Komáromi Lapok, 1937. július-december (58. évfolyam, 53-104. szám)
1937-10-16 / 83. szám
1937. október 16. KOMÁROMI LAPOK 9. oldal. ASSZONYOKNAK. A szépségért meg keli szenvedni vagy tiz perces torna Sok esetben ajánlatos volna azok helyett a sportok helyett, amelyek meglehetősen egyoldalúan fejlesztik részben a lábizmokat, másrészt a felsőtestet, olyan tornagyakorlatot választani, amely az összes végtagoknak egyenletes fejlődését, erősítését szolgálja. A biciklizés, járás minden erőkifejtést a lábra hárít, az evezés a karokra. Vannak azonban egyének, akiknek az alsó teste amúgy sincs arányban a felsővel, ilyen esetben megfelelő képzéssel javítani lehet az aránytalanságon. Asszonyom, én azt hiszem, sem ön, sem gyermeke nem járt eleget még életében négykézláb. Kísérelje meg. Ereszkedjen négykézlábra, úgy, hogy testsúlya az egyik oldalra nehezedjék, felváltva a jobb tenyérre és jobb lábra, azután a bal lábra és bal kézre, így poroszkáljon pár percig, mint a fáradt lovacskák. Az aránytalansági hibák kiküszöbölésére igen jó gyakorlat a talicska is. Arra kell üg3relni, hogy a karok lehetőleg merevek legyenek, járás közben ne hajoljanak össze. Térdelő helyzetből indulunk el, segítő társunk fogja két lábunkat, aki ügyel arra, hogy ne siessen, mert ezáltal a kezénjárót előre löki, de lassan se haladjon, mert akkor partnere könynyen feldől. Iíézenjárás közben éreznünk kell a végtagok, izmok feszülését és azt, hogy mellkasunk kitágul, terjedelmesebb lesz. Ha a talicskázás egyenletes ütemben már jól halad, kíséreljük meg a lábunkkal függőleges mozgásokat végezni, egyensúlyozva, mindig nagyobb lendülettel, olyanformán, mint az ugrókötélen. Ezt a mozgást annyira fokozzuk, amennyire egyensúlyunk engedi. Ennél sokkal nehezebb gyakorlat a kézenjárás. Amennyiben valaki már nem tízéves és nincs megfelelő előképzettsége a tornában és akrobatikában, akkor a kézenjárást csak megfelelő előkészítés után kísérelheti meg. Fokozatosan fejlesztjük testünket és ügyességünket ehhez a gyakorlathoz a következőképpen: a faltól másfélméternyire állunk, szemben a fallal, lehajolunk és tenyerünket a földre^ helyezzük. Egyik lábunkat fölemeljük, illetve a medencével föllendítjük, azután a másik lábat. Néhány másodpercig kezünkön állunk, úgy, hogy a lábunkat fejünkön keresztül a falhoz támasztjuk. Ha ezt a gyakorlatot már többször végeztük és egyensúlyunkat már megtaláltuk, elindulhatunk a kezünkön sétálva. Ezeket a tornamozdulatokat kiegészíthetjük még egyéb mozgással, sportokkal, úszással, tenisszel, járással, vívással s a többivel. RECEPTEK Káposztás fácán. A megtisztogatott fácánt erősen megtűzdeljük füstölt szalonnával, vagy pedig egészen beburkoljuk füstölt szalonnaszeletekbe. Födő alatt pároljuk — kevés fehér bort öntve alája, — míg majdnem megpuhul. Akkor beletesszük szintén félig megpárolt savanyúkáposztába és együtt pároljuk körülbelül 25—30 percig. Tálalásnál a földarabolt, de eredeti alakja szerint összerakott fácán köré gyűrűalakban helyezzük a káposztát. E fogáshoz jól használható a kissé már idősebb, keményebb fácán is. Májlepény. 50 dk borjú- vagy sertésmájat megdarálunk és azután átpaszírozzuk. Aztán 6 tojásból rántottál csinálunk és ezt is átpaszírozzuk 3 tejbeáztatott zsemlyével együtt. Öszszekeverjük a májjal, megsózzuk, borsozzuk és egy kikent rövid, magas tepsibe téve, megsütjük. Szeletekre vágva tálaljuk. Sonkásgombóc. 50 dk sonkát (vagy füstölthúst) és 4—5 zsemlyét kockára vágunk és leöntjük 6 dk forró zsírral. Azután elkeverünk 12' ^ dk lisztet 8 tojássárgájával, 1/2 liter tejjel, kevés sóval és apróra vágott petrezselyem zöldjével, összevegyítjük a sonkás masszával és 1/2 óráig pihentetjük. Gombócokat formálunk belőle, sós vízben kifőzzük és vajban pirított morzsában meghengergetjük. Linzerperec. 