Komáromi Lapok, 1937. január-június (58. évfolyam, 1-52. szám)
1937-06-19 / 49. szám
1-L orj WOt|í ft «I > ? _IfffOg £ KßJ lű&írt jtt J 1937. június 19. KOMÁROMI LAPÖR 9. oldal. -I---------ASSZONYOKNAK.----------. Rosszmájú vélemény a nyaralásról A nyaralás kérdése, noha elcsépelt, épp ezért mindig aktuális ebben az évszakban. A probléma legkiválóbb európai szakértője elkészült »Nyaralási tanácsadó« című, hatalmas és korszakalkotó művével. Ebből a műből adjuk az alábbi kivonatot: A hely és az időpont fontos tényezője a nyaralásnak. A hely megválasztása nem könnyű feladat. A mama és a felnőtt leány mondain külföldi fürdőhelyre vágyik. Ostendebe, vagy Biarritzba, de legalább is a Lidóra. A papa csöndes — és főkép olcsó — faluba szeretné tölteni szabadságát. A fiú itthon szeretne maradni, a futballmeccsek miatt. Az utazás időpontjának a megállapítása talán még ennél is nagyobb nehézségekbe ütközik. A papa júliusra kap szabadságot. Az az ur pedig, akihez a felnőtt leányt férjhez szeretnék adni, elvből csak elő- vagy utószezonban nyaral. Ö azt állítja, hogy azért, mert olyankor kevesebben vannak. A mama azonban gyanakszik, hogy azért, mert olyankor olcsóbb. Ugylátszik, hogy smucig fráter, nem is bizonyos, hogy Klárika olyan jól járna vele. Sok türelemmel és jóakarattal végül mégis összeegyeztetik a különböző érdekeket. Ezekután általános megelégedettség közepette megkezdődnek a nyaralási előkészületek. Éljen a nyaralás! Nem kell dolgozni, nincs társadalmi, sem öltözködési kényszer. »Vissza a természethez!« amelyet ezúttal a pizsama és a fürdőtrikó képvisel. Ónagysága élete felét a szabónőnél és a kalaposnőnél tölti, mert mit lehet tudni, hátha egyszer mégis adódik alkalom arra is, hogy az ember fölvegye az új imprimét, vagy az új rántottasütőszerü kalapot. Ideje fennmaradó részében daueroltat a fodrásznál és a »nyaraláshoz szükséges apróságok«-at szerzi be. A szállítók elkezdenek szállítani. Ez rendjén is van. Elvégre ez a foglalkozásuk. De számlákat is küldenek. És ez már nincs rendjén. Sőt, enyhén szólva, tapintatlanság. — Megbolondlutál, drága szivecském? -— kérdezi ilyenkor a férj gyöngéden . — Három strandpizsama, négy fürdőtrikó, ugyanannyi pár fürdőcipővel és vízhatlan táskával? Úgy látom, enyhe nagvzáshóbortba estél. — Hát azt aztán igazán nem kívánhatod tőlem, hogy mezítelenül járjak a strandon! — szól a férfikörökben közismert válasz. — Mégcsak az kéne! — háborodik fel a naív férj. — De minek ennyi? — A trikó arravaló, hogy legyen miben felöltöznöm. A pizsama meg, hogy legyen mire levetkőznöm. Ez csak világos, nem? A férj megadja magát. Egyebet úgysem tehet. Az idő így barátságos csatározások közt elmúlik. Elérkezik az indulás napja és a közlekedési eszközök megvitatása. A vonat unalmas és divatjátmulta. Az autóbusz ráz. A repülőgép drága. De a legkevésbé ajánlatos a barátaink által felajánlott potya-hely az illető autójában. Az ember aztán végül mégis megérkezik a kiszemelt nyaralóhelyre. A szállodában ajánlatos mindjárt tájékozódni. De sohase lépjünk be a konyhába. Engedjünk teret a meglepetéseknek. Jobb, ha nem tudjuk, hogy mikor kapunk valamitől valamilyen enyhe mérgezést. Ha aztán megtörténik, legalább őszintén csodálkozhatunk, ami udvarias magatartás lesz a szállodással szemben. Az első nap eltelik a letelepedéssel, kicsomagolással, ismerkedéssel. De másnap reggel múlhatatlanul felmerül a probléma: mivel töltsük el a következő négy hetet? Egy szórakozást azonban feltétlenül biztosít a nyaralás mindenkinek és ez: a iszámlák kifizetése. A másik élvezet, amely szinte halálos bizonysággal bekövetkezik minden nyaraló életében: a kellemetlen ismerősökkel való találkozás. Ilyenkor mindenekelőtt egetverő örömet kell. szimulálnunk. Azután csevegés közbén elmondjuk, hogy hát igen, egészen kedves hely, de a szálló nagyon primitiv, az ágyak kemények és hogy — apropos — hozott-e magával féregirtot? Persze, persze a levegő egészen jó, de a napokban kiütéses tífusz lépett fel a telepen. A víz angyali, de éppen tegnap fulladt bele egy kövér hölgy. És így tovább. A nyaralás — minden egyébtől eltekintve — praktikus és kellemes intézmény azért, mert a legfőbb gyönyörűség mindig a vége marad. Ez pedig a hazautazás. Zsúfolt vonatban gurulunk visszafelé. Megtaláljuk lakásunkat, vastag porréteg alatt, az előszobában egy halom levéllel, amire válaszolni kell, még nagyobb halom számlával és többé-kevésbé udvarias fizetési meghagyásokkal. És megtaláljuk végre a rendes munkánkat, amelyre nagy szükségünk van ahhoz, hogy kipihenjük a négyheti pihenés fáradalmait. A konyha művészete Eperkrém pohárban. 5 tojássárgát habüstbe teszünk, adunk hozzá 6—8 evőkanál fehér bort, elegendő cukrot és egy pár kanál áttört epret, vágykésőbb eper helyett málnát. Addig főzzük tűzön, amíg sűrű lesz. Ekkor levesszük, tovább verjük és el vegyítünk benne néhány nyers epret (ha nagyok, felébe vágva). Rumot is öntünk hozzá és óvatosan verjük, amíg,’ egészen sűrű lett. Poharakba rakjuk és egy szem epret teszünk a közepére^ Eper szirupban éltévé. Érett, do nem puha epret megmosunk, megszárítunk és tálba rakjuk, soronként erősen megcukrozva. Egy kg. eperhez öt deka cukrot veszünk. Letakarjuk a tálat és 5 órát állni hagyjuk. Most a cukros levet, amit óvatosan leöntöttünk, megfőzzük és újból ráöntjük az eperre. Ezt a műveletet háromszor megismételjük. Végül üvegekbe rakjuk az epret, ráöntjük a szirupot és pár percig óvatosan gőzöljük. Eperdzsem tejszínnel. Mindig két deci tejszínhez nyolcadkiló eperdzsemet számítunk. Habverővel óvatosan, összekeverjük, adunk még hozzá kát lap fehér zselatint és poharakba töltjük. Tetejére pedig fehér tejszínhabot teszünk, amit nyers eperrel díszítünk., Nyers cseresznye- vagy meggyleves. 20 deka gyümölcsöt mag nélkül 2 deci; vízzel egy jó órán át áztatunk. Egy, tojás sárgát, 2 dkg. cukorral, egy evőkanál tejfellel és citromhéjjal habosra keverünk és elvegyítjük a gyümölcslével. Ilyen módon minden savanykás gyümölcsből készíthetünk: nyerslevest, amely kitűnő még ribizkéből, málnából és sárgabarackból is. SEE A majális Mikor a tanílónéni meg mond la. hogy tnánasp az iskola majálist tart, nagy zsibongás lett az osztályban. A kis Gabi rögtön feltartotta két ujját. — Az erdőbe megyünk, lanítónéni kérem? — Igen, az erdőbe, — mondta a tanítónőm. A félénk kis Annus ijedten mondta: — De az én mamám fél, hogy rossz idő talál lenni és megázunk! Mondd meg a mamádnak, — felelte a tanílónéni, — hogy nem leszünk messze. Boriska édesapja olyan kedves volt, megengedte, hogy az ő kertjük közelében, a nagy tölgyfáknál, telepedjünk le. Odahozzák ki az ebédet is és ha esni találna, bemehetünk Borisék nagy verandájára. — Ebédelni fogunk az erdőben? — ujjongott Miska. — Még uzsonnázni is! — kiáltotta Boriska. — Bizony! Anyuka mondta^ hogy akkora kondér csokoládét főzet, hogy ha belepottyanok, úszhatok is benne! Lett erre nagy ujjongás. Az egész osztály tapsolt, ugrált. A tanítónéni alig győzte őket lecsendesíteni. Egyszerre csak Jancsi feltartott két ujját látta meg. — Na, mit akarsz? — Tanítónéni, kérem, — jelentkezett Jancsi, — én nem mehetek, mert az ebédért meg uzsonnáért biztosan sokat kell fizetni, nekünk pedig nincs pénzünk. — Az uzsonnát a mamám ingyen adja, — kiabált közben Boriska boldogan. — Akinek nincs pénze, az hozhat magának ennivalót. Pontosan tíz órakor indulunk az iskolából. Most jelentkezzenek azok, akik megfizetik az ebédet Sokan jelentkeztek, de sokan nem. Szégyenkezve álltak félre, akik tudták, hogy nem kérhetnek a szüleiktől. Boriska összesúgott kél jó barátnőjével, Ilivel meg Olival. Odanézlek a sarokban álló gyermekekre. Aztán nagyot kacagtak. Jancsi összeráncolta a homlokát. — Nézzétek! Még ki is nevetnek minket. — mondta a többieknek. — Milyen csúnya tőlük! Másnap gyönyörű lett az idő. A gyerekek tíz órára összegyülekeztek az iskola előtt. Volt oil zsibongás! Senki nem hallotta a saját szavát sem. Végre mégis sorba álltak. Párosán indultak el az erdő felé. Elől ment Sanyi, aki jól tudott furulyázni, meg Lacika, akinek harmonikája volt. Ők muzsikáltak. A gyerekek meg énekeltek, hogy: »Árnyas erdőbe nszeretnék élni nyáron át...