Komáromi Lapok, 1938 (59. évfolyam, 1-53. szám)

1938-05-07 / 19. szám

7-KOMAROMI LAPOK 3. oldal. Egy nemzet, egy akarat, egy cél! Egy nap sem múlik el anélkül, hogy Ügy a pártközpontba, mint a körzeti ti járási pártirodákba ne jelentkeznének számosán az új párttagok. Sokan van­nak, akik eddig is választói voltak az Egyesült Magyar Pártnak, de most jobban tudják, mint valaha, hogy nem elég csak a választásokon támogatni pártáinkat s ezzel a magyar egységet, hanem nyíltan meg kell mutatni, hogy aki a magyar nemzettesthez tartozik, az minden megnyilatkozásában ma­gyar, csakis magyar! A magyarság az egész köztársaságban egy zászló alá akar tömörülni s eme vágyának azzal is kifejezést ad, hogy tömegesen lép be az Egységes Pártba. Minél nagyobb számban sorakozik a magyarság zász­laja alá, annál méltóbban és hatalma­sabban jut kifejezésre a magyarság po­litikai súlya és az ellene irányuló tö­rekvésekkel szemben ellenálló ereje. Igien örvendetes, hogy az Egységes Párt hívei, akik eddig nem voltak szer­vezett tagjai pártunknak, most nagy­számban töltik ki a belépési nyilatko­zatót és váltják ki pártigazolványaikat. De még örvendeteiebb, ha olyanok je­lentkeznek soraink közé, akik eddig más, nem magyar pártnak voltak tag­jai s most hallgatva magyar lelkiisme­retükre s fölismerve tévedésüket, lel­kesen csatlakoznak az Egyesült Párt tagjaihoz. Felébredt-e már a te lelkiismereted Is, magyar testvérem?... Ne habozz, fianem lépj abba a pártba, az Egysé­ges Magyar Pártba, ahol a te helyed is van, s amelynek keretében valósít­ható meg csak boldogabb jövőd. Ne felejtsd el: Egy nemzet, egy akarat, egy cél! Farkas Mária és Schmidthauer Lajos hangversenye a Szent András templomban Mint már jelentettük, a Karitász má­jus 15-én nagy templomi hangversenyt rendez szegényei felsegélyezése javá­ra. A hangversenyen két nemzetközi vi­szonylatban is nagynevű földink, Far­kas Márta hegedűművésznő, a múlt évben elhalt világhírű mester, Hubay Jenő egyik legkiválóbb tanítványa és Schmidthauer Lajos orgonaművész, a budapesti zenefőiskola tanára szere­pel. Két olyan név, két olyan már­ka, hogy csak gratulálni lehet a Kari­­tásznak a hangverseny megrendezésé­hez és csak örülnünk kell nekünk ko­máromiaknak, hogy az utóbbi évek legnagyobb és zenei szempontból leg­súlyosabb hangversenyének fültanui le­hetünk. Mindkét művész földinket már hosszabb időn át nélkülöztük hangver­senyeinken és így előre látható, hogy városunk zeneintelligenciája és általá­ban a zenebarátok teljes számmal meg fognak jelenni a május 15-i templo­mi hangversenyen,, amelyen mindkát művész repertoárjának legjavát fogja nyújtani. Mint értesülünk, Farkas Márta Bach Airjét, Corelli La Folia-ját, Paradis Si­­ciliennejét és Goldmark Airjét szándé­kozik előadni, Schmidthauer Lajos or­gonaművész pedig azonkívül, hogy a hegedűszólókat orgonán kiséri, önálló műsorszámként Bach, P. Martini, Hän­del, Haidn-Bossi szerzeményeiből vá­laszt szebbnél-szebb alkotásokat, azon­kívül Vidor Ch. M. V. Symphoniáját 3 tételben és Liszt egyik legnagysze­rűbb szerzeményét: »Ad nos ad salu­­tarem« címűt fogja ismert káprázatos technikájával és tudásával reprodu­kálni. A műsor ekkénti összeállításából látható tehát, hogy a hangverseny ab­solut magas művészi nívón mozog és a legnagyobb zenei ínyencek igényeit is kielégíti. Farkas Márta, amióta utoljára hal­lottuk Komáromban, művészetében még fejlődött is, — már amennyiben az ilyen kiforrott művész még fejlőd­het, — amiről a budapesti és a pozso­nyi rádióban hallható elég gyakori sze­replése is tanúskodik. Schmidthauer Lajos tökéletes művészetét ugyancsak a budapesti rádiószereplései igazolják. Ezenfelül figyelmet érdemel, hogy A katolikus egyházközség