Komáromi Lapok, 1937. július-december (58. évfolyam, 53-104. szám)
1937-11-20 / 93. szám
í/y j / . iiuv leuiuei zu. — Mi az Isten csudája ez? — kelt föl az asztaltól Mocskos Zoli próbamolnár. Kinézett az ajtón. A Dunáról tisztán hallattszott fel az újabb kiáltás: — Hűzd fel a macskát! Ereszd le le a kötelet! Mocskos Zoli becsapta az ajtót: — Kovács Béla nótázik Odabent. Biztosan két üveggel megint többet vitt be, mint ami a kerekek csikorgása ellen tanácsos lett volna... S a cigány újra rátett a Molnárveszedelemre. Nem gondolta senki, hogy odalent a Dunán csakugyan kiütött a molnárveszedelem! Mert Kovács Béla bizony nem a jókedvéből kiabálta Sántha Ernőnek, hogy húzza fel a macskát s eressze le a kötelet. A radványi révben túlterheltség következtében elsüllyedt a Paraizs Ferenc malma, elszakadt a tartó-lánca is és a sötét éjszakában veszedelmet ígérőén szállt alá a Dunán Mocs felé. Nagyobb veszedelem nem érhet molnárt, mint az ilyen. Nemcsak azt, akinek a malma elsüllyed, hanem azokat is, akiknek a malma útjában áll az elszabadult malomnak, amelyet a Duna veszedelmesen sodor lefelé. A radványi malmon csak két fiatal gyerek-molnár volt a veszedelem idején, az egyik kiúszott a partra, a másik rémületében a malom tetejére mászott fel. Annyira megijedt, hogy kiabálni sem mert, amivel esetleg jelt adott volna az előttük álló malmoknak. Két malom állt a süllyedten sodródó malom útjában: a Kovácséké meg a Mocskos Sándoré, Zoli apjáé. Kovács Béla idejében észrevette, rögtön fölszedte a macskát s ereszkedett a malommal lassan lefelé. Ez a legjobb menekvés, mert így elkerülhető az összeütközés. Azonban Mocskos Sándor malmát bizony elkapta a radványi malom. Éppen az orra kapta el, a molnárok későn vették észre a dolgot, elszakadt a tartó-lánc is és a randányi vitte magával a Mocskosét —- lefelé a bizonytalanságba. Dunamocs alatt sűrű kövezések szabályozzák a Dunát 30—40 méternyire a parttól. Ha a malom rámegy egy ilyen kövezésre, menthetetlenül betörik s elsüllyed. Kiabáltak is segítségért a bajba került molnárok, de a Szencziéknél úgy húzták a mohiárveszedelmet, hogy nem hallotta senki. A Paraizsék süllyedt malma mentette meg mégis a Mocskosékét a végpusztulástól. Mire a kövezet elé értek volna, annyira tele lett vízzel, hogy a feneke talajt ért s egyszercsak megállapodott. S megtartotta a Mocskosékét is. Isteni csoda volt! A mulató molnárok csak éjfél után tudták meg, hogy mi történt. Amijkor Mocskos Zoli állítólag háromszor is beevezett a malmukhoz, de sohasem találta a régi helyén ... Ma már a két mocsi malom újra őröl ott, ahol előbb. Csak szegény Paraizs bácsié áll ott összetörve, süllyedten a mocsai zátonyon. A benne való gabonát zsákszámra fogdosták ki a karvai meg a süttői Dunaszélében. Vájjon kiknek a gabonája lehetett? Ez az egy tudva vagyon. Mert a süllyedt malomból kivitte ám a víz a mázsát is. Szépen kisétált a mázsa a víz tetején a nyitott ajtón által. A karvai faluvégen fogták ki és — csodák csodája — rajta kinyitva ott feküdt a mázsakönyv. Még csak vizes sem volt! Nem kell spekulálnia Paraizs bácsinak, kinek térítse vissza az elúszott gabonát... A nagyérdemű közönség szives