Komáromi Lapok, 1937. január-június (58. évfolyam, 1-52. szám)

1937-01-02 / 1. szám

2. oldal >KOMAROMI LAPOK« 193 7, január 2. Nagy Jenő kormánybiztos nyilatkozata a város helyzetéről. Az eddigi szanálási munka eredményei. Az üzemek rendbehozása. — Tervek és feladatok. azonban lehetőségnek lenni arra is, hogy az e kérdésben érdekelt két állam egymással közösen is rendezhesse ezeket a kérdéseket barátságos tárgyalások utján és én megvallom, ettől várnék legtöbbet. Mindig azon a nézeten vol­tam, hogy a fölmerülő ellentétek meg­tárgyalását sohasem szabad egyedül a sajtóra vagy a társadalomra bízni, ahol rendszerint bizonyos tendencia nyilvá­nul meg, hanem a kormányoknak is törödniök kell a dolgokkal. Meg vagyok győződve róla, hogy ilyen közvetlen tárgyalások, ha nem is vezetnek a kér­dés azonnali teljes megoldására, a létező ellentéteket gyakran üdvös mértékben leszorítanák. örüljetek jajnak, kacajnak.. Az élethez tