Komáromi Lapok, 1937. január-június (58. évfolyam, 1-52. szám)

1937-03-13 / 21. szám

1937 március 13. KOMAROMI LAPOK 7. oldal. Az iskolaorvosi intézményről Irta: dr. Kovács Imre. Az a körülmény, hogy városunk­ban megalakult az iskolaegészségügyi kuratórium, mely céljául tűzte ki az iskolaorvosi szolgálatnak Komárom területén működő valamennyi tanin­tézetbe való mielőbbi bevezetését: időszerűvé és kívánatossá teszi, hogy a nagyközönség, különösképen pedig a szülők ez intézmény céljáról és amaz előnyökről, melyeket az ifjúság­nak nyújt, rövid tájékoztatást nyer­jen. Az iskola célját — tudvalévőén — nem csupán a tanuló oktatása, szel­lemi fejlődésének vezetése képezi, ha­nem annak lelki és testi nevelése is, ezért a pedagógusokat s az iskola felsőbb felügyeleti hatóságait régóta foglalkoztatja ez utóbbinak a szak­emberrel, — orvossal — való intéz­ményes ellenőriztetése. Mig azonban a század elején a figyelem inkább az iskolaépület, ennek fekvése, külső­belső hygieniai követelményei felé fordult és a növendékkel csak mint tömeggel foglalkoztak, addig a ké­sőbbi időkben, különösképen a há­borút követő években, mindinkább az egyén, a tanuló jutott a gondoskodás középpontjába. Mert bár igaz, hogy a 6—14 éves kor az, mely a statisztika szerint a legkisebb megbetegedési és halálozási arányi mutatja (mind a csecsemőkor felé, mind a felnőttkor irányában nő a megbetegedés és ha­lálozás száma) azonban elvitathatat­lan, hogy éppen az ebben a korban elkö\ eletl egészségbiztosítás: mulasz­tások, észre nem veti lappangó bán­­lalmak bosszulják meg leginkább ma­­jgükat és okoznak később nehezen, vagy semmiképpen nem rsparálható megbetegedéseket. Az orvostudomány mai irányvonala a megelőzés. Sehol nincs oly hálás talaja, mint az iskolában. Ha meghalljuk, hogy — nagy váro­sok iskolaorvosi vizsgálatainak szám­adatait idézem — vérszegénység és rossz tápláltság okozta elerőtlenedés (asthenia) a tanulók 2(T-25 százalé­kánál fordul elő, angolkóros csont­elváltozások 10—20 százalékánál, bur­jánzó torokképletek (mandulák) 15— 30 százaléknál, a szem látási töréshi­bái 10—40 százaléknál, rossz fogak 50—75 százalékánál szerepelnek, hogy csak a leggyakoribb rendellenessége­ket említsem, akkor nem lehet vita afelől, kelbe szakember, aki ezeket a bajokat felismerve, a gyermekeket ke­zelésre utasítsa és ezzel idejekorán megakadályozza, hogy a vérszegény­sége és erőtlensége folytán ellenálló­­képtelen diák gümőkórnak vagy más fertőző betegségnek könnyű zsákmá­nyává legyen, hogy az angolkór tü­neteivel bíró gyermek gerince elfer­düljön, hogy a rövidlátó látászavara fokozatosan romoljon. Mert téves azt gondolni, hogy a tuberkulotikus egyént úgyis felismerni heves köhögéséről, az angolkóros gyereket görbe lábá­ról. E szimptomák tényleg a betegek egy részénél felelhetők, még pedig a nevezett betegségek meglehetősen elő­rehaladott állapotában; sokkal na­gyobb azok száma azonban, akiknél a bajt csak gondos és a modern orvostudomány számos segédeszközét igénybevevő orvosi vizsgálat tudja megtalálni. Már pedig ezek az esetek éppen azok, amelyeket felfedezni igen-igen fontos, mert adva van a megfelelő kezelés alkalmazásával a gyógyulás lehetősége. Nem egyedül­álló az olyan eset — hogy példát em­lítsek —, amidőn