rendkívüli közgyűlése A komáromi r. kát. egyházközség f. hó i-én rendkívüli közgyűlést tartott a Majláth-iskola nagytermében. A rend­kívüli közgyűlés összehívását az tette szükségessé, hogy több olyan kérdés megoldása várt sürgős elintézésre, amelyekkel a júliusban megtartandó rendes közgyűlésig várni nem lehetett. A közgyűlésen Kállay Endre dr. vi­lági elnök elnökölt, aki a napirend elő-tt meleg szavakkal emlékezett meg az egyházközség halottjáról, Molecz Ti­vadarról, aki 46 éven keresztül volt az egyházközség karnagya. Hangsúlyoz­ta az elhunyt elévülhetetlen érdemeit, amelyeket hosszú szolgálata alatt szer­zett nagy tudásával, lelkiismeretes pon­tosságával, mély vallásos meggyőződé­sével. Indítványára a közgyűlés Mo­­lecz Tivadar érdemeit és emlékezetét jegyzőkönyvben örökítette meg és meg­bízta az elnökséget, hogy az elhunyt családjának tolmácsolja az egyházköz­ség részvétét. A tárgysorozat első pontjaként a te­metői új szabályrendelet került tár­gyalás alá, amelyet Vaskó Imre is­mertetett. A közgyűlés jelentéktelen módosítással elfogadta a képviselőtes­tület által beterjesztett szabályrende­letet és azt jóváhagyás végett felter­jeszti az egyházi főhatósághoz. A temetői ravatalozó amortizációs kölcsönterhének fedezete céljából az egyházközség kamatmentes kölcsönt vett fel özv. Balogh Miklósné temetke­zési vállalkozótól, amely kamatmentes kölcsön 7 és fél év alatt évenként 11 ezer koronát tesz ki. A kölcsön visz­­szafizetésére a közgyűlés a ravatalozó jövedelmét jelölte ki fedezetül. A temetői kertészház, virágház, és a temetői kerítések kijavítására, vala­mint csatorna-nyitásra a képviselőtes­tület árajánlatot kért be a helybeli épí­tőmesterektől. A beérkezett 5 ajánlat közül a képviselőtestület Spirk Gyula ajánlatát találta legmegfelelőbbnek és ezért ezt ajánlotta a közgyűlésnek el­fogadásra. A közgyűlés ilyen értelem­ben határozott. Az egyházi főhatóság felhívta a ko­máromi r. k. aut. egyházközséget, hogy addig-, amíg a Szent Benedek-rend va­gyoni kérdései megoldást nyernek, ide­iglenesen vállalja el a Komáromban szeptemberben megnyitandó katolikus magyar férfi tanítóképző iskolafenn­tartói szerepét. Ez az egyházközségre megterhelést nem jelent, mert az egy­házi főhatóság a fedezetre adót vetett ki, ha pedig a Bencésrend vagyoni vi­szonyai megoldást nyernek, a fenntar­tást a rend vállalja magára. A köz­gyűlés Lestár István tlr. szentszéki ta­nácsos indítványára egyhangúan ki­mondta, hogy a tanítóképző fentartá­­sát az ismertetett feltételek mellett vál­lalja és ehhez képest utasította az el­nökséget, hogy a képző engedélyezése iránti kérvényt és egyéb, a megnyitás­hoz szükséges okiratokat az egyház­­község képviseletében írja alá. Kimondta a közgyűlés, hogy a par­tosújtelepi és benei kápolnák részére a várostól megfelelő telket kér és uta­sította az elnökséget, hogy a kérvényt minél előbb nyújtsa be. Végül az egyházi főhatóság megke­resésére II. templomgondnokul Beck Ferencet hozta javaslatba a közgyű­lés. Molecz Tivadar temetése Impozáns részvét mellett május 3-án ment végbe Molecz Tivadarnak, a róm. kát. egyház ny. karnagyának, váro­sunk zenei élete egyik legérdemesebb munkásának temetése a komáromi róm. kát. temető ravatalozójából. A megboldogult hamvait hétfőn Budapes­ten, az Uj Szent János kórház ravata­lozójában szentelték be, amelyen meg­jelentek özvegye, szül. Járes Elvira, s gyermekei: ifj. Molecz Tivadar, a gödöllői áll. uradalom főintézője nejé­vel, s Do ma Károly dr.