Komáromi Lapok, 1937. január-június (58. évfolyam, 1-52. szám)
1937-05-15 / 39. szám
6. oldal. KOMAROMI LAPOK 1935. május 15. Megalakult Komáromban a Városszépííő Bizottság, amely a város házainak, uccáinak, tereinek gondozására s a város külső képére ügyel ha, ahol a Kárpáti uccai iskolában kezdte el betöréseinek sorozatát. Galántán ellopta a járási hivatal pecsétjét, útlevelet lopott, cigányigazolványt, pisztolyokat. Érsekújváron az Apácazárdában lopott pénzt, Párkányban a Bafa-céget látogatta meg, itt papucsokat szerzett. Ipolyszalkán ismét a zárdában szerzett 500 koronát s élelmiszereket. Itt érte utol a végzete: erdőben való bujkálása közben találkozott Jaliodnik János pénzügyőrrel, aki igazoltatta. Igazoltatás közben rálőlt a pénzügyőrre, aki azonban lefegyverezte s átadta a csendőrségnek, amely a komáromi fogházba szállította. Korn Herbert mindent beismert. Az aranyember halhatatlan regényének fényszalagváltozatát pergetik napok óta a komáromi moziban, hallatlan sikerrel. Zsúfolt a nézőtér s a közönségnek, a játék után semmi hiányérzete nincsen, noha a felvevőgép rengeteg olyan jelenetet kénytelen volt kihagyni, amely egyébként a regény szépségéhez hozzátartozik. A fényszalag természete azonban az összevont cselekmény s ezúttal oly kitűnő s egységes forgatókönyvet írtak a regényből, hogy a közönség megnyugodva távozik: valóban látta az Aranyembert... Nem azt, aki valóban élt s akit Domonkosnak hívtak, hanem azt, akit Jókai ragyogó képzelete öntőit aranyszoborrá: Tímár Mihályt. Szép s komoly magyar film: a legjobbak közül való. Lám, »jó bemondások«, csupa-tréfák s édeskés jelenetek nélkül is lehel sikeres fényszatagoi csinálni s a szegény hivatalnok-kisasszony—gazdag igazgató örök történetének liullámlalan tengere helyett jólesik egy kis művészi mozgolódás, ringató hullámzás ... A Jókai-fényszalagról beszélni keli, beszélni lehet s miért ne dicsekedjünk: boldogok és büszkék vágjunk, hogy ezúttal ismét a »komáromi-fiú«-val találkoztunk, a Jókaicsalád legnagyobbjával, aki, mint anynyiszor, e regénjTében is a szülőváros felé hajolt s onnan emelte ki az élet szürke alakjait a mindent megszépítés regényes fénysugarába. Domonkos uram kajlabajszu, vitézköléses képe ma is oil figyeli a múzeum Jókai-szobájának csendjét, s hogy gazdag volt, azt az is mulatja, milyen szép bécsi csészéket s kancsókat őriz meg utána a múzeumi szekrénj'. Regényíró s regényhős képe néz merőn egymásra a szemközti falakról, — igen, Tiniár Mihály is élő valóság lett számunkra s a mindent megszépítő messzeségben egyik legjellegzetesebb történeti alakja az elmúlt Komáromnak: a nagjT író tette azzá kicsi tollával... Hogy a vetített képen a Brazovics-ház pompázatos, nagy porta volt, ellentétben a valósággal, — kit bánt ez? Jókai bizonyosan így látta, így gondolta, pazar elképzelésében a Brazovics-liáz olyan volt, amilyennek a moziban láttuk, s nem ólján, amilyet lebontottak. Az elképzelés valóságát fogadtuk el, ez áll közelebb a regényhez, ez Jókaihoz s mi oly szívesen ringatjuk magunkat a mesék világában, mert olyan szürke s kietlen a mindennapok sora... Szép ez a film; s jólesik hallani a vászonról ezt a szót: KOMÁROM... Olvassa, pártolja, terjessze a KOMAROMI LAPOKAT! Régi szép terv vált valóra pénteken: megalakult Komáromban a Városszépítő Bizottság. A Bizottság tagjait a kormánybiztos hívta össze s kifejtette előttük a Városszépííő Bizottság felállításának szükségességét, vázolta a végzendő munkát. Ilyen bizottság felállítását a város közvéleménye régen sürgette s bizonnyal helyesléssel kiséri a bizottság munkaprogrammjál is, amely feladatának tartja a város uccáinak, tereinek, házainak külső szépségére való felügyeletei. A Bizottság tanácsadó, véleménynyilvánító szerv. Komárom külső képe meglehetősen elhanyagolt, efelől már sok panasz hangzott el. A bizottság elhatározta, hogy sorraveszi a város külső szépségében mutatkozott hibákat s felhívja a közönséget arra, hogy házatáját, kertjeit, virágjait ápolja. Lapzárta miatt bővebben most nem térhetünk ki a bizottság tárgyalására, — csupán azt kívánjuk megjegyezni, hogy régen szükséges volt már ilyen bizottság, a közvélemény helyeslése fogja kísérni munkáját. Jövő számainkban