a szülő a gyermek haloványságát iskolaszinnek tartván, avval vigasztalja magát, hogy majd a nyáron, amikor egész nap szabad levegőn lesz a tanuló, egészséges szin váltja fel a sápadtságot. Ugyan e ta­nulónál már az első orvosi vizsgálat, kifejezett vesebajt talált. Oly esetről is tudunk, amikor a diáknál, kinek felelés alkalmával való akadozó, el­fúló beszédét mindenki diákos »druk­kolás« rovására írta, komoly szívbil­lentyű-hibát talált az orvos. Nem célom, hogy az olvasóban nyugtalanságot keltsek, de ilyen ese­tek mellett nem lehet szótlanul el­menni, még akkor sem, ha mint fen­tebb mondottam, ritkán is fordul elő. Gyakori betegség ellenben iskolás­korban a rövidlátás. Kiváltó oka le­het a hiányos világosság, rossz mes­terséges fény, a rossz pad, amikor is előrehajlott testtel is olvas a tanuló előrehajlott testtel is olvas a tanuló, valamint a túlságosan kis betűvel va­ló írás és kis betűkkel nyomott könyv olvasása. Nagy szerepet játszik a haj­lamosság. Szőkék általában hajlamo­sabbak. Ismeretes a faji hajlamosság (leginkább a japánoknál és a neme­teknél). Kimutatták, hogy a korral fokozódik a rövidlátás. Ugyanazon vá­ros középiskolájában kb. ötször annyi rövidlátót számláltak, mint az elemi iskolában. Szabadban való tartózko­dás, sport, igen jó ellensúlyozó té­nyezők, mivel kikapcsolják a szem akkommodálását (alkalmazkodókény­szerét). Nagyon fontos a megfelelő szemüveg rendelése már fiatal kor­ban, mert meg lehet vele akadályoz­ni a rövidlátás előrehaladását. Figyelmet kell az iskolaorvosnak fordítania az iskolában elég gyakori bőr megbetegedésekre, különösen ame­lyek gombaburjánzásból származnak, vagy parazitás alapnak. Különösen védelemre szorul a ta­nulóifjúság járványos időben. Ilyen­kor úgyszólván napi vendég az isko­lában az intézeti orvos. A beteget és testvéreit már a hatósági orvos kire­keszti az iskolából, az iskolaorvos­nak ki kell már a gyanúsakat is vá­lasztania az egyes osztályokban (aki­nek hőemelkedése van, már ilyennek tekintendő). Javaslatot tehet továbbá osztály-, vagy iskolabezárására fel­ügyeleti hatóságának. Itt említem meg, hogy eltérnek a vélemények, célhoz­­vezető-e egyáltalán az osztály vagy intézet bezárása, hiszen a tanulók uc­­cán, játszótereken amúgy is össze­jönnek. Az iskolaorvos egyik főfeladata az iskolába belépő tanuló mindenre fi­gyelemmel levő megvizsgálása. Ezen­kívül külön alkalommal is, ha akár a tanító, akár a szülő valamely, idő­közben tapasztalt rendellenességre fi­gyelmét felhívja. E célból havonta — többször is — rendelőórát tart, ahol a szülő és laníló az orvossal értekez­het: Jól bevált az ú. n. törzslap-rend­szer, mely az elemi első osztályától az iskola elhagyásáig kiséri a tanulót és átkerül abba a felsőbb iskolába, hol a diák tovább tanul. Ezen a lapon minden fel van jegyezve, ami fontos a gyermek egészségi állapotának meg­ítélése szempontjából, esetleges meg­betegedésnél pedig értékes támpon­tul szolgál a kezelő orvosnak. A vizsgálat egyéni, ahol természe­tesen az orvosi titoktartás tökéletesen biztosíttatik, a törzslapok is az or­vosi rendelőben — zár alatt tartat­nak. Saját érdekében olvassa ell Építkezés miatt üzletemet Városház ucca 3. szám alá helyezem át és ezért a raktáron levő árút mélyen leszállított árban árusítom. Használja ki az alkalmat és látogasson meg! M. GROSSMANN divatáru és játékkereskedő 489 Komárno, Köztársaság u. (Centrál kávéházzal szemben) Az üzletberendezés eladó. Az sem lehet kétséges, hogy az is­kolaorvos munkáját csak úgy végez­heti eredményesen, ha nagy tapintat­tal a gyermeki lélek érzékeny rea­gálásának figyelembevételével jár el. A tanuló akkor félelem nélkül lépi át a rendelő küszöbét és bátorítja az utána következőt. (Nagy és anyagi eszközöknek híját nem szenvedő városokban iskolanővé­rek is vannak, kik egyrészt a vizs­gálatoknál segédkeznek az orvosnak (testsúly, mellbőség, magasság mérés) másrészt ellenőrzik a tanuló otthoni környezetét, lakás és táplálkozási vi­szonyaikat.) Időnként a tanulóifjúság értelmi fo­kához mért ismeretterjesztő előadáso­kat kell tartania az intézet orvosának (pl. az alkohol káros hatásáról, a fer­tőző betegségek elleni védekezésről, stb.). Az idősebbeknél az első segély­nyújtás alapvető ismereteit kell be­oltani a gyermekbe. A polgári isko­lában pedig már rövid testtani váz­lattal és a szervek működésével is előállhat az iskolaorvos. Az egyes iskolák szülői szövetségé­nek összejövetelein is kell hygieniai tárgyú előadásokat tartani. Feladata továbbá a nyaraltatási, ét­kezési, üdülési akciók számára azo­kat, akiknek állapota azt leginkább megkívánja, kiválasztani. Emellett is­kolában tett látogatásai alkalmával ellenőrzi a hygienia általános szabá­lyainak megtartását (fűtés, világítás, szellőzés, tisztaság.) E sorok olvasója joggal hirdetheti, minek e hosszas részletezés ,hisz úgyis átlátja mindenki, hogy orvos az isko­lában csak üdvös lehet. Sajnos, nincs egészen így. A tapasztalatok, ahol az iskolaorvosi szolgálatokat újonnan be­vezették, azt mutatták, hogy csak las­san vált általánossá az a meggyőző­dés, hogy igazán valami előnyös in­tézményről van szó. Akiknek házi vagy magánorvosuk volt, továbbá akik tagjai voltak valamely betegbiztosító pénztárnak, azt hozták fel, van orvo­suk s ha beteg a gyermek, elmennek saját orvosukhoz. Vagy »minek avizs­­gálgalás, újgyis látjuk, gyermekünk egészséges« mondották. Előbbi ellen­vetésre azt feleljük: az iskolaorvos feladata nem a kezelés, hanem a vizs­gálat s ha valami rendellenesség ki­tűnik, ajánlja, — utasítja a gyermeket kezelésre. Az utóbbit hangsúlyozónak válaszunk így szól: Lehet, hogy a gyer­meke egészséges, de kérdés, egészsé­ges-e a mellette vagy mögötte ülő ta­nuló és nem érdeke-e a most még egészséges gyermeknek, hogy pl. gü­­mőkóros padszomszédja az osztály­ból kiemeltessék és ne fertőzze az osztály levegőjét, vagy játék közben a bőrbeteg ne vigye át betegségét az egészséges tanulóra. A kollektív biz­tonságot szervezzük meg a szolgálat bevezetésével: ha védem szomszédo­mat, magamat is védem. Habár az iskolaorvos működését kormányrendelet szabályozza, az vég­leges és kötelező érvényt még nem nyert, véleményem szerint azonban nincs messze at idő, amikor ezen in­tézmény bevezetése a köztársaság va­lamennyi tanintézetében kötelező lesz. Akinek azonban szívügye a tanuló­­ifjúság egészsége, erre nem várhat, hanem szorgalmazza és követeli az orvosi. ellenőrzés szolgálatának meg­kezdéséi. Vonatkozik ez iskolafenntartási kö­­zületekrc, iskolavezetőkre, s szülőkre egyformán. A