Komáromi Lapok, 1937. január-június (58. évfolyam, 1-52. szám)
1937-01-30 / 9. szám
1937. január 30. »KOMÁROMI LAPOKc 9 o'dai. ASSZONYOKNAK. EZÜSTÖSEN CSILLOGÓ ESTÉLYI BLÚZ a legváltozatosabb és legkedveltebb viselet, különösen előnyösen hat bársony szoknyával. Arany és ezüst selymek vagy fémszállal átszőtt anyagok az idei szezon szenzációi. Már maga az anyag annyira megkapó, hogy különösebb faoont nem igényel, mint ahogy azt a képen is láthatjuk, blúzmodelliink dacára egyszerűségének mindig elegáns és nem mindennapi. Sötétebb árnyalatú, a szoknya anyagából készült kalap egészíti ki a dekoratív estélyi ruhát. Ha a blúzt délutánra viseljük, úgy rövid, ha estére, akkor hosszú szoknyát veszünk hozzá, mindkét alkalomra nagyon hatásos, ha kis bársony mellénykével egészítjük ki a blúzruhát, mely minden alkalomra komplett és elegáns. Babona a háztartásban. A legtöbb ember babonás és még az is, aki érthetően tagadja a babona létjogosultságát, önkéntelenül is háromszor megkopogtatja az asztalt, amikor valami jó hírrel szolgál. Számos érdekes babona észlelhető a háztartásban, de különösen a hegyvidéken lakó háziasszonyoknál. A hegyvidéken a nagy elhagyatottságban sokkal hálásabb talaja van a babonának, mint a nagyvárosokban. Különösen nagy a babonahajlandóság az Alpesekben, ahol egész hosszú sorát találjuk a babonás intelmeknek. Ha a kenyér a földre hull, fel kell emelni, meg kell tisztítani és meg kell csókolni. Kenyérdarabra sohasem szabad lépni, mert az nagy bűn. Ha kenyérdarabot találnak, felemelik a moslék számára, vagy ha erre nincs mód, akkor a talált kenyeret feltűnő helyre teszik, hogy más valaki találja meg, aki majd hasznát veszi. Ha valakinek a kezéből kiesik a kenyér, az azt jelenti, hogy az illető még aznap nem imádkozott. A kenyér megszegésekor három keresztet karcolnak a kenyérre. A kenyérből mindenkinek szabad adni, de a »serclit«, csak családtagok fogyaszthatják el, idegen nem, mert az idegen elmegy a serclivel, elviszi a család szerencséjét. A földreesett kenyeret a szegény lelkek számára ajánlatosnak tartják tűzbe dobni. Ez a szabály vonatkozik mindennemű ételre is, amely főzés közben a tűzhelyre esik. Mind be kell dobni a tűzbe, a szegény lelkek számára. Sohasem szabad a kenyérnek vagy süteménynek a hátán feküdni, mert ez haragot hoz. Haraggal jár a sónak kiszóródása is. A veszedelmet csak úgy lehet elhárítani, ha a kidőlt sóból három csipetnyit veszünk és az Atya, Fiú, Szentlélek nevében a hátunk mögé szórjuk. Különösen ügyelnek a konyhafelszerelési tárgyak közül a késre, amelyet sohasem szabad élével felfelé fektetni, mert különben a szegény szellemeknek rá kell térdepelni. Kissé megégett süteményt azzal adják a gyermekeknek: edd meg, mert ha megeszed, nem fog meg a róka. Ha eltörik valamelyik edény, azzal vigasztalják magukat, hogy a cserepek szerencsét jelentenek, bar a szerencse csak akkor következik be igazán, ha két edény egymásután törik össze. A varrásnál arra vigyáznak, hogy sohasem varrjanak a gyermekek testén lévő ruhán, mert az szerencsétlenséget jelent. Ha a gallér vagy valamely más készülő darabja a ruhának a földre hull, az azt jelenti: máris tetszik! Ha valaki megszúrja az ujját, akkor attól, akinek a számára a ruhát készítik, csókot kap. Tűt nem szabad a földről felemelni, mert harag támad belőle, ajándékozni szintén nem szabad, legfeljebb, ha előbb ránevetnek, ráköpnek, vagy előbb megszúrják magukat vele. Az alpesi népeknek babonasorozatából kitűnik, hogy alapjuk egy régebbi, azóta régen elmosódott vallásos szokás, vagy pedig babona köpenyegébe burkolt óvintézkedés a testi épség megőrzése érdekében. Csak tízezer lelkes tagot kér a SZŰKEI Jelentkezz tagnak: minden fillérben szlovenszkói magyar kultúránk épületét ajándékozzuk meg egy téglával. Kulturházépítés, vándorkönyvtár, kulturelőadás, jó olvasmányok, jó népi sajtó: a te önzetlen segítségedet várja. Szükség van a te jóindulatú támogatásodra, segítségedre is, nehogy mindig azt mondják, hogy a magyar lelkesedés csak szalmaláng. A szaladó ebéd. Élt egyszer, réges-régen, Kukutyinban, egy Dorka nevű asszony. Szép, módos kőházban lakott a szentem s annak a kőháznak szakadatlan pipált a kéménye. De pipált ám, akárcsak a piripócsi balder, mert éjjelnappal sütött-főzött Dorka. Egy ünnep napján még korábban serkent fel, mint máskor s hajrá-hopsza! — nekilátott sebten a munkának. ' Táncolt a habverő, csengett a mozsár, s forrt, sistergett a konyhán a sok drágalátos étel. Sült a kalács, nyúlt a rétes, pirult a malac; egy termetes fazékban meg a töltött káposzta rotyogolt. Szélit a pompás illat kifelé az ajtón, csak úgy nyelték, szippantották az éhes szomszédok, mert biz odagyült mind a kerítés aljához. A delet még el sem kongatta a sánta harangozó, már is kész volt Dorka a fáinlos ebéddel. Épp a rojtos abroszt kereste az ünnepi asztalra, mikor bebotlott az ajtón egy kis koldusgyerek. — Dorka néném, adjon kelrned egy falat kalácskát! — Hát még mit nem, te béka? — rivalt rá az asszony. — Elhord innen tüstént az irhádat! Azzal kapta a sodrófát s ki kergette az ches porontyot. De majd holttá vált ijedtében, mert azon minutában rákiáltott a banyakemence: — Ha a koldust kikergeted, Én bizony nem sütök neked! s nagy fújva, morogva kezdett cihelődni kifelé az ajtón. Alig bírt mozogni az árva, mert telisded-ítele volt mazsolás kaláccsal. — Megyek én is kigyelmedde], Én belőlem Dorka nem nyel! azzal zsupsz! — a káposzta is leugrott a tűzhely tetejéről s indult ő is, karonfogva a banya kemencével. — Uiii... uiii... nm maradok. Inkább én is elszaladok! — szökött ki a tepsiből a malac s még a sült almát is elpottyantotta a szájából, úgy nyargalt a többiek után. De futott ám az asszony is, hogy visszatartsa őket. Sírva, jajgatva kiabált utánuk. Meg akarta fogni a kemencét, de bizony az hólyagosra sütötte a markát. A káposzta úgy szemközt pöfögte, hogy se hallott, se látott. — Ropogósra sült malacom, jaj, a világért se hagyom! — ugrott a malac elé Dorka, de az olyat harapott a lábán, hogy menten belesántult. Az meg futott, loholt a többiekkel szoszogva, visítva kifelé a zöldleveles kapun s meg se állt a falu legvégéig. Hej, Uram-Teremtőm! — lett ott olyan víg világ egyszeriben, mint a Márton-napi bálban, mikor odaértek. Mert hát arra lakott a sok szegény ember, egy fészekalja éhező poronttyal. Nosza, nekiestek a vén kemencének s kezdték szedni kotorni belőle a jószagú kalácsot. A káposztásfazekat is körülülték tüstént s dagadt képpel kanalazták. Még a sült malac is sorba járta-visítolta a házakat, kunyhókat, úgy kínálgatta a pompás pecsenyéjét és lám, akárhányan, akármennyit vágtak le belőle, mindig egész maradt és mire a szomszédba ért, már újra kinőtt a lekanyarílott combja, de még a szájában velesült alma is termett újra. ha akárhányszor vágták is le a fejét.... Mindenki ehetett belőle, csak Dorka nem. Mire Dorka nagy sírással, jajgatással hazaéri, megint ott állt a kemence a helyén, de bizony a sok finom étel helyett sovány cibereleves potyogott csak benne és amikor ebédet kért tőle az ura, ő meg feltálalta a ciberét, a mindennapi pecsenyéhez szokott ember még meg is verte a rossz szívéért... A két világlátott béka. Volt egyszer, hol nem volt, élt két béka. Az egyik Szolnokon lakott, a másik Kecskeméten. A szolnoki béka elhatározta, hogy okvetlenül megnézi Kecskemétet, a kecskeméti meg Szolnokra akart ellátogatni. És el is indultak hazulról. Egy magas templom tövében aztán összetalálkozott a két béka. Beszélgetésbe elegyedtek egymá.§sal s megtudták, hogy az egyik Szolnok felé igyekszik, a másik meg Kecskemétre. Azt mondja a szolnoki béka a kecskemétinek: — Tudod mit, pajtás. Van egy jó ötletem. Másszunk fel ennek a magas templomnak magas tornáyára. Innét, ha egymásba fogódzva felállunk, megláthatjuk Szolnokot is, Kecskemétet is. Nem kell megtennünk a hosszú, fárasztó utat s mégis láttunk mindent és beszélhetünk is róla odahaza. Tetszett a terv a másik békának s csakugyan felbaktattak együtt a magas templom magas tornyára. Ott aztán egymásba fogódzva felálltak kétlábra. Haj, de mi történt?... A békáknak, ha két lábra állnak, hátukon vän a szemük s ezért a szolnoki béka Szolnokot, a Kecskeméti béka pedig Kecskemétet látta. És csodálkozva kiáltottak fel: — Nini, hiszen Szolnok szakasztott olyan, mint Kecskemét. És Kecskemét éppen olyan, mint Szolnok. Azzal lementek a toronyról, szépen elbúcsúztak egymástól és hazamentek. És odahaza haláluk napjáig mesélték, hogy nem érdemes utazni, mert Szolnok éppen olyan, mint Kecskemét. Gycrmekruhák, gyermekkelengyék, 360 kötények mérték után is a legolcsóbb árban beszerezhetők Rozsár gyermekruha áruház Komárno, Jókai-u. 14.