22 dk lisztből, 15 dk vajból, 8 dk cukorból, 2 tojássárgájából és kevés citromléből tésztát gyúrunk. Apró darabokra vágjuk, pálcikát sodrunk belőle. A pálcikákból pe- . récékét formálunk, megkenjük tojással, meghintjük vagdalt mandulával és megsütjük. Az alma. Mikor legyen szó az almáról, ha nem most, mikor az évadja van. Az őszre megért almából tesz el a gondos háziasszony télire, mert csak ez a jól telelő alma. Nálunk is — de különösen Franciaország egyes vidékein, Normandiában, a Provenceban — almaszedés idején bort készítenek a nedvdús almafajokból, melyet aztán »cidre« néven exportálnak a világ minden tája felé. Az almabor harmadféléves koráig a legjobb, csak úgy duzzad, pezseg a szénsavtól. Azontúl, negyedféléves korában már gyengül, öregségére pedig elveszti csaknem egész szénsavtártalmál. Gyümölcsnek az alma a legértékesebbek közül való, azért is, mert könnyen konzerválódik, azért is, mert a gyomor könnyen emészti meg. Jelentős szere]) jut az almának a dictikus gyógymódnál, az anyagcserebajok esetében s végül a fogyókúradiétában. A konyhaművészet és a cukrászipar is alaposan kiveszi a részét az alma feldolgozásában. Almakor. Az érett, leveses, borízű almából készítik az almaborl. Az érett almát gondosan átmustrálják, férges vagy rothadt részeit kivágják, azután favályúban, fabunkókkal összezúzva 6—8 óra hosszat állani hagyják, aztán szöllőprésben kisajtolják. A megmaradt törkölyt kiveszik a présből és fakádban összemorzsolják, majd kevés vízzel összevegyítve, egy éjszakán át állni hagyják. Másnap reggel a vízzel hígított törkölyt jól kipréselik, majd összevegyítve az almamusttal, hordóba lefejtve, kierjesztik. Az erjedés alkalmával szinültig feltöltik a hordót és ha a seprű hűvös helyen leüllepedett és az új bor megtisztult, a tisztáját palackokba lefejtik, bedugaszolják és a pincében elrakják. Alinalekvár. Az almákat négyfelé vágva, héjastól, magvastól hibátlan zománcú lábasban annyi hideg vízzel, hogy csak éppen ellepje, teljesen szétfőzzük, azután szitán áttörjük. Az áttört almapürét lemérjük és ahány kilót nyom, annyiszor 45 dk cukrot veszünk hozzá. A szitán áttört almát folytonos kavarás mellett 5 percig főzzük, azután hozzáadva a cukrot, további kavarás közben sűrűre főzzük. Melegített üvegekbe töltjük s csak másnap kötözzük le és rakjuk el. Almaleves. 4—5 savanyú almát meghámozunk, szeletekre vágunk, vagy meggyaluljuk, májd egy lábasba téve, egy darabka vajjal pároljuk. Párolás közben meghintjük egy csipetnyi liszttel és egy késhegynyi törött fehérborssal, majd egy kis ideig még tovább párolva, hús- vagy csontlevessel feleresztjük és még 10 percig forrni hagyjuk. Ekkor szőrszitán áttörjük és újból felforraljuk. Tálaláskor a levesestálba 2 tojássárgáját adunk, melyet 1 deci tejszínnel elkeverünk és erre habarjuk rá az almalevet. Pirított zsemlyekockát adunk hozzá. Egy esős nap Már reggel is esett, amint a gyermekek kinyitották szemüket. — Istenem, csak már vége lenne a mai napnak! — mondta anyuka. — Hogy fogom majd benn tartani a gyermekeket... Tudniillik anyukának alapos oka volt a félelemre. Gyuri és Pisla egész nap kinn szaladgáltak a szabadban. De Irénke sem maradt sokkal el tőlük, híven követte két idősebb testvérét. Elképzelhető, hogy egj^ esős nap nehezen változtatja meg őket. Hozzá szoktak a kinti játékokhoz, gyűrűhintájuk kinn lóg a kertben. Mit is kezdjenek most a szobában? Anyuka már előre elképzelte, hogy egész nap csak civakodni fognak és lesz hadd el hadd. Csak győzze békíteni majd őket. Anyuka jóslata bevált. — Pista, ébredj! — kiáltotta Gyura, amikor felébredt és látta, hogy esik az eső. — Nagyszerű játék lesz az esőben hajókázni! Befogjuk a teknőt. — Kisfiam, hagyd még Pistát aludni. Azért, mert te már felébredtél, nem szükséges a más álmát zavarni. A hajókázásról pedig mondj le, mert nem mehettek ki az csőre! — szólt anyuka. Végre felébredt a másik két gyerek is. Megreggeliztek, majd szót fogadva anyukának, aki kijelentette, hogy benn kell maradniok a szobában, elővették építőköveiket és a többi játékot és ki-ki hozzálátott a maga szórakoztatásához. Anyuka megnyugodva hagyta ott őket és ment a dolga után. Egyszerre rettenetes visítás hallatszott. Anyuka rohant