Komáromi Lapok, 1937. július-december (58. évfolyam, 53-104. szám)

1937-10-30 / 87. szám

8. oldal. KOMÁROMI LAPOK 1937. október 30. SPORT Hazai pályán a nagyszombati Rapid ellen mérkőzés lesz a KFC utolsó őszi szereplése Változatlan összeállításban játszik a KFC Előmérkőzés: Nagymegyeri SC—KFC 11 Az 1937—38. évi diviziós bajnok­ság első fejezetének a végéhez köze­ledünk. Már csak két forduló van hátra s azután a csapatok téli pihe­nőre térnek. Ezt a kél fordulót azon­ban mindegyik együttes ki akarja használni, hogy a téli szünetben mi­nél kevesebb gondja legyen a vezető­ségnek. A KFC utolsó előtti mérkőzését idehaza abszolválja a nagyszombati Rapid ellen s ezzel a mérkőzéssel bú­csúzik a komáromi közönségtől (az utolsó fordulóban ugyanis Zólyom­ban vendégszerepei). Mondanunk sem kell, hogy a bú­csú játékon nagyon ki akarnak tenni magukért a KFC játékosai, egyrészt azért, hogy a közönség is szép emlé­kekkel fejezze be a mérkőzéslátogatá­sait, másrészt, hogy megszerezzék azt a két pontot, amely feltétlenül szük­séges ahhoz, hogy a csapat ne kerül­jön a tabella alsó csoportjába. A csütörtöki katonák elleni mérkő­zésen meglepő lendülettel és ered­ményességgel küzdött a lilák csapata, amiből arra kell következtetnünk, hogy a tapolcsányi mérkőzésen ta­pasztalt formajavulás nemcsak átme­neti jelenség volt, hanem állandósult és nem lehetetlen, hogy éppen a Ra­pid ellen éri el a tetőpontot. Az ösz­­szetételben nem történik semmi vál­tozás sem, marad a tapolcsányi, illet­ve a ruttkai csapat — valószínűleg Ványával. Hallatszott ugyan hang Vavrik beállítása érdekében is, a ve­zetőség azonban egyelőre még nem tartja eléggé rutinirozottnak az egyéb­ként kétségtelenül tehetséges fiatal já­tékost az ilyen nagy és heves küzde­lemhez. A felállítás tehát így fest: Ványa (Szigethy), Simon, Czirok, Bok­­rossy, Vitálos, Weintraub, Langsádl, László, Malár, Tóth, Drózdy. A Rapid a divízió egyik legkiizdő­­képesebb csapata, amelyet nem kell külön bemutatnunk a komáromi kö­zönségnek, hiszen emlékezetes még, hogy milyen nagy harcot vívott vele tavaly a KFC. Bár októberben őt is érte játékosveszteség, a hiányokat hamarosan pótolta és ma már éppen olyan kiegyensúlyozott együttessel rendelkezik, mint tavaly. A két pont itthontartása csak vé­gig egyenletes lelkes játékkal lehetsé­ges. Ha nem csal a csütörtöki telje­sítmény és remek eredmény, akkor bízhatunk a vasárnapi sikerben is. A mérkőzést Gabcsó bíró vezeti. Előmérkőzésen a múlt vasárnap ér­dekes körülmények között elmaradt KFC 11—Nagymegyeri SC II. osztályú bajnoki küzdelemre kerül sor. A KFC tartalékcsapatában helyet kap néhány tehetséges fiatal játékos is, akikre már a tavaszi diviziós bajnoki évben számít a klub vezetősége. l:l-es félidő után szép játékkal 7:1 arányban győzött a KFC a helyőrségi válogatott ellen Október 2S-án régi szokás szerint a helyőrségi válogatottal mérte ösz­­sze az erejét a KFC diviziós csapata. A remek tavaszias idő meglepően szépszámú közönséget vonzolt ki a ráckerti pályára s a kb. 600 főnyi nézősereg minden tekintetben kielé­gítve távozott el onnan. Az első fél­idő ugyan még meglepetést sejttetelt, a szünetben alkalmazott fejmosás azonban magához térítette a KFC né­hány lusta és kényelmes játékosát s egyre-másra peregtek a szép akciók és még szebb gólok. A Szigethy, Langsádl, Czirok, Bok­­rossy, Vitálos, Weintraub, Vavrik, László, Malár, Tóth, Drózdy -össze­tételű csapat már az első percek­ben több veszélyes támadást veze­tett, azokat azonban a bíró lesállás címén sorra megállítja. Végre a 25-ik percben megszületik az első gól: Bokrossy 40 méterről irányított sza­badrúgása érintetlenül jut be a kapu bal felső sarkába. A KFC játékosok azonban nem veszik túlságosan ko­molyan a játékot és a 35-ik percben egy kapura küldött labda Langsádl lábán irányt változtatva a‘hálóba esik. A második félidőben azután megin­dult a gólgyártás. A lelkesen és sok­szor sikeresen védekező katonacsapat most már nem tudja megállítani a támadásokat és László egymás után háromszor is eredményes, majd Ma­lár fejese, Tóth közeli lövése és végül ismét László csavart labdájával szem­ben tehetetlen az ellenfél kapusa. A KFC szünet utáni teljesítményé­vel dicséretet érdemel, ellentétben az első félidőben mutatott játékával, amikor úgy mozogtak a pályán a játékosok, mintha egyáltalán