Komáromi Lapok, 1937. január-június (58. évfolyam, 1-52. szám)
1937-04-03 / 27. szám
2. oldal. KOMAKOMI LAPOK 1937. április 3. «aötíg** » «w &-c' ,o^ef o*V A»Oi Ság-* Ü*e9° ^hm, tudja/} mi a fogfájás... Korán rájött, hogy milyen veszedelmes a fogkő: foghullás és kínzó fájdalom jár a nyomában. Ezért idejekorán megtette célszerű óvóintézkedéseit: állandóan Kalodonttal tisztított fogat. K a 1 o d o n t Csehszlovákiának egyetlen fogpépje, melyben Bräunlich dr.-féle Sulforicin- Oleat van, amely tisztítás közben eltünteti a fogkövet — oly sok súlyos fogbaj okozóját — és megakadályozza, hogy újra képződjék. ALODONT A FOGKÖ ELLEN sósborszesz a test bedörzsöléséhez legkellemetlenebb politikai fenyegetéseket, hogy az ellenfelet gazdasági engedményekre szorítsák. A politikai kényszerítő eszközök sorába tartozik a szociális intézményekben és egyéb kamarákban való választások beigérése is. A lap szerint nem valószínű,, hogy azokat a jelzett időben fogják megtartani. A szociálista sajtó a szociális intézményekben való választásokról azt hirdeti, hogy azokról a választásokról mindaddig szó sem lehet, amíg a mezőgazdasági tanácsok választási rendjét tartalmazó törvényt meg nem alkotják. A késik* egyházközség ünnep© Komárom, április 2. Nagy ünnepnapja lesz holnap, vasárnap a komáromi róni. katolikus egyházközségnek. Uj lelkipásztorát, Les tár István dr.-t fogja ünnepélyesen beiktatni a boldogemlékű Majer Imre dr. prelátus apátplébánosnak mull év őszén történt, váratlan halála következtében megürült plébánosi állásba, melyre a felsőbb egyházi hatóság a katolikus hívek általános örömére a 11 év óta itt működő, érdemes adminisztrátort nevezte ki. Nagy és őszinte az öröme a több mint tizenkétezer lelket számláló egyháznak, mert olyan férfiú kerül a hitközség élére, aki eddigi működésével az egész hitközség szeretedét, tiszteletét és becsülését érdemelte ki s aki képességeinél és képzettségénél fogva bizonyára méltó utóda lesz azoknak a nagyemlékű elődöknek, akik a mindenkor tekintélyes komáromi kát. egyháznak plébánosi állását kiválóságukkal, sőt országosan megbecsült egyéniségükkel a lekintély és tisztelet piádesztáljára emelték. A magyar katolikus egyházak nehéz sorsát viselő komáromi egyház súlyos feladatokat állít az új plébános elé. Hatalmas népességével igen nagy igényeket támaszt első sorban a lelki gondozás terén, amelyet legelső kötelességének ismer a lelkipásztor, s amelyet teljes mértékben szerelne teljesíteni, hogy a Krisztus királysága megerősödjék és a hithűség megbonthatatlanul uralkodjék a szíveken. Már maga ez a hatalmas feladat Krisztusnak erős és meg nem alkuvó szolgájává emeli a lelkipásztort, aki minden cselekedetében, minden tanításában külön is hitet tesz arról a fenséges megbízásról, amelyet a legmagasabb helyről, a mennyei Atyától kivételes kitüntetésképen nyeri. De ugyancsak súlyos kötelességek hárulnak reá az egyház anyagi ügyeinek intézésében, amelyek körültekintő, gondos, egyedül az egyház érdekeit szivénviselő hűséges sáfárkodást követelnek az egyházi vezetőtől. A komáromi kát. egyház ebben a tekintetben már olyan helyzetbe került, amely mentesíti a nehéz gondoktól^ hiszen az egyház szerencsés kézzel pótolta már a háború és a közvetlen utána következő idők rombolásai következtében elszenvedett károkat s a megkezdett úton, a kiváló előd nyomdokában haladva, a jól bevált irányelveket követve, a hívekkel való szeretetteljes egyetértésben minden, esetleg nehéznek feltűnő kérdés megoldhatóvá válik. Híveinek és egyházának sorsával egy lesz az ő sorsa is, ahol szerető szívre, vigasztaló szóra, segítő kézre lesz szükség, olt az ő személye lesz a példa mindenekben, amiket mond vagy cselekszik. Magasztos papi hivatása nemcsak a lelkek szomjúságának oltogatásában jut kifejezésre, hanem az igazi, önzetlen, csak mások javát kereső szeretetben is, amely minden keresztény lelkipásztornak apostoli erőt és buzgóságot ad. Ennek az erénynek gyakorlásában sohasem szabad elfáradni s nemcsak közvetlen híveivel, hanem a testvér egyházakkal szemben, az egész társadalommal szemben is ennek a mindent megnemesítő, eszményi magasságokba emelő szent érzésnek kell megnyilvánulnia, hogy általa minden félreértés kiküszöböltessék s a 'megértés és testvériség győzedelmeskedjék. A szeretetnek testvére a türelmesspg, mely nem vezethet az emberek előtti megalázkodásra, de az emberek közötti szolidaritásnak lehet erősítő eszköze. Lestár István dr.-ban nemcsak hívei, de Komárom egész társadalma azt a férfiút ismerték meg, akiben mindezek az erények meg vannak s aki tudatában van annak a fontos és nagy kötelességnek, mely plébánosi hivatásának betöltésénél reá háramlik. Eddigi működése bizalommal tölti el mindazokat, akik benne látják a hatalmas hitközségnek nemcsak lelki vezérét, de a nemsokára bekövetkezendő új közigazgatási képviselet kérdésével előtérbe kerülő problémák megoldóját is. Nagy tapintat és végtelen szeretet kell ehhez, mert csak így óvhatja meg az egyház békéjét^ mely egyúttal az itteni lakosság békéje is. Városunk lakossága bizalommal tekint működése elé s a katolikus egyház fényes ünnepében örömteljes; szívvel vesz részt felekezetre való tekintet nélkül Komárom egész közönsége, mely egy szívvel és egy lélekkel kéri az új plébános munkájára az Istennek áldását. Loci bocsi meg a dohány Irta: Bíró Sándor. Túlhaladtam a hatvanon, pedig sohasem mentem át Hatvanon, sőt feléje se jártam. Olt nőttem fel a Nagyalföld közepén, ahol a Fehér és á Fekete Kőrös összefolyik. Sőt már »hetvenkedni« kezdek, mutatja a nevem is, hogy nem vagyok fiatal. Az unokám ugyanis már csak Lacinak írja a nevét, de a mi időnkben a rektor úr még úgy tanította, hogy a cö betűt úgy írjuk, hogy cözö és úgy olvassuk, hogy cö. Persze, akkor még jobb idők jártak, nem kellett míé|g a betűvel is spórolni. Akkor csak a jó szűzdohány volt ritka, no meg a »dohány«. Akkor még a két Kőrös se ott ölelkezett, ahol most, hanem a »Fábián híd« mellett folyt össze, ahol most kertek vannak a Fekete Kőrös medrében, de a mérnökök új Kőröst ástak, annak meg hosszabb nevet adtak. Kettős Kőrös csatornának tanulja az unokám, mi csak Uj Kőrösnek hívtuk. Bizony ritka volt a szűzdohány, csak nehezen adott Gergő sógor egy kilónyit, de mire megjött az ősz, már csak néhány levél maradt belőle. Egy őszi délután aztán azt is összecsavartam jó szorosan, és hogy jobban lássak, az ablak párkányán kezdtem megvágni, hogy foggyon el az utolja is. Ahogy vágom, hát uramfia, egyszer csak a finánc néz be az uccai ablakon. — Jaj neked Laci bácsi! — mondok és már nyitott is bg az ajtón a finánc. — Aggy Isten Laci bácsi, adja csak ide azt a dohányt! — Mán miféle dohányt adjak én oda? Hiszen csak most akarok menni a trafikba! — Ne beszéljen kend, hiszen most vágta az ablakban. — Nem jól látta azt kigyelmed, hiszen csak a bicskát fentem meg egy kicsit, hogy jobban fogja a fűzfa vesszőt. — No hát akkor megkeressük! — Hát keressük, majd én is segítek. Keresni kezdett a finánc, még az ágyat is felhányta, a szalmazsákot is kikotorta, a fás ládát, meg minden nyavaját megnézett, konyhát, kamrát, de hiába. Kiment az ólba is, mert azt inongya, hogy nem vót ugyan, ideje Laci bácsinak kivinni, de hátha valami gyerek is vót itt és az hátra vitte az ólba. De bizony ott csak a hízó vót, dohány nem. Mikor