Komáromi Lapok, 1937. július-december (58. évfolyam, 53-104. szám)
1937-11-20 / 93. szám
Jókai útja Rév-Komáromtól Pestig, a bölcsőtől a babérig Irta Erdélyi Pál S típusokról szólván, ne feledkezzünk meg az uniformisé« megyei és városi hajdúkról, a pandúrokról és végül a várbeli idegen katonaságról, melyben az egyén amúgy is elvész az uniformis és a rendszer merevségéljen. Az életnek e tarka sokadalmában első sorban a típus ötlik föl, a fajta, foglalkozások, vidékek elütő ruházatában, amely már magával hozza, hogy az egyes ember csak közelebbi viszonylatban kelthet érdeket. Azonfelül az állandósult típus mindig gyorsabban és könnyebben alakul szemléletté, mint az egyéni sajátosságaival elénk álló egyes ember. A komáromiak mindennapi életében is ez a típusokra vonatkozó szemlélet rögződött meg. Nézd, ez izsai — mutatja az idegennek s még ha jól ismeri is, nem nevén, hanem faluján keresztül mutatja be. Egy Vencel nevű kutyapiecér, egyúttal hóhér, nevét Benczlire változtatta s azóta annak minden utódját így nevezte, hittak bár az illetőt akárkinek. A kályhás, a füstfaragó, foglalkozást jelentő nevek mögött a tulajdonnév kiesik a komáromiak tudatából: hívjátok el a kályhást, vigyétek az óráshoz, szóljatok a füstfaragónak stb. így beszélnek, elhallgatva vagy fölöslegesnek tartva a mesterember nevét. A piros-pozsgás arcú, tagbaszakadt ember mészáros, a vékonydongájú szaljó, a szúr fos kezű csizmadia az ő szemében, még ha nem is az, de az lehetne, mert olyan, mint a mészáros, a szabó, a csizmadia (típusa). Ahogyan ő az őt környező életet nagy vonásaiban, embereit típusaiban ismeri meg és fogja föl, maga is komáromi ember, tehát típus akar maradni s marad is, akármerre megy. Pedig sokfelé jár, mert életmódja úgy követeli. Ez a típus kiszállott Komáromból embereiben; hajósaiban, akik őszi vásárokra egész sereg dereglyével úsztak le, híres cserépedényeikkel és a negyed! még híresebb káposztával, halászaikban, akik a Vizát Becsbe szállították; fuvarosaikban, hajóvontatóikban, akik Belgrádíg is lejártak; ácsaikban, akiket 'Londonba is kivittek. Ezek és más foglalkozások régi és folyton gyarapodó hagyományok alapján fejlődtek és mintegy történeti patinával borították be, hogy annál inkább kiemeljék a típust. A város őslakói és polgárai mellett a nemesség még történetibb patinájú, még jobban kidolgozott típus. Salva guardiája mintegy külső jele a százados kiváltságnak, mely ugyan messziről nézve elriaszt, de a valóságban nem olyan exkluzív. Komáromban nemespolgárok is éltek, vagy polgár-nemesek. A Jókaiak is közéjük tartoztak, s időnkint mások is nyertek ilyen polgárjogot. Ezek tagjai mintegy átolvadtak az úgynevezett kaputos osztályba s áthidalták a nemességet és a polgárságot elválasztó vonalat. Ezek a tongeberek, tanult és művelt emberek, kikel megint Szellemi színvonaluk emel közösségbe, noha egyik polgár, a másik nemes s van közöttük póri eredetű, idegen fajtájú is, pap, katona, vállalkozó, orvos és tőzsér. Van, aki nemességet szerez, van aki vagyont, van aki hírnevet. A komáromi ember rendesen munkás, komoly, háza, családi élete harmonikus, szívesen jár társaságba, becsüli, akit megismert, de hamar nyelvére vesz olyant, aki megérdemli. Szívesen gúnyolódik, van érzéke a humor iránt, türelmes, céhére, utcájára, házára büszke és féltékeny. Társaságos élete csupa szín, derű és zamat. Farsang és bál, installáció és restauráció (tiszlújítás), szánkózás és kocsikázás, családi ünnepek, újkenyér, újbor ünnepe, országos ünnepek, színház és szüret — mindez tarkán és vidáman, színesen és gazdagon pereg le a város utcáin és falai között. Konzervatív társadalom ez, de nem maradi. Ez jellemzi a város okosságát, tehát politikáját és művelődési törekvéseit. Van még egy hagyománya a múltból: a vár, az idegen helyőrség és osztrák generálisai. Jókai gyermekkorában ez még teljesen a régi vágányon haladt. A folytonos súrlódásiok ugyan kevesbültek és enyhültek, de azért a magyar város és átkaroló várművek és zsoldos hadsereg ellentéte sohasem simult el, még a legújabb