Komáromi Lapok, 1937. január-június (58. évfolyam, 1-52. szám)

1937-03-06 / 19. szám

1937. március 6.

KOMÁROMI LAPOK

9. /oldal.

I

ASSZONYOKNAK.

Öltözködés -ruha nélkül

Poiret, a divat koronázatlan királya megöregedett. Vége azoknak az időknek, amikor vagyont keresett egy-egy modeljével. Poiret mégsem nyugszik bele a megváltozott viszonyokba és állandóan, a legkülönbözőbb formában hallat magáról. Nagyon érdekes (nyilatkozatot adott arról, hogy mit hordanak majd 2000-ben, milyen lesz a jövő század divatja.

— A divat jelenlegi királya — leghatározottabban hangsúlyozta, hogy — száz év múlva egyszerűen nem lesz divat.

Az újságírónak arra a kérdésére, hogy milyen ruhát hordanak majd ezek az utódok, Poiret azt felelte, hogy ruhát voltaképpen, mai értelemben nem is fognak hordani. Nincs szó arról, hogy meztelenül járjanak, de viszont nem bugyolálják majd testüket. A sport, amelynek fejlődése feltartóztathatatlan, elviszi majd az embereket a célszerű öltözködés megoldásához.

— A jövő ruhája nem takar, hanem csak véd — folytatta Poiret —. Ezt a célt új összetételű anyagok szolgálják majd. A technikusok megtalálják majd a legmegfelelőbbet. Igen fontos lesz természetesen az is, hogy az anyagok az ultraviolet sugarakat hiánytalanul átengedjék.

A hölgyek toalettek helyett csak a színeket cserélik, hangulatuknak megfelelően. A színek ragyogóak lesznek és teljes tökéletességgel juttatják érvényre a hölgyek szépségéi.

Ha a házaspár vi kendre -megy, egyszerűen megmártják magukat egy kádban, amelyben megfelelő folyadék van és ezáltal testüket rugalmas, védő réteg veszi körül, amely mégsem akadályozza őket a mozgásban.

A kalap viseletnek nem nagy jövőt jósol Poiret.

— A kalapok el fognak tűnni, legfeljebb egy acélpántról lesz sző, amely leszorítja a hajat és igen dekoratív. Kalap helyed ellenben általános lesz a napellenző viselése, mert szemeink akkorára már túlzottan érzékenyek lesznek minden erős fény iránt.

A divatkirály azután a férfidivatról beszélt. Megállapította, hogy a ruhák válla még szélesedni fog, azonban nem kitöméssel, hanem az állandó sportolás következtében.

— A férfiak ruházata finom kosárfonat lesz, a hideg ellen pedig kis körgallérral védekeznek. Ez lesz mindennapi ruházatunk.

Befejezésként Poiret még a cipők közeli halálát jósolta azzal, hogy mindenki szandált fog hordani. Minthogy pedig a járás mindjobban ki fog menni a diívatból, ezek a szandálok kerekekkel lesznek felszerelve, úgyhogy az emberek görkorcsolyázva járnak' majd.

Milyen konyha" edényt használjunk

Edényeink beszerzésénél legelső szempont az, hogy milyen célra használjuk őket. Eszerint nagyjából két edénycsoportot különböztetünk meg. Egyikhez tartoznak azok, amelyekben csupán folyadékok főnek, a másikhoz,

amelyek forró zsírral kerülhetnek érintkezésbe.

Az első csoport edényei kevésbé kényesek. Legalkalmasabbak e célra azok, amelyek zománcozott öntött vasból készülnek, bár mosogatóvíz forralására könnyebb minőségű vaslemezedények is megfelelnek. Formájuk széles, alacsony legyen, mert nagyobb felületen érintkezvén a hőforrással, tüzelőanyagot takarítunk meg.

Főzelékek, párolthúsok, rántások készítésére feltétlenül nehézminőségű zománcedényt használunk. Ezek ma már kitűnő minőségben készülnek hazai gyárainkban s aránylag olcsó pénzen kaphatók. Kifogástalan áru felismerhető tekintélyes súlyáról, tükörsima, tömör zománcrétegéről. Ismételten hangsúlyozzuk, hogy legfőképpen rántáskészítésre csakis ilyen legkiválóbb minőséget használunk, mert forró zsírral érintkezve silány zománc lepattog és egészségünkben súlyos kárt tehet. Hirtelen sült vagy kirántott húsok és palacsinta sütésére fekete préselt vaslemezedényt használunk. Felfújtak, torták, habbal lazítod lésztaneműek gőzölésére, sütésére sima felületű fehér lemez formák alkalmasak.

Nálunk ma még kevésbbé használatosak az aluminium és nikkel főzőedények. Mindkettőnek legfőbb előnye rendkívüli tartóssága. Aluminiumedényből csak a legjobb, vágottszélű minőséget vásároljuk s ügyeljünk arra, hogy az edények füle faszige lelő vei legyen ellátva. Tévedés az, hogy egészségünkre károsak, arra ügyeljünk csupán, hogy bennük savanyú étel sokáig ne álljon. Mosogatásuk forró szappanos vízzel történik, makacs foltokat timsó, bécsi mész és párisi vörös egyenlő keverékével távolítunk el. Nikkeledények meglehetősen drágák. Egyébként kiválóak, könynyen tisztíthatok. Szép fényt kap a nikkeledény, ha hagymahéjfőzettel dörzsöljük le, foltok eltávolítása spiritusz és bécsi mész keverékkel történik.