bővebben fogunk foglalkozni a Városszépítő bizottság terveivel, végzett munkájával. A bizottság tagjai: Csevár Ferenc, Fried Jenő, Gyalókay Miklós, Harmos Károly, Petrovszky Menyhért, Prekop Ferenc, Szombathv Viktor, Uher Mihály, Wagner István, hivatalból: Kudelka József főjegyző, Herczegh István főszámvevő, Hámos László városi mérnök, Broczky István. Elnöke: Nagy Jenő kormánybiztos. Elutasította Komárom város panaszát a legfelső közigazgatási bíróság Mihola János és társai nyugdíjazási ügyében Komárom, május 14. Tizenegy év óta húzódott az a keletkezésekor nagy feltűnést keltő ügy, amely az 1926. évi április hó 19-én tarlóit városi képviselőtestületi közűvíílósnek egyik határozata következtében a fellebbezések egész sorozatán keresztül került a legfelső közigazgatási bíróság elé. A képviselőtestület fenti közgyűlésén 15 városi tisztviselőt és alkalmazottat nyugdíjaztak, azonban a határozat, melyben ezt kimondották, nem felelt meg a vonatkozó törvényes kivánalmaknak, úgy hogy az érdekeltek megfellebbezték azt. A fellebbezések megjárták a különböző felsőbb közigazgatási fórumokat, amelyeken végül is a fellebbezők kérésének helyt adtak, úgy hogy az országos hivatal 1933-ban hozott határozata ellen kénytelen volt a város a legfelső közigazgatási bíróságnál panasszal élni. A legfelső közigazgatási bíróság az ügyben folyó év februárjában hozott döntésével Komárom város panaszát elutasította. Ismeretes, hogy 1926-ban a város képviselőtestületének szövetkezett polgári ellezéki pártjai egy közös javaslatot terjesztettek a közgyűlés elé, melyben 15 tisztviselő és alkalmazott nyugdíjazását indítványozták. A polgári pártok ezen javaslatukkal annak a lehetetlen helyzetnek akartak véget vetni. amely a nagyközséggé lefokozott város adminisztrációjában súlyos teherként jelentkezett és nehezedett a város adófizető polgárságának vállaira jelentékeny kiadás képen azáltal, hogy a község igazgatásához is megtartotta a város a régi apparátust, amelyre már nem volt szükség. Vagyis a polgári pártok az elviselhetetlen terheket a kiérdemesült tisztviselők ,ésr feleslegessé vált alkalmazottak nyugdíjazásával akarták csökkenteni. Voltak ugyanis a tisztviselők között olyanok, akik a törvényben előírt életkort már évek óta betöltötték s voltak olyanok, akik a községi adminisztrációban felesleges, sőt egynémelyike már hasznavehetetlen munkaerővé vált. Az alkalmazottak redukálására nézve elvileg már előbb meglállapodtak a képviselőtestületben képviseli pártok, egy kiküldött bizottság pedig előzőleg meg< állapította a nélkülözhető tisztviselők, és alkalmazottak számát és személyét' $s s ennek a bizottságnak határozata alapján terjesztette elő a polgári blokk képviselője a nyugdíjazási indítványt. A képviselőtestület többsége kimondotta 15 községi alkalmazottnak, köztük Mihola János rendőrkapitánynak, Szénássy Sándor, Farkas Béla hivatalnokoknak, Baráth Béla- Harcsa József, Dolezsa János, Kacz Imre, Szabó István, Rózsa Irén, özv. Kuli Kálmánná, Czirja Irma alkalmazottaknak 1926. december 31-én leendő nyugdíjazását és felhívta őket arra, hogy nyugdíj iránti kérvényüket 30 nap alatt nyújtsák be. A nyugdíjasok ezt a határozatot megfellebbezték, azt vitatván, hogy ez a közgyűlés, amely a nyugdíjazást kimondotta, nem volt szabályszerűen egybehíva, mert elsősorban is a város költségvetésének tárgyalása volt kitűzve a napirendre, a nyugdíjazás ügye pedig, amelyet külön javaslattal kértek, nem volt feltüntetve a tárgysorozaton. De törvénytelenül volt egybehíva azért is, mert az rendkívülinek volt megjelölve, holott a törvény rendelkezése szerint a költségvetés csak rendes közgyűlésen tárgyalható. A fellebbezést azonban a pozsonyi zsupanatus 1928. január hó 21-iki határozatával elutasította. Közben a város 1928. április 17-én tartott közgyűlésében a nyugdíjintézetbe tartozókat nyugdíjaik megállapítása után április 30-ával nyugdíjba helyezitek a nyugdíjintézetbe nem tartozó alkalmazottakat egy előbbi közgyűlés március 31-ével elbocsátotta állásaikból. Az ezen határozat ellen beadott fellebbezéseket a járási hivatal 1932- ben elutasította, azonban az országos hivatal 1933 április hó 29-én hozott 203306. sz. határozatával helyt adott a fellebbezésnek és úgy az 1926. évi, mint az 1928. évi vonatkozó közgyűlési határozatot megsemmisítette. Vagyis az országos hivatal elfogadta a fellebbezők azon érvelését, hogy az a közgyűlés, amelyen a nyugdíjazásra vonatkozó határozatot 1926-ban meghozták, nem volt jogosult ilyen értelmű határozat meghozatalára. Az országos hivatal e döntése elten Komárom város képviselőtestülete panaszt nyújtott be a legfelső közigazgatási bírósághoz, amely a panaszt elutasította. 