Komáromi Lapok, 1937. január-június (58. évfolyam, 1-52. szám)
1937-06-12 / 47. szám
1937. június 9. KOMÁROMI LAPOK 9. oldal. ASSZONYOKNAK. Köszönet, egy szál virágért! Szeretettel: küzdő asszonytársnőmnek Jártam egy kis kertben, tavaszi alkonyon, Zöldelő bokrok közt, rügyező fák alatt, Imádságos csendben, balkan lépegettem, Jaj, fel ne ébresszem az alvó bogarat. Ébredő természet, Isten szent csodája, Megihlette lelkem, oh mi boldog vagyok! Sejtelmes illatot hoz felém a szellő, Fölöttem esthajnal csillaga felragyog. Szívom az illatot, lesem a levélen Csillogó harmatot, s közben elfelejtem, Hogy a szorgos gazda, ollóval kezében, A rózsa töveket nyesegeti szépen. Lenn a kert végében, kedves, jó Nagyapó Utakat egyenget. És az egész kerten A ház asszonyának, simogató, gondos Mindentlátó szeme, tartja fönn a rendet. Most itt állok újra, mikor a gyümölcsfák Virágba borultak, halkan pergő szirmok Hajamat beszórják, lábaimhoz hullnak, Érzem simogató kezét Alkotómnak. Eljövök majd ismét megnézni a kertet, Bámulni a csodát, mit Isten teremtett, Mikor a virág már dús gyümölccsé érett, És beteljesedett a legszebb ígéret. Jedlicska Istvánná. Indokolatlanul mellőzött egészséges tápszerek A sajt kevés asztalon szerepel rendes táplálékul, jól lehet tápértéke főleg fehérje tartalmánál fogva elsőrendű tápszernek tekinthető. Éppen nagy fehérje tartalma miatt >ez is azok közé tartozik, melyekből csak korlátolt mennyiséget fogyaszthatunk, különben ez is úgy, mint a méz megárthat. Az adag felnőttnek egyszeri fogyasztása 6—7 deka — melyhez a kenyéren kívül igen ajánlatos vele együtt egy vagy két almát fogyasztani, hogy a gyomor és a belek könnyebben dolgozhassák fel. Sovány sajtok könynyebben emészthetők, mint a zsíros sajtok s utóbbiak inkább csak jó gyomrúaknak valók kisebb adagban. Gyermekének sajtra nincs szükségük a pubertás korig. A téli vagy fekete retek oly ritkán kerül asztalra, pedig a májműködés serkentésére alig van még egy tápszerünk. mely vele a versenyt felvehietné. Aki rendszeresen eszik feketeretket, az epekőtől ne féljen. Fogyaszthatjuk mindenféle hideg és melegen tálalt Jiúslioz, tormareszelőn reszelve körítésnek, egyáltalán torma helyett is sonka, tojás, virsli, préshurka vagy sertéshurkához, melyek vele fogyasztva könnyebben emészthetők, min) anélkül. A datolya is olyan töményített tápszer, amellyel a sivatagjáró arabus bámulatosan keveset fogyasztva, - napi egy marékkai — képes a karavánjárást kimerültség nélkül több ezer kilométer távolságra megtenni. De ha azt vesszük, hogy egy szem datolyában annyi, *de tökéletesebb táplálék van, mint egy közepes narancsban, akkor azt is tapasztalhatjuk, hogy a datolya nem is olyan drága eledet, mert olcsóbb az almánál, a narancsnál és a téli körtéknél, amiennyiben három szem narancsnak két almának vagy körtének felel meg, egy kilóban pedig több datolya van s a datolyának napi ára 12 Ke. Vérszegényeknek ez is príma eledel. Fogyasztani ezt is mérséklettel szabad és mert táplál, de nem hizlal, hölgyeink előnnyel fogyaszthatják. Felnőtteknek és gyermekeknek egyaránt jó eledel. A füge sem áll tápérték szempontjából a datolya mögött s ez is megérdemelné, ha fogyasztóinak száma tetemesen gyarapodnék annál is inkább, mert a beleket serkenti erősebb működésre. Különösen renyhe bélműködésnél ajánlatos bordó, vagy koszorúfügét párolva fogyasztani. Magas tápértéke miatt fügét is mértéklettel szabad fogyasztani, gyermeknek 3 párolt füge egyszerre elég. A dió, mandula és mogyoró ugyancsak nagyon egészséges eledel, azoknak táp értéke azonban nem sütve vagy főzve teljes, hanem nyersen, mert a bennük található vitaminok a főzés által elillannak. A mandula a gyógyászatban is szerepel, mint mandulatej. belőle vonják ki az amigdalint. Mind a hármat