tudomására adom, hogy Komärnoban, Klapka tér 9 sz. alatt modernül felszerelt fogászati műtermet nyitottam. Kérem a nagyérdemű közönség szives támogatását. Schimek Oszkár fogtechnikus. NOVEMBERI RAKKOS urak vacsoráznak, teljes díszben, négyen összehajolva az egyik körúti, nagy értterem sarkában. Kissé gyorsan esznek, sietnek valahová, — ami bizonyosnak is látszik, mert este félnyolcat mutat a nagy fali óra éppen s a frakkos urak alkalmasint színházba készülnek. Lehet, hogy nem színház: talán valami mulatság, vagy ünnepi fogadtatás, előkelő ceremónia, vagy ilyes. Kis borfiú szolgálja ki a halk és gyors frakkos urakat. Az asztal négy oldalát foglalják el, szótlanul, csendben vacsoráznak. Szeszes ital nincsen az asztalion, egyelőre szivarra sem gyújtanak rá. Biztosan, majd a fényes ceremónián ... Most valaki elkiálja magát a bal hármas asztalnál: — Józsi, fizetni: A frakkos úr lecsapja a szalvétát, felugrik az asztaltól s kiált: — Igen! S veszi elő a vastag pénzestáskát. Szétrebben mind a négy frakkos úr, fehér mellényével s fekete hátával, mint a fecskék, nyári vihar előtt. Ennél az asztalnál soha nem fizet senki. HÍRNÉV ilyenforma: Centrál kávéház, Pesten, az Egyetem uccában. Ez a kávéház a csendes, zene nélküli irodalmi kávéház, minden sarokban frakciók s társaságok ülnek. Irodalomtörténet professzorok a nagy ablaknál, siheder írók a túlsó sarokban, Karinthy két fiatal hódolóval s Féja Géza, vidéki vendégekkel. Pincér cikázik! s odaszól a főárnak: — Surányi alatt fizetni! Másik pincér, sebtiben el: — Zuboly is fizet, egy feketét... Döbbenten nézek szét egy pillanatig. Mi az? Szegény, jó Surányi Miklós felébredt s talán visszatért a harctéri ről Zuboly? Nem. Csak a bronzrelief néz le örök érdeklődéssel a falról: a Surányié itt s a Zubolyé ott. A kávéház falába illesztett kegyeleti emléktábla. Abban a pillanatban, amikor felerősítették az elhunyt író-nagyokat a falra, már be is vonultak a kávéház leltárába, a többi asztalok, székek s pultok mellé, helyet jelölnek meg Burányival és Zübollyal és Adyval és Petőfivel könnyedén. A jobb kettesnek ezentúl ez a neve: Surányi és a közép egyesnek: Zuboly. Hatvan év előtt a világot egy szenzációs, de nagyon kevéssé valószínűnek látszó hír járta be: Edison Alva Tamás, a »Menlopark varázslója« olyan hangszekrényt szerkesztett, amely állítólag emberi hangon szólal meg, énekel, dalol, szaval. Az emberek csóválták a fejüket: az az ördögi Edison mit ki nem talál még? De nem nagyon hittek a híresztelésben és a kávéházi tamások ösztöne ezúttal helyesnek bizonyult. A fonográf sohasem született volna meg egy névtelen (munkatárs nélkül, egy laikus nélkül, aki a nagy Edisonnak, a technika fejedelmének megadta a helyes útbaigazítást. Pedig akkor már Edison alaposan elkényeztette a művelt világot. Edison ímindent tud — hitték az emberek. Nem lehetett elképzelni, hogy létezik olyan technikai probléma, amelyet az ördögi Edison előbb-utóbb meg nem oldana. A fonográf ötlete azon-CSAVARGÄS — Surányi alatt egy fekete s Zubolynál három szivar volt. Ez is irodalomtörténet. A rohanó mának kávéházi kegyelete. EKETEBÄR. Ezt Olaszországban tanultuk, ezeket a kis espresso-kiméréseket, ezeket