nagyérdemű közönség szives tudomására hozom, hogy 1 Duna utca 4. szám alatt női es férfi fodrászszalonf nyitottam. — Szalonomban a legnagyobb figyelemmel és szakszerűen végeztetnek: Tartós hullám villany nélkül. — Vas- és vizondolálás. — Manikűr és hajfestés. A legkényesebb igényeket kielégítve, kérem a nagyérdemű közönség szives támogatását. Teljes tisztelettel: Zsömborgi Ferenc 5)0 SPORT I illllllllllllMI —«H—— A második osztályú bajnokság tavaszi sorsolása. A déli kerület most sorsolta ki a második osztályú bajnokság tavaszi fordulójának mérkőzéseit. A bajnok­ság elég későn, április 4-én indul meg és megszakítás nélkül tart egészen június 6-ig. A részletes sorsolás a következő: április 4: KFC 11—KMTE, Gúta— Nagymegyer, Köbölkút—ÉSE 11, Dunaváros és a Nemesócsai SKE szabad, április 11: ÉSE 11—KFC 11, Nagy­­megyer—KMTE, Köbölkút—Nemes­­ócsa, Dunaváros és Gúta szabad, április 18: Nemesócsa—Gúta, KFC 11—Dunaváros, Nagymegyer, KMTE, Köbölkút és ÉSE 11 szabad, április 25: KFC 11—Nagymegyer, Gúta—Köbölkút, Nemesócsa— KMTE. Az ÉSE 11 és Dunaváros sza­bad, május 2: Dunaváros—ÉSE 11, Nagy­megyer—Köbölkút, Nemesócsa— KFC 11, Gúla és KMTE szabad, május fi: KMTE—Köbölkút, Gúta—­­ÉSE 11, Nagymegyer—Dunaváros, KFC 11 és Nemesócsa szabad, május 9: Dunaváros—Gúta, ÉSE 11— Nagymegyer, Köbölkút—KFC 11, Nemesócsa és KMTE szabad, május 18: KMTE—Dunaváros, május 23: Gúta—KFC 11, Dunaváros— Köbölkú 1, Nemesócsa—N agymegyer, KMTE—ÉSE 11. május 30: KMTE—Gúta, június 6: Dunaváros—Nemesócsa. A második osztály őszi sorrendje a következő volt: Köbölkúti AC, Gu­tái SG, ÉSE TI, KFC 11, KMTE, Du­naváros AC, Nagymegyeri SC, Ne­mesócsai SKE. Az c'lső négy helye­zettel csak egy-egy pont választja el egymástól, úgy hogy a bajnokság kér­désében igen erős küzdelemre van ki­látás négyük között. Játék nélkül Ism@fkap;a a KFC esz ÉSE ellőni mérkőzés két pontját (Saját tudósítónktól.) Ismeretes a sportkedvelő közönség előtt, hogy' a CsAF az ÉSE-t négy hét­re eltiltotta a játéktól a Holzer-féle igazolási ügyből kifolyólag. A tilalom március 12-én lép életbe, ami azt je­lenti, hogy az ÉSE soron következő ellenfelei, vagyis a LAFC, VAS, Fü­­leki TC és a nagyszombati Rapid já­ték nélkül jutnának a két ponthoz há­rom null gólaránnyal. Egyes napilapok azt a hírt hoz­ták, hogy az április 4-iki és 11-iki bajnoki fordulót felcserélték, ami azt jelentené, hogy a KFC—ÉSÉ mérkő­zés is a tilalmi időbe esnék és így a KFC is játék nélkül kapná meg a két pontot. Ebben az ügyben kérdést intéztünk a KFC vezetőségéhez, ahonnan azt a meglepő választ kaptuk, hogy a KFC-nek hivatalosan még nincs tudomása az újságokban közölt forduló-felcserélésről s éppen ez­ért az egyesület azonnal érintke­zésbe lépett a diviziós bizottság­gal a hír hivatalos megerősítése .célfából. A KFC sosem volt híve a sportsze­rűtlen, küzdelem nélkül elért eredmé­nyek megszerzésének, nyilatkoztak a klub vezetőségében, különösen nem az ÉSE-vcl szemben, amelyikkel annyi év óta olyan nagy harcot szokott vív­ni. így pem is kellett túlságosan nagy örömet ez a hír, annál is inkább, mert .mint fentebb írjuk, még nem százszá­zalékos; Különben pedig az ÉSE fe­­lebbezeit az ítélet ellen s nem lehetet­len, hogy mérsékelni.fogják a?L .

Next

/
Thumbnails
Contents