-né szül. Mo­lecz Margit operaénekesnő férjével, valamint az unokák és rokonok. Meg­jelent a szertartáson Schmidthauer La­jos, a világhírű orgonaművész, az el­hunyt egykori kedves tanítványa is. Molecz Tivadar holttestét kedden délelőtt szállították Komáromba, ahol a kát. temető ravatalozójában állítot­ták fel ravatalát, melyet a szeretet és kegyelet koszorúi és virágai teljesen eltakartak. A temetésen, dacára az esős időnek, nagy számban vettek részt az elhunyt tisztelői és barátai s a külön­böző intézmények. A város képvisele­tében Nagy Jenő kormánybiztos és j Igó Aladár dr., a kát. egyház képvi­seletében az egyházi elöljáróság Kál­lay Endre dr. hitközségi elnök veze­tésével, a Szt. Benedek-rendi főgim­názium tanári kara G i d r ó Bonifác házfőnök és gimn. igazgató vezetésé­vel, a kát. elemi iskola tantestületei Huber János h. igazgató vezetésével, I a Komáromi Dalegyesület működőkara F ü 1 ö p Zsigmond elnök vezetésével, a Róm. Kát. Egyházi Énekkar Do sz­tál Nándor másodelnök vezetésével testületileg jelentek meg a végső tisz­tességen. A megboldogult koporsóját a Dalegyesület elnöksége, tisztikara és működőkarának tagjai hozták ki a ra­vatalozó elé, a sírhoz pedig a Róm, Kát. Egyházi Énekkar tagjai vitték a megboldogult hamvait. A koporsónál a lesújtott özvegyien kívül az elhunyt testvérei, unokái és az itt élő rokonság foglaltak helyet. A gyászszertartást Les tár István dr. plébános, szentszéki tanácsos végez­te nagy papi segédlettel. A szer­tartás végén a régi tagokkal kiegészí­tett Egyházi Énekkar a megboldogult­nak egyik megható gyászdalát: Jaj, de gyászos e koporsó ... c. szerzemé­nyét adta elő Tóth Géza karnagy ve­zetésével, megindító hatással. Majd Kállay Endre dr., az egyházközség elnöke búcsúzott mélyenjáró, magvas beszédben az egyháznál 46 éven át működött kiváló karnagytól, aki fé­nyes képzettségével, sikeres működé­sével, kötelességtudásával a legna­gyobb elismerést és tiszteletet érde­melte ki egyháza részéről. Az egyház és annak intézményei nevében vett búcsút a szeretett és feledhetetlen kar­nagytól. D o s z t á 1 Nándor énekkari másodelnök a Kát. Énekkar háláját és búcsúját tolmácsolta keresetlen, me­leg szavakkal az alapító, és több mint negyven éven át működő vezér iránt. F ü 1 ö p Zsigmond a Dalegyesület el­nöke, az egyesület életében maradan­dó érdemeket szerzett örökös tiszteleti elnöktől búcsúzott s meleg szavakban I köszönte meg Molecz Tivadarnak a magyar kultúra érdekében kifejtett lel­kes és eredményes munkálkodását. Vé­gül a Csehszlovákiai Magyar Dalos­szövetség nevében vett búcsút a sze­retett és halóporában is áldott derék férfiútól. A búcsúbeszéd után a Komá­romi Dalegyesület férfikara Polony Béla dr.-nak, az elhunyt egyik kiváló tanítványának vezényletével Bognár: Gyászos halálod miatt... kezdetű klasszikus gyászkart adta elő megra­gadó hatással. Majd megindult a me­llet a kápolna mellett levő sírhoz, ahol a megboldogultnak szerettei nyugosz­­nak, hogy az utolsó gyászének és imád­ság elhangzása és Stampay János ny. jg. tanító búcsúszavai után le bo­csássák a koporsót az anyaföldbe, amely örökre magához ölelte a köz­­tiszteletben és szere Cetben állott, derék ember porhüvelyét. Áldás legyen em­lékén! R. i. p.! Magyar vagy 1 Az Egyesül! magyar pártban a helyed! SzdbaclsásHi* íttltfse velünk? hetenként 9 napos párisii utak Ki 4.490.—, 16 napos utaink a tengerre: Várna Ki 4.4*0.—. Carmen Sjlva Ki 4.043.-, Görögországba hajón Ki 2.300.—, Ceikrenica Ki 869.—, Báb-Űrbe szigetére Ki 940.—, Abbázia Ke 930—, Laurana Ke 98*.—, Riccione Ke 942.- További társasutaink: Angliába, Finn­országba, Hollandiába stb. — Egyéni utazásokat a legkulánsabban kötelezettség és valutáris nehézségek nélkül szívesen állítunk össze. Nálunk mindent Kc»ban fizethet ki. »ÖEDOK Szabadsága összeállítását bízza reánk! « utazási iroda R. T. BRATISLAVA és PIE&TANY. mindkét művész szívesen hoz áldozatot szegényeinkért, ami viszont emberbaráti jószívüket igazolja. Szeretettel és hálával várjuk őket május 15.