Komáromi Lapok, 1938 (59. évfolyam, 1-53. szám)
1938-03-26 / 13. szám
4- oldal. KOMÁROMI LAPOK 1938. március 26. Miért tanítunk rajzot? Harmos Károly vilaelőadása A Jókai Egyesület vitaelőadásai során kedden este Harmos Károly tanár, festőművész tartott igen érdekes, vonzó előadást a rajztanításról. Az előadás előtt Harmos Károly megszavaztatta a közönséget, miről szeretne előadást hallani, mivel az előadónak három témája volt. Az egyik: Miért tanítunk rajzot, a másik: A divat s kilengései, a harmadik: A legújabb művészet. A közönség szótöbbséggel az első téma mellett döntött. Harmos Károly szépen felépített előadásban okolta meg, miért van szükség rajzoktatásra s milyen hasznai vannak általában a rajztanitásnak. Elmondotta, hogy éppen a XX. század elején nem vették komolyan a rajztanítást és ez az elgondolás még most is sok szülő véleménye, lassan kint azonban maga a rajztanítás is színvonalasabb lett és a rajztanítás fontosságáról alkotott vélemény is komolyabb, a rajztanítás mellett szóló. Majd megemlékezett a szülő s a gyermek magatartásáról a rajztanítással szemben. A szülők nagyrésze nem kívánja a rajzban való haladást, »úgy sem lesz művész a fiamból!« felkiáltással s különösen akkor keseredik el a szülő, ha a gyermekeket »rajzból is« elbuktatják. (Itt egy szellemes megjegyzéssel élt az előadó, mondván, hogy nem a tanár buktat, hanem a gyermek bukik s ez más!) Nem volna Szabad megtenni, hogy a szülő a gyermek előtt becsmérelje a rajztanííást, mint tantárgyat, elvéve ezzel a gyermek kedvét a rajztól, holott lényegében minden gyérek szeret rajzolni s a tanár munkája, hogy ezt a meglévő készséget helyes útra terelje. A rajztanítás. penzuma olyan, hogy nem kell különleges tehetség hozzá, a normális lelki alkatú gyermek elvégzi rendese;: Majd szólott az előadó a gyermek kei különböző típusáról, az antitalaniumró s a rajzzseninek kikiáltott gyermekről. Egyik típusnak sincsen igaza. A rajztanítás nem akar művészt ne vélni, célja inkább az, hogy az ízlés ,nek, esztétikai szakértelemnek vesse meg alapját. Aki rajzolni tud, az nagyszerű kifejezési eszközt mondhat am Igáénak s akár tíz nyelven is beszél. A gesztus sem egyéb, mint levegőben való rajzolás. A rajztanítás hasznai tehát: A gondolat kifejezésének könnyedsége. Megfigyelésre tanít, a lényeget keresi ki. Neveli az esztétikai érzéket, az Ízlést, mert nincsen olyan pálya, amely nélkülözheti az Ízlést. A rajzoktatás elméleti részében a műtárgyak szeretetét, taí műtörténet rövid ismeretét kapja a tanuló s általában a képzőművészet szeretetét viszi magával az életbe. Végül: nem tehetség, hanem készség kell a rajztanuláshoz. Az igazi művészi tehetség mindig fehér holló. Általában pedig minden rendes lelkiaikatú embert meg lehet tanítani egy 'év alatt elég jól rajzolni. Az érdekes, színes előadást a közönség nagy tetszéssel fogadta s az előadás után parázs vita következett, amelyben Romhányi Árpád, Zsolnay Béla, ifj. Mohácsy János dr., Szombathy Viktor, Csizy István, Wánkay László, Fried Frigyes, Bíró Lucián, Kállay Endre dr. vettek részt. * A legközelebbi előadás kedden este, 29-én Sziij Ferenc dr. előadása: »Kollárom a XIX. század végén« címmel. motor-O kerékpárok vezérképviselete: Hoffmann Simon SC 0 m á r n o Az összes modellek raktáron. Haldokló gyermeke mellett szivhélhüdést kapott az édesanya Megrendítő kettős gyász érte Darovecz Mátyás, komáromi