Komáromi Lapok, 1937. január-június (58. évfolyam, 1-52. szám)
1937-03-06 / 19. szám
1937- március 6. KOMÁROMI LAPOK 3. oldal. Komáromi sár ... Bonyodalmas vitorlázás a sártengeren, a singellőiek panasza, a komáromi Velence s egyéb kellemetlenségek A napokban két nyakig sáros külvárosi polgártárs kereste fiel szerkesztőségünket. Lerázták magukról a sarat, kabátjuk párolgóit a szoba melegében a nedvességtől s mikor nagynehezen lélegzethez jutottak, csak ennyit mondtak; — Tessék kijönni a külvárosba s tessék végigsétálni az uccán! Csúnya, szeles, márciusi délelőtt. A nagyközönség felszólításának azonban engedelmeskedni kell s vettük a kabátunkat. Megindultunk a sáróoeán felé. A Fazekas ucea vidékén kezdtük a szemlét. Mi, akiket munkánk a komáromi aszfaltra szorít s a külvárosba alig enged, — csak a legnagyobb elismerés hangján szólhatunk azokról a hősies emberekről, akik a komáromi külső uccák sarában napról-napra a legkínosabb körülmények kö- i zölt evickélni kénytelenek. Vi-1 gasztalan kép, reménytelen hely-i zct... Járda ezen a vidéken alig van s ha van, nagyokat kell ugörni addig, amíg az ember az első szilárd követ eléri, a szomszédok messziről kiáltoznak egymás felé biztató szavakat, néha egy-egy asszony, vagy idősebb ember elcsúszik, elzuhan s mondják, hogy többen megsérültek már, komoly következményekkel, ebben a küzdelemben a sárral, kiálló kövekkel s gödrökkel. Csak a gyermekek érzik kitünően magukat s Ids gummicsizmáikban térdig tapossák a vizet, a sarat. S így van ez az egész vidéken. Ha az ember a Temetősor felé jár, vagy a Citrom ucca környékén éviekéi, a Szekér uccát szemléli meg, ha lesétál a Gázgyár tájékára, aztán a vasúttal párhuzamosan elkerül végre a Kisérre: a helyzet sehol sem jobb. Mindenütt fenékétien sár, fekete gyurma, amelyet csak itt-ott szakít meg égy kis kövezés, renclhehozott út. Az emberek panaszkodnak. De így panaszkodnak már évtizedek óta, mert ez a sár nem újdonság nálunk, ez kisalföldi ajándék: e sorok írója Naszvad és Bagota között kétlovas kocsival ragadt be a sárba a múlt vasárnap s a két erős ló sem tudta kirántani a kocsit a sárból. A komáromi Velence szomorú helyzetét pedig akkor látja az ember legjobban, ha a vasúti töltés felől figyeli meg. Szerencse, hogy a vonat gyorsan halad keresztül a várerődök fölött s a Vághídon, mert minden utasnak megszakadna a szíve, ha hosszasabban volna kénytelen nézni a Kisérsor vízbemerült lakásait. Ami itt víztengerben, sárban, tüdőbajban, náthalázban van, az nem egy városrésznek, hanem egy egész városnak elegendő volna. Ma is csodálkozunk még: hogyan lehetett előzetes csatornázás, mérnöki előkészítés, vízlecsapolás nélkül építtetni ebbe a víztengerbe, amelynek fenekén októberben felfakadnak a vizek s tartanak áprilisig. Nyáron, nagyobb zivatarok alkalmával ismét felemelkedik a talajvíz s megáll az esőié. Ezek az emberek több vizet látt nak, mint egy óceánjáró gőzös kapitánya. Mindegyik házikó külön sziget ebben a vízben, mindegyik önmagáért harcol, a víz a küszöbig ér, elönti a kertet, elrohaszlja a kerítést, az ajtófélfát, — a Mississippi áradásakor hoztak ehhez hasonló képeket. A Singellő lakói pedig nemcsak a sárral s a rossz úttal harcolnak, hanem külön küzdelmük van az állomási elöljárósággal is. Néhány évvel ezelőtt lebontották a vasúti átjáró hidat. ígértek (aí singellőieknek újat. Persze, nem jött. A singellőiek kénytelenek lennének a vasúti aluljáróhoz letérni, de olyan nagy a sár, hogy ha errefelé akar iskolába menni az iskolásgyermek, akkor az apja háton, vagy ölben viszi át a sártengeren. Singellő lakossága tehát a vasúti pályatesten át szökdös a városba, itt pedig elfogják a vasút emberei s természetesen, büntetést fizettetnek velük. Szerkesztőségünkben mindig vannak ilyen singellői panaszosok,akik a vasúti átjáró rendezését kérik: nem akarnak büntetést fizetni, viszont az aluljárón közlekedni a teméntelen víz miatt nem