Komáromi Lapok, 1937. július-december (58. évfolyam, 53-104. szám)
1937-08-04 / 62. szám
2. oldal. KOMÁROMI LAPOK Július hónap folyamán erősen enyhült a munkanélküliség Komáromban és a komáromi járásban Komárom, augusztus 3. A Komárom járási munkaközvetítő hivatal most tette közzé Komárom város és a komáromi járás területére vonatkozó július havi részletes munkanélküli statisztikáját. Az új adatok igen örvendetes javulást mutatnak nemcsak az elmúlt hónap, hanem az elmúlt év megfelelő adataival szemben is, amenynyiben az elmúlt évben hasonló nagyarányú csökkenés a munkanélküliség terén a nyár folyamán nem mutatkozott. A munkanélküliség enyhülése a járás területén olyan nagy, hogy ma a komáromi járásban alig van munkanélküli, míg magában Komárom városában jóval kevesebb, mint az elmúlt év augusztusában volt. A járás területén észlelhető nagy csökkenés a nyári idénymunkák mellett azzal magyarázható, hogy az Ármentesítő Társulat nagyobb kanalizációs munkát végeztet és így sok munkást foglalkoztat. Az elmúlt hónapban 163 munkanélkülit tartottak nyilván a járás Ember János éli öt évet Komárom, augusztus 3. Beszámoltunk már arról a szörnyű drámáról, mely a mull hét elején játszódott le Komárom egyik külvárosában, Beliében. A kis ötéves Ember János már több év óta volt ellátásra és nevelésre kiadva az Ocsenás-családhoz. A kisfiú nevelőapját atyjának, nevelőanyját anyjának tisztelte s talán nem is tudta azt, hogy nem édesszüleinél lakik. Egy este nagyon éhes volt a kis Jancsi. Ott feküdt előtte őrizetlenül nevelőapja vacsorája: egy korona árú töpörlvű. Nem bírt ellenállni a csábításnak. Megette. Nevelőanyja amikor ezt észrevette, haragjában fakanalai ragadott és addig verte a kis Jancsit, amíg ereje tartotta. A szegény szerencsétlen gyermek vérbe borulva, súlyos belső sérüléseket szenvedve maradt ott az egyoldalú csatatéren. A jólclkű szomszédok, akik majdnem meglincselték a kegyetlen asszonyt, azonnal értesítették a mentőket és a kis Jancsit halálos sérüléseivel beszállították a kórházba. Az első orvosi vizsgálat már megállapította. hogy a kis Jancsi menthetetlen. Megpróbállak vele mindent, megpróbálták visszaadni neki életét, de az orvostudomány sem tud csodál csinálni: a komplikált hashártyagyultadást megelőzni nem leheteti és a gyermek állapota napról napra roszszabb volt. Borzalmas kínok között feküdi a kórházi ágyon, fis borzalmas kínjai ellenére is a legpéldásabh. legnyugodtabb beleg voll. Hitt abban, amiben rajta kívül hinni senki nem tudott. Rendületlenül hitte. hogy a »kedves doktorbácsik visszaadják életét. Minden vizsgálatot, a legfájdalmasabb kezelést is egy jajszó nélkül tűrte. És amikor az utolsó lehetőségei is megpróbáló orvos a szondákkal szinte agyonkínozta, megköszönte azt, mondván: — Kezitcsókolom doktorbácsi, köszönöm. hogy meg fog gyógyítani. Ezt pénteken délután mondotta, ami1 egyes községeiben, ma ez a szár« 38-ra csökkent le. Jelenleg a komáromi járásban Gúlán (25. júniusban 70). Nagymegycren (12, júniusban 18) és Kolozsnémán (1, júniusban 10) van nyilvántartott munkanélküli. Az egész járás területén, Komárom várost is beleszámítva, június végén 1810 volt a munkanélküliek száma. Július végére ez a szám 1426-ra apadt le. Komárom városában az elmúlt havi 1647 munkaalkalmat keresővel szemben, most csak 1388 munkanélküli van bejelentve. A munkanélküliek csökkenése főleg a vállalkozókedvre vezethető vissza, amennyiben úgy a Skoda-h aj ógyár,' mint a kikötő újabb és újabb munkaerőket vesz fel, de a magáncégeknél, így az Inzsesztánál és a Laminál is érezhető ez a változás. Sok munkanélkülit helyezett el a járási munkaközvetítő hivatal messzi vidékre is, így a besztercebányai vasútépítéshez 70, a handlovai földmunkákhoz 40 munkást közvetített Komáromból, illetőleg a komáromi járásból. kor már a lehetetlen is ki volt zárva, amikor már mindenki tudta, hogy csak egy-két óráig tart már Ember János étele. A szolgálatos ápolónők sem bírták már nézni a kínlódó gyermeket. Könnyezve fordították el arcukat. Pedig ők hozzászoktak, hisz naponta látják, a halálhoz. És a halál szombat reggelre el is jött a kis Ember Jancsiért. Eljött, elvitte magával egy jobb. szebb éleibe. szebb felébredésbe, megszabadítva