a gyermekszobába. — Mi az? Mi történt? — Gyuri elvette a babazongorát! — panaszkodott Irénke. —Azt mond• ta, hogy majd csinál ő nekem -különbet. De nekem nem kell más zongora ! Anyuka rendet csinált. Gyuri viszszaadta a zongorát és ismét helyreállt a béke. Pár perc múlva ismét felhallatszott a harci zaj. Ezúttal Pista felépített várát döntötte romba Gyuri és szanaszéjjel szórta az építőköveket. Anyuka megint kibékítette őket és sóhajtva fordult ki az ajtón, elkészülve arra, hogy megismétlődik a jelenet. Az eső pedig csak nem szűnt meg, úgyhogy reménye sem lehetett, hogy a gyermekeket kiengedheti a kertbe. Bizony nem is egyszer ismétlődött meg az előbbi jelenet. Hol az egyik, hol a másik kezdte és anyuka hol az egyiket, hol a másikat békítette, csitította. Csak akkor nyugodott meg anyuka, amikor feltűnt a mentőangyal, egy tizenkétéves leányka személyében. A szomszédék Erzsikéje volt, akit édesanyja küldött át valamilyen ügyben. Éppen látta, amikor anyuka szétválasztotta Gyurit és Pistát, akik a földön hemperegve birkóztak — Gyerekek, mi lenne, ha iskolát játszanánk? — szólalt meg. — Iskolát? Nem is lenne rossz, — hangzott a válasz. — Akkor hát toljuk egymás mellé a székeket, az asztalt meg eléje; ti lesztek a tanulók, én meg a tanítónéni. Végigjátszunk egy szabályos iskolai napot, meglátjátok, milyen jó lesz felújítani az iskolai életet. Kíváncsian fogtak hozzá a rendezkedéshez és amikor mindent elkészítettek, a három gyermek leült a székekre, Erzsiké pedig az asztalhoz telepedett. Anyuka csodálkozva látta, hogy milyen örömmel kezdenek a játékhoz. Erzsiké minden tantárgyból kérdezett valamit és felváltva feleltek. Boldogan kiáltották a feleletet, ha eszükbe jutott, mert Erzsiké csak olyasmit kérdezett tőlük, amit az utóbbi években tanultak. Ha pedig nem jutott eszükbe a felelet, szégyenkezve hallgattak. De Erzsiké sem fukarkodott a dicsérettel egy-egy jó felelet után. így múlt el lassan a nap és este lett, amikor Erzsiké végre otthagyta a társaságot. — Mikor jössz újra, Erzsiké? — kérdezték tőle. — Majd ha megint esik az eső, — volt a válasz. — Bárcsak esnék megint, minél előbb! Anyuka hálásan köszönte meg Erzsiké segítségét. Nagyapó meséje ősszel esős időben elálmosodnak a gyermekek. Egy ilyen álmosodás közben azt találja valamelyik mondani: — Meséljen, nagyapó. Uccu, valamennyien megrohanják a nagyapót, hogy meséljen. — Jó, — felelt a nagyapó. — Hát üljetek le és csöndesen legyetek, mert ha közbeszóltok, akkor abbahagyom. — FIol volt, hol nem volt, volt egyszer egy félszemű juhász. A vezérürü utána. A birkák a vezérürü után. Már hogy éppen tízezer-e, vagy százezer-e, azt én nem tudom. De hogyan is tudhatnám, mikor ő maga se tudta, a juhász. Ej, — azt mondja egyszer, — megolvasom, hogy mennyi a birkám? Avval megindult a patak felé. A birkák utána. A patakon volt egy keskeny palló. Azon átment a juhász. A vezérürü utána. A birkák a vezérürü után. Akkor aztán a juhász elkezdte az olvasást: egy, kettő, három, négy, öt, liat... olvass tovább, Peti. Peti hűségesen olvasott tovább s a gyerekek is áhítatosan hallgatták egy darabig. Mikor már száznál volt Peti, Mariska megszólalt: — Lesz-e már vége annak a sok birkának? — Várj, — felelte a nagyapó, — mégcsak az elején vagyunk. Mondtam, hogy nagyon sok. Akkor vették észre a gyerekek, hogy a nagyapó megtréfálta őket. Nem szabad — Jól aludtál kisfiam, Álmodtál-e szépeket? Láttad-e a szép bocikat, Tarka hímes réteket? — Nem láttam én réteket, Tarka, szelíd bocikat, Csak egy táblát láttam én, Rá volt írva: Nem szabad. Nem ülhettem le a fűbe, Bepiszkítja a ruhám, Nem mehettem lüzön-vizen, Arkon-bokron, pocsolyán. Itt megégek, ott megfúlok, Itt megütöm magamat, Jaj, de rossz volt a sok intés, A sok tilos, »nem szabad«. Jó lesz, hogyha megnövök, Azt teszem, mit akarok, Ha megállók, hát megállók, Ha akarok, haladok, — Csacsi vagy még, kisfiam, Nem is tudhatsz még sokat, Felnőtteknek is van tábla, Mire rá van fabrikálva, Mit szabad, vagy nem szabad. V
