Komáromi Lapok, 1937. július-december (58. évfolyam, 53-104. szám)
1937-11-20 / 93. szám
2. oldal. KOMÁROMI LAPOK 1937. november 20. Hodzsa Milán dr. miniszterelnök elismerte,hogy a magyar kisebbségnek kevesebb Iskolája van, mint amennyi megilletné Komárom, november 19. dig az állam szempontjából is szükség van. Majd hivatkozik Eszterházy az államalapító Masaryk elnök 1892. január 25-én mondott beszédére, amelyben többek között a következőket mondotta: »Egy állam nagyságát ma már nem földrajzilag, hanem kulturális szempontból mérik. Ezért az állam szükséges egységét ne egy nyelvben keressük, mert egy nyelv még nem teheti az államot naggyá, erőssé és egységessé.« — A kisebbségi kérdés megoldása — véleményem szerint — elsősorban a mai rezsimnek sovinizmusán múlik, erről pedig Masaryk elnök 1908 december 9-én a következőképpen nyilatkozott: »A sovinizmus már magában véve jellemtelen. A sovinisztának kapóra jön minden gazember, aki hajlandó népét elárulni. A soviniszta mindig csak a faj tisztaságát, a gondolkodásmód tisztaságát követeli, de elfogadja a legelvtelenebb individuumokai is, ha azok elárulják saját fajtájukat.« — Ezek örök értékű nyilatkozatok és ha a csehszlovák kormány és a többségi pártok komolyan gondolnak Masaryk Tamás tanításai szerint kormányozni, úgy e rég elhangzott kijelentéseit szívleljék meg és javítsanak a kisebbség helyzetén. Eszterházy János ezután áttért a nyelvkérdésre és a következőket mondotta: — Parlamenti klubunk 1936 szept. havában emlékirattal fordult a miniszterelnök úrhoz, kérve a nyelvkérdés végleges rendezését, amire ugyancsak szeptember hó folyamán választ kapott klubunk elnöke, hogy a kérdést vizsgálat tárgyává fogják tenni és a sérelmek rövidesen orvoslást fognak nyerni. A mai napon a miniszterelnök úr ezt az ígéretét megismételte, de nem tudom — mert nem lehetett szavaiból kivenni —, hogy történt-e valami intézkedés ebben a kérdésben, vagy sem. — Ha a csehszlovák kormány tényleg óhajtja a Magyarországgal való békés légkör megteremtését, a miniszterelnök úrnak bővebben kellett volna a mi helyzetünkkel foglalkoznia és főleg a rég elhangzott sok Ígéretnek testet kellett volna öltenie, mert ez a legbiztosabb módja a két ország közötti jóviszony megteremtésének. A magunk részéről pedig teljes határozottsággal kijelenthetjük, hogy az Ígéretekből és nyilatkozatokból elegünk van. Mi nem kívánunk mást, mini letteket. Olyan nyilatkozatok, amelyeket tettek nem köveinek, eredményezik a kormánynyál szemben való bizalmatlanságunkat. A helyzet kulcsa a kormány, de legfőképen a miniszterelnök úr kezében van. Ha azt akarja, hogy a magyarok a kormánnyal szemben ne viselkedjenek teljes bizalmatlansággal, akkor teljesítsék az általuk jól ismert magyar követeléseket, amelyek nem kívánnak mást, mint azt, ami a békeszerződésekben és az alkotmánytörvényben részünkre biztosítva van. Mindaddig, amíg ezt nem fogjuk elérni, ne csodálkozzanak azon, bőgj' magatartásunk úgy, mint a múltban is, a kormánnyal szemben való bizalmatlanság, ami nem engedi meg, hogy a költségvetést megszavazzuk. Kroffta dr. külügyminiszter cáfolja a Halifax lord berlini látogatásával elterjedt híreket A szenátus külügyi bizottságában a külügyi expozé felett megindult vitában Krofta dr. külügyminiszter felszólalt és többek között a következőket mondotta: — A berlini angol-német tárgyalásokkal kapcsolatban különböző hírek terjedtek el. A leghatározottabban kijelentem, hogy teljesen valótlan, sőt íeszlelen az a hír, hogy Berlinben Középeurópáról tárgyalnak olyan értelemben, hogy Anglia teljesen szabad kezel ad Németországnak a középeurópai térben. Mit jelentene ez? Azt jelentené, hogy Németországnak szabad volna bennünket megtámadnia és hogy Anglia mindehhez hallgatna? El tudja valaki azt képzelni, hogy ilyesmiről Berlinben Angolország egyáltalában tárgyalna? Magától értetődik, hogy esztelenség. Ugyanígy esztelen az a másik vélemény is, hogy Németország Anglia hozzájárulását kérné ahhoz a tervéhez, hogy a csehszlovákiai némclség autonómiáját megkapja. Németországnak nincsen szüksége ilyen engedélyre Angliától, de Németország ezt nem is kívánhatja, mert meg vannak a