tudnak. Ne is beszéljünk Partosujtelepről, s a messzebb eső komáromi házakról. Jó út csak a Benébe vezet most. Büszkék is erre a beneiek...! (De mit tegyünk, amikor a vasutigazgatóság az állomás előtti útszakaszt sem akarja megjavíttatni, pedig az alig százhúsz méter!) Ez a helyzet a külvárosokban: mindenütt sártenger veszi körül a komáromi belvárost s az aszfalton járó ember nem is tudja, milyen küzdelmekkel jár minden egyes lépés a külvárosokban. Mert minden ilyen lépésért külön kell megdolgozni a sárban... Tudjuk, hogy az utak megjavítására nincs pénz s a város most szanálódó anyagi helyzete nem engedi meg, hogy a sárból valóságosan is kihúzzák a várost. Valami isteni csodának kellene jönni, amely csoda vagy pénzt hozna, Útburkolásra. Mert vagy pénzt hozna, utburkulásra. Mert a helyzeten csak ezzel lehetne segíteni: gyökeres útjavítással, csatornázással, uccaburkolással. Bizonyosan kevesebb volna az epidémiás betegség is a külvárosokban s a tüdőbaj statisztikája is feljavulna! Dehát hol vannak ma csodák? így tehát mit tehetünk egyebet: meghallgatjuk a keserű panaszokat, továbbítjuk, időnként magunk is bejárjuk a vízben, sárban úszó városrészeket s azzal iparkodunk segíteni a helyzeten, hogy felhívjuk rá a figyelmet. Persze, mintha ezt az illetékesek nem tudnák! Bizonnyal, nagyon is tudják... Ismételjük azonban: hol van az a csodás erszény, amely most egyszerre néhány millióval segítene a város k% so képét rendbehozm? (sz.) Egy négygyermekes anya borzalmas öngyilkossági kisérlele Mindenáron megakari szabadulni az éleitől Megdöbbentő hidegvérrel akart véget vetni életének egy falusi asszony. A közeli Naszály községben történt a megrázó eset, ahol Juhász Dávidné, harminc éves asszony, négy gyermek anyja követett el makacs konoksággal öngyilkossági kísérletet. Hogy kínzó betegségétől megszabaduljon, borotvával fölvágta mindkét kezén az litereit, aztán a nyakát metszette el és a véres dráma végén fölakasztotta magát. Háromszor nézett farkas-szemet a halállal, de halál mégse vitte el, mert rettenetes tettét idejében észrevették és a vérző testét levágták a kötélről és a 1 tóvárosi szanatóriumba szállították be. iff Hyehsés>. A nyers rozsmagból 16.000 szem jut egy % kilóra, az egyszerűen, felületesen pörkölt rozsból 20.000, a jól elkészített,csupa íz-és aromaanyagokat tartalmazó Perolában már 22.000 mag van. Azért oly kiadós a Perola, merP^kiloja 22.000 mag értékes anyagait tartalmazza. Itt hallgatta ki a szerencsétlen aszszonyt a csendőrség. Juhásznéban már alig volt élet, amikor vallomását elsuttogta. Elmondotta, hogy évek óta kínzó gyomor és vesebaj gyötri és keseríti meg az életét, annak minden percét. E gyötrő kínok elől a halálba akart menekülni. Este, amikor férje és gyermekei elaludtak, kilopódzott a kamrába. Magával vitte férjének éles borotváját és azzal elvágta az ereit és a nyakát. A szerencsétlen asszony állapota életveszélyes. Jóváhagyta a képviselőház az 1935-ös zárószámadást és a hiteltúllépéseket A képviselőház csütörtöki ülésén befejezték az 1935. évi zárószámadások és az 1935. évi költségvetés túllépései utólagos jóváhagyása vitáját. Remes előadó zárszavában megelégedéssel állapította meg, hogy a zárszámadás iránt megfelelő érdeklődés mutatkozott, amit igazol az is, hogy a vitában huszonkilenc szónok vett részt. Az előadó beszéde után a képviselőház a zárszámadásokat és az 1935. évi hiteltúllépéseket jóváhagyta. a leggyorsabban segít izületi fájdalmaknál, fejfájásnál és meghűlésnél. Bízzék „Tógáiban“! Egyszeri kísérlet meggyőzi. Sok orvosi jótállás. Minden gyógyszertárban kapható Kő 12'— és 2‘7-r'f) árban. süllyed alatta. Majd hirtelen az urát, Jánost látta és ebben a pillanatban felhasadt benne az élet. — Nem azér híttam — parancsolt és a sötétben szembefordult Szabóval. Az rekedt volt és be akarta lökni az ajtón az asszonyt. Rózái a csuklóját kapta el és a férfi érezte, hogy vasmarok