Komáromi Lapok, 1937. január-június (58. évfolyam, 1-52. szám)

1937-02-17 / 14. szám

1937. február 17. KOMAROMI LAPOK 5. oldal. Megindult már a dimamocsi express is! Ez is a tavasz közeledtét jelenti Tudod-e kedves olvasónk, hogy mit hívnak Komáromban dunamocsi ex­­pressznek? Hát a Dunamiocsról Ko­máromba és vissza hetivásáros napo­kon, azaz hétfőn és csütörtökön köz­lekedő hajót, amely a dunamocsiak részére bevásárlásokat eszközöl itt Ko­máromban. Az Erzsébet-szigeten, a Sárkány kápolna meleltt köt ki és ott rakodik meg. Éveken keresztül csak nagyobb evezős csónak volt ez az ex­pressz, amelyet úgy vontattak föl, visszafelé pedig a víz vitte le, de ta­valytól kezdve csinos kis motoros hajó eszközli a járatot, amely utasokat is fölvesz. Szere tnők, ha ez a takaros hajó nyáron nálunk teljesítene szolgálatot a kikötőtől a strandfürdőig, meg vissza. Azt hisszük, hogy kifizetődnék a hajó tulajdonosának és a komáromi közön­ségnek pedig nagyon kényelmes volna. No, de ne térjünk el a tárgytól, tér­jünk vissza a dunamocsi expresszre, amely, amíg evezős hajó képében járt, több balesetnek volt a szenvedő ala­nya. Nem egyszer fölborult, sőt egy­szer itt a kikötőben érte ez a baleset. Rosszul egyensúlyozták a rakományt, a súlypont feljebb került, mint kellett volna és egyszerre csak zsupsz, föl­billent a hajó és az egész rakomány a vízbe süllyedt. A süveg-, kocka-, kristály- és a porcukor csomagok per­sze pár perc alatt megolvadtak és meg­édesítették a kikötő vizét. A többi cso­magokból is nagyon keveset lehetett kikotorni az elég mély vízből, mert a kávé, rizs csomagoló papírjai gyor­san eláztak és a tartalom a vízben maradt a halak nagy örömére. Ennek a hajókatasztrófának sok szemtanúja volt a mellette levő Sportegyesület für­­dőtutajáról. Innét még napokon át szó­rakoztatta a fürdőzőket a vizbehullott rakomány kihalászása, illetve annak megkísérlése, mert a legnagyobb igye­kezet sem tudott sok eredményt föl­mutatni. Aztán jóidéig a horgászok tartották jóhelynek ezt a Dunarészt, azt hívén, hogy a vízben maradt ha­jórakományra sok hal seregük oda. De ez se vált be, mert nem igen fogtak ott halat. Amióta motoros hajó jár Dunamocs és Komárom között, ilyen hajótörés nem fordult elő, hála Isten! Nem egy­szer evezős hajót is vonszol maga után a motoros, de most már vigyáznak az evezős hajó megterhelésénél és a hajó helyzete sose labilis. így aztán nem kell semmitől se tartani. A dunai jégzajlás és a komáromi kikötő befagyása miatt jó hosszú ideig szünetelt a dunamocsi hajójárat, hét­főn azonban újra láttuk a dunamocsi motorost a Kisduna hídja alatt a Sár­kány kápolna mellett kikötve. Újra megindult a hajójárat, ami már a ta­vasz közeledtét szokta jelezni! Bárcsak úgy volna, mert nemcsak a szegény ember, de a gazdag is meg­unta az erős fűtéssel járó hosszú telet, amely sokkal keményebb, mint az elő­zőek voltak. Unalmas és költséges az a folytonos fűtés, kályharakás. Jó vol­na, ha már a gyermekek az uccán gomboznának, golyóznának, pilinckez­­nének, csigázhának, mert akkor már melegebb az áldó napsugár és a föld sártengere is kezd kiszáradni, fölcik­­kadni. Jó volna már meleg napsu­gárban sütkérezni, kissé napozni és legfőképpen jó volna már a fűtést abbahagyni. A dunamocsi expressz megjelenése a tavasz közeledtét szokta jelezni. Csak úgy is legyen és ne csalódjunk ebben a feltevésben. Apró hirdetések Adómentes ház, 3 szoba, hall, ösz­­szes mellékhelyiségekkel eladó, azonnal beköltözhető. Komlós Ingatlanforgalmi iroda Komárno, Magyar-u. 3. 