Komáromi Lapok, 1938 (59. évfolyam, 1-53. szám)

1938-04-09 / 15. szám

tgjS. április g. KOMAROMI LAPOK 7. oldal. SPORT Sikerül revánsot venni a tavalyi 5:0-ás vereségért? Tapolcsányi SK—KFC április 8. Munkatársunk jelenti: A diviziós bajnokságban megindul az izgalmas hajrá. Izgalmas azért, mert ebben az évben két csapatnak jut majd az a szomorú szerep, hogy más együt­tesnek adja át a helyét a divízióban és azért, mert a tavaszi forduló hatodik vasárnapján még legalább öt csapat számolhat a kieséssel (csak a Ruttkai FC lemaradása biztos). A KFC az esélyes öt csapat között van, de talán a legelőnyösebb helyzet­ben. Idehaza még három mérkőzést játszik (Tapolcsányi SK, Zólyomi TK és Ruttkai FC), amelyen reménye van négy pont összeszedésére. Ez pedig nemcsak a bentmaradást, hanem sze­rencsés körülmények között még az ötödik-hatodik helyet is jelentené. Csakhogy a futballban semmi sem le­­heteüen és egy kisiklás egyszeribe minden reményt széjjeloszlathat. A KFC csapata tehát nem várhatja tétle­nül a pontok ölbehulLását a sorsába már beletörődött Ruttkai FC-tól és az aránylag könnyebb ellenfélnek látszó Zólyomi TK-tól, hanem már az első alkalommal, most vasárnap kell hozzá­látni azok gyűjtéséhez. Most vasárnap ugyan nem lesz köny­­nvű feladat ez, mert a sokáig tabella­vezető Tapolcsányi SK-bal szemben kell megállnia a sarat. A Tapolcsányi SK újonc a divízióban, mégis az egyik legkellemetlenebb emlékére hívja fel a KFC figyelmét: az ősszel Tapol­­csányban 5 : o-ás vereséget mért a lila­fehérekre. Ezt a vereséget ma nem tudná visszaadni a KFC, de lelkes já­tékkal némileg feledtethetné. A komá­romi szurkolók nem égnek a bosszú­vágytól, csak egy ici-pici kis egygólos győzelmet szeretnének látni. A KFC csapata minden valószínűség szerint a legutolsó összetételében áll ki a tapolcsányiak ellen, csupán az ÉSE elleni mérkőzésen megsérült Dróz­­dy játéka kétes. Ha nem lenne teljesen egészséges, akkor Kacz vagy Vavrik fogja helyettesíteni. A budapesti Szürketaxi csapata játszik húsvét vasárnapján Komáromban — április 8. Régi szokás, hogy Komáromban húsvétkor egy külföldi csapat vendég­szerepel. Az idei műsor kissé nehezen valósult meg, mert a számításba jöhető magyar és osztrák egyesületek telje­síthetetlen anyagi ellenszolgáltatást kértek. Hosszas tárgyalások után s meglehetősen súlyos feltételek mellett végre a Szürketaxi vezetőségével sike­rült megegyezni s a kitűnő proficsapat húsvét vasárnapján fog bemutatkozni á komáromi közönségnek. A Szürketaxi neve eléggé ismert, mégis szükségesnek tartjuk, hogy rö­viden foglalkozzunk a csapat eddigi szereplésével és összeállításával. A ma­gyar Nemzeti Bajnokságban csak ősz óta vesz részt, de rövid működése alatt is bebizonyította, bogy a helye ott van a magyar futball kiválóságai között. A bajnoki tabellán ugyan a szép kez­det után nem tudott az élcsoportba ke-KFC 11-PTC 3:3 (1:1) 0. oszt bajnoki mérkőzés Dunaszerdahelyen. A Tólhtal és Weintraubbal megerősi­­lett KFC 11 igazi rangadó hangulatban játszotta le ezt a fontos mérkőzést Duna* szerdahelyen és csak hihetetlen balsze­­lencséjének köszönheti, hogy nem hozta haza mind a két pontot. (Háromszori vezetés után két tizeneggyessel és egy távoli szabadrúgásból egyenlített ki aDTC). A KFC 11 minden részében felül* múlta ellenfelét és majdnem az egész mérkősés alatt erős fölényben volt. Állj* Iában az egész csapat jó teljesítményt nyújtott, kivéve az índiszponált Szklenárt. Kellemes meglepetést keltett Malár ki* tűnő fodezetjátéka. A DTC legjobb játékosa a balössze* kötő és a középfedezet volt. Grosz bíró a tizenegyesek megadásá* va! nagyon sokat veszített objektivitásából. KAC—EDSC 11 2:1 (0:0) II. osztályú bajnoki mérkőzés. Az EDSC 11 