már mindenütt hiába kereste és még a zsebemet is hiába tapogatta, egyszerre csak kedves Laci bácsi lettem. — Itt a kezem kedves Laci bácsi — mondja —, hogy nem jelentem fel, el se veszem a dohányt, de mondja meg, hol van, mert tanulni szeretnék belőle, hogy hova lehet ilyen hamar így eldugni. — Hál megmondom: a trafikban kell dohányt keresni. — Egy forintot is fizetek, kedves Laci bácsi, a magam pizibül, csakhogy tanuljak. Aztán maga licitálta fel két forintra. Megsajnáltam már szegínyt, hogy olyan nagyon kírt, hát mondok: — Nem kell a maga píze, de kezet rá, hogy nem jelent fel. Kezet adott a finánc, a mire én levettem a fejemről a báránybőr süveget. — Itt a dohány benne, — mondok. Jót nevetett és megköszönte szípen a tanítást. * Amint mondtam, ez az utolsó dohányom volt, rászorultam én is a trafikra. Egy pakli zöld papírba csomagolt rossz dohány egy susztertallérba került. így hívták akkor tréfában a nagy réz négykrajcárost. Sárga papírban még rosszabb dohány három krajcár. Bizony nagyon sokat szívtam akkor a pipát és az asszony sokat morgóit érte, úgyhogy karácsony másodnapján alaposan össze is zördültünk. Egy kicsiL én is hangosai)!) voltam és az asszony úgy megharagudott, hogy Szilveszterig egy szót sem szólt hozzám. Hiába kérdeztem, nem felelt, ha kerestem valamit, szó nélkül előhozta, de meg se mukkant. Az ember haragszik, ha az asszony sokat locsog, de ez a folytonos hallgatás még jobban bosszantott. Törtem a fejem, hogy szólaltassam meg, még elfelejt beszílni. Szilveszter délután, amikor kiment az udvarra, fogtam az asztalt és a saroklóca mellől a szoba közepére tettem, a sublótot elhúztam a helyirül, elhúztam a varrógépet is és mikor hallottam a lépésit, hogy jön befelé, az ágy alá bújtam, hogy a fejem és a testem derékig az ágy alatt volt, a két lábszáram meg kívül az, ágyon a földön feküdt, mint aki az ágy alatt keres valamit. Bejön az aszszony, meglepődik a rendetlenségen és mán kaját: — Mit keres kend? — Mán megvan! — mondok, — a hangodat kerestem. Előbb veszekedni akart, de akaratlanul elkacagta magát és lassankint megjött a hangja. Erre nekem is jobb kedvem lett és megígértem, hogy béke legyen, ebben az évben nem szívok több pipa dohányt. — Ha mán eddig annyit bagózolt, ne rontsa már el a Szilveszter estéjét, úgyis a sógoréknál várjuk meg az éjfélt, de holnaptól kezdve az újévben kevesebbet fog szívni és megígéri nekem, hogy már reggeltől kezdve elhagyja a szokott első pipa dohányt. örömömben derékon kaptam és megforgattam. — Menjen, maga bolond! — mondta és huncutul mosolyogva eltolt magától. Űjév reggelén beadta az asszony a reggelit, még jó foszlós kalácsot is sütött a tejhez; nem gyújtottam rá, hanem elmentünk az istentiszteletre! meghallgatni Kecskeméthy Ferenc nagytiszteletű úrnak a prédikációját. Mikor hazajöttünk a templomból, oda adok négy krajcárt a fiamnak: — Hozzál írté egy pakli dohányt. Örömmel jön haza a gyerek: — Idesapám, becsaptam a zsidót! Háromír hoztam dohányt, egyír meg cúkort — és felmutat egy sárga pakli dohányt. Előhúzom a pipámat, hogy most már megtömjem, amire azt mondja az asszony: — Hiszen kelmed még ma nem pipázott! — Nem hát, — mondok, — az elsőre nem gyújtottam rá! — Hiszen akkor ez lesz az első, arra pedig azt Ígérte, hogy nem gyújt rá! — és megint huncutul mosolygott, mint az este, amikor azt mondta, »menjen, maga bolond«. Mán láttam, hogy rászedett az aszszony, mert akkor ebid után is ez vóna az első. De nem azir hívják a bíkisieket vastagnyakú kálvinistáknak, hogy amit megigírnek, meg ne tartsák; a pakli dohányt odaadtam, az első boldog új esztendőt kívánónak és nem gyújtottam rá többet mostanáig.
