Komáromi Lapok, 1937. január-június (58. évfolyam, 1-52. szám)

1937-03-17 / 22. szám

4. oldal. KOMÁROMI LAPOK 1987 március 17. Mull idők átértékelése Az »átértékelés« divat lelt. Egy korszak, amely elveszítette lába alói a talajt s ideálok után epedez, szívesen fordul vissza a múltba s ott ke­res igazolást cselekedeteire, ott keres vezetőt tévelygő útjaira, magyaráza­tot tetteiért. Lázas, heviilő korunk egyúttal — érdekes megfigyelni, — a memoár-írások ideje is, a történések szimultán folynak: részint az euró­pai csatatereken, szellemi agórákon, részint a könyvekben, amelyekben újra felmérjük a múltat s ujjáértékeljük nagy embereinket. Az ideálok után vágyakozó magyarság eszményképekért a múltba fordul vissza s már újraértékelte Kossuthot és Széchenyit, felgöngyölítette a Görgey problémát, igyekezett Rákóezy életét megvilágítani más szemszög felől, beletekintett Mátyás röneszánsz udvarába, alapítóit Bartha Miklós nevé­vel társaságot, a feledés homályából kihámozta a kél Bolyait, — lázas, szünetlen keresés eszmék s eszmények után, mintha roskadozó életünknek minduntalan támaszra volna szüksége. Az átértékelésnek e napjaiban Eöt­vös József került az átértékelések asztalára, ez a nagy s mélyen gondol­kodó européer, a demokratikus szabadságjogok védelmezője, a nemzeti­ségi kiegyezés egyik törvényhozója, — komolyan s hittel gondolta a sza­­badclvűséget s nem rajta múlt, hamui epigonjam, hogy a szabadelvű­ségből szabadosság lelt s a nagy elvet siettek aprópénzre váltani az utánzók. Gondolkodó, kontemplativ ember volt Eötvös József: harci ak­ciókban személyesen részt nem vett, nem a küzdelem volt kenyere, ha­nem az elmélyedés és megint egyszer arra gondolunk vele kapcsolatban: mi lett volna, ha Eötvös eszméit úgy vihette volna diadalra, ahogyan el­képzelte s nem ahogyan azt megcselekedtek. Nem Eötvös eszméi győz­tek, hanem epigonjai, — a törvényekből, amelyeket alkotott, nem tett sú­lyos valóság s most, amikor újraértékelése elkövetkezett, szeretnénk, ha nemcsak a »felmérés«-l végeznék el az utódok, hanem a felmérést való­ban nyomon követné Eötvös magasztos eszméinek valóraváltása. (sz.) HÍREK — Tanári kinevezés. Halast] Jenő akadémiai festőművészt, aki jó siker­rel tette le a rajz-, matematika- és fizikaszakból a tanári vizsgát, a ko­máromi magyar tannyelvű polgári le­ányiskola tanárává kinevezték. Halasy a nagynevű müncheni Stuck mester tanítványa, Rómában és Nápolyban is folytatott tanulmányokat. Arcképei­vel jelentős sikert ért el. Uj elhelyez­kedésének gondjai néhány év óta el­vonták művészi munkájától, most azon­ban rövidesen újból látni fogjuk a le­hetséges magyar festő friss alkotásait. — Doktorráavatás. Maurer Im­rét, a komáromi fiatal jogásztársada­lom egyik szépkészültségű tagját szom­baton avatták a jogi tudományok dok­torává a prágai Kárbly-egyetemen. — Uj plébános Bajcson. Kulcsár Imre bajcsi plébános nyugalomba vo­nulása folytán megüresedett plébáno­st állásra a nagyszombati püspöki hi­vatal Neuber Ferenc nagybresztová­­nyi plébánost nevezte ki. — Áthelyezés. A nyugalombavonu­­lás folytán megüresedett taksonyi jegyzői állásra Nemes István főidői­ket, volt ekeli, most kajali főjegyzőt helyezték Taksonyba. — Uj jogi doktor. Varga László (Ögyalla), a prágai magyar diákmoz­galmak egyik értékes vezető tagját március 15-én déli 1 órakor a prágai Károly-egyetem jogi karán doktorrá avatták. — Hubay-emlékesl a pozsonyi ma­gyar rádióban. A pozsonyi magyar rádió csütörtöki, március 18-i műso­rát Hubay Jenő, a világhírű magyar liegedűművész és zenepedagógus emlé­kének