Komáromi Lapok, 1937. július-december (58. évfolyam, 53-104. szám)
1937-12-24 / 102-103. szám
1937. december 24. KOMÁROMI LAPOK 13. oldal Jókai útja Rév-Komáromtól Pestig, a bölcsőtől a babérig Csada-e, ha e kornak százfelé törölt eseményei annyiszor kisérik. állandóan visszatérnek és színezik a fantáziáját? Érdekes megfigyelni, hogy Tardonán, lutudomásunk szerint nem írt. Annyira elfogta őt az élet gondja s lenyűgözte sorsa bizonytalansága, hogy írói munkára nem is gondolt. A természet, a fiatalságnak örök forrása, érdekelte leginkább s aziok a hírek, melyeket vágyott, félt is hallani. Ekkor szokta meg a magyar, hogy a hír csak rossz lehet. S mégis neki is megjött egyszer a jó hír s felesége hozta: egy szabadulást jelenlő komáromi kapilulációs levél. Jókai 1850 elején Kovács János névre kiállított útlevéllel Miskolcról utazott föl felesége társaságában Pestre. A komáromi Geleitschein ugyan biztonságot Ígért, mégis Jókait felesége a Svábhegyre küldötte ki, hol Szilágyi és Szigetin is laktak. A Pesti uccán nem mutatkozott s még az írók között is kevesen tudták, hogy Pesten él.1) bár Sajó név alatt megjelent dolgozataiból fölismerték. Még levelezésökben is csak Sajóról írnak, mintha drága titkol kellene rejtegetniük. Igaz ugyan, hogy az 1850-iki vésztörvényszék később humánusabb fölfogásra emelkedett az irodalom munkásaival szemben, mikor Kossalkó János emlékiratának álapgondolatát magáévá tette: hogy az irodalom nem okozója vagy.vezére, hanem egyszerű visszhangja vagy kísérője volt a forradalom -nak. Ezzel a halálra kipécézett harmincnégy író, köztük Jókai, feje fölül elvonult ugyan a közvetlenül fenyegető veszedelem, de elbizakodottság lett volna megbízni a megbízhatatlan Ausztriában. Azonfelül Jókai nem pusztán szépíró volt; volt más is, a nagy Idus hasé, a magyar kormány lapjának publicistája és szerkesztője, Kossuth bizalmasa és — ami akkor keveset nyomott a latba: a békepárt híve. A nagyközönség ösztönszerű szolidaritásból takargatta, rejtegette íróit. Jókaii is, mert próbáll hazafit és varázslatos tehetségű írót féltett benne. Ez a meghaló szolidaritás nemcsak tiszteletre méltó, de fölöttébb jellemző is az akkori állapotokra. A nemzet összeforrod íróival, mert ezek tartották benne a lelket a szomorú napok alatt s műveikből merített hitet -és reményi a jövendőre. S a szegény magyarnak erre volt legnagyobb szüksége. »A kor, mely az enyém volt, elsüllyedt, — panaszkodik egy hang — életünk töredékekké van szaggatva.« Lesz-e erőnk eggyé forrasztani ijjra?« vívódik égy más hang. »Egy-egy darab a hazából, amit az íróban szeretünk — olvassuk másutt — az a hűség, mely az apostolok kora óta veszendőben van, mely minden írói műben egv-egy hódítod területet ismer föl, amelyben egykor a hon szíve dobogott.« Gyönyörű a XX. századot előkészítő gondolat: az írók tollal küzdjék ki a nemzet jövendőjét. Hanem a föladat Herakles tizenharmadik próbájának is beillenék. Annál nagyobb dicsősége a kornak, hogy ezt az igazságot fölismerte, az íróknak, hogy erre vállalkoztak s a Inlemzetnek. hogy íróira hallgatott. Világos után »a konjunktúrák kidobták hajónkat az európaiasság allam mare-jának zivataros.színterére. Ott vagy vesznünk kell, vagy tanulnunk s tudnunk, - versenyre buzdulnunk, önismeretre jutnunk, megtanulnunk igazságosnak lenni az iránt amink van, azaz szerelni és gyűlölni a jót és a rosszat. Gőgünk is lelohad, ha táljuk, hogy máshol kiseebb rajongással, több szerénységgel mit tesznek. Mi nem vagyunk hivatva a nagy nemzetekkel mérkőzni, de, hogy a második vonalban elsők legyünk, tőlünk függ egyedül.