nemzetközi szokások és Berlin bizonyára nem is akar bel ügyeinkbe ilymódon beavatkozni. Az 1938 évi állami költségvetés bizottsági részletes tárgyalásában résztvett Hodzsa Milán dr. miniszterelnök is, aki hosszabb beszédet mondott a költségvetésről. Beszédében foglalkozott a köztársaságban lakó kisebbségek helyzetével is s a február 18-iki nemzetiségi kormányhatározattal kapcsolatban beszélt a nemzetiségi kvótáról, amely a kisebbségeknek a közigazgatásban való részesedését határozza meg. E kérdésnél kijelentette a miniszterelnök, hogy vannak olyan területek, amelyeken a nemzetiségek részesedése nem felel meg a nemzetiségi számaránynak. Majd sorra véve a közigazgatás egyes ágait, statisztikai adatokkal igyekszik bizonyítani, hogy február 18. óta a németek számaránya az állami hivatalokban javult. A kormány szükségesnek találja, hogy az állami hivatalnokok az államnyelv ismeretén kívül legalább egy kisebbségi nyelvet is ismerjenek. Áttérve a magyar kisebbség iskolai viszonyaira, Hodzsa miniszterelnök előadja, hogy 1935. és 1936-ban a magyar középiskolákra és tanítóképzőkre a ténylegesen kiadott állami kiadásokból Szlovenszkón 15, illetve 14.2 százalék esett. Kárpátalján 12, illetve 11.7 százalék. Ez azt jelentig — folytatta a miniszterelnök —, hogy a magyar középiskolákra kiadott öszszeg a két országrészben 2—3 százalékkal maradi ama kvóta alatt, amennyi ezekre az iskolákra a nemzetiségi kulcs arányában cselt volna. Ami a szakiskolát illeti, az utol-Függönykelmék, kézimunka fonalak, szőnyegszövő anyagok, sablon minták dús választékban komArno, Városház utca 9. só két év alatt Szlovenszkón a magyar intézetekre 8.3, illetve 8.4 százalék jutott, Kárpátalján 9.6 és 9.7 százalék, tehát kisebb arány, mint amely a magyar lakosság számának megfelelne. Ezt a miniszterelnök azzal akarja indokolni, hogy ez a helyzet azért állott elő, mert a magyar lakosság túlnyomóan mezőgazdasági vidéken lakik, ahol nincs úgyszólván ipar s ezért a kereskedelem is kevésbé intenzív. — A magyar tényezők egész sor panaszt, követelést és kezdeményező javaslatot terjesztenek be. Ezek legnagyobb részét hivatali vizsgálati eljárás tárgyává tettük és fokozatosan realizálást nyernek. Bizonyos posztulátumokat már megvalósítottunk. Példaképpen fölhozom a pozsonyi állami magyar tanítóképző önállósítását, a Komensky-egyetem jogi karán a magyar jogi terminológia lektorának kinevezését s néhány további apróbb követelést. A magyarok követeléseiről ma három csoportban emlékezhetek meg. Az elsőbe tartozik a hontalanság megszüntetése. Ezt a kérdést az állampolgárság megszerzéséről cs elvesztéséről szóló unifikációs törvényjavaslat keretében fogjuk megoldani, amely már kész az alkotmányos tárgyalásra. — A magyar követelések második osztályába a közhivatalokban a magyar nyelv gyakorlati használatára vonatkozik. Ez irányban mindenekelőtt kivizsgáltuk a konkrét panaszokat. Lényegében nincs másról szó, mint arról, hogy a közhivatalok még mulasztásból se mellőzzék az érvényben lévő nyelvjogi rendelkezéseket, amelyek a szlovenszkói és kárpátaljai kisebbségi nyelvekre vonatkoznak. Külön megbeszélések tárgyát képezte a magyar nyelv használatának a kérdése az államvasutaknál és a csehszlovák postánál. A tárgyalások ebben az irányban is befejezést nyerlek. A magyar kívánságok harmadik kategóriájába lehel sorozni az iskolai és kulturális követeléseket. Ezeket részben teljesítettük, részben realizálni fogjuk mindenütt, ahol ez elvben és költségvetésileg lehetséges. — A mi kisebbségi politikánk — mondotta beszéde vége felé a kormányelnök — nem elégszik meg paktumok hirdetésével, mert a kisebbségeknek ennél sokkal értékesebb kezességet nyújt. Ez a kezesség a cseh-Ötven éves a városi magyar könyvtár A komáromi Jókai Egyesület kulturházának földszintjén elhegyezett városi magyar közkönyvtár sok száz olvasója közül igen kevesen tudják, hogy ez a népszerű intézmény csendes jubileumot ül, fennállásának félszázados évfordulóját ünnepli. Félszázaddal ezelőtt, 1887-ben a magyar kultúra lelkes barátai ültették el a kultúra csemetéjét, amelyből a mai erős fa fejlődött ki. 1882-ben a magyar közoktatásügyi kormány rendeletet adott