a szűk feketekávé-bárokat, Velencében vannak ilyenek tucatjával: a Márkus tér közelében ezüstösen csillogók, fényesek s illatosak, és kinn, a Frari kőiről elhanyagoltabbak, halszagúak. Most bevonultak a nagyvárosokba is ezek a kis fekete-bárok, — volt ínár hasonló divat tíz évvel ezelőtt is, a »Diele«, berlini mintára, a »Liy kőrstube«. Az elmúlt. Hogy a feketebár megmarad-e, tovább él-e, ki tudná? A feketebárok megnyíltak, a magas bárszékeken elfogyaszthatsz egy feketét, röptiben, két futás között. É^ már megjelentek a kávéházi nénikék is, kötőtűikkel s horgolásaikkal, indul a pletyka s a fiú s a lány megállnak/ egy pillanatba a pultnál, öt percük van egymás nézésére. Ez uj divat. Az olaszok hozták Középeurópába. Bizonyos formában már Komáromban is állítottak fel egy hasonlót nemrégen, csakhogy Komáromban még tej orgiákat s csokoládé-részegségeket is lehet rendezni benne. ZAKALLAS ember a vonaton, Tatatóváros táján nyugtalankodni kezd. Ki-kipillant az ablakon, felnéz a csomagtartó hálóba, kémleli az utasokat élénk szemmel. Később, hogy senki sem vet ügyet rája, óvatosan Levesz egy összekötözött dobozt a csomagtartóból, hóna alá csapja s kivonul vele a folyosóra. A folyosón sem figyeli senki. Ide-odadöcögve ballag egy bizonyos kis fülke felé a csomaggal s |az arcán leplezetlenül aggodalom. Tíz percre eltűnt. Aztán közömbös arccal kerül elő. A csomag már nincsen nála, a dobozt valahol kidobhatta a sötétben, csak nadrágja szára dudorodik veszedelmesen a bokánál. A doboz tartalma már ott rejtőzik, a bokánál. Közömbös arccal vonul vissza s ártatlan képpel néz a levegőbe. Csak olykor vet gyanakodó pillantást bokája irányába s kutatva mélyed az utitársak szemébe. — Messze van még a hegyeshalmi határ? — kérdi nagysokára közömbösen. Kis, öreg, szakállas csempész. Most van a munkaideje. ban — az emberi hang megörökítésének gondolata — bár az emberiség egyik legrégibb vágyálmai közé tartozott, .mégis inkább tetszetős fantáziáiásnak, mint realitásnak tűnt fel. Sikertelen kísérletek. Az Ur 1876. esztendejében a nagy amerikai felfedező uj kísérleti laboratóriumot és műhelyt rendezett be a Menlo-parkban. Ebben az időben különösképen izgatta őt az emberi hang megörökítésének gondolata, de a kísérletek egyre-másra kudarcba fúltak. Kísérleti laboratóriuma lassan-lassan megtelt használhatatlan modellekkel, a blokkjegyzetek és számítások halomra Igyültek az asztalán, de a kísérlet semF tniképen sem akart sikerülni. A fonográf imakacsul ellenállt, nem engedte felfedezni magát. Végül Edison csodálatos türelmének is végeszakadt. Sutba vágta a kísérleteket, a legutolsó és használhatatlan A GRAMOFON HATVAN ÉVES Jubilál az újabb idők egyik legérdekesebb találmánya, a reprodukált emberi hang modelt sarokba állította és letakarta, egy kendővel. Már uj felfedezéseken törte fejét, amikor egy napon, mint Bt sors csodálatos ujja, meglátogatta őt egy újságíró, az egyik illusztrált lap riportere. William Harvey vagy Harley volt ax az újságíró neve, maga Edison sem emlékezett már pontosan rá, amikor évekkel később ezt a történetet meghitt barátainak elbeszélte. Pedig ő maga is lépten-nyomon hangoztatta, hogy