«2) Kazinczy Gábornak e tömör, kort jellemző megállapításában benne van, hogy az európai politikából Mohács Után kiesett magyar kérdés Világos után ismét európai kérdéssé vált. Mert kétségtelenül kitűnt, hogy az ausztriai ház nem elég okos arra, hogy a magyar kérdést békésen s az új idő szellemében megoldja s a szabadságharc alatt meg az tűnt ki, hogy hatalma sincs a kérdés megoldására. Pedig egy Polgári Halott3) csodás intuícióval mutatod a jövendő útjára, Ausztria báró Wesselényire hallgatva elkerülhette volna Saint Germanie-t. De Ausztria elindult végzetes útjára a magyarok ellen, mikor gyöngesége érzetében Szent István koronáját darabokra tördelve a nemzetiségeket szent hatalma alól kivette és a magyar néppel szembe állította. A Habsburgok uralma ekkor rendült meg s ezt a végzetes tévedést még a kiegyezéssel sem lehetett helyrehozni. A magyar kérdés akkor vált európai ügy gye, mikor Görgei az orosz cár serege előtt letette a fegyvert. Az Európa előtt így megszégyenített kamarilla irtózatos bosszúi állott s Haynauhan eszközt is talált. A Pesten és Aradon lefolyt szörnyűségekre babonás hittel fordult minden magyar a Végzet felé, benne ismerte föl a megtorló hatalmat, nem a klasszikus világ anankéját, hanem az erkölcsi igazság pallosát. Az Aradi Tizenháromért 13 halált, a kiöntött könnyéx) Legtöbb örömet szerzett nekem a Sajóvali ismeretség s tán mondhatnám is már — barátság. Sok jó órát tölték vele... Sajó köszöntet általam. Ő most kint lakik a Svábhegyen, Szigethi és Szilágyival együtt. Szorgalmasan dolgozik s az uccán sem mulatja magát, alig tudja valaki, hogy Pesten is van. Most sajtó alatt vannak kélkötet novellái Gyulai P. levele Szász Károlyhoz, Gyömrőről, 1850. junius elsejéről). A szóban forgó nováliák »Forradalmi és csataképek 1848 és 1849-ből.« Sajótól, Pest, 1850. 2 kötet. 2) Abafi, Figyelő. VIII. 1850. 24. 1. 3) Szózat, 1843. Irta: Erdélyi Pál. kért királyi könnyeket, a bűn farsangjáért a böjt ciliciumát követelte. Ez a rémítően teljesedő végzet utóbb utolérte az ausztriai házat, de akkor még sem száríthatta föl a nemzet könnyeit és nem csillapíthatta fájdalmát. A magyar visszavonult. Soha sem járt a szenvedőleges ellenállás hasonló eredménnyel: megőrizte ez utón hitét a jövőben, acélozta erejét és föntartotta nyelvét és öntudatát. A magyar élet megbénulj hiszen egészen természetes, hogy a befejezett korral annak vezérei is lelépnek s együtt múlnak el a korral, melyei reprezentállak. A politika megszűnt, a közélet bezárult csupán a társadalom, hallgatása alatt vert még valami élet: az irodalomé, az újaké, az ifjaké. Vörösmartyl énekbe ki nem törő fájdalom, Bajzát kedélybetegség, Kazinczy Gábort megíráson lás sújtja) az öregek Fáy, Szemere Pál fölött úgy is eljárt az idő, a fiatalok közöl Petőfi eltűnt, Vachott Sándor a börtön rabja lelt. Arany elhallgatott. Erdélyi, Tompa, Sárosi és mások bújdoslak. Azonban a csüggedt madarak újra dalba kezdtek, mert az élet, mint vihar után mindig, az irodalom berkében támadt föl újra. Az oldott kévét is kezdték már kötözgejfcnji s a gyorskezű Szilágyi Sándor, az ügyes Nagy Ignác, a politikán kívül maradt Töldy Ferenc hamarosan tábort ütnek. vállalataikkal. Az ő érdemök, hogy abból a sötét khaoszból a nemzetet az irodalom Ariadne fonalával kivezethették. Az új irodalom úttörőit a legfiatalabbak és a konzervatívok közölt találjuk, mert amazok még nem lehettek kompromittálva, emezek polilikájok által biztonságban érezték magukat. írónak lenni — nem volt kecsegtető pálya, mert legtöbbször csak a nyomdafestékért dolgozott s a cenzúra résen állott minden szabadabb szó elfojtására. Az olvasók köre kicsiny, erszénye lapos, a könyvüzlet óvatos és számító, szóval az egész szervezetlen lévén, majdnem kacérkodásnak látszott minden vállalkozás és mégis lelt irodalmunk. Akadtak névtelenül maradt mecénásaink, de sokra ráismerünk a nekik ajánlóit művekből. Akadlak pártfogók, kik a vállalatokat erkölcsi kezességgel biztosították. Lett közönség, önkéntesei a nagy ügynek, előfizetők, terjesztők és olvasók s lettek íróink újak is, kikben rendesen a hevület nagyobb volt a tehetségnél, de a nemzeti szolgálatot szívesen vállalták. Mert az írók, szerkesztők,' kiadók és olvasók, kiket