nem ér­dekelte volna őket a mérkőzés. Ki­emelkedett László óriási munkaked­vével és gólképességével, Vavrik ügyes beadásaival, Weintraub jó helyezke­désével. Javuló formát árult el Ma­lár és meglepetést keltett Langsádl játéka a neki szokatlan helyen. A katonák csapata nagyon kedvező benyomást keltett, bár meglátszott, hogy ebben az összeállításban még kevés gyakorlatuk van. Ha története­sen a fedezetsoruk jobban bírja az iramot, akkor megakadályozhatták volna ezt a nagyarányú vereséget. A teplitzi Kowarson és a füleld Miliő­kön kívül tetszett a centerük és a balfedezetük. A minőség győz I EMPO-R ADIÓ hallatlan olcsó ár melleit 3+1 lámpásos „Kadét" Ke 1290*- 5rl „ „Admiral",, 1990’­Egyedárusíiás Komárno és vidéke részére: Müller és Bitesek rádió- elektro-mechanik Komárno Városház u. 8. Tel. 166 Ne vesződjék régi rádiójával, használja ki nagyszabású csere­akciónkat és vegyen részt a mil­liomodik nyereség szerencsében Legújabb divata őszi és téli valódi ANGOL és belföldi szövetujdonságok már megérkeztek, melyből a legszebb kivitelű koszítimök és köpenyek eredeti párisi és londoni modellrajzok után csakis Csonkánál készülnek. Prémek nagy választékban! Nézze meg kirakataimat I SK Komárno—EDSC 1:0 (1:0). A helybeli szlovák együttes megérde mellen győzte le az első osztályú EDSC-t, amely úgy látszik, hullám völgybe került. Az EDSC egy-két já­tékosa teljesen formán kívül van, ami azután a csapat összteljesítményén hagy mély nyomokat maga után. Mi lesz vasárnap? Komárom: Rapid—KFC, bíró Gabcsó Fülek: LAFC—FTC, bíró Novák Érsekújvár: ÉSE—Vas,, bíró Jcsensky Trencsén: Zólyomi TK—TTS, bíró Jakob. Trencséni TS—Füleki TC 2:0 (2:0). A füleki csapat rossz csalársora mi­att veszítette el ezt a fontos mérkő­zést. Haladás—EDSC ifj. 2:1 (1:0). Gól lövők: Jakab, Lajos, illetve Szénás­­sy. A Haladás végig fölényben volt. A gyermektragédiák naponta ismétlődnek Megakadályozásuk csak a helyes nevelés és vezetés kérdése! A helytelenül nevelt gyermek boldogtalan és a társadalomra káros egyénné fejlődik! Üzenet az anyáknak! III. rész. Serdülőkor és az érettség kora Irta Prof. Dr. W. STEKEL, fordította és jegyzetekkel ellátta GARTNER PÁL dr. Kivonat a tartalomjegyzékből: A kamasz­kor. Az apa a Hu barátja és az anya a leánygyermek barátnője legyen. A serdülő gyermek olvasmányairól. Az első szere­lem. A nemi felvilágosításról. A barátok és barátnők megválasztása. Tánciskola, bálok és sport. A serdülő leány ruház­kodása A testvérek közötti rísalitás ér­zéséről. A gyermekek szülőgyülölete. Bátortalanság és szégyenérzet. Beteges hazudozás. Ábrándozások és fantáziák. Ifjúkori bűnözők. Dacosság. Nevelés meg­félemlítés nélkül. A korai házasságról. A hivatás és az otthon egészséges egyen­súlya stb. stb. Ára csak K6 22‘80. Kapható az UNIÓ könyvesboltban Komárno—Komárom Masaryk utca 29. A diviziós bajnokság állása — CD 8 s 1 ^ Z tu 2 s o 8 o g, d) CT3 > <x a N-52 c o O* 1. TTS 9 6 2 1 21:9 14 2. Tapolcsány 9 5 2 2 23:16 10 3. Fülek 8 4 2 2 16:12 10 4. SK Zsilina 8 4 1 4 18:14 9 5. LAFC 8 4 1 3 16:14 9 6. Rapid 8 3 1 4 19:15 7 7. KFC 8 3 1 4 15:15 7 8. ÉSE 8 3 1 4 12:14 7 9. Vas 9 2 3 4 16:23 7 10. FC Vrútky 10 3 1 6 13:24 7 11. ZTK 8 2 1 5 11:19 5 A II. o. bajnokság 1. Gutái SC 7 állása: 6 0 1 25:13 12 2. D.-szerdahely 7 5 1 1 1 :9 11 3. KFC 11 6 3 1 2 11:8 7 4. KMTE 7 3 0 4 11:15 6 5. Köbölkúti AC 7 2 1 4 17:17 5 6. Rapid TE 7 2 1 4 5:11 5 7. Nagymegyer 6 1 2 3 7:11 4 8. EDSC 11 7 1 2 4 9:17 4 HÄCKEL SZERINT TANULJ NYELVEKET! Az angol és a német nyelv alapos elsajátíásának könnyű és gyors mód­szere mindenki számára. Tanuljunk könnyen gyorsan néniéiül! IV. kiadás! Irta: dr. Ernst Häckel, a Pázmány Péter Tud. Egyetem előadója, a báró Eötvös kollégium tanára. A kiváló szerző sokéves tanítási gyakorlat gaz­dag tapasztalatai alapján írta meg fenti valóban újszerű művét, amely­ből mindenki — öreg, fiatal — egy­formán könnyedén, játszva és a legrö­videbb idő alatt sajátíthatja el legtö­kéletesebben a német nyelvet. 350 old. Megrendelhető az Unió könyvkereskedésben, Komárom. HERMES-BABY HORDOZHATÓ ÍRÓGÉP. Áras 1260 — K5 Mindössze 3'5 kg, 28 X 6 cm. Valódi svájci finom műszer-munka. Ugyanúgy használható, mint a nagy írógépek. Szlovák-magyar Írással. Kapható az UNIÓ könyvesboltban Kontárno-Komárom, Masaryk (Nádor) ucca 29. sz.

Next

/
Thumbnails
Contents