Komáromi Lapok, 1938 (59. évfolyam, 1-53. szám)
1938-04-30 / 18. szám
2- oldal. KOMAROMI LAPOK 1938. április 30. Szeretettel ünnepelték Füssy Kálmánt a magyarság vezérei s a magyar társadalom Jarosi Andor megragadó beszéde az ünnepi vacsorán Komárom, április 29. Meleg és bensőséges ünneplés központja volt Füssy Kálmán szenátor szombaton, április 23-án este, amikor az Egyesült Párt köztiszteletben álló szenátorát születésnapjának hatvanadik évfordulója alkalmával impozáns ovációban részesítették. Komárom város és vidékének magyar társadalma, a magyarság vezéreivel az élen, kétszázötven terítékes társasvacsorát rendezett a Dózsa-féle Vigadó nagytermében tiszteletére, hogy elismeréssel emlékezzék meg a magyar nemzeti kisebbség ez érdemes, kiváló vezető egyéniségének, a magyarság érdekében közel két évtizeden át kifejtett eredményes munkálkodásáról és tiszteletével, szeretetével vegye körül a közélet bátor harcosát. A társasvacsorán az Egyesült Párt vezérkara és számos tagja vett részt s megjelent azon az ünnepelt családja es rokonsága, valamint a város magyar hölgytársadalmának több tagja. Az ünneplők sorában ott voltak Jaross Andor nemzgy. képviselő, országos pártelnök, Holota János dr. képviselő, Turchányi Imre dr. szenátor, Salkovszky Jenő dr. tartgy. képviselő, Aixinger László, Koczor Gyula közp. országos pártigazgatók, Kristóff Sándor pártigazgató, Nagy Nándor, Fülöp Zsigmond, Király József, Kállay Endre dr., Kollányi Miklós,« Kürthy Benő, Pintér Béla, Beödők Sándor, Czibor Géza orsz. pártvezetőségi tagok, Galambos Zoltán református, Balthazár János evang. lelkészek, Bodáky István dr. a kárpátaljai magyarság képviselője, Ruttkay Béla, Tiugli János, Gyalókay Miklós, Bartos Frigyes, Sümeg Ernő ,Kovács Tihamér, Bardócz József dr., Nagy Sándor, Csepy Béla, Fjesztyj István,, Nhgy János, Baranyay József dr., Szombathy Viktor, ifj. Mohácsy János dr., Kozma Ferenc dr., Derfinyák Gusztáv, és Kalitza Sándor főtitkárok, Vörös Ede, dr. Konta István, Csizy István, Komáromi Lajos, Páti Nagy Mihály, Lóránd Mihály, Méhes Rudolf, Vendégh Lajos, Ipovitz Endre, Kótay Kálmán és sokan mások. Az érsekujváriakat húsztagú küldöttség képviselte, s nagy számban jelentek meg a komáromi, udvardi, gelléri, keszegfalusi, csallóközi és ógyallai járási gazdák es iparosok. Az első felköszöntőt Fülöp Zsigmond járási pártelnök mondotta, aki a járás és város pártszervezete nevében köszöntötte Füssy Kálmánt. Az ünnepelt érdemeit méltatta és köszönetét mondott azért a törhetetlen hűségért és odaadó áldozatkészségért, mellyel a magyarság ügyét képviseli. Biztosította őt a párt bizalmáról, szeretetéről és becsüléséről s a Mindenható áldását kérte életére és további munkásságára. A nagy tetszéssel fogadott beszéd (után kitörő taps között üdvözölték minden oldalon az ünnepelt szenátort, akit azután Jaross Andor, az Egyesük Párt kiváló országos elnöke köszöntött, nagy figyelemmel hallgatott megragadó beszédben. — Füssy Kálmán élete, — mondotta Jaross beszédében, — munkája 1919- től kezdve egy a magyarságéval s így annak perspektívájával kell néznünk és megítélnünk. Első gondolatom, tehát szives engedelmükkel legyen azoké, akik ma már nem lehetnek itt köztünk, hanem lakói lettek annak a magyar Pantheonnak, melyet a valóságban megépíteni ugyan nem tudtunk, melyet azonban itt hordunk emlékünkben, szívünkben. Ennek a magyar lélekben felépült Pantheonnak már sajnos annyi a lakója s oly értékeinkkel van tele, hogy a mi életünknek is vannak hagyományai, melyok köteleznek. Szenteljünk egy percet a magyar kisebbségi Pantheon lakóinak néma hallgatással. — A megjelent közönség néma felállással adózott a magyarság elhunyt vezéreinek.