a katasztrófa szerencsétlen testületbe sodort össze, a flaminiusok tisztére vállalkoztak. Róma ily szolgálat elismeréséül valami új ordót vagy kollégiumot alapított volna, mi megelégedtünk azzal, hogy ezt a szolgálatot hamarosan elfelejthessük. Jókai az Uj földesúr utóhangjában (1895) maga is fájdalmasan állapítja meg, hogy a legújabb generáció a történeti fölfogást és tárlatot nem érzi. Pedig ekkor még közöltünk éltek ő és mellette Gyulai, Szász Károly és Léváy József, személyes varázsaikkal ezt a kort képviselték és tovább vitték. Az újabb nemzedékek előtt elhalkul és mint az időnek velejárója, az irodalom a történetbe menekül. Ez a feiedékenvség azonban !nem változtat a történeti valóságon, hogy a rekollekció az irodalom berkeiben indult meg és ill szerveződött. Az események váratlan fordulata ma ismét olyan viszonyokat teremteti, büntetésül mintegy e feledékenységért, hogy e kor küzdelmeit és érdemeit újra azzal a meghatottsággal tekintsük, melyet az idősebbek hoztak át magukkal. Széchenyi gondolatát Kemény Zs. fogalmazta újra: irodalmunk fejlődésétől, szellemi törvényeink belértékéből függ minden. A kimívelt agyvelők ossz let.: határoz sorsunkról.1) S e rekollekció munkája néhány hónap alalt megindult. 1819. november 15-én a Hölgyfutár, az első szépirodalmi lap, 1850. március 9-én a Pesti Napló, az első politikai lap, még ez év derekán az Uj Magyar Muzeum, az első tudományos folyóirat indul meg s még az év folyamán biztosítják az Uj Nemzeti Könyvtár vállalatot, mely azután a konzervatívok támogatásával és legjobbjaink közreműködésével hamarosan ki is adta egyes köteteit. A vállalat amúgy is értékes íróinkat és emlékíróinkat hozta, történelmi és szépirodalmi hatását Kemény Zs. fejtegette a Pesti Napló-ban. Ez a cikksorozat irodalmi kérdéseket vetett föl és tisztázott. »A társadalmi erőnek irányt adni, az irodalmi munkásság útjait, vezéreszméit kijelölni a kor legfontosabb kérdésévé emelkedett s meg volt bizonyos politikai fontossága is, amennyiben a szenvedőleges ellenállásnak némi cselekvő erőt is kölcsönzött.«2) Ezek a cikkek voltak akkor a lehető reális politika, mert a történeti szellemről, a regény és dráma viszonyáról, az irodalom jelentőségéről szóló fejtegetései szinte prózai allegóriában megszólaló politikát jelentettek. A szervezett olvasóközönség nemcsak a feltámadást hirdető irodalomnak, de bázisává lehet idő fordultával a föltámadásnak is. A regény feladata, hogy az olvasók táborát szervezze, tehát olyan regényeket vár az íróktól, melyek a közönséget olvasásra szoktassák, ha kell kényszeri lsék. Minden műfajnak tárgya a szív s a legsürgősebb kötelesség a magyar olvasónak vonzó és jó könyveket írni s a regény szabad formájánál fogva legalkalmasabb műfaj arra, hogy széles körben érdeket keltsen és általában hódítson. 13 Ezekhez a kiemelt .gondolatokhoz, mintegy alapvető tétel gyanánt idézem a következő fejtegetést, »Ahol az irodalom kezd felhagyni a hazai történettel, ott már bizonyos nyugtalanság, szabadosság és rajongás kapott lábra, mely előbb-utóbb más irányban és hatáskörben is fog jelentkezni; ahol .pedig az elmék hosszas hánykódás Után megint a hazai történelemhez fordulnak, ott a közvélemény higgadtabb, nemesebb és gyakorlatibb lendületet nyert, mely aztán leginkább a művészet és szépirodalom mezejét termékenyíti és tisztítja meg.«1). Ez a nehéz mondat valóban súlyos igazságot fejez ki s az ötvenes évek stílusában olvasva annyit jelent, hogy1 a történelmi elem a jövendő alapja, mert a közvéleményt higgadttá, nemessé és gyakorlatijai alakítja. Messzire vinne ez észrevételt beállítani az időszak hangulatába, de fölösleges is, mert szembeötlő a gondolat, hogy a jövő »a múlton épüj. s az emlékezeten«. a nemzet jövője a nemzet múltján. Ide kívánkozik még néhány gondolat a regényről s a regényíróról. »Feltüntetheti ugyan az egyént küzdve a sorssal. és lesujtatva az által. Szóval írhat Lragikai hatásért. I)c... cselekvővé teheti magát a társadalmat, mely szokásainak és szabályainak erejével a pártoskodó szívet áldozatok s alávetések árán elveire s nézeteire kényszerítheti... Foglalkozhatik a passzív szívűekkel is,... kik bele élik magukat a társadalomba, sebzettek és hallgatóik s kik mosolygó arccal takarják el fájdalmukat.