szorítja. — Ej!... — rántotta a karját el és előrelépett. Megbotlott a küszöbön és véresre zúzta fejét az ajtófélfában. Fullasztó, háborodott düh lobbant el a csontjai fölött. Hanem az asszony kint állt már az eresz alatt. — Gyüjjék kend! — sürgette. Szabó egyszeribe magához tért. — A ködmön? — kérdezte. — Mög van mindön, csak a lovat köll elkötni. A férfi eltapogatódzott az eresz alatt. Berúgta az istálló ajtaját, azután a két lóval kiállt. Szállingózott a hó és a fehérre tisztiüt fellegekből éjjeli fény szitált alá. Rózái felhágott és kézbe fogta a kantárt: — Hová? A férfiban patakzott a szégyen és a gyűlölet. — A Hajdába... Az asszony felszisszent. A szivén találta a 6zó, ott is, ahol legjobban fájt, ahol a szerelmét meg a hűségét rejtegette. Óra múltán a vásárhelyi határban tek. A két fáradt, hasig csatakos ló itt lépésre fogta. Rózái rövidre kapta a kantárt és végigvágott a lova nyakán. — Nyughass — csitította Szabó — gyalog még nagy út lössz. Ez volt amióta elindultak az első szava s taost is csak azért szólt, mert érezte, hogy az állat zihál alatta és minduntalan megbotlik. Derengett, amikor a Hajda udvarán beálltak. Szabóban már csömörré száradt a düh és a szíve alatt a közeledő halál hűvössége húzott el. Ez az érzés megint csak a düh, a harc, a vér felgerjedt szomjúságának zsilipjét nyitotta meg benne és a melle kifeszült. Nyomban rá, már üvölteni is akart, mert látta Vezelkát, amint az asztaltól feláll. Az asszony előtte szorongott. — Maraggy — mondta Szabó — majd csak én... Rózáiban olyan egyedül maradt az élet, hogy a szívében egyszerre elhervadt minden sírás. Szabóra nézett és úgy érezte, hogy annak szemeiből vörhenyes láng világít bele a sötétbe. De ebben a pülanatban ő is az urát, Vezelkát és Ágnest látta, amint önt a pohárba. Az égető, maró szégyen forrósága ömlött át rajta és pillanatra az egész teste elzsibbadt az ismeretlen rettenetes gyönyörűségtől. — Az én jussom, nem a kend becsülete ! Szabó fogta a karját, elrántotta. Szaladt a pincéig, de a tornác előLt megbotlott a grádicsba. Felugrott, de fent megint csak elvágódott. Fújtatva, sikoltva pattant föl és most már rohant. Az ajtón ököllel verte be az ablak üvegét, azután beugrott. A füstös, nehéz levegőjű ivóban, az asztal m elett az ura. Vezelka János, Szabó Pál, Olasz Palkó és a többi cimbora ült, Ágnes éppen öntött Jánosnak. Az ajtó nekivágódott háttal a falnak, Rózái megállt. Vezelka fölnézett. Ebben a pillanatban zúdult elő Szabó. Egyetlen mozdulattal félretolta az asszonyt. — Fogat fogért. Vezelka! Itt a rongyod! A hang nyers volt és gyalázatos, mint az ostorcsapás. Vezelka elbődült és ebben a veszett horkanásban a fiatal állat zengő ordítása harsogott. — Hazudsz, bitang! A széket, azután az asztalt kapta el, de most az is pehelykönnyű volt neki. Az udvaron érte utói Szabót. Amikor visszajött, cafatban lógott róla a gúnya. Hanem az arcán megenyhült nyugalom ült. Az úton egy asszony haladt elől, utána ő, a fáradt lovon. Reggelre értek haza. Akkor leült és megtörölte véres homlokát. Mert az asszony ott térdepelt már előtte és lehajolt hozzá, hogy megcsókolja a szenvedő arcát. III. Harminc évig járta még János a pusztát s ezalatt a harminc év alatt hervadttá szépült Rózái, akit fájdalmas, soha ki nem nyílt férfiszíve olyan titokzatos, nagy szerelmével szeretett. Egy reggel azután halott várta odahaza. A halott mosolygott és ekkor Vezelka behunyta mind a két szemét, hogy ne lásson mást, csak ezt a mosolygást, amely harminc év óta ott zokogott a lelkében. De még ekkor sem tudott sírni. Csak másnap, amikor beállított a szegedi várba, hogy 'ő 'az, Vezelkaj az igazi, a híres alföldi futóbetyár. Ráday tetette rá a vasat, hanem már későn, mert másnap őt is halva lelték a kazamatában. A szeme be volt csukva és a lezárt pülák alatt egy-egy könnycsepp csillogott. Földi asszony, halandó ember nem tudta soha megríkatni. Megtanították rá az angyalok.