államvasuti hivatalnokot és családját. Tizenhatéves Irén leánya súlyos betegen került a komáromi kórházba az elmúlt napokban. Önfeláldozó édesanyja minden szabadidejét a kórházi ágy mellett töltötte s nagy aggodalommal várta leánya állapotának jobbrafordulását. A leány állapota azonban mind rosszabb lett s az édesanyával közölték, hogy a leány élete menthetetlen. Az anyai szív nem bírta ki ezt a csapást s a haldokló leány mellett hirtelen szívszélhüdés crte Darovecz Mátyásnét. Az 55 éves asszony halála után leánya halála is bekövetkezett. Mindkettőt ma, szombaton d. u. 4 órakor temetik el a református temetőben. A gyászoló család iránt városszerte nagy részvét nyilvánul meg. A Csallóközi kötés igen dús vitamintartalmúi Gyermektápláléknak igen ajánlatos, Irrsert elősegíti a fejlődést, csontképződésí Ma már, sajnos kezd feledésbe menni a kötés nevű népeledel, amelyet ilyenkor,- böjt idején igen sok háznál készítettek azelőtt. Különösen a Csallóközben volt nagyon népszerű. Neve igazában költés, amely a költetásből. csíráztatásból származik. Hívják »csiripiszlinek« és »szaladósnak« is. Kicsíráztatott, malátázott búza levéből föleresztett lisztből sütik. Nagyon édes és kellemes gyümölcsíze van. Szegeden dr. Szentgyörgyi. Nóbeldíias professzor leboratóriumában most vegyelemzik a kötést, mint népeledelt és rájöttek, hogy a kötés nagy vitamin tartalmú, sok benne a B. 11., a D és az E vitamin. Ez a három vitamin a fejlődéshez, éréshez, a csont képzéshez kell. Szóval- gyermeknek különösen ajánlható táplálék. Mivel kötés elkészítése egyszerű és olcsó és kellemes ételt ad, a gondos háziasszonyok és anyák okosan teszik, ha ezt a népszerű ételt újra bevezetik a háztartásukba és minél többször szerepeltetik az étlapon, hiszen ezzel a család egészségügyét is elősegítik a nagy vitamin tartalom miatt. Zongorák hangolását, tisztítását, körözéséi olcsón és szak« szerűen végzi Kaiona Rudolf oki. hangoló. B. P. zeneakadémia zong. ké* készítője által kiképezve. Komárno-Komárom, Fazekas ueca 46. szám. Ismét leány miatt verekedtek a dühös legények Megint vér folyt az országúton, s megint leány miatt. Varga János 23 éves kisujfaiusi gazdalegény kerékpárján ment a község határába, dolgozni. Nem gyanította, hogy az egyik kukoricaszár-rakás mögött két testvér, Méri Ferenc és Mér; Boldizsár várakozik rá, bosszúszomjtól éltelve. A két Méri valami leányügy miatt fente a fogát a gyanútlan Varga Jánosra, s mikor Varga a közelükbe ért. elő rontottak s rögtön dolgozni kezdtek a vasvillával. Leütötték, félig agyonverték, összerugdosták feneketlen dühükben, majd vérbefagyva otthagyták az úton. Varga Jánost koponyatöréssel szállították be később a kórházba, de még ott sem tért eszmélethez. Állapota reménytelen. A két vérszomjas Mérit letartóztatták. — Majdnem minden harmadik ember reuma, ischias vagy csúzban szenved, kínlódik, pedig milyen könnyen boldog lehet! Évek óta tartó fájdalmak azonnal eltűnnek, ha dr. Richter »Pain ’ Expeller« bedörzsöléseket használ. HÍREK — Március 27-én, (vasárnap) d. e. fél 11 órai kezdettel tartja meg a Kát. Akció helyiszervezete évi rendes közgyűlését. A katolikus híveket ez úton is meghívja a közgyűlésre az Elnökség. — Nyugalomban. Hosszas, érdemes szolgálat után március havában nyúl galomba vonult B o r o s s Kálmán re1' formátus lelkész, a kamocsai ref. egy-t ház lelkipásztora. Boross Kálmán 48 évig volt