konyhaművészeink sokoldalúan tudják felhasználni remek sütemények, torták és kalácstöltelék alakjában, azonban, gyermekeink nyers állapotban ritkán részesülnek belőlük, holott éppen úgy hatnak legjobban vérszegényekre gyógyítóan. Tápértéke ezeknek is nagy s ezért takarékosan, kell fogyasztani. Ha sütemények, toriák, dió, mogyoró vagy mandulából emésztési zavart okoznak, ez főleg túltáplálás következete. Nagyon értékes tápszer a spárga, más néven csírág. Ennek különös tulajdonsága hugyhajtó hatása, melyért igen hatékony gyógyszernek is tekinthető s húgysók levezetése szempontjából. Különösen ülő és szellemi foglalkozású egyének, akik a téli hónapokban csak kevés testi munkát végeztek és táplálkozásuknál a hús nagy szerepet játszott, tavaszig sok idegen anyagot vesz fel szervezetük és alig van még egy szer, mely olyan hatékonyan oldaná és vinné ki a szervezetből ezeket a káros állapotokat előidéző anyagokat. Emellett növényi fehérjetartalma, nemkülönben a benne valószínűleg található vitamin fogyasztást igen ajánlatossá teszi, gyermekeknek pedig oldott állapotú kovasavótartalma a csontkiépzés kitűnő elősegítő je. Tekintve, hogy gyógyszer is, fogyasztása szintén korlátok közötL mozogjon s ki-ki isaját Szervezetéhez mérten annyit fogyasszon belőle, hogy veséje hurutos állapotot ne kapjon. A feketegyökér (sceorzonnera) pótolja, ha nem is teljesen a spárgát s előnye az, hogy ősztől tavaszig eltartható pincében, vagy termőhelyén. Ize készítési módjától függ. Leginkább vajasmorzsával tálalják, de édesen tejszínes mártásként, vagy főzeléknek, mint a kalerábé, szintén készíthető. Ugyancsak a rhebarbara is megérdemelné, hogy fogyasztása általánosabb legyen. Tudjuk, hogy gyökeréből készül a rhebarbara hashajtó por. Ugyanez az anyag kisebb méretben meg van levelében és levélkocsányjában igen kellemes savanykás ízzel. Zsenge levelét mártásnak sóska helyett hámozott kocsonyát (levélszár) pedig vékony szeletekre felszelve rétesbe, pité-be rakva teljesen pótolja az április, május és júniusban már elfogyott álmát. Cukorban darabolva vágóban főzve igen jó édeskés húsmellékletet ad. >> Manapság már az orvosi tudomány is nagyobb súlyt helyez az egészség fenntartására, mint a fellépő betegségek gyógyítására s amióta kutatja azokat az erőket, melyeknek kémiai és fizikai összetételét bár nem ismerik, de tudják, hogy azoknak hiánya a szervezetben többféle káros átlapolnak okozója. Ezek a vitaminek, melyekből egyelőre csak ötöt ismer a tudomány bebizonyítottan, de nem lehet kétkedve fogadni azt az állítást, hogy betűrendünk perumtálva sem lesz elég azoknak megjelölésére a további kutatások során. És ha majd eljutunk odáig, akkor fogjuk megtanulni a helyes táplálkozást, ami életünket meg fogja hosszabbítani és megóv bennünket sok gyötrő bajtól, mint a divatos neurasthenia, neuralgia, ischias, csúz, rheuma, és megvéd, ellenállóbbi tesz járványok ellen. A természet maga gondoskodik megélhetésünkről és lia magunk is kutatni fogjuk a jót és mellőzzük az ártalmasat, akkor elérjük azt, amit Mathiizsalem korában jobban ismertek mint manapság. Aranykalász Andrásnak meghalt az édesapja. Az édesanyját már régen elvesztette s most ittmaradt e nagyvilágban elhagyottan, árván. Az apja nem hagyott rá sem földet, sem házat, csak egy lovacskát, szekeret, néhány szerszámot, no meg egy fekete kis pulikutyát. Csoda hát, hogy András fejét búnak adta? Mit is tehetett volna egy ilyen kis apátlan-anyállan árva egyebet, mint szomorkodni, búslakodni árvaságán, napestig? Hát ahogy egyszer megy az istállóba, hogy a kis lovat megetesse, itassa, megszólal ám a lovacska: — Jaj, édes gazdám, dolgozzunk már! De hallja ám az eke szavát is: — Ha a földet nem szánthatom, egészen berozsdásodom. Állt a félszer egyik sarkában egy