korban is ráfeküdt a városra az elnyomatás korának fekete árnyékával. Ezen a ködön Jókai szelleme sohasem tudott áttörni. Jókai városát csak észak és nyugat felől lehetett szabadon megközelíteni, amerre a város határa terjed és elterül, nagyobb részben a csallóközi rónán, kisebb fele a Vág-melléki síkon. Akkor még nem volt meg a Palatinus-linea, mely a sziget felső csúcsával átellenben a pozsonyi kapunál indul és szabályos negyedívben haladva zárja el a várost a győri Duna és a Vág között a szárazföldtől. A viszonyokkal ismerős nagyon jól tudja, hogy ezt a területet csak in contrario lehet szárazföldnek mondani. Régi térképeink Csallóközt kék (vizet jelentő) vonalakkal és foltokkal szövik át. A két Dunából táplált folyások, számtalan érben vesznek el s az amúgy is mélyföld csak itt-ott dombosodik ki az átitatott talajból. Vak semlyékesek, szélesen lapuló tavak, alulról fakadó tocsogók, kisebb-nagyobb kopolyák, sekély tisztásokból alakul ez a magyar ezertó Drszága. A mélyföldön álló vizeket sűrű miiérek kötik össze s a kiemelkedő partok mellett torlódó folyásokban tűnnek el és belőlük másutt kiszakadva új vízjárást okoznak. A montvák alatt megsüremlett víz új medret váj magának vagy sarkantyútól törve más irányba csap. A buckák völgyeiben örvénylő tószemek alakulnak, mintegy különálló tavacskák, melyek azonban alsó fakadással a többivel mégis összetartoznak. A vizek melléke nádas, kákás, dzsindzsás, zsombék vagy rét, egyformán csalóka akkor is, ha víz alatt áll, akkor is, ha nem látni rajta vizet. A káka és nádszigetek lába vízben áll, a zsombék víz fölött lebeg s látható vagy a növényzet alatt megbújó kopolyák messzire terjedve buja, zöld szőnyeget mutatnak. Köröskörül gazdag növényzet és tölgy-, szil-, topolya-, fűz- és égerfa erdők közölt tiszafa csoportok is láthatók. Tavaszi jegesár, nyárvégi zöldár idején az egész határ víz alá kerül s a vizeket levezető árkok partján szűkölve remél a farkas. E,z a terület még nem szany, de nem is szárazföld. Titokzatos és érdekes, csalóka cs veszedelmes s csak a benne élő csíkász, pákász és halász nép tud rajta eligazodni. Emberei kivételesen edzettek és igénytelenek, flórája és faunája rendkívül gazdag, élete zárkózott s fölötte száz meg száz különös esemény játszódik le, amely nótában vagy mesében él tovább. A csúfolkodás ide talál, a benszülöttet azzal ugrasztja, hogy kezén és lábán űszóhártyával született, kukkónak nevezi, a kecskebéka hangját ulánzó szóval. A falvak dombra épülnék s a menyaszszony móringleveléből nem hiányozhat a ladik. Utasok eltévedése, elpusztulása, versenytársak vetélkedése, szökött katonák elrejtőzése, baleset vagy gonoszieít titka, az ismeretlen vagy rejtelmes vidék romantikája ül a táj és emberei fölött. Rendes szokása szerint nagyít és szájról-szájra adva — bővül, ismert dolgokat új színbe játszik át vagy szokatlannal kapcsol. A fantázia ilyen helyeken amúgy is élénk s könynyen kap szárnyra. A magányt be kell népesíteni eseményekkel és azok hőseivel, beszőni álmokkal és sejtelmekkel, megvédeni erővel és okossággal. Az itt élő szemlélete kimeríthetetlenül gazdag, a fény és hang játéka s a magasságos ég csillagainak rezgő fénye, az időjárás szeszélye, a természet képeinek változatossága ezer meg ezer színnel, fénnyel, alakkal és jelenséggel látja el. A lélekben mindez visszaverődik és a hangulatok pazar változásával jár. Mindez ma már a múlté.*) Az Aranykert és tündérei a mese világába menekültek, a tájék megváltozott. Az árvédelmi és belvizek rendezési munkája nyomán a kék szín helyét a zöld foglalta el, a mocsaras táj növényvilága elszegényedett, állatvilága megfogyatkozott. A hód, teknősbéka, pelikán s a farkas kiszorul! innen, az erdőket kivágták, az élet nehezebbé vált s a romantika visszahúzódott. Ma már Komárom körül csak két folt emlékeztet a régi Csallóközre, a nagy Duna mentén a Csilizköz, de már az is megszelídült, s a Vág és Nyitra között Kingijes, Feszty Árpád búvó és pihenő tanyája. E foltokon még ma is élnek amaz erős szemű, erős lelkű, tisztán látó és