Szépek, higiénikusok a tűzálló porcellán- és üvegedények. Tüzelőszempontjából kevésbé takarékosak, mint a zománcedények, mert magasabb hőfokot kívánnak, ám jelentős előnyük az, hogy bennük tálalható az étel, amivel időt és fáradságot takarítunk meg. A tűzálló üvegedények előnyeit fölösleges felsorolni, nyilvánvalóak. Egyetlen hátrányuk az, hogy rendkívül drágák.

Sipoló vagy gőzfőzőfazék ma még igen kevés polgári háztartásban akad. Kétségkívül nagy jövőjük van, mert a bennük fövő étel nem igényel állandó felügyeletet, tehát tehermentesíti a háziasszonyt. Főképpien olyan ételek főzésére alkalmasak, amelyek hosszú ideig puhulnak, mint pl. a káposzta, kcményroslu húsok, száraz hüvelyesek stb.

Konyhaedényekről szólva megemlítjük végül azt, amire minden háziasszonynak gondot kell fordítania: tejeslábast és teavízforralót csakis arra a célra használjuk, amire vásároltuk. Előbbi lehet tűzálló porcellán vagy tömör zománcedény, utóbbi nyeles nikkeledény. Minőségüknél is fontosabb az, hogy minden más étel izétől és szagától szigorúan óvjuk őket.

A balatoni kecskekörmök

Réges-régen, a mesék világában, kecskéiről híres parasztasszony éli a Balaton partján.

Nagy volt a gazdagsága s vele járt a fösvénysége, meg a kapzsisága. Koldusnak alamizsnát, béresnek bért sohasem adott volna. Maga szántotta földjét. Pásztortól sajnálta a kenyeret. Maga gondozta ezüstszőrű kecskenyáját. Hasig érő, jó fűben jártak a kecskéi, a Balaton partján, a tóba nyúló félszigeten. Gyarapodtak, szaporodtak a gyönyörű jószágok. Nőttön-nőtt velük a parasztasszony büszkesége.

De a bosszúsága is. Mert a lelkes állatok jól tudták, hogy gazdasszonyuk csak dicsvágyból viseli gondjukat. Tejüket a Balatonba önti, meleg bundájukat hiúságból nyáron is meghagyja. Engedetlenségükkel nem egyszer megkeserítették ezért, sőt rossz tréfát is elkövetetk vele: átúsztak a Balaton másik partjára. Igaz ugyan, hogy a jobb legelő miatt viszsza is jöttek hamarosan. Egyszer azonban körmeiket az asszony átlcozódásaira a túloldalon hagyták.

Súlyos aranykörmöket tétetett a parasztasszony a kecskéi lábára. Aranykörmökkel még több oka volt a dicsekvésre.

Egy napon meg is történt, hogy hazaterelvén nyáját, nem találja egyik kecskéjét a sok közül.

Nem annyira a kecskék, mint a négy körmöt sajnálta. El is indult keresni. Nyugtalan kitartással gázolt keresztül-kasul az estharmatos réteken. A naü már régen nyugovóra szállt s a magasan járó hold önté el fényével a Balaton ezüstös tükrét, mikor végre halk csengetyűszó üti meg a fülét. Arra tart és csodás látvány terül a szemei elé: gyönyörű aranygyapjas nyáj legelészik a tóba szögeié részen, éppen az ő rétjén, a félsziget orrán pedig tündérszép pásztorleány merend el a hullámok játékán.

Hamar lobbanó mérgét ravaszság és irigység győzi le, hogyan szerezhetné meg magának az aranygyapjas kecskéket. És már kész is a terv. Észrevétlen eltávozik és visszatér saját kecskéivel, hogy elvegyítse azok közé a tilosban járókat. Hatalmas ekét s négy tulkot hoz magával, árkot szánt a félsziget tövén, hogy a menekülést lehetetlenné tegye. És végül bedobja a pásztorleányt a titokzatos Balaton hullámaiba.

Milyen nagy lett a meglepetése és a csalódása.

A pásztorleány, a Balaton tündére, csengő kacagással úszik a habokon; az ezüstszőrű kecskék lerúgják aranykörmeiket s követve az aranyszőrű kecskéket, a lóba vetik magukat a pásztorleány után, nyugodtan átúsznak a túlsó partra.

A gonosz parasztasszony pedig boszszusan szedegeti, ami még megmenthető: az aranykorra őket. Mikor már az utolsót is kötényébe dugta, savanyú arccal még egyszer át akarja számolni aranyait, ele ekkor veszi észre, hogy minden darab kővé változott.

Szörnyű átkozódással magára vonja az ég haragját. Vihar támad nyomban a Balatonon, víz önti el a parasztasszony magaszántotta árkát, nincsen számára menekvés: a hullámok a tó fenekére sodorják.