aktív lelkész, ebből a szolgálatból négy évtized jutott Kamocsára, bhol a régi tekintélyes gyülekezet lelki életének apostoli buzgósággal, krisztusi hűséggel való vezetésével egyházának felvirágoztatását mozdította élő s híveinek becsülését érdemelte ki. A nyugalomba vonult lelkipásztor élénk szerepet vitt az egyházi közéletben is, a komáromi egyházmegyében s a régi dunántúli egyházkerületben is tekintélyes tisztségeket töltött be és mint tanácsbíró évtizedeken át működött az egyház javára, minden helyen, ahova a bizalom őt állította, szép készültségének és tudásának teljes érvényesítésével végezte a reá bízott kötelességet. Sok éven keresztül érdemes munkatársa volt az egyházi lapoknak és közelebbről a Komáromi Lapoknak is értékes cikkeivel mindenkor a közérdek javát mozdította elő. Egyenes, nyíltszívű és gerinces magatartása sok tisztelőt szerzett neki a magyarság körében, amelynek megalkuvást nem ismerő tagja maradt mindvégig, A nyugalom napjait szülővárosában, Komáromban tölti, ahol tisztelői és régi barátai áldását kérik hátralévő éveinek csendes, verőfényes napjaira. —- Szarka György temetése. A tiszteletnek és kegyeletnek. igaz megnyilvánulása jutott kifejezésre" Szarka György ny. vezető járásbírönak . március 20-án végbement temetésén, amelyen a város társadalmának minden rétegéből nagy számban vett részt a végtisztességtévő közönség. A temetésen a református egyház presbitériuma, a Prot. Jótékony Nőegylet és a Kaszinó választmánya testületileg jelent meg és képviselve volt a. magyar bírói és ügyvédi kar is számos taggal s nagy számmal jöttek el Szarka György koporsójához Ógyalla előkelőségei is, akikkel működési helyén sok évtizeden át barátságban összeforrott. A koporsó felett Galambos Zoltán lelkész mondott nemes lendületű lelkeket megragadó, szép gyászbeszédet, a sírnál pedig Tóth Kálmán árvaházi lelkész búcsúzott meleghangú beszédben a dej rék magyar bírótól, a nemeslelkű embertől s a feledhetetlen emlékű jóságos családfőtől, édesatyától. Áldott legyen emléke! — Lelkész beiktatás. A dunamocsi református egyház vasárnap, március 20-án iktatta be ünnepélyesen, egyhangúan megválasztott új lelkészét: Kelemen Kálmán volt saj ókeszi lelkipásztort. A községbe érkező lelkészt a hajóállomáson a gyülekezet tagjai fogadták, akiknek élén Hollósy József gondnok üdvözölte meleg szavakkal, Jókai Irma pedig szép virágcsokrot Inyujtott át az új lelkésznek. Bellabás János bíró a község nevében, Soós Károly esperes a környékbeli papság élén az egyházmegye nevében üdvözölte Kelemen Kálmánt. Üdvözlő szavakat mondtak még Biró Kamillo a tantestü! let, Hollósy Gyula a tűzoltóság, Ármay j József az Iparoskor, Csehi Béla a j SzMKE, Pataky Endre a sportklub, Papp Julia a Leánykor és Szenczy j Irma az iskolás gyermekek nevében. A templomban végbement ünnepélyes beiktatást Soós Károly esperes végez - j te. aki méhen járó, gondolatokban gaz- I dag beszédben mutatott reá a lelkész j fölemelő, de felelősségteljes hivatására j s szeretettel köszöntötte egyháza élén I az új, érdemes lelkipásztort. Kele- I men Kálmán tartotta meg ezután székfoglaló beszédét, mely mélyen megraj gadta a gyülekezet tagjainak szívét. A I bensőségesen szép beiktatási ünnepséj gén az egyházmegye t papsága nagy j számban vett részt, a komáromi ref. egyházat, melynél Kelemen Kálmán I hat éven át mint segédlelkész mükö: dött, Galambos Zoltán lelkész