-7- Azt mondtam előbb, hogy Füssy Kálmán élete, munkája 1919-től egy az itteni magyarságéval. Nem véletlenül van ez így. Mikor a világháború forradalomba torkolt és a magyar társadalom hihetetlen mélységű szakadékok elé került, mi pedig egy új állam épületébe kerültünk és az új, nagy változások, mint a tektonikus földrengés ismételten megrázták a magyar társadalom, sőt a magyar lét alapjait,' egy társadalmi réteg: a magyar földművesség, a magyar kisgazdatársadalom, — vagy, ahogy mindennapján mondják s mondjuk mi is egészen büszkén: — a magyar parasztság volt az egyetlen társadalmi réteg, melyet ez a földrengés nem tudott megingatni és a hagyományok becsületes talajáról letaszítani. Ahogy a háború utáni kis Magyarországon a kommunizmus nem tudott a városok aszfaltjáról a falvak humuszába is gyökeret verni, mert a magyar parasztság életfelfogása, egészséges szemlélete ezt nem engedte, épp úgy mondhatjuk teljes tárgyilagossággal, hogy itt nálunk azért nem tudott Bem a marxizmus, sem a különféle elnemzetlenítési kísérlet a nemzet valódi életerőivel szemben érvényesülni, mert a magyar parasztság megvetette a lábát az ősi rögön, tovább élte a maga egyszerű, igénytelen, munkás, izzadságos életét, magába zárkózott. kis falusi fehér porták ellentáUtak, őreivé lettek a magyar imádságnak, a magyar szónak, a magyar érzésnek és odaadta erejét, életét, verítékét először a magyar kisebbségi gondolatnak, hogy abból végül mai nagy, hatalmas nemzetszervezetünk kiépülhessen. —• Ha Magyarország legyezte a kommunizmust és egy új életnek indulhatott, melynek fejlődő állomásait ismerjük, meg kell állapítanunk, hogy egy Horthy Miklós, Bethlen István és Gömbös Gyula nemzetmentő munkája csak Nagyatádi Szabó István népével és programjával volt lehetséges, úgy nálunk Petrogalli Oszkár, Szüllő Géza és Szent-Ivány József csak Füssy Kálmánnal együtt építhette ki a magyar kisebbség organizációját, mert Füssy Kálmán volt nálunk tipikus képviselője adnak a magyar parasztságnak, mely a nemzet hatalmas többségét alkotva, égy pillanatra sem íántorodott el a legnehezebb időkben sem a nemzethűség, a becsület, a kitartás, az áldozni tudás és építeni akarás útjáról. — Ha végigszalad emlékezetünk a mi kis világunk elmúlt majd két évtizedének történelmén, Füssy Kálmán alakjával mindenütt találkozunk, ott van az első nemzetgyűlési választások tüzében, majd megjelenik a prágai képviselőházban s bátor szavára felfigyel a magyar közvélemény, végigharcol minden választást azóta, újból képviselő, majd szenátor most már másodízben, közben ott marad a föld mellett, a magyar barázda mellett, nem vetkőzik ki egy pillanatra sem abból a körből, melyet a magyar földműves, a gazdamivolt határoz meg, éli ezt az életet, mint sok százezer sorstársa, megmarad annak, aminek indult, egyszerűen annak a Füssy Kálmánnak, akit a magyar sors hívott 1919-ben, azzal a lelki ötvözettel, mely különb egyéniséget faragott belőle, mint sökezer született úrból, kinek egyéniségét évszázados családfák és évszázados családi hagyományok alapozták meg. Füssy Kálmán elindult abból a nagy magyar rezervoárból, mely a magyar humuszból fakad és oda tér vissza. — A magyar humusz nagy rezervoárja! Most, mikor az elmúlt két évtized k ülönösen a mi életünk vonatkozásában megmutatta, hogy sokkal szélesebb alapokra kell fektetni a nemzeti gondolatot, mert annak régi hordozó társadalma már nem volt alkalmas történelmi föladata teljesítésére, ehhez a rezervoárhoz kellett és keli a