Viharos sötét éjszakákon ma is látni vélik hatalmas, ekéjével s bokros tulkaival a gonosz parasztasszonyt, amint szántja a Balaton vizén a hullámokat.

A tóparton pedig kedves pásztorfiú, vagy bájos pásztorleány ajándékozza meg a kiváncsi utast a balatoni, kecskekörmökkel.

Mese a sárga szakálla király zöld kalapjáról

Egyszer volt, hol nem volt, kilenc dombon kilenc nyárfa, kilenc nyárfán kilenc fészek s a kilenc fészekben kilenc piroslollú madár.

Ez volt az ország eleje, aki innen tovább mert menni, az talált kilenc hegyet, kilenc hegyen kilenc erdő s a kilenc erdőben, jaj de rengeteg fa! S a rengeteg fa ágain, jaj, hogy menynyi madár!

De hát, aki bátor, az még innen is tovább megy s akkor megtalálja a sárgaszakállú király palotáját. Hazug Miska pedig ilyen bátor gyerek volt. Reggel indult el hazulról s meg sem állott, míg csak rá nem esteiedéit. De akkor már a sárgaszakállú király kapujában állott. •

— Ki vagy, mi vagy, mi szél hozott? — kiáltott rá haragosan az ajtónálló.

— Legény vagyok, csillagpásztor, háromszáz csillag a nyájam, négyfajta szél húzott erre, kettő fogta két kezemet, kellő fogta a lábamat, úgy húztak el a kaputokig.

így hazudott Hazug Miska, de hát egyebet se lelt életében, csak füllentett. Dehogy volt ő legény, ha nyolceszlendős lehetell még s nem őrzött még sohase mást, mint gázoló libákat a patak mellett. De hát az ajtónálló minden szavát elhitte, mert a sárgaszakállú király országában már száz éve nem hazudott senki se.

így hát nemsokára ott állott Hazug Miska a király színe előtt.

— Adjon Isten, jó királyom, most érkeztem varjú hátán, fehér szárnyú varjú hozott, palotádig repült velem.

így köszöntötte Miska a királyt, aki rögtön megkérdezte tőle, hogy mi jájáratban van?

— Hallottam, királyom, nagy a te bánatod. — felelte most Miska. — Ezerhárom bárányod van s nincs, aki kihajtsa szegényeket a mezőre.

— Hát akkor jó helyre hozott az a fehér varjú, — parolázott Miskával a király, — mert egész országomban nem akad egy pásztor. Ha te mostan beszegődsz hozzám pásztornak, neked adom a kilenc hegyet a kilenc erdővel együtt.

Ez bizony szép fizetség, de Miska mégis keveselte. Ráadásul még a kilenc dombot is kérte a kilenc nyárfával s a kilenc pirostollú madárral. Ezt is megígérte neki a király, aztán vacsorát adatott Miskánák s a ílelkére kötötte, hogy reggel hajtsa ki a mezőre az ezerhárom bárányt.

Másnap este aztán, mikor Miska hazaterelte a nyájat, a király már a kapuban állt és megkérdezte:

— Mit csinálnak az én báránykáim?

— Jaj, jaj, jó királyom! — felelte Miska — nem bárányok ezek, hanem kasok! Alighogy kihajtottam őket a mezőre, menten farkasokká változtak, össze is marakodtak s az erősebbek megették a gyengéket. így most már csak kilencszázhárom bárányod maradt.

Én nem hittem volna, de a király elhitte Miska hazugságát s tovább tartotta szolgálatában. így aztán mindennap száz báránnyal kevesebb tért haza a mezőről s bizony kilenc nap múlva már kilencszáz bárány hiányzott a király nyájából.

Ezt már megelégelte a sárgaszakállú király és menten megparancsolta az ajtónállónak, hogy hozzák elő az öreg szekrényből a háromszázéves zöld kalapot. Nagy története van ennek a kalapnak! Mikor még hazug emberek is éltek a sárgaszakállú király országában, ha valakit hazugságon csíptek ,rögtön a fejébe nyomták a zöld kalapot, akkor aztán megmondta az igazat. Száz év óta most került elő először a szekrényből a kalap s mikor Miska meglátta, rögtön elkurjantolta magát:

— De szép piros sipka!

— Piros-e még? — kérdezte a király, mikor az ajtónálló Miska fejébe nyomta a kalapot.

— Dehogy piros! — kiabálta Miska, — zöld az, mint a falevél.

— Ugy-e, hogy zöld? Hát a bárányok hova lettek?

— Azokat hazahajtottam a kilenc dombon túlra. — felelte Miska s nem győzőit csodálkozni, hogy igazat beszél.

Minek is folytassam? Kilencszáz alattvalót küldött a király a kilencszáz bárányért s nemhogy kilenc hegyet a kilenc erdővel, de még egy fia dombot se kapott Hazug Miska.

Hazudott-e többet életében, vagy pedig mindig csak igazat mondott, bizony én nem tudom. Ezt a mesét is egy kunkorodófarkú kis malactól hallottam, az ő lelke rajta, ha nem igaz.