szenteli. A mester életét, mun­káját, jelentőségét, emberi és művé­szi nagyságát Albrecht Sándor zene­­igazgató és Neubauer Pál dr. író, Hubay volt személyes barátai ismerte­tik, míg Hubay müveiből a mester egyik legtehetségesebb szlovenszkói ta­nítványa, Farkas Márta hegedűmű­vésznő ad elő. — Az érsekujvári magyarság halott­ja. Hosszas szenvedés után, negyven­éves korában meghalt Ficza Ferenc kisgazda, az érsekujvári magyar élet egyik számottevő egyénisége. Az el­hunyt a híressé vált Gazdadalárda egyik alapítója volt. Lelkes igyekezet­tel hirdette a gazdatársadalom kul­­turmunkájának szükségességét. Teme­tése a napokban ment végbe nagy részvét mellett. Haulik Béla a Gazda­kör, Czuczor Mihály a Gazdadalárda és dr. Holota János nemzetgyűlési kép­viselő az egyesült párt nevében bú­csúztatta a halottat. — A »Karikagyűrű« Komáromban. A komáromi Katii, Legényegylet ér­dekes bemutatóra készül: husvét hét­főjén adják elő Borka Géza s Mihola Gyuszi nagy sikert aratott népszín­művét, a »Karikagyűrű«-t, a legjobb legényegyleti szereposztásban. A Ka­rikagyűrűt Szlovenszkón több, mint félszáz helyen játszották ezidén s min­denütt nagy sikere volt a darabnak: kedves, mozgalmas, vidám, dalos já­ték, legjobb szórakoztató a húsvéti ünnepekben. Az előadás premier­­jellegű lesz. — Galánta kórházai kér. Galánta község képviselőtestülete elhatározta, hogy memorandumot intéz a kor­mányhoz, melyben országos kórház fölállítását kéri. Az indokolásban föl­említi, hogy a galántai és vágsellyei járásnak 120 ezer lakosa van és nincs kórháza. A betegek a pozsonyi, érsek­ujvári, vagy a nagyszombati kórhá­zakba igyekeznek, de ezek annyira túlzsúfoltak, hogy legtöbbször nem kapnak az újabb betegek helyet. Re­mélik a galántaiak, hogy kérésüket teljesíteni fogják. — Milyen messzire tud repülni a fecske? A budapesti madártani inté­zetbe a napokban befutott egy gyűrű, amelyet a múlt év junius 18-án erő­sítettek Tolna-megyében egy fiatal fecskére. A fecskéről január 4-én a délafrikai Teyateyanen kerületben vet­ték le a gyűrűt. Eszerint az alig hat­hónapos fecske téli útján 8500 kilo­méteres utat tett meg. — A Jókai Egyesület vitaestje ma, szerdán elmarad. A mai vitaest a Jó­kai Egyesület képtártermében elma­rad. Biró Lucián tanár »Nem tu­dunk magyarul« című előadását más elfoglaltsága miatt legközelebb hirde­tendő időben tartja meg. — A WIZO megalakulása Komárom­ban. A napokban tartotta a zsidó nők világszövetsége a WIZO helyicso­portjának alakuló gyűlését. A pozsonyi országos elnöknő és az újvári cso­port kiküldötteinek beszámolója után a tekintélyes számú közönség egyhan­gúan a következő tisztikart választotta meg: elnöknő Kincs Izidorné, alel­­nőknő Fischer Imréné, titkárnő Neu­­welt Pálné, jegyzőnő Tauschinger Ka­tica, pénztáros Scheiner Andorne, el­lenőr Steiner Zsigmondné. A választ­mány tagjai: Bartha Istvánná, dr. Biringer Istvánná, Fleischmann Ella, Görög Jánosné, Grosz Mórné, Fried Frigyesné, Ing. Hánios Lászlóné, Ke­mény Emilné, Kohn Vilmosné, Heim­­ler Mártonná, dr. Krausz Árlurné, Krausz Béláné, dr. Lipscher Mórné, Neuhauser Jenőné, dr. Pollák Jó­­zsefné, dr. Raab Mihályné, Schütz Béláné, Schwartz Mórné, Weisz Jánosné, Weisz Adolf né, Klafter Li­­pótné, Hoffmann Sándorné, Telkes Mihályné, dr. Rohonyi Oszkárné, Hoff­mann Simonná, Wild Pálné, Lengyel Jenőné, dr. Lengyel Árminná, Grün­­íeld Mórné, Nádor Ernőné. Az egye­sület díszelnökei Fischer Sarolta, Fried Franciska, Nádor Ilonka, Braun He­léna. Az alakuló közgyűlés üdvözlő táviratot küldött Masaryk Tamásnak, a Köztársaság első elnökének