élesen megfigyelő vizi emberek utódai, kiket a természet szeszélye, a klíma sajátos jellege, az életmód különössége sem tud kihozni sodrukból, de akik már mégsem olyanok, mint amilyenek voltak Jókai gyermekkorában a vadvizek közt élő és természetfölöUinek, az átlagos embert jóval: meghaladni látszó, üstökös, befont hajú, fésűt viselő, romantikus alakok. Ilyen város és ilyen vidék vette körül a gyermek Jókait. A történelem és a természet különös hangulata, színe, romantikája, a múlt misztikuma s a jelen derűs ragyogása. Árnyék és fény mindenütt, emlék és hagyomány mindenen, históriai analoltság és természeti patina életen, intézményeken, embereken. A különleges és bizarr, az érdekes és festői, a típusban elvesző s a természet ölén fölmagasodó egyén élete, világa. Teljes fény és félhomály alatt vergődő város, természet és emberek — lehet-e alkalmasabb környezet egy leendő regényíróra? IV. Mikor ideje jött, 1831 őszén édesapja fölvitte a reformátusok jóhírű iskolájába. Első tanítója Székely János volt, ez elébe járt. Székely tehát apróra kikérdezte, mit tanult, mit tud s feleleteivel annyira meg volt elégedve, hogy a haladottabb parvisták közé került. Az első próbán így esett át és tanítójának jóságát hosszú időn keresztül emlegette, a Negyven év visszhangjában is hálásan emlékezett meg róla. Különösen azzal hódította meg, hogy első leckéje után haza is kísérte. Móric tehát iskolába járt, büszkeségére Eszternek, hogy immár a második fiú is kollégista lett, aggodalmára édesapjának, mert hiszen ő nem úgy járt iskolába, mint a többi, szabadon, kísérő nélkül. Őt kísérni kellett, mert félt az utcától, a kutyáktól s a kecskeszakállas, kaftános zsidóktól. Apja szokta kísérni, kivált rossz időben, téli fagyos reggeleken, havazás idején. Máskor Károllyal ment s ha másképpen nem, Eszternek ki kellett állnia a kapuba s onnan kisérni szemmel, míg a kollégium zöld rácsos kapuján be nem fordult. így szokta várni a lecke után is, mikor sietve tipegett hazafelé. Ha képzelődései elővették, bizalmatlanul indult el hazulról s rebbent szívvel sietett haza, keresve tekintetével a kapuban váró Esztert, vagy más valakit a ház népe közül. Micsoda nagy félsz lehetett ebben a kis fiúban, hogy azon a rövid úton, a kollégium alig volt tőlük néhány hajításnyira, halálos félelmek között kellett járnia-kelnie. Haza menvén, apját kellett megnyugtatni, hogy tudta a leckéjét, hogy nem hült meg, azután édesanyját, *) Jókai kései sóhaja ide kívánkozik: »Romemléke harci időknek! Elpusztult, kiszenvedett város!<.. Hajh, nem ilyen voltál te hajdan!.,'.. Az idő fut, egymásután vlesznek a múlt napok s velők a múlt dicsőség. Elmúlt a jó kedv, a hír ragyogványa, a tündöklő álmok.« (Komárom.) iVajjon hogyan siratná el városát ma? 5 hogy sem be nem piszkolta, sem el nem rongyolta ruháját. Eleinte így ment ez, ilyen szertartásosan, később és lassankint ő is beleszokott, mint a többi kisdiák, hogy ne kísértesse magát. Megszokta a rövid utat, csak a Szombathy-ház vártája zavarta még egy ideig, mert mikor azon túl volt, már nem láthatott végig az utca során. Ez a várta tudnivalóan a ház utcai vonalából kiugorva, a gyalogjáró egy részén emelkedett. Egy nagyobb ablaka az utcának átellenbcn eső sorára nyílt, két kisebb ablakán keresztül ki lehetett látni az utcára alá és föl. Minden ablakán sűrű vasrostélya is emlékeztetett arra, hogy ezek a kémlő fülkék régi városainkban védelmi célból készültek. Azután ezzel is megbarátkozott s a ház is megnyugodott abban, hogy a kollégiumig nem történhet semmi baja. Jókaiéknál egy darabig ezek a külsőségek jártak fölösleges izgalommal. Közönségesen semmiségek, de a képzelődő gyenge fiúcska életében mégis bizonyos, jelentőségre emelkedtek. Ami más családban aggodalomra adhatott okot, hogy a gyermek jól viseli-e magát, tanul-e szorgalmasan — náluk kérdésbe sem jött. Móric engedelmes, jó fiú, szorgalmas; már otthon többet tanult, mint más gyermek az iskolában. írni, olvasni, számolni tudott már, ismerte a bibliai szent történeteket, meg más történetet, énekelte a zsoltárok egy részét. Az iskola hamarosan kedvessé vált előtte, mert amit hazulról hozott, a tudás-szomjúságát, azt iskola, főként Székely János ügyesen fokozta és eredményesen fejlesztette. Maga írja tanítójáról: Lecke után sokszor ott tartott s mesélt nekem szép régi adomákat Mátyás királyról, Mária Terézia udvari bolondjáról, találós meséket, amik közül egyre emlékezem.