egy ismeretlen újságíró volt a gramofojn tulajdonképeni felfedezője. Amikor Harvey megjelent a laboratóriumban, arra kérte Edisont, mondja cl, mennyire haladt előre kísérleteiben. A nagy feltaláló kedvetlenül utasította el az újságírót, aki azonban addigi erősködött, amig Edison kénytelenkelletlen magyarázni kezdett. A sarokban álló készülékrőlTeemelte a kendőt és körülbelül ezt mondta: — Figyeljen ide. Amint láthatja, a készülék fő alkatrésze egy érzékeny membrána. A hanghullámok ezt a imembránát érik, amely össze van kötve egy tűvel. Eziek a vibráló mozgások oly érzékenyek, hogy ha az 'ujjunkkal kitapintjuk, mint szavak és mondatok: fognak jelentkezni. Az újságíró elképedt: — Tehát nem lehet hallani az emberi beszédet? — Nem, — rázta a fejét kedvetlenül Edison. — Ez még egyelőre a jövő zenéje. Most csak ott tartunk, hogy a hanghullámokat a membránnal fel tudjuk fogni. Az ember idővel olyan gyakorlatra tehet szert és az ujjai olyan érzékenyek lesznek, hogy úgyszólván az ujja begyével hallani fog. Egy laikus ötlet. Az újságírót nem elégítette ki ez a magyarázat. Ő csak laikus volt és nem hitt a találmány gyakorlati jelentőségében. Mindazonáltal hazament és egy nagy, színes riportban számolt be tapasztalatiról. »A konzervált emberi hang« — ez volt a fonográf feltalálása-» ról szóló első tudósítás címe. Az újságíró nem elégedett meg a tényekkel* hanem a tudósításba belcszőtte saját fantáziájának »naiv« elképzeléseit. — Vájjon — írja Harvey —- miért ne haladhatnánk ezen az utón és fejleszthetnénk ugyanilyen elgondolás alapján a találmányt. Ha ugyanis megmaradunk amellett, hogy a membrána felfogta a hanghullámokat, a vele egybefüggő tű pedig átveszi a hanghullámok rezgését, miért ne lehetne ezeket a hanghullámokat megrögzíteni? Erre a célra alkalmasnak látszik például a kormozott olajos papír. Edison elolvasta a cikket és nyomban magához hivatta az újságírót. — Mondja csak, Mr. Harvey, hogy képzeli maga azt azzal a hanghullám^ rögzítéssel? Tegyük fel, hogy lerögzítjük a hangot, mit érünk vele? A cél. az, hogy a lerajzolt hanghullámot ismét vissza tudjuk fejleszteni hangenergiává. Az újságíró eltűnődött egy darabig. — Ennek — mondta gondolkodva — az lenne a módja, hogy a membráin tűjét a hanghullámokon végigjáratjuk. Csakhogy ehhez már nem felel meg az olajozott kormos papir. Valami puha anyagra lenne szükségünk, amely később megkeményedik. Azt hiszem* az agyag alkalmas lenne erre a célra, ra. — Nem — felelte Edison — aZ agyag szemcséi túlságosan durvák, a tű nem adja vissza pontosan a hanghullámokat. A viasz jobban megfelelne. És a nagy felfedező ismét elővette a sarokból a letakart, használhatatlan modellt. Hatalmas iramban látott neld a munkának és a következő évebn* 1877-ben, tehát épen most hatvan esztendeje már benyújtotta a szabadalmi pátenst a fonográfra, amely most már végül megszólalt. És e nagy találmány jubileumán bizonyos szakmai büszkeséggel gondolunk arra, hogy a fonográf gondolata tulajdonképpen az újságírói fantázia* ötlet és leleményesség eredménye. Apró hirdetések Csallóközben 32 hold szántó olcsón eladó. Komlós Ingatlanforgalmi Iroda* Komárom, Magyar u. 3. Telefon 145.