születés­napja alkalmából. — Színházi műsor. Magyar-Ko­­már ómban a Ipartestület színház­termében, igen jól szervezett és kitűnő erőkből álló szintársulat zsúfolt házak elolt tartja nívós előadásait. Műsor: ma szerdán »Sok hűhó Emmiért«, ope­rett, csütörtökön »Néma levente«, víg­játék, pénteken »Jöjjön elsején«, víg­játék, szombaton »Marika hadnagya«, operettujdonság, vasárnap délután »Egy bolond százat csinál«, operett, vasárnap este »Marika hadnagya«, operett. — Állami autóbuszt kértek. Galán­ta és Nádszeg között egy magán autó­buszvállalat bonyolítja le a közleke­dést. A közbeeső községek e helyett ál­lami, autóbuszt szeretnének és kér­vényt adtak be a vasutigazgatósághoz, hogy engedélyezze az állami autóbusz létesítését. — Gyerekek szavazata döntött az iskolarádió hangjátékai fölött. A cseh­szlovákiai magyar iskolarádió tavalyi hang játékpályázatára beérkezett 56 hangj átéli közül a bírálóbizottság 5 pályaművet részesített díjazásban és az elsőség eldöntését a hallgatókra bízta. A gyermekek, akik mind az 5 hangjátékot végighallgatták, most is­kolák szerint megejtették a szavazást és az eredményeket közölték az iskola­rádió vezetőségével. A csehszlovákiai magyar iskolarádió összeszámlálta a szavazatokat és megállapította, hogy a szavazásban 1263 csehszlovákiai ma­gyar nép- és polgáriiskolai tanuló vett részt, akik közül 722-en Tóth Endre tanító »Hanus mester órája« című haugjá ókénak ítélték meg az elsőséget. Tóth Endre kitüntetett hangjátékát a csehszlovákiai magyar iskolarádió most előadásra fogja ajánlani a cseh­szlovák és német iskolarádiónak. — Rossz szomszédság... A komá­romi kerületi bíróság egy zselizi »asz­­s-zonyháború« zajos aktáit zárta le. Zselizen a Vámos és a Baranyai csa­ládok között állandó volt a perpat­var. Baranyainé elpanaszolta sógor­nőjének, Durigács Erzsébetnek, hogy Vámosné nevű szomszédnője állan­dóan »bosszantja« s vizet önt a szo­bája elé. A lelkiismeretes sógornő annyira felindult e közlésen, hogy maga vette kezébe a súlyos ügy el­intézését s vaslapáltal felfegyverkez­ve éjfél ulán behatolt Vámosné laká­sába, s ott agybafőbe verte a szom­szédasszonyt. Vámosné véresen került ki az asszonyháborúból. A heves só­gorasszonyt, Durigács Erzsébetet, ma­gánlaksértés és súlyos testisértés mi­att kétheti fogházbüntetésre ítélték. Az ítélet jogerős. és szigeti telek­tulajdonosok figyelmébe A városházi hirdetőtáblán március 12-én a következő hirdetmény jelent meg: »A komáromi járási hivatal 274/37. szám alatt közli, hogy a komáromi járási hivatal az 1935. évi 63. számú törvény 4. §. 2. pontja alapján enge­délyt adott a prágai nemzetvédelmi minisztériumnak és az általa megbí­zott katonai alakulatoknak Komárom kai. község területén a Duna partján levő ingatlanok használatára oly ter­jedelemben, amilyenben azt a nemzet­­védelmi minisztérium, illetve az ál­tala megbízott katonai alakulatok és közegek szükségesnek látják. Amennyiben ezen végzés szerint en­gedélyezett ingatlan használati jog gyakorlása közben a használt ingat­lanon épületet kellene lebontani, úgy ez az említett törvény 4. §. 4. pontja értelmében a lebontás előtt a katonai parancsnokság által a járási hivatal­nak bejelentendő a becslés megejtése végett. Ezen végzés ellen 15 nap alatt (tehát márc. 27-ig) felebbezés adható be a járási hivatal utján a pozsonyi orszá­gos hivatalhoz, amelynek azonban ha­lasztó hatálya nincs.