borzalmas földi életétől. A kegyetlen nevelőanya, akit már előzetes letartóztatásba is helyeztek, felelni. fog a bíróság előtt szörnyű cselekedetéért, de Ember János számáfa ez már nem jeleni majd semmit. Ember János élt öt évet... TETSZIK, — mini már írtuk is. — hogy a város több pontján virágoskertet, pázsitos helyet készített a városi kertész. Ez a kevés, ami történi, már ez is dicsérelreméltö, mert a városszépítés terveibe szorosan beletartozik, szemet-lelkel üdítő látvány, egészséges is és elfeledteti azt a sok port, piszkot, ami különösen a külsőbb fekvésű uccákban uralkodó. Tetszik a kövezés is, de NEM TETSZIK az a kegyetlen vandalizmus, amellyel egyes megátalkodott lelkű emberek a nyilvánosság elé helyezett virágokat tépik, szaggatják. A Vársor ucca egyik kanyarodójánál pompás kis kertecske készült. Ennek a kezecskének drótkerítését aljas kezek kilépték, megszaggatták, virágait kitépték, a gyepet is felszaggatják, szemetet szórnak a virágos kertecskébc: egyszóval olyan gyalázatosán viselkednek ezek az ismeretlenek, ahogy talán a sötét Polinéziában sem bánnának egymással a fejvadászok Sötét létekre vall ez a bánásmód a virágokkal s nyomatékosan felhívjuk a rendőrség figyelmét ezekre a virágtépő, kerí-A Prof. Nőegylet i Kóstolója '— augusztus 3. Vasárnap, augusztus 1-én zajlott le a Komáromi Protestáns Jótékony Nőegylet jótékonycélú nyári mulatsága, mely minden tekintetben nagy sikerrel záródott. Hiába, ennek a kedves, több évtizedes fehér mulatságnak nem szűnt meg a varázsa, hagyományos jó hírneve évről-évrc erősbödik és sikerében semmi sem gátolja, még csak a közbejött kellemetlen időjárás sem. De meg is érdemlik a Protestáns Jótékony Nőegylet lelkes vezetői, hogy a Kóstoló sikerüljön, mert kevés olyan mulatság van, amelyet annyi önzetlenséggel. odaadással és szeretettel készítenek elő, mint ezt a humánus célt szolgáló mulatságot. Az elaggott, munkaképtelen szegények, özvegyek.és árvák támogatására szövetkeztek a Nőegylet nemesszívű tagjai, hogy a nélkülözésekben szenvedő szegényeknek anyagi segítséget, a szegény és elhagyatott iskolásgyermekeknek pedig ruhaneműi adjanak s gyengéd kezekkel töröljék le a fájó könnyeket és simogassák meg a halvány arcokat... A Kóstoló tiszta jövedelme ezeket az emberbaráti célokat szolgálja és aki résztvesz ezen a mulatságon, ténylegesen hozzájárul ahhoz a felemelő munkához, amelyet az Isten áldása kísér. mert az embertársakkal való nemesszívűséget gyakorolja. A Kóstoló célját minden alkalommal nagy megértés kiséri, a jóságos szivek örömmel nyitnak meg a kérő szavakra és testvéries készséggel sietnek a legszebb eredmény előmozdítására. Az idei Kóstoló is, mely szintén hagyom ányszerűen a Dalegyesület páratlanul szép kerti helyiségeiben lett megtartva, nagy számban hozta össze a magyar társadalmat és pedig felekezeti különbség nélkül, de sokan keresték fel a vidékről is a mulatságot, mely látogatottság dolgában is kivételes sikerrel járt. A vendégsereg a Nőegylet tagjainak áldozatkészségéből felhalmozott nagyszerű büfé ízletes és választékos ételeit »kóstolgatta«, majd azután felcsendült a zene és a fiatalság táncra perdült, amely világos reggelig folyt hamisíthatatlan magyaros jókedvvel, hagyományos kedélyes hangulatban. A nagysikerű mulatság felejthetetlen emlékekkel gazdagította a megjelenteket, akik nagy elismeréssel adóztak a Kóstoló kitűnő rendezőségének, amely a Protestáns Jótékony Nőegylet tisztikarából és több választmányi tagjából állott s akiknek élén Pap Kovácli Elemérné, az egyesület lángbuzgalmú elnöke fáradozott a szegények javára. Az elhagyatottak és szegények igaz hálája legyen jutalma az angyallelkű, nemesszívű hölgyek minden elismerést és dicséretet megérdemelt nemes munkájának! tésromboló barbárokra: büntessék meg az ilyeneket, ültessék le vagy három napra a köztulajdon rombolóit, hátha lehiggadnak kissé nagy rombolási akciójukban. NEM TETSZIK az sem, hogy az aszfaltozott uccák közepén, végig az egész városon mély gödrök vannak mindenütt. Kocsi, szekér, minden beleakad, tengelye törik. A miniszterelnöki látogatás alkalmával néhány gödröt gyorsan 1 «'cementezlek, természetesen ez a cement is már a múlté, a gödrök kiújultak. Nyomatékosan