ottfelejtett zsák búzamag. Az meg így szólt: — Ha a földbe nem juthatok, kicsírázom, elpusztulok. Sóhajtozott, panaszkodott a többi szerszám is mind, mert már régóta dologtalanul rozsdásodtak. A kis legény gondolt egy nagyot és a kocsira felrakta a szerszámokat. Majd nyakába akasztotta a világot járó tarisznyát, a száraz kenyér mellé beletette az utolsó darab füstölt kolbászt, füttyentett a pulinak és búcsút intve a háznak, mely valaha az ottluona volt, de most idegen kézre jutott, elindult földet keresni, hogy a lovacska dolgozhasson, az eke szánthasson, hogy a búzamag a földben kicsírázzon, Inőjön, megérjen és kenyeret adjon. Amint a templom elé ért, megkondull a kis harang: — Mi járatban, kis legény? — Addig megyek, meg sem állok, Amíg földet ne mtalálok. Felszántom az ekevassal, Bevetem a búzamaggal. Addig vetek és aratok, Amíg egyszer meg nem halok. A kis harang marasztalta a legénykét: — Ne menj, András, a világba, Maradj itt a falucskádba. Erős karral, ügyes kézzel, Megélsz itt is szépszerével. Fordítsd vissza kocsid rúdját, Akaszd szögre a tarisznyát. De András meg sem állt, úgy felelt a kis harangnak: — Nincs itt földem, Nincs itt házam, Nincs itt néke mjóbarátom, Hogy is volna maradásom? Mentek, mentek erdőn, mezőn, földeken át, föl a hegyre, hegyről völgybe, meg sem állva, nagysietve. S bizony, mi tagadás, amikor a kis legény a szép kövér földeket látta, meg a zöldelő réteket, susogó berkeket, csillogó ereket, tölgyek koronáját, jegenyék sudárját, levette kalapját és nagyot fohászkodott: — Hej, Uram Istenem, Hol lesz az én földem? Amin én szántok, Amin arathatok, Amin a lovamnak füvet kaszálhatok. Gyere, fakó, ne álljunk meg, Míg a földet nem leljük meg. A kis lovat nem is igen kellett bíztatni. Ment az magától is, csak úgy röpítette tova a kiis legény cókmókjával megrakott szekeret. A puli lógó nyelvvel futóit a lovacska mellett, vagy loholt a kocsis után. Rá sem ért bizony a felriasztott nyulakat megkergetni, a jegenyefákon károgó varjakra egyet-egyet vakkantani. De egyre, szomorúbb lett András, bizony már azt hitte, sohasem látja meg azt a földet, amit az Úristen neki teremtett. A lovacska megérezte a kis gazdája szomorúságát, fáradtan kocogott, mellette behúzott farokkal a puli sompolygott. Sötét este lett, András letért az útról, kifogta a lovacskát, hadd legelésszen az útszéli fűben. Aztán a tarisznyából ő maga is falatozott, a pulinak is égj1, jókora darab kolbászt adott. Majd leheveredett subájára, öszszekulcsolt két kezét párna helyett a feje alá tette. Hát amint aludt, csodálatos álmot látott. Meghallotta a föld szavát: — Hej, szomorú az én sorsom, nincsen, ki ápolgasson, nincs, ki szántson, boron átjön, búzamagot belém vessen, jó termésért imádkozzon. Föl is kiáltott András: — Hej édes Istenem, a földem megleltem, nem is hagyom én el ebben az életben. Én édes kis földem, te vagy örömem, minden gondolatom, örök imádságom. Alighogy hajnalodott, András az eke elé fogta a lovacskát, fölszántotta az ugart, megboronálta, aztán elvetette a búzát a puha, meleg földbe. A búza kicsírázott, nőtt és aranykalászt hozott. Minden András segítségére volt. Az erdő adta a fát, a fa adta a deszkát, a gerendát, a vályog a téglát adta. A rét füvet ajándékozott és a fa gyümölcsöt. Mire beköszöntött az ősz, a kis legény fölépítette az istállót a kis lovának, egy kis házat meg magának. Nappalt-éjjelt egybevéve dolgozott és szorgoskodott, szántott, vetett és aratott. A kis puli meg őrizte-vigyázta, amit kis gazdája szerzett: a földet, a rétet és az erdőt, no meg egy kis házat és istállót. így történt egyszer, de megtörtént, hogy a kis legény elindult földet keresni, földet szerezni. És mert hittel kereste, meg is találta. Szorgalmának jutalma lett a búza aranykalásza.