képviselte. Délben 150 terítékes társasebéd volt, melyen sok szép beszéd hangzott el. — Halálozás. Mint részvéttel értesülünk, id. Visky József, nyug. folyamfölvigyázö! s a ref. egyház hűséges diakónusa, március 24-én rövid szenvedés után, életének 69-ik évében elköltözött a földi életből, mélységes gyászba borítva szerető családját. A megboldogult kihűlt porrészeit március 26-án. szombaton délután fél 5 órakor fogják a református egyház temető-ravatalozójából örök nyugalomra helyezni. Elhunytát lesújtott neje, szül. Farkas Ágnes, gyermekei, menye, unokái és kiterjedt rokonság gyászolják. Béke hamvaira. — Erdözsongás harmadszor. A komáromi táborozó gimnazista leányok nagysikerű szinielőadásukat április 24- én, d. u. 5 órai kezdettel a Kát. Legényegylet színpadán megismétlik. — Meghalt a volt bécsi kabinetiroda utolsó magyar osztályfőnöke. Március 18-án váratlanul meghalt Bécsben báró töböréthei Na g y Géza valóságos belső titkos tanácsos a volt császári és királyi kabinetiroda utolsó magyar osztályfőnöke 70 esztendős korában. A megboldogult állami szolgálatát a király személye körüli minisztériumban kezdte, ahonnan később a kabinetirodába került, itt az összeomláskor bekövetkezett nyugdíjaztatásáig szolgált. Néhai Daruváry Géza lemondása Után 1916 végén ő került a kabinetiroda magyar osztályúnak élére. Vezetője volt a Szent István-rend irodájának is és mint ilyen megírta a rend történetét. Az összeomlás óta Bécsben élt, de magyar állampolgárságát mindvégig megtartotta. Az államfordulatig városunkban bírt községi illetőséggel és választói jogát is itt gyakorolta, az áUamfordulat után Magyarkomárom fiának vallotta magát. — Szeretetyendégség. Mint már jeleztük, a: Komáromi Protestáns Jótékony Nőegylet március 27-ín, holnap, vasárnap este 6 órakor tartja szereíetvendégségét a Kollégium nagytermében. A jótékonycélt szolgáló szeretétvendégségen a bibliamagyarázatot B ialt a z á r János evang. lelkész tartja, Mikes László ref. segédlelkész imádkozik, Banai Tóth Pál polg. isk. igazgató pedig előadást tan »Katona Mihály, a természettudós református pap« címmel. Szünet alatt teát szolgálnak fel, majd a műsor második részében Racz Bandi gordonka-számokat ad elő Rácz Elemémé zongorakísérete niellett. A zeneszám Händel: Largojából és magyar dalokból (Káka tövén.. . Fürdik a holdvilág...)'áll. A községi iskola növendékei Sörös Krisztina tanítónő vezetésével rokokótáncot mutatnak be. Kecskés Sárika főgimn. tanuló és Persely István III. é. tanképzőirtt. növendék vallásos költeményeket szavalnak. Egy részvételi jegy a szeretetvén elégségen 5 Ke, jegyek a helyszínen kaphatók. A Prot. Jótékony Nőegyletnek szereteívendégségei mindenkor nagy vonzóerővel bírnak s nemes céljuknál fogva a jószívű emberbarátok támogatására érdemesek. — A Dalegyesüleí közgyűlése. A Komáromi Dalegyesület március 27-én, vasárnap, délelőtt 11 órakor tartja Nádot-uccai helyiségében 75-ik évi rendes közgyűlését, melyre a Dalegyesület tagjait ezúton is tisztelettel meghívja az elnökség. A közgyűlés tárgysorozata: 1. Az elnök jelentése a Dalegyesület 1937. évi működéséről. 2. Az 1937. évi zárszámadások felülvizsgálása, elfogadása és a felmentvén; megadása. 3. Az 1938. évi tagsági díj megállapítása. 4. Az 1938. évi költségvetés megállapítása. 5. Pénztáros, ellenőr és háznagy választása. 6. A közgyűlés előtt 24 órával előbb beadott esetleges indítványok.