is megerősítette csapa* tát néhány elsővonalbeli játékossal, ennek ellenére is vereséget szenvedett a lelke* sebb köbölkuti együttestől. A vezetést a helyi csapat szerezte meg, de a vendégek egy messziről küldött labdával kiegyenlítettek, majd kapuelőtti kavarodásból a mérkőzés két pontját je* lentő gólt is sikerült berúgniok. A játék eléggé alacsony színvonalon" mozgott. Nagy csalódást keltett Kugyelka játéka. rülni, de a NB-ban való bentmaradását máris bebiztosította, maga mögé uta­sítva olyan nagymultú és tekintélyes csajiatokat, mint a Budai n, Bocskai, Törekvés stb. Játékosai közül már töb­bem szerepeltek a magyar válogatott­ban is. Legismertebb Takács Il.-nek, a világhírű kis Takinak, Kutasinak, a Ferencváros volt kapusának és Miklósi hátvédnek a neve, de a magyar fut­ball figyelője éppen így ismeri Tóthot (volt Ferencváros középfedezet), Kár­páti (volt Hungária játékos) Odrit és a csapat gólzsákját, Méleszt és Kisze­­lyt is. Bizonyos, hogy a KFC húsvéti vál­lalkozása a közönség legnagyobb ér­deklődését váltja ki annál is inkább, mert az előmérkőzés sem lesz utolsó sportesemény: a 30 és 40 éves fuí­­luallisták mérik össze egymással az ere­jüket. Az öreg fiúk csapatailran a KFC régi játékosai jelennek meg a ráckerti pályán. Vasárnapi műsor: Divízióban: Komárom : Tapolcsányi SK—KFC, bíró Mohler. Nagyszombaí: Zsolnai SK —Rapid, bíró dr. Brüll. Trencsén : ÉSE—TTS, bíró Gabcsó. Zólyom: LAFC—ZTK, biró Jakob. Rutka : Füleki TC—Rulkai FC, bíró Frifz. Ellő osztály: Galánía: EDSC—Galánfai SE. Második osztály: Komárom: EDSC 11— KFC 11. A Hungária—Ferencváros rangadó mérkőzés közvefiléséi a KFC pályán is hallhatja a közönség. Az 5 óra 30 perc* kor kezdődő leadáshoz a Mórocz»cég ajánlóit fel egy rádiói. Langsádl fegyelmi ügyében még nem döntö/t a KFC, de valószínű, kogy bün­tetésül több évre elfitja a játéktól. A KFC tenniszszakoszíálya már meg­kezdte idei működését s a játékosokat ki­tünően elkészített pályák várják. Uj, va­lamint kezdő játékosok Kellner László* nál (Baross u.) jelentkezhetnek felvételre. A Tapolcsányi SK—KFC mérkőzés időpontja tévedésből lemaradt a plakátok­ról. A diviziós mérkőzés 4 órakor, az előmérkőzés pedig egynegyed 3 órakor kezdődik. Az elsőosztályú bajnokság állása: 1. Párkányi TE (22 p.), 2. Lévai TE (18 P-), 3. ÉSE (17 p.), 4. Ipolysági FC (15 p.), 5. EDSC (14 p.), 6. Ga­lántai SE (10 p.), 7. TAFK (9 p.), 8. Zselíz (9 p.), 10. Tardoskedd (1 p.). Második osztályú bajnoksági sorrend: I. Gúlái SE (14 p ), 2. KFC 11 (14 p.), 3. DTC (14 p.), 4. KAC (9 p.), 5. KMTE (6 p.), 6. EDSC íl (5 p.), 7. Rapid (5 p.), 8. Nagymegyer (4 p.). KMTE—EDSC 2:0 (1:0). Barátsá­gos mérkőzésen a KMTE biztosan győ­zött Rácz góljaival az első osztályú E. D. S. D. felett. A diviziós bajnokság állása: 1. Füleki TC 14 7 4 3 33:21 16 2. Zsolnai SK 15 7 3 5 30:22 17 3. Trencséni TS 15 6 5 4 26:20 17 4. Losonci AFC 15 6 5 5 27:?6 16 5. Tapolcsányi SK 14 7 2 5 31 30 16 6. Vas-Rapid 15 6 3 6 38:42 15 7. Rapid Nagysz. 14 6 2 6 31:26 14 8. Komáromi FC 15 5 4 6 31:26 14 9. ZTK ;4 6 1 6 25:31 13 10. ÉSE 14 5 2 7 25:27 12 II. Ruttkai FC 15 3 2 10 13:40 8 HANGOS HOZI 400 férfi 4 kislány Bemutató szombat és vasárnap április 9. és 10 *én, mindkét napon 4 előadás: 3, 5, 7 és 9 órai kezdettel. Deanna Durbin, Leopold Slokowsky és Adolf Menjou. Az idény két legnagyobb filmsikere: Orgonavirágzás és 100 férfi egy kislány. Hermann Koslerlitz az európai Gaál Franci filmek rendezője készítetíe el a nagysikerű slágerfilmet. A főszereplő: Deanna Durbin a 15 éves énekes tilm* csoda, akit a 3 kis ördög c. filmből isme­rünk. A partnerei: Leopold Stokowsky, a hires karmester, Greta Garbo vőlegénye és Adolf Menjou. Dicsérő jelzőkkel nem lehetne a nagy