ki a népikönyvtárak létesítése érdekében és a komáromi sajtó állandóan felszínen tartotta ezt a kérdést, a közönség pedig! türelmetlenül várta a kilátásba helyezett nyilvános könyvtár mielőbbi megnyitását. Akkortájban két kölcsönkönyvtár működött Komáromban, mindegyik magántulajdon volt és a közművelődés szempontjából sok kívánni valót hagytak maguk mögött. Egyik volt a Grossz-féle, a másik a Spitzer-féle kölcsönkönyvtár. Ezek magyar és német nyelvű könyveket adtak ki kölcsön. Sajnos, akkor még a) németnyelvű könyvek kelendőség szempontjából megelőzték a magyar könyveket. A Spitzer-féle kölcsönkönyvtárat közben Schönwald és Freisinger cégek vették meg. A komáromi közkönyvtár létesítésére nagy segítség volt az iskolaszéknek 1886-ban kimondott határozatta, hogy a tanulóktól szedett díjakból egy népkönyvtári alapot létesít és abból megszervezi a könyvtárat. A könyvtár megszervezésére és az előkészítői munkálatok végzésére népkönyvtári bizottságot küldtek ki, amelynek elnöke Sipos Elek iskolaigazgató, tagjai pedig Ányos Lajos, Hitt rich József, Ka ez Lajos, Kemény Károly, Lakatos Károly, Po 1 óni Lajos, Szépe Pál, Szijj János, Szűcs Sándor és Tuba János voltak. Az idők homokóráján félszázad pergett le azóta és a kezdeményezők sorait ugyancsak megritkította, már csak ketten élnek közülük. A népkönyvtár alapból ez a bizottság 4qp forintot folyósított könyvek beszerzésére. Az uj beszerzésekhez járult a régi Kaszinó hagyatékából átvett könyvanyag. A könyvtár első kezelői voltak Hittrich József és Szijj János, községi iskolai tanítók, akik a könyvtárt rendezték, katalógust nyoimattak ki és a könyvtárat 1887. év április hó 17-én megnyitották és átadták a forgalomnak. A könyvtár az akkori polgári leányiskolában volt, a mostani Széchenyi uccai rendőrségi épületben. A megnyitáskor a könyvtár állománya 443 műből állott 566 kötetben. A kinyomtatott könyvtári címjegyzék négy csoportra osztotta a könyveket: 1. Népirodalom, költemények, szinmüvek és elbeszélések. 2. Regények és nagyobb elbeszélések. 3. Vegyes tartalmú, szaktudományi és társadalmi könyvek. 4. Lapok és folyóiratok. A könyvtár hetenkint kétszer, szerdán és vasárnap, később szombaton d. u. 2—4-ig volt nyitva. Olvasási díj egy évre 1 forint, vagy havonta 15 krajcár volt. Már az első évben szépen neki lendült a könyvtár, 82 nyitási napon 251 olvasó ötezer kötetet olvasott. Az olvasók, az olvasott könyvek száma mindegyre szaporodott. Á könyvek beszerzésére is mindig több összeget fordítottak. A könyvtár barátai, jóakarói is sok évfolyamát, id. Szinyei József a Vilmos közjegyző a Vasárnapi Újság sok évfolyamát, id. Szinnei József a budapesti Nemzeti Muzeum hirlapkönyvtárának őre pedig 46 évfolyam képes folyóiratot ajándékozott a könyvtárnak, amelyek igen nagy kelendőségnek örvendettek. 200—300 között hullámzik az olvasók száma, de 1899- ben 574-re emelkedett. A kölcsönkönyvtár jövedelmei közé tartoztok: segély az iskolaszéktől, katalógus és olvasójegy díjak, olvasójdíjak, adományok, kamatok, vegyesek. A könyvtárat állandóan segítette a Komárom Vidéki és a Komáromi Első T akarékpénztár. A könyvtár első otthona, mint jeleztük, a volt polgári leányiskola volt, de innét az odaköltözött városi mérnöki hivatal kiszorította. Akkor a mostani polgári leányiskola épületében kapott helyet. Egy telet a városmajorban töltött, de akkor nem működött, majd a városi női kórház épületében húzhatta meg magát. Ez az épület a mostani bencésfőgimnázium helyén állott, nagyon rozoga állapotban volt és oda, nem szívesen ment az olvasó közönség. Mint ismeretes, Kultsár István Komárom szülöttje, tanár, az első magyar pesti lapszerkesztő száz évvel ezelőtt, 1827-ben többezer kötetes könyvtárát és megfelelő összeget a könytár kezelésére, Komárom vármegyének ajándékozta. Ez a könyvtár a legújabb időkig működésben volt. Rendesen a vármegyei levéltáros kezelte és a vármegyei levéltárban is volt elhelyezve. Az utolsó komáromimegyei levéltáros, dr. Alapy Gyula volt 1907-ben ennek a könyvtárnak az őre. Ebben az évben Ghyczy Dénes alispán dr. Baranyay József újságírót kinevezte könyvtárosnak a vármegyei könyvtárhoz, amelyet megkeresett a város