jövőben fokozott mértékben nyúlnunk. A magyar parasztság nagy tömegei, akik megőrizték az évezredes magyar faji jelleget, akik töretlenül hordják magukban a magyar lelket, akiknek szinte megmérhetetlen pihent szellemi energiák állanak rendelkezésére, váltak már ma is a nemzeti ügy, a nemzeti gondolat igazi hordozójává. S mi, akiknek a sors e nemzet vezetését kezünkbe adta, kell, "hogy ezt a tudatot hordjuk lelkűnkben, nem politikai taktikából, vagy hívek, szavazatok megszerzése céljából. Nem! Fanatikus meggyőződésből, fanatikus nemzetszeretetből! — Vannak idők a történelemben, amikor szükség van arra, hogy egy eszme megszállotjai legyenek az élen. Ilyen időket élünk ma. Minden cselekedetünk, minden gondolatunk, minden szavunk kizárólag a nemzetnek való szolgálat fogalmából értelmezendő. Vegyük tudomásul, h’ogy nincs többé magánérdek, hanem kizárólag magyar nemzeti érdek. Ez az egyetlen értékmérés! Más nincs és nem is fogadjuk el! — Örömmel emlékezem meg arról, hogy ezeket a történelmi időket megértette a csehszlovákiai magyarság! Hatalmasan megerősödő táborunk ezt bizonyítja. S itt megragadom az alkalmat arra, hogy figyelmeztessek minden magyar testvért, hogy mindenki, aki a magyar nemzetközösséghez tartozónak tekinti magát s ennek következtében táborunkhoz csatlakozott, csatlakozik, vagy fog csatlakozni, minden föltétel nélkül, minden rezervatio mentalis nélkül kell, hogy ezt az elvet magáévá tegye. A magyar nemzetközösséghez váló csatlakozás csak teljes, kizárólagos csatlakozás lehet. A világon hatalmas igazság hatalmasodik el most: a minden nemzetnek egyformán kijáró egyforma elbírálás igazsága. Minden magyar ember elsősorban jogosult, hogy önmagát kormányozza. Igazságaink mélyek és nagyok. Színtiszta egyenlőség, egyenlő elbánás alapján élhetünk egymás mellett. El kell tüntetnünk az árnyoldalakat a megértés csarnokában s csak a fényoldalakat kell érvényre juttatni a nemzetek kibékülésével való vonatkozásban is. Ma kizárólag csak nekünk van jogunk az itteni magyarság nevében beszélni, ezt elismerte a magyar társadalom s el kell, hogy ismerje a csehszlovák közvélemény is, el kell, hogy ismerje az egész világ. — A mai vacsora nem politikai alapon jött össze: a magyar társadalom minden rétege képviseli magát ebben az ünnepi órában. Mikor Nagyatádi Szabó István egyik legemlékezetesebb beszédét elmondotta a parlamentben, ezeket a kőbe vésett szavakat mondotta: »Nem sebeket ütni, de sebeket gyógyítani jöttem a parlamentbe!« Ilyen klasszikus szavai voltak Füssy Kálmánnak is, amikor azt mondotta: »Nem osztályfalakat emelni, hanem osztályfalakat lerombolni jöttem a magyar politikába!« Majd meleg szavakkal emlékezett meg Füssy Kálmán családjáról s beszédét e szavakkal fejezte be: — Mikor most poliaramat emelem a Te egészségedre, valahogy úgy érzem, hogy nemcsak a Te egészségedről van szó: a magyar faj, a töretlen, az egészséges magyar nemzet jövőjéről van szó. Adjon a Mindenható Neked erőt, egészséget, sok benső örömöt-. otthonodban, családodban, sok örömöt nekünk, sikert a szélesebb magyar családnak, mert a Te örömöd a mi örömünk, a mi sikerünk a Tied. így rendelte ezt a Mindenható örök Isten! Isten éltessen! A mindvégig emelkedett szellemű, lendületes szép beszédet nagy figyelemmel hallgatták a jelenlévők, akik sokszor szakították félbe a szónokot lelkes helyesléssel és tapsokkal. Beszéde végén zúgó taps tört ki és úgy Füssyt, mint Jarosst percekig ünnepelték. * Később Aixinger László dr. felolvasta Esterházy János nemzetgyűlési képviselő levelét. Esterházy János tudvalevőleg Tiranában