10630/1937. sz. döntésében kimondotta a legfelső közigazgatási bíróság, hogy »azon tény, hogy a községi költségvetés, mely á törvény szerint rendes közgyűlésen tárgyalandó, olyan közgyűlésen volt letárgyalva, melyet mint rendkívüli közgyűlést hívtak egybe, .— éppen úgy, mint azon tény, hogy az így letárgyalt költségvetés a felügyelőbizottság által jóváhagyatott, nem bizonyít semmi mást, mint azt, hogy a törvény rendelkezése be nem tartatott és hogy a felügyelőbizottság ezt a botlást elnézte.« Ejz a döntés pontot tett a régóta húzódó ügyre nézve abban a tekintetben, hogy a város közgyűlésének határozatát megsemmisítette, más kérdés azonban, hogy a döntés milyen anyagi következményekkel fog járni a városra nézve. Egy ismeretlen ember öngyilkossága Folyó hó 14-én, hajnali 5 órakor a Komáromon keresztül Érsekújvár felé haladó gyorsvonat mozdonyvezetője a hetényi állomás mögött elgázolt egy ismeretlen embert. A mozdonyvezető az esetet jelentette a legközelebbi őrháznál s a helyszínre siető pályaőr tényleg megtalálta az elgázolt s már kiszenvedett férfit. Az esetről jelentést tettek a csendőrségen, ahonnan kiszálltak a helyszínre s megállapították. hogjr egy ismeretlen ember öngyilkosságáról van szó, aki már az előző napokban a környéken bolyongott. A hulla átvizsgálásakor semmiféle okmányokat, melyek személyazonosságát bizonyíthatták volna, nem találtak. Mivel a gyorsvonat teljesen összezúzta az illetőt, csak a kihallgatott tanuk vallomásából — akik az illetői a környéken csatangolni látták — lehetett a hulla korát megállapítani, aki kb. 45 éves, jól öltözött s erős testalkatú. Lehetséges, hogy egy munkanélküli iparosról van szó. A hullát a csendőrség a szerencsétlenség helyszínén lefényképeztette s miután a daktiloszkópiai adatokat is jegyzőkönyvezték, megindult a személyazonossági nyomozás. — Ünnepi istentiszteletek. A komáizraeiiia hitközség kulluszbizo'tsága értesíti a hitközség tagjait, hogy a Sovuotünnepi istentiszteletek a következő időkben tartatnak meg: folyó hó 15-én, az ünnep előestéjén 7 óra 40 perckor hitszónoklattal; 16-án reggel 6 óra 30 perckor, délelőtt 10 órakor, délután 4 órakor és este 7 óra 30 perckor, 17-én reggel 6 óra 30 perckor, délelőtt 9 óra 30 perckor hitszónoklattal és délután 4 órakor. — »Véletlenül rálépett a 24.009 Voltos villanyvezetékre.« E cím alatt megjelent mullheti közleményünkre vonatkozólag a Delszlovenszkói Villamosmű Rt. a következők közlését kéri: Csabada Ádám srobárfalvai lakos balesete alkalmával megbízottunk azonnal kiutazott a helyszínre s megállapítást nyert, hogy vezetékünkön semmiféle szakadás nincsen, ellenben valaki rosszakaratból feldobott a magasfeszültségű távvezetékünkre egy darab vashuzalt, melynek egyik vége a földig ért s annak megérintése okozta a súlyos égési sebeket. Látható volt, hogy az illető ezt kétszer is megismételte, mivel a baleset színhelyétől 15 méternyire ugyancsak égési nyomok voltak a földön. Egyébként a feldobott vezetéket a srobárfalvai kisbíró távolította el. Mindezekből nyilvánvaló, hogy a Delszlovenszkói VillamoSművek Rt.-t semmiféle mulasztás nem terheli. Hogy ki volt a tettes és milyen szándékból dobta fel a vashuzalt, azt majd a nyomozó hatóságok lesznek hivatva kideríteni. Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak a jóbarátoknak és ismerősöknek, akik felejthetetlen jó férjem Vida István asztalos mester temntésén résztvenni, virágok, koszorúk elhelyezésével, vagy bármi más módon részvétüknek kifejezést adni szívesek voltak, ezúton mondok hálás közönetet. Külön fejezem ki köszönetemet az Ipartársulatnak, a Faiparos szakosztálynak s a megboldogult Tanítványainak az általuk kifejezett részvétükért. Özv. Vida Istvánná és a gyászoló rokonság.