« — Speciális gyermeklánckurziis a Vigadóban március 18-án kezdődik, d. u. 5-kor. Korhatár 5 évtől 10-ig. Ezen Baba kurzuson táncjátékokat, iskolaláncokat (ami a zenehallást fej­leszti), helyes testtartást és járást is tanulnak, azonkívül minden kis nö­vendék kis balettet, klasszikus, illet­ve színpadi láncot fog betanulni. A t. szülők jelentkezzenek kis gyermekük­kel a kezdés napján a Vigadóban,) Kominek tánctanárnál. — Francianyelvű előadás az Allian­ce Francaiseban. A komáromi Allian­ce Francaise megismétli múltkori, ki­tünően sikerült előadóestjét ma, szer­dán leste a Tiszlikaszinó helyiségében. A múltkori előadót, Léon Chollet pro­fesszort kérték l'el előadóul megint, aki nemrégen Bretagneról tartott igen élvezetes, szép előadást. Mostani elő­adásának címe: »Le bien vivre en France«: az előadás bizonnyal ismét vonzó s kedves lesz. Vendégeket az Alliance szívesen lát, belépődíj nin­csen. — Késik a vonat — kártérítési igény. Egészen ismeretlen a vasúton utazó előtt, hogy milyen kártérítési igénye van az esetben, hogyha a vasút ké­sése folytán elveszti menetrendszerű csatlakozását, feltéve, hogy a csatla­kozásra a megvásárolt vasúti jegy ér­telmében szüksége van. A vasutügyi minisztérium sajtószolgálata erre vo­natkozólag a következőket közli: Ha az utas elveszti a vonat késése mialt a menetrendszerű csatlakozást, saját költségén (autón, kocsival) folytathat­ja útját és a vasúttól visszakövetel­heti a menetdíjat arra a szakaszra, amelyen a vasutat a késedelem miatt nem vehette igénybe. Abban az eset­ben, ha a vonat késése miatt az utas­nak már nem fűződik érdeke ahhoz, hogy eredeti utazásához érjen, vissza­utazhat az indulási helyre s köve­telheti oda- és visszautazási költsé­gének teljes megtérítését. Mindkét eset­ben szükséges, hogy az utas azon az állomáson, ahol megszakítja útját, vagy a második esetben az indulási állomá­son is, vasúti jegyét lebélyegeztesse. A költségmegtérílés iránti kérvényeket a lebélyegzett vasúti jeggyel egyide­jűleg írásban vagy szóbelileg az állo­máson vagy a vasutigazgatóságnál kell beadni. A Grémium rendezésében és helyi­ségében holnap, csütörtökön este 8 órai kezdettel B 1 á g a László posta­­főnök úr mintegy háromnegyedórás előadás keretében az új postatarifá­ról, utána pedig Mayer József fő­adjunktus úr a vasúti főnökség meg­bízásából vasúti tarifális-, szállítási- és egyéb vasúti szakkérdésekről fog előadást tartani. Mindkét előadó úr felvilágosításokkal is szolgál a hall­gatóságnak esetleges kételyek stb. esetén. A Grémium felhívja tagjait, hogy az ismeretterjesztő előadáson minél nagyobb számban jelenjenek meg. Vendégeket szívesen látunk. Értesítjük tagjainkat, hogy Liska János nemzetgy. képviselő úr, mint a pozsonyi Kereskedelmi és Iparka­mara vezértitkára és a grémiumok országos szövetségének elnöke e hó 20-án, szombaton este 7-től 8 óráig a grémiumban fog időzni, amely alka­lommal — reméljük — a szövetségi elnök úr jelentést fog adni az- álta­lános kereskedelmi helyzetről és a jelzett idő alatt szívesen hallgatja majd meg kartársaink kívánalmait. A Grémium elnöksége. HANGOS MOZI Csusza lány Vadnay László és Márkus Alfréd vidám operettje. Murát! Lili, Jávor Pál, Kabos Gyula, Gombaszögi Ella, Gőzön Gyula és Rátkai Márton. Bemutató keddtől vasárnapig, már­cius 16—21-ig. Az előadások kezde­te hétköznap 7 és 9 órakor, szomba­ton 5, 7 és 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor. A Csúnya lány a legjobb magyar filmek közé tartozik. Szereposztás* rendezés elsőrangú! A kiváló színé­szek között találjuk Kabos Gyulát, a felülmúlhatatlan komikust. Említést érdemel a pótfilm: színes Silly Sym­­phonia. — A nagy érdeklődés miatt tanácsos jegyekről elővételben gon­doskodni.

Next

/
Thumbnails
Contents