« — »Illusztrálja azon tényezők érijét, melyek egy társadalomban működnek.« »Akinek célja kort festeni egész szélességben s egész sokoldalúságával, akinek egy politikai eszme vagy mozgalom plasztikai előadása lebeg szeme előtt: többnyire nem fog drámai szervezetet adni regényeinek.« A regényirodalomnak m*ég nincs Aristotelése. írja Kemény Zs., de az Élet és Irodalom-inak itt idézeti s nem idézett) tételei arra jogosítanak, hogy az elnyomatás korába beleülő regényirodalom célját és szerepét kijelölvén, aristotelesi igazságot állapított meg. Kemény elméletét a Svábhegyien rejtőző Jókai élő valósággá tette. Mózes egy egész generációt ejtett el, hogy népe elfeledje a szolgaságot, Jókai generációkat neveli, hogy népe megszerezze a szabadságot. A líra a forradalom előtt megalkotta a saját nyelvét, az elbeszélő próza nyelvének nemzeti s művészi jelleme a forradalom után is elsősorban Jókai által bonlakozoll ki. Ez a kél észrevétel arra mutat, hogy Jókai lalentumát és működését nem szabad pusztán és egyoldalúan az esztétika kánonaival mérni, hanem elsősorban a nemzeti élet és nyelv szolgálatára kijelölt felsőbb küldetését kell tisztába hozni. XI. Föltámadás! Ez a kifejezés nem az ötvenes évek szólázából, ez a gondolat nem annak világából való. A nemzet Világos után is élt, átélte és elszenvedte a rettenetes időnek minden veszteségét, fájdalmát és megaláztatását. Sem Mohi sem Mohács után nem hall meg, mert a nemzetek nem politikai katasztrófák közben pusztulnak el, hanem társadalmi életük rengései közöli. A politika csillaga elhomályosul, meg fényre kap, de a gyáva, hitét és erejét felőrlő társadalom csillaga lebukik az idő horizontja alá. A nemzeti hivatásában bízó, ép erkölcsű és szervezett faj nem halhat ki az idő rostáján, kiheveri a szenvedett kárt s erőre kap, s mikor annak ideje elkövetkezik, tanúságot lesz élniakarásáról, életéről. A föltámadást később alkalmazták erre a szomorú időszakra, jóval azután, mikor már a nemzet összeszedte magát, mikor már álesett a rekotlekcióp. Ez tulajdonképpen az ötvenes évek nemzeti .politikájának összefoglaló kifejezése. A jövendőre való szervezkedés felé az első lépést Kazinczy Gábor tette, mikor azt tanította, hogy meg kell ismerni egymást, ki kell válogatni a megbízhatókat és a jókat és a hűket kell egy begyűjteni; a másodikat Toldy Ferenc, mikor egyedül képviselte a hallgatásra kényszerített szellemvilágot; a harmadikat Kemény Zsigmqnd, mikor a kimívelt agyvelőkre« hivatkozott. Ezek a gondolatok és az ezekhez többé-kevésbbé találó kísérletek bámulatra méltóan hamarosan mutatkoztak, ami annak a jele, hogy mások is megértették az élet és a kor szükségletei!. De gróf Mikó Imre foglalta össze a rekollekció eszméit. A politikai hatalom kiesett ugyan időleg a nemzet kezéből, de azért az élet hatalmáról a magyar nép nem mondott le. Két rétege van a nemzeti társadomnak, melyre jövendőjét építheti az, amelyik földjét s az, amelyik irodalmát míveli. Kemény fejtette ki, hogy a történeti szellem biztosítása és az olvasók nagy tömegének megszerzése az egyetlen lehető politika, mivel minden más léren a nemzeti élet .korlátozva van. Mire Kemény fejtegetései megjelentek, mind a két irányban sok történt már a kibontakozásnak erre a két ösvényére ösztönszerűleg is rátaláltak. De ami ösztönös volt a közvélemény jelenségeiben, azt tudatossá alapozták egyfelől a történet-tudomány mívelői, másfelől a történelmi szellemnek irodalmi és művészeti képviselői. (Folytatjuk.) L Élet és Irodalom, 69. 1. 2) Gyulai az Élet és Irodalom előtt. *) Ugyanott.