*)« Talán nem kell külön megemlíteni, hogy a leckére adott ezek a ráadások mennyire vonzották őt, hogy az olt hallott történetek és adomák mennyire, mondjuk így, stílusosak voltak, illettek abba a keretbe, melyben már odahaza elrakosgatott történeteket és. adomákat. Hasznosan és kellemesen eltöltölL órák emléke édesíti az iskolázás heteit, hónapjait s e tekintetben Móric igazán jó órában került a híres kollégiumba, mert nemcsak Székely, hanem többi tanítója is éppen neki valónak bizonyultak. f Gyermeknek az iskola élet, felnőttnek az élet iskola. Ez axióma szerint Jókai nem jól iskolázott. A kollégium tanuló hellyé lett, az iskolai élet rá más irányban, az élet irányában alig vagy nem is hatott. Ekkor még pajtásai sem voltak, magába vagy félre vonult; társainak mulatozása, játékai, csínyjei, verekedései inkább csak emlékeiben élnek, de ő maga ben nők nem élt, nem vett részt bennök. Sohasem volt fölírva a verekedők között. Hogyan történhetett ez? Elkényeztették születésétől kezdve s a szomszédi« kollégium is még úgyszólván az aggódó otthon szomszédságában maradt. Azonkívül, amit képzelődéseiről tudhatunk, jegyezzük föl ide, hogy egy rögeszméje igen soká kísérte: félt az élve való eltemettetéstől s végrendeletét, melyben azt kérte, hogy szívét holta után szúrják keresztül, övére varrva éveken keresztül magán hordozta. Izgatott lelkű sokszor ágyacskájában sem tudott elcsitulni; olvasmányai, a hallott események s a hozzájuk fűzött vagy velők kapcsolódó gyötrő képzetek miatt. Másnap fáradtan kelt s ilyenkor a család is lehangolódott: féltették egészségét, mert gyönge tüdejű, keskeny mellű fiúcska volt. Az a reménységük, hogy az iskola megedzi, a pajláskodás elszórakoztatja, az új környezet kiemeli koraérettsége s képzelődése vizéből. — nem valósult meg. Egész komáromi diáksága idején félszeg és zárkózott maradt s ebből azután sem tudott teljesen kibontakozni. Tartózkodó volt mindig, mint kisdiák korában. Hanem ami előmenetelét illeti, kevés jobb deák járt a komáromi, s már most hozzátehetjük, a pápai és kecskeméti kollégiumokban. Nem elégedett meg az iskolai tanulni valóval, magánúton tanult rajzot, nyelveket s mindenféle hasznos tudnivalót, amit az alkalom vagy a véletlen kínált. Érdekelte még olyasmi is, aminek más ember alig tulajdonított értéket s őmaga is aligha vette hasznát, összeszedegette a fák, virágok leveleit, órákig mélázott azoknak különös alakján, csipkézetén, más külső tulajdonságain. Fölöslegesnek látszik megjegyezni azt, hogy mindvégig első eminens. Nem is lehetett más, mert Móric, ha nem is csodagyermek a szónak mai kopott vagy lejáratott értelmében, de kivételes tehetség, amit ő maga is sejtett vagy érzett. A környezet hódolása tudattá fejleszthette ezt a sejtelmet és e tudatban bizonyára már a hiúság csirái is sarjadoztak. Ez a tudat mintegy kötelezte őt folytonos munkára, hogy elsőségét megtarthassa és. maga is boldognak tudta magát, hogy megtartotta. Minden gyermekben van hiúság, mi lenne, ha nem volna, de az övét a megkülönböztető bánásmód jobbam . fejlesztette. S ha már élete delén nála hiúságról csak cnm grano salis lehet szó, mindig érezte kiválóságát, ami őt fölszabadította minden lámpaláz alól, mintha egyenesen a nyilvánosság számára született volna. Mégis nem szabad iskolai előmenetelét csak becsvágya eredményének tekinteni. Ez is hozzájárult, de valója* ban azon a szomjúságon alapult, mellyel az ismeretlen nektárt szürcsölte; továbbá szorgalmán és pompás emlékező tehetségén. (Folytatjuk. )j , 1) A találós mese: Az eleje mindig fúr, a vége lányt előtt csipkedi s szúr. lka kitalálod is furcsa, ha nem találod is furcsa. (Negyven év visszhangja.)