486 Örökbe adnék tizhónapos kislányt, rossz viszonyok miatt. Cím a kiadóban. A Komáromi Munkásotthon és Munkáslakás Építkezési Szövetkezet___________ MEGHÍVÓ. TÁRSADALMI NAPTÁR Február 21: A Makabi nagy pu­­rimi gyermekkarneválja a Kultúrpa­lotában. A KOMÁROMI MUNKÁSOTTHON ÉS MUNKÁSLAKÁS ÉPÍTKEZÉSI SZÖVETKEZET 1937 március 14-én, vasárnap délután 2 órakor, határozatképtelenség esetén ugyanaznap délután fél 3 órakor a Munkásotthon Királypüspök-utca 32., a Szövetkezet szék­hazában tartja 1 ifi rendes Hlését, melyre a t. részvényeseket teljes számban tisztelettel meghívja az Igazgatóság. TÁRGYSOROZAT: 1. A múlt évi közgyűlés jegyzőkönyvének felolvasása. 2. Jegyzőkönyv hitelesítésére 2 tag megválasztása. 3. Elnöki beszámoló. 4. Pénztári jelentés. 5. Felügyelőbizottság jelentése. 6. Felmentvény megadása; új tisztikar megválasztása. 7. Alapszabálymódosítás. 8. Indítványok.*) Komárom, 1937 február 12. Március 7: Gyermekkonyha-hang­­verseny a Kultúrpalotában. Március 20: A Komáromi Dalegye­sület hangversenye a Kultúrpalotában. Március 28, husvét vasárnap: Az »Egyetértés« Munkásdalárda tánccal egybekötött dalestje a Dózsa Vigadó­ban. Märe. 29, husvét hétfő: Dr. Borka— Dr. Mihola: Karikagyűrű, énekes nép­színmű előadása a Kát. Legényegy­letben. Kulturestek, összejövetelek: Febr. 14., 21., 28. és márc. 14-én: katolikus kultúresték a Legényegy­letben a nagyközönség számára. Hétfőn és csütörtökön a Dalegyesület próbái. Hétfőn, csütörtökön a Kath. Egyházi Énekkar próbái a Majláth-iskolában. Minden kedden a Jókai Egyesület vita­estje. (Tagok számára.) Minden kedden este a Kát. Legény­­egylet önképzőköri kultúrestje tagok számára. Minden szerdán a Munkásakadémia előadása. Minden csütörtökön 8 órakor a Ref. Ifjúsági Egyesületben előadás. *) Az alapszabályok 13. §. 7. bekezdése alapján a közgyűlés előtt 4 héttel az igazgatósághoz Írásban adandó be. Minden tag a magáéval együtt legtöbb 10 szavazatot képviselhet a köz­gyűlésen. A meghatalmazás minden egyes meghatalmazó által külön kiállított igazolvány alapján történik. SPORT• Elmaradt a KFC vasárnapi pályaedzése Szombati számunkban már írtunk arról, hogy a KFC a február 21-iki érsekujvári mérkőzésre való tekintet­tel vasárnap már a szabadban fog edzést tartani és pedig, mivel a rác­kerti pálya talaja egyelőre teljesen hasznavehetetlen, az SK Komárno vár melletti pályáján. A tervezett pályaedzést azonban a hirtelen jött hideg, főleg a csípős szél miatt a KFC vezetősége el­halasztotta, nem akarván kitenni a játékosokat egy esetleges meg­hűlésnek. (Pedig az erősen kiéhezett közön­ség részéről elég nagy érdeklődés vár­ta a KFC tavaszi csapatának első meg­nyilvánulását. A nagy hidegben is szép számú közönség lett volna kivátnesi az edzésre.) Február 21*én rsek­­ujváróit játszik barátságos mérkőzést a KFC A KFC tavaszi együttesének bemu­tatkozása az eddigi szokástól eltérően nem Komáromban, hanem idegenben, Érsekujvárott lesz. Ennek magyará­zata abban rejlik, hogy a tavaly ta­vasszal Komáromban lejátszott ÉSE— KFC barátságos mérkőzés revánsára a két klub nem talált más alkalmas terminust, mint február 21-et. Az ÉSE erősen készülődik erre a ta­lálkozóra. Fűti egyrészt a tavaly Ko­máromban elszenvedett súlyos vere­ség (1:6), másrészt a két héttel ez­előtt Pozsonyban ért szégyenteljes (0:14) kudarc kiköszörülésének a vá­gya. A