idegen nyelvek, torna, zene, A leányintézet vezetője: Else Reich. A fiuindtézef vezetőié: p:of, L. Beck. Információk és prospektus az intézetek áthurcolkodásáig, azaz jul. 1-ig: Dr. Reich diákpenzionátusa, Sienkiewicz u. 2. Telefon 17—95. Június 1-től hivatásos edző veszi át a KFC játékosainak oktatását A KFC berkeiben régófa felszínen tartóit kérdés egy hivatásos edzőnek a szerződtetése. Különösen ebben az évben tört előre ennek a kérdésnek a sürgős megoldása, mert a diviziós csapatnak és a lartalékcsapatnak is nagyon sok játékosa be fog vonulni akiknek a helyét a kellőképpen nem foglalkoztatott fiatalokkal minden előkészítés nélkül betö'teni nagyon kockázatos vállalkozás lenne. A vezetőség néhány agilis tagjának az utolsó hetekben sikerült akkora pénzöszszeget összegyűjteni — havi hazzájárulásokkal — amellyel egy hivatásos edzőnek a Fizetése december hónapig majdnem biztosítva van. Az új edző szerződtetése körül már megindullak a tárgyalások s minden valószínűség szerint a jövő hét elején be is fejeződnek. A legkomolyabb jelölt Reiner, aki egy évvel ezelőtt a Trencséni SK-nál működött igen nagy sikerrel. A KFC vezetősége megvan arról győződve, hogy a még hiányzó összeget sikerül előteremteni. Hat tartalékkal megy Újvárba a KFC. Vasárnap Érsekújváron játszik a KFC a csütörtöki vendég ÉSE ellen. A csapatból hatan fognak hiányozni: Ványa, Czirók, Vitálos, Drózdy, Messinger és László. Helyettesek : Szigethy, Langsádl, Malár, Drancsik, Krajczár és Krausz. KFC-EDSC 4:3 (4:2) A KFC hat tartalékot szerepeltetett s az első félidőben a lelkesebb EDSC csapata megérdemelt vezetéshez jutott. Szünet után azonban egyre jobban kidomborodott a KFC nagyobb felkészültsége s biztosan gyűrte maga alá a helyi első osztályú együttest. Góllövők: Ivicsics (3) és Tóth, illetve Kugyelka (2) és Janek. A második osztály állása: 1. Gúla SE 2. Dunaszerdahely 3. KFC 11 4. Köbölkuli AC 5. Rapid TE 6. KMTE 7. EDSC 11 8. Nagymegyer 13 11 0 2 48:17 22 13 8 3 2 37:19 19 12 7 3 2 29:18 17 13 4 2 7 23:27 10 13 4 2 7 13:21 10 12 4 1 7 21:25 9 12 2 3 7 15:27 7 10 1 2 7 7:39 4 Érelmeszesedés, neuraslhénia, golyva, mirigy-, csont*, izületi* és bőrbajok, hűlések, köszvé* nyes* csuzos lábaknál CSÍZ JÓD--BRÓM GYÓGYFÜRDŐ. Olcsó pausál árak az összkölíségekkel: az elő és utóidényben 14 napra Ke 760'- 21 . „ 1100-Olthon tartandó ivókúrákhoz CSIZI JÓD-BRÓMOS GYÓGYVÍZ Ismertetőt és használati pfasítást küld: FURDÖIGAZGATÓSÁG CIZ--KÜPELE. SLOV. Apró hirdetés Rozmaring ucca 16. számú jókarban lévő ház, mely áll: 3 szobából, 2 konyhából, jutányosán eladó. Bővebb felvilágosítást a háztulajdonos ad. |iiiiiiiiiiiiiiiiiuiiiitiiiiiiitiiiRii!iiiiniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiniiiiiuiiiiiiiiiitiiiHiiiiiiiiiiiiiiiiiiitiiiiiiiHiniimim EE Széles László hentesáru-készítményei, valódi szegedi-paprikás szalonna, debreceni kolbász különlegességek, prágai és magyar sonka kapható I »ELLA« I csemege kereskedésben K o m á r o m, Masaryk ucca. S iiiinniiiininiiniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiitiiiiiiiiiiiiHiiiiiHiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiHiiiiiHiiuiuiiiiiiiiiiHiiiiiiiiiiiiüiimiiiiiiiii