filmalkotást felmérni, mert minden várakozást felülmúl. Mindkét na­pon, szombat és vasárnap 4 előadást tart a Modern mozi: 3, 5, 7 és 9 órakor, tekintettel a nagyfilm kivételes művészi értékére, a cenzúra a 3 és 5 órai elő­adásokat fialalkorúaknak is engedélyezte. Komédiát hajó Magnolia Zeneszerzők: Jerome Kern és Oskar Hammerslein. Irene Dunne. Allan Jonns és Paul Robeson. Az Universal hasonlóan értékes sláger­­filmje hétfő és kedden következik a Mo* dern mozi műsorán. A Komédiás hajó (Magnolia) fényes kiállitásos filmoperett Allan Jones, Irene Dunne és Paul Ro­beson a hires néger énekessel a fősze­repben. A komédiás hajó méltón illesz­kedik a 100 férfi 1 kislány sikeréhez. Éjfel a Dunán Johan Strauss „Dunakeringő“ c. operettje után. Doryf Kreysler, Simo Margit, Walfgang Liebeneiner, Gustav Waldau, Ida Wüst és Leo Slezák. A hires Strauss operett filmváltozatát szerdán és csütörtökön mutatja be a Modern mozi. Carl Roese rendezte a a szép filmet és a felvételeket Magyar­­országon készítette. A kiváló filmoperett fokozott érdeklődésre tart számot. Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, akik felejthetetlen férjem s drága jó édesatyánk Fried Artúr elhalálozása alkalmából fájdalmunk­ban osztoztak s úgy személyesen, mint írásbelileg részvétüknek kife* jezést adtak s mindazoknak, akik a temetésen megjelenjek, ezúton fe­jezzük ki legőszintébb köszönetünket. Özv. Fried Arturné és gyermekei. Apróhirdetés Két- vagy háromszobás lakást ke­resek. Közvetítésért fizetek. Spielber­­ger, Eötvös u. 2. A Kossuth-téren egy darab gyémánt fülbevaló találtatott. Tulajdonosa kellő igazolás mellett megtudhatja a becsü­letes megtaláló címét lapunk kiadóhi­vatalában. Barokk ebédlő, vitriné, Btederma­­yer salongarnitura eladó. Megtekinthe­tő naponta 10—12 között, Vársor-ucca Vyrobné druzslvo komárnanskych obuv­­níckych maloremeselníkov, druzstvo s obmedzenym rucenítn v Komámé. Meghívó a IV. évi rendes közgyűlésre, mely 1938. április 24-én, délelőtt 10 órakor a Kopócs vendéglő helyiségben, határozatképtelenség esetén egy órával később lesz megtartva. Tárgysorozat: 1. Az 1937 február 14-én megtartott III»ik rendes közgyűlés jegyzőkönyvé* nek a felolvasása. 2. Az igazgatóság jelentése. 3. A felügyelőbizottság jelentése. 4. Az 1937. évi zárszámadások jóvá­hagyása, határozat a veszteség fedezé­séről és a felmentvény megadása. 5. Határozat a szövetkezet további fen­­tarlása ügyében. 6. A Sväz zivnostenskych úvernych ús­­tavov a druzsltiev pre Slovensko a Podkárpatsku Rus v Braiislave állal 1937 nov. 17-én megejtett ellenőrzés jelentésénék a felolvasása. 7. Válasiiás az igazgatóságba. 8. Választás a felügyelőbizotlságba. 9. Esetleges indítványok. Komárno, 1938 április 9. Fehérváry Mihály Csonka József igazgatósági tag. elnök. Alkalmi vétel. Gáspár: Utazás a föld körül, III. IV. V. VI. majdnem teljesen új kötelei, jutányos áron eladók. Cím a kiadóban. Nyilvános pályázat a Komárnoban székhellyel bíró Érsekújvárt kerüleli betegbiztosító intézet orvosi rendelőjének építési és ipari munkálataira. Zemská úradovna pre poisfovanie robotníkov na Slovensku (Szlovenszkói Országos Munkásbiztosító Hivatal) Bralislavában nyilvános pályázatot hirdet a komámoi orvosi rendelő épitési munkálataira. A pályázati alapfeltételek 1938. április 5-től kezdődőleg Zemká úradovna-nál Bralislavában, Raneys utca 3. sz. 116. ajtó sz. alatt a hivatalos órák alatt kaphatók. A pályázat részletes kiírása a következő lapokban van köz­zétéve : Üfedni list repupliky Ceskoslovenské, Oradné Noviny és Zpráve verejnej sluzby technickej. A pályázat 1938. április 26»án 11 órakor jár le. Ing. O. Tománek s. k. Dr. Fr. Kulhánek s. k. elnök. igazgató.

Next

/
Thumbnails
Contents