csapat Hanák tréner vezetése mellett erős edzésben van és egy mér­kőzéssel a lábában határozott fölényt könyvelhet el magának a KFC-nal szemben. > A komáromi csapat ezen a héten minden körülmények között kivonul a pályára, hogy legalább egy komoly edzéssel álljon ki az ÉSE ellen. A déli kerület hivatalos hireit kivonatosan közölni fogja a Komáromi Lapok. A Komáromi Lapok régi törekvése, hogy a sportegyesületeket tájékoztassa a kerületben történő hivatalos esemé­nyekről is. Ez a törekvés most meg­valósult, amennyiben a kerület Forgács előadó közbenjárására, rendelke­zésünkre bocsájtja a hivatalos köz­leményeket — természetesen annak leszögezésével, hogy a hivatalos lap továbbra is az Érsekújvár és Vidéke c. laptárs ma­rad. A Komáromi Lapoknak a spíortrovat részére kijelölt helye — sajnos — nem engedi meg, hogy a hivatalos köz­leményeket teljes egészükben lehozzuk, így arra vagyunk kényszerítve, hogy csupán a fáojnáromi és a környező községek sport egyesületeit érdek­lő eseményeket közöljük le. Meg vagyunk győződve arról, hogy a hivatalos hírek leadásával komoly szolgálatot teszünk az itteni sportegye­sületeknek, főleg azért, mert koráb­ban értesülhetnek azokról. Februárban a következő játékosok kérték átigazolásukat Króméi Sándor Aranyosmarót, Farkasd-Negyedi SC- ba; Messinger Mór KMTE, Egyetértés- Rapid SC-ba; Marcinkech László Far­­kasd, Lévai TE-be; Szabó István Deáki, Farkasd-Negyedi SC-ba; Weisz Miklós KFC, Ipolysági FC-ba; Berecz­­ky Sándor Ligeti SC, ÉSE-be; Gutay Károly Farkasd, Tornóci FSC-ba; Pod­­lucky József Rapid Pozsony, Galánta SE-be; Csibrik Lajos Sala, Tornóci AFC-ba; Csibrik Gyula Sala, Tornóci AFC-ba. Asztaltenisz. A Kát. Legényegylet tavaly oly szé­pen szereplő asztaltennisz szakosztálya ismét hallat magáról. Most rendezi házi bajnokságait esténkint egyleti he­lyiségében, vasárnap pedig a lévai »Juventus«-t látja vendégül a Legény­­egylet színháztermében d. e. 11 órai kezdettel. A szakosztály ping-pongozói meg­akarják mutatni, hogy méltók az ed­digi sikerekre. Pénteken a Komárom-Az 1933-ban megalakult II. számú önsegélyző „Ipovitz“ csoport t. tagjait 1937 február hő 21-én, vasárnap délelőtt fél 12 órakor a „Kereskedelmi Grémium“ hivatalos helyi­ségében megtartandó értekezletre tisztelettel meghívom. Komárom, 1937 február 16. Ipovitz Jenő 490 csoport elnök". ban tartózkodó idegen játékosokkal megerősített Kér. Szoc.-ok ellen vet­tek nagy tréninget, akiket sikerült 5:4 arányban legyőzni a következő ered­ményekkel: Langsádl—Dávid 2:0, Léránt—Kádár (Léva) 0:2, Sovány—Tóth 2:0, Berez­­nay—Virágh (Lafc) 1:2, Zsentek— Benkő 0:2, Kadlicsek—Paál 2:0, Lang­sádl, Sovány—Kádár, Benkő 0:2. Lé­ránt, Zsentek—Virágh, Paál 2:1. Be­­reznay, Kadlicsek—Dávid, Tóth 2:0. S a kü. A Kath. Legényegylet vasárnap ját­szotta első sakkversenyét a jó játék­erőt képviselő festőmunkások sakko­zói ellen, akiket sikerült 10:6 arányban megnyerni. Párosítások a következők voltak: Ratimorszky—Márkusz 2:0, Varga—Bajkai 2:0, Kuszala—Tóth 1:1, Bereznay—Lichtblau 1:1, Szénássy—Schlár 1:1, Kiss—Nagy 0:2, Mészáros—Goda 2:0, Óváry—Kreuzer 1:1. Saját érdekében olvassa el! Építkezés miatt üzletemet Városház ucca 3. szám alá helyeztem át és ezért a raktáron levő árút mélyen leszállított árban árusítom. Használja ki az alkalmat és látogasson meg! GROSSMANN divatárú és játékkereskedő Komárno, Köztársaság u. (Centrál kávéházzal szemben.) 489

Next

/
Thumbnails
Contents