kérjük ezeknek az útonálló gödröknek aszfaltozását s rendbehozását. Nem tetszik az a kegyetlen, penetráns, elviselhetetlen bűz, amely egyes uccákban — például a Duna uccában — van! Csatornázás! TETSZIK, hogy a hatóság «ellenőrzi az egyes üzletek, mészárosok, vendéglősök, üzemek tisztaságát. Értesültünk arról, hogy történt e téren néhány radikális és igen helyes intézkedés, sőt romlott áruk elkobzása is. Miért hallgatnánk el: valóban van Komárom• •fi ban néhány üzem. üzlet, vendéglő, ametynek tisztaságához, Ízlésességéhez szó fér. Különösen figyelembe ajánljuk a hatóságnak néhány ilyen üzem alapos illattalanítását. Förtelmes szagok közölt nem lehet jóétvággyal enni. TETSZIK, hogy úgy elszaporodtak a biciklitartó rácsok a városban. Az egyik kereskedő megkezdte: ügyes ötlettel biciklitarló rácsot helyezett el az uccán; rövid időn belül megszaporodtak ezek a rácsok s van hova elhelyezni a sok kerékpárt. Persze, számukat legalább három tucattal még szaporítani kellene, annyi bicikli szaladgál az uccán. NEM TETSZIK azonban c kerékpárokkal való vonatkozásban az, hogy oly veszélyes kanyargásokkal, vad vágtatással akadályozzák a helyes közlekedést. A kerékpár ugyan azért van, hogy könynyen és gyorsan közlekedjünk vele. A szabad versenyfutás azonban az országúira való. Komáromban maradjon ez meg közlekedési eszköznek s nem világbajnokság eszközének. Azokat a cikk-cakkokat, kanyarokat és suhanásokat, amiket egyegy nekiszabadult biciklista leír, a mi véleményünk szerint a sarki rendőrnek kellene feljegyezni. Akkor aztán leszoknának arról kerékpározó inasaink, hogy a járókelők testi épségét veszélyeztessék. Mert, hogy ezt leszik, az nem kétséges, csak egy félóráig kell figyelni veszélyes futamaikat. Különösen a gyalogjárókat veszélyeztetik ezek a bicikliszeladonok, akik fütyülnek a rendre és a legnagyobb vakmerőséggel vágtáinak a gyalogosok részére szolgáló járdákon s még nekik áll följebb, ha a gyanútlan gyalogos éles csöngetésükre vagy ordítozásukra nem tér ki előttük. 11)37. augusztus 4, Jelentés a gimnazista leányok selmec-szkienói táborából Szklenó, augusztus 3. A leánytábor hetedik napját éli, de mi is csak azt jelenthetjük, hogy a jó Isten minket is szeret, mert kitűnő időben nyaralunk: eddig alig láttunk egy kevés kis esőt. Ebben a percben, hogy iezt a jelentést írjuk, a tábor nagyobb része Nagy Erzsébet parancsnokim vezetésével elment Selmecbányái megtekinteni: csak a napos kukták és néhány maródi maradt itthon. Mert ilyenek itthon is vannak. Eddig két hüléses betegünk volt, de ma már fenn vannak. A leányok ugyanis először úgy képzelték, hogy a komáromi strandon vannak és naplemente után is könnyen öltöztek a sok figyelmeztetés ellenére. Ma már okosabbak. Egyébként, aki arra volna kiváncsi, tudnak-e a leányok is úgy táborozni. mint a fiúk már évtizedek hagyományai alapján tudnak, annak azt feleljük, hogy ők is egészen jól állják meg a/helyüket. Igaz. hogy sátrat, házal építeni ők nem kellett, de nehéz kuktaszolgálatot, táborrendezést, takarítást, mosogatást, őrködést nekik is kell végezniük: idejük nagyon gyorsan múlik... sohase érnek rá levelet írni. A kirándulások, az erdei séták, a különféle játékok és a mesélgetés is sok idejüket elveszi. A fiúk is ébredés után elmondták kalandjaikat a vadakkal, a gyanús árnyakkal és a pocokokkal, de a leányok, ha kígyó mászik az asztal alatt, erről órákat is el tudnak regélni. A minap is, hogy reggeliztek, az egyik leány felfedez egy kígyót (közönséges vizi sikló volt) minden leány a pádon állt és inkább hajlandó lett volna lemondani a kakaóról, mint leszállni a földre. A fegyelem, napirend főfelügyelője a parancsnoknő: Schwartzer Károlyné. öt augusztus 1-től 6-ig Nagy Erzsébet losonci |M)lg. isk. tanárnő helyettesíti, aki egyúttal sok cserkészdolog titkába is bevezeti a leányokat. A főszakácsok (felváltva) Tomascliek Dezsöné és Kocsis Kár oly né, tisztek: Szabó Erzsébet, szolgálati napíóvezelö, Szijj Margit a tábortűzi programmok vezetője, Rácz Margit Borzalmas kínok között lehelte ki lelkét a benei kegyetlen mostoha áldozata Egy emberélet értéke egy korona áru töpörtyű. Előzetes letartóztatásba helyezték a szívtelen asszonyt. Tetszik, — nem tetszik