-re, aminek avval adjuk bi­zonyságát, hogy a Szent András tem­plomot d. u. 5 órára teljesen megtölt­jük és előadásukat áhítattal hallgatjuk. Belépődíj a hangversenyre — tem­plomi hangversenyről lévén szó, — nincs, de a műsor megváltása kötele­ző. Kétféle műsor lesz, az egyik (sárga lapon) a rövidebb műsor, melynek ára 3 korona, a másik (fehér lapon) kime­rítő és magyarázattal is ellátott mű­sor lesz, mely 5 koronáért kapható a templomajtóban. A fehérszinű feljogo­sítja megváltóját, hogy a padokban foglaljon helyet. 444 »4»4»44444444 4444444 » 4444 Erdei házat épít nyaraló­­települ a komáromi Gyermekvédő Egyesület. Igen látogatott ülést tartott a Cseh­szlovákiai Magyar Szünidei Gyermek­­meknyaraltató s Gyermekvédő Egye­sület komáromi szervezete a Jókai Egyesület kulíurházának képtártermé­ben Barkas Frigyesné elnökletével. — Barkas Frigyesné elnök bevezetőül be­számolóját tartotta meg s- közölte, hogy a gyermeknyaraltatás s gondozás ügye iránt a magyar társadalomban egyre szélesebbkörű s áldozatosabb érdeklő­dés nyilvánul meg, a tagok szaporod­nak, a rendezések támogatásra talál­nak. Köszönetét mond mindazoknak, akik segítségére voltak az egyesület­nek. A múlt ülés jegyzőkönyvét ifj. dr. Mohácsy Jánosné olvasta föl, majd Schwartzer Károlyné aíeinök az ered­ményes taggyűjtésről számol be. A tag­gyűjtés körül sok komáromi magyar hölgy fáradozott, eredménnyel. Beszá­molt a Fruska című színdarab három­szori előadásáról, valamint a megren­dezett társasvacsoráról: ezek mind je­lentősen gyarapították az egyesület va­gyonát, úgy, hogy nyári terveit valóra válthatja. Pünkösdkor valószínűleg ut­cai gyűjtést rendeznek a komáromi magyar nők a magyar gyermekek ja­vára. Nagy érdeklődést váltott ki a nyaralóhely kiválasztásának ügye. A csallóközi gyermekek eredményes nyaraltatásánál pormentes, magasla­ti, fenyőerdős vidék jöhet számí­tásba. Több nyaralóhelyet ajánlottak a komáromi egyesületnek, végre is úgy határoztak, hogy a komáromi cserkészek állandó nyaralőtelepe szomszédságában, Szklenőfürdő és Selmecbánya közölt építenek föl kü­lön nyaralóházat. Az élelmezést á gyermekek a főgim­názium nyaralótelepének konyhájáról kapják, de napirendjük, foglalkozta­tásuk, felügyeletük külön lesz. A gyer­mekek fölött Ccmkás Andor tanárjelölt s társai vigyáznak, a nyaralótelepek­nek közös orvosuk lesz, általában min­den nagyobb nehézségükben a tapasz­talt nyaralóvezetők segítségét élvezik. Háromhetes szakaszokban nyarainak a szegény gyermekek, felváltva, 20 fiú s 20 leány, a nyár két hónapján keresztül. E nyaralástól függetlenül ismét megkér az Egyesület áldozat­kész vidéki gazdákat, földbirtokoso­kat, hogy mini tavaly, úgy az idén is vállaljanak gyermekeket nyaralía­­tásra. A nyaralóépítkezés terve nagy tetszést Váltott ki s az épület emelését a közel­jövőben megkezdik. Majd Füiöp Etel­ka olvasta föl a pénztári jelentést, amely szép eredményt tüntet föl. A komáromi járás 4500 koronát szavazott meg az akció céljára. Elhatározták, hogy az időszerű sürgős ügyek meg­­fceszé'ésé e szükebbkörű bizottságot vá­lasztanak. Kristóff Sándor főtitkár szá­molt be ezekután időszerű ügyekről s az adminisztrációra tett javaslatot, ame­lyet elfogadtak. Majd az egyesület vá­lasztmánya fölkérte dr. Singer Dezső kórházigazgató főorvost, hogy a gyer­mekek orvosi vizsgálatát vállalja el, erre az igazgatófőorvos készséggel vállalkozott. A gyűlés határozataiból kitűnt, hogy a szegény magyar gyer­mekeket istápoló egyesület tavaly meg­kezdett munkája egyre szélesebb ará­nyokban fejlődik ki, ami az áldozat­kész magyar társadalomnak köszön­hető.

Next

/
Thumbnails
Contents