tartózkodik s más elfoglaltságára való hivatkozással levélben köszöntötte Füssy ^Kálmánt. Turchányi Imre dr., az ünnepelt szenátortársa régi, kedves emlékeit idézte föl, amelyek Füssy Kálmánnal kapcsolatban történtek a szenátusban. Ha egy magyar festő meg akarja majd festeni ezt a képet: »A kisebbségi magyarság a prágai parlament-Érelmeszescdés, neurasthenia, golyva, mirigye, csont«, izületi« és bőrbajok, bűlések, köszvé« nyes« csuzos lábaknál CSÍZ JÖD--BRÖM GYÓGYFÜRDŐ. Olcsó pausál árak az összköltségekkel: az elő és utóidényben 14 napra Ke 760" - 21 . » 1100-011 hon larlandó ivókúrákhoz CSIZI JÓD«BRÓMOS GYÓGYVÍZ Ismertetői és használati utasítást küld: FÜRDŐIG AZQ AT ÓSÁG CIZ--KÜPELE. SLOV. ben« — Füssy Kálmánról, a magyar ember megtestesítőjéről fogja mintázni az arcot s az alakot, — mondotta többek között Turchányi. A szónok meleg szavakkal köszöntötte Füssy Kálmán szenátor feleségét s családjának tagjait. Bodáky István dr., a kárpátaljai magyarság s zeretetét tolmácsolta. Kárpátalja közelebb van Moszkvához, Komárom a nyugathoz, — mondotta, — de ez a földrajzi eltávolodás nem távolítja el egymástól a kisebbségi magyarokat, hanem egy családba tömöríti Holota János dr., nemzetgyűlési képviselő beszédében arról szólott, hogy látogatást ad vissza: tizenkilenc esztendővel ezelőtt Füssy Kálmán látogatta meg társaival Érsekujvárott, hogy a magyarságot megszervezze egy pártba, az érsekujvári gazdák nevében húsz kiküldött ezt a látogatást jött most megköszönni. Nemzetmentő munkát kezdett annakidején Füssy Kálmán, pzt a nemzetmentő munkát most a fiatalság veszi át s nyugodtan adja át az idősebb generáció olyan férfiak kezébe a vezetést, mint Jaross Andor, vagy Esterházy János. Érsekújvár magyarságának üdvözletét helyezi az ünnepelt élé. Salkovszky Jenő dr., tartománygyűlési képviselő az ipolyvölgyi magyarság, Király József espenesplébánós költői lendületű szép beszédben a komáromi járás közönségének, Kozma Ferenc dr., a Prágai Magyar Hírlap s Uj Hírek, Koltay Kálmán keszegfalu, Méhes Rudolf dunaszerdahely, Vendégh Lajos Alsógellér, Pintér Béla Udvard község magyar közönségének jókívánatait tolmácsolta lelkeshangú köszöntőjében. Kristóff Sándor pártigazgató felolvasta mindazok neveit, akik levélben, vagy táviratban üdvözölték Füssy Kálmán szenátort. Füssy Kálmán meghatottam s szép szavakkal válaszolt az elhangzott üdvözletekre, hálás szívvel köszönte meg az ünneplést. A nemzeti gondolat s a nemzeti öntudat kifejlesztésének jegyében folyt le közéleti pályája, — mondotta, — életének egyharmadát töltötte a kisebbségi közélet szolgálatában, Istennek ad ezért hálát. Fogadalmat tesz, hogy magyar meggyőződése mellett mindhalálig kitart s hiszi, hogy a magyarság egymilliós tömbje mint egy ember áll azok mögé, akik a magyarság bizalmát közéleti munkájukkal kiérdemelték. — A megjelent társaság jó hangulatban a késő éjjeli órákig maradt együtt Lévai Dezső és zenekarának pompás, magyaros muzsikája mellett. A sikerült társasvacsorát a komáromi pártvezetőség rendezte nagy körültekintéssel. Auióvevők figyelmébe! A következő gyárilag javított, használt kocsik vannak eladásra raktáron. Érdeklődők forduljanak Auto Skoda képviselethez Komárno, Eötvös-ucca 25. Renner Ferenchez. Skoda 422, két ajtós, szabott ára 6000 KC Skoda 422, luxus kabr., szabott ára 11000 KC Tatra 57, kabriolet, szabott ára. 7500 KC Java, csukott, szabott ára 6500Ki Skoda Populár, szabott ára 12.000 KC Fiat 509 és 505 alkatrészek és alváz, jó gumikkal, dynamó önindító stb. Jáva motorkerék 175-ös, KC 2300.—. Praga Superpicoló egy éves KC 18.000.