« Mindegyik gyerek na? gyón jókedvű lett. Még Jancsi, meg a húga, Mariska is, pedig ők semmit sem hozhattak ebédre. Nem akadt odahaza ennivaló. Voltak még ilyen szegőnyk' néhányan, a kis Gabi, aztán az útkaparóék Gyurkája, meg Zsuzsikája, va-i lamint egy Sárika nevű kisleány. Nem baj! — gondolták. Énekeltek jókedvűen. Megérkeztek az erdőbe. Gyönyörű tisztáson telepedtek le, játszottak, futkároztak. Úgy eltelt az idő, hogy észre sem vették. Egyszerre csak odahallatszott a templomtorony felől a harangszó. — Aki fizetett az ebédért, az üljön le az árnyékba! — rendelkezett egy) kövér szakácsnő. — Mindjárt hozzuk, a gulyáslevest! Jancsi, Mariska, meg a többi szegény gyerek félrehúzódott. Olyan éhesek voltak, hogy kéket-zöldet láttak szegénykék. De hiába... Csak sóhajtottak egy nagyot. Ebben a pillanatban három zöldru-' hás kis tündér, meg három hegyessipkás kis manó szaladt elő a bokrok közük A gyerekek álmélkodva nézték őket. A tündérkék vállán zöld szárnyacska is libegett, a kis manók nagyot bukfenceztek. Aztán egyszerre kiabálták: — Jancsi, Mariska, Gabi, Gyurka, Zsuzsika, Sárika, mi benneteket nagyon szeretünk és meghívunk ebédre magunkhoz! Jöttök? Jancsi, meg a többiek nagy szemek-, kel, elvörösödve bámulták őket. De a tündérkék meg manócskák már olt táncoltak körülöttük és vezették őket a legnagyobbik fa alá, ahol alacsony aszlalka állt, piros terítővei leterítve, az asztalon tizenkét tányér, benne pompás gulyásleves, mellette jókora szelet kenyér. A gulyásleves után diós, mazsolás tésztát kaptak, éppen mint a többiek, végül pedig egy-egy maroknyi aszallszilvát, amiben dió volt a magja helyett. Jancsi, meg a többiek megettek mindent, a manócskák és tündérkéík ugyancsak jóízűen falatozlak. Ebéd után aztán Jancsi megszólalt: — Nagyon szépen köszönjük az ebédet, de most már mondjátok meg, igazán tündérek, meg manók vagytok? — Bizony! — nevettek mind és felugráltak az asztal mellől. A három manócska bukfencet vetett s elszaladtak a fák közé. Nem is jöttek elő többet. Jancsi, m,^g a pajtásai talán még most is törik a fejüket, kik lehettek, bár talán sejtik, hogy Boriska, a barátnői, meg az öccseik. Mert kévéséi, utóbb ők jöttek elő a ház felől, nagyon! elégedetten, piros arccal... Bizonyosan akkor tervelték ki a dolgot, mikor Jancsi azt hitte, hogy rajtuk nevetnek. Ti is így gondoljátok? Az okos állatok A bagoly esti tanfolyamot tartóit az állatoknak s örömére a leckéjét valamennyi tanítványa kitünően fújta: — Jót ismerd azt, kit ellenségednek tartsz! Ekkor ment arra egy ember, ki mindebből mit sem értett, így amikor pár perc múlva útjába egy ártatlan nagy vízisikló került, ő észnélkül elmenekült. Másnap, hogy-hogy nem, ugyanez az ember egy viperát látott melegedni délben az utón. — Ejha, de szép tarka kis kígyót — mondta, közben botjával megpiszkálta, majd csak úgy játékból rálépett az állatka farkára. Tátott szájjal csapódott hátra a vipera s méregzacskós fogával belehäharapott az ember lábába. Jajgatva szalad! tova az oktalan ember és este ismét csak az állatok hallgatták az öreg bagoly tanítását. A hét kis gida Volt egyszer hét kis gida. Az anyuskájuk elment hazulról és azt mondta, hogy senki se eresszenek be a házba; Egyszerre csak kopogtak és a farkas, akart bemenni. — Nem eresztünk be — mondta a hét kis gida, te a farkas vagy, onnan tudjuk, hogy vastag a hangod és fekete a lábad. Erre a farkas elszaladt, elment a pékhez és lisztet vett. A liszttel bekente fehérre a lábál. Aztán elment a fűszereshez és mézet vett. Megette és» vékony lett a hangja. Mikor visszament a hét kis gidához, nem ismerték meg és beeresztették. Csak mikor már bent volt, akkor látták, hogy a farkas. Erre elbújtak mind a heten. A farkas mindegyiket megtalálta és megette, csak a legkisebbet nem találta' meg, mert az az órába bújt el. Mikor az anyuskájuk hazajött, a legkisebb gida előbújt. Elmondott mindent és az anyuskájuk nagyon sírt. Aztán elment megkeresni a farkast. Meg is találta egy fa alatt. A farkas aludt. Erre a gidák mamája felvágta a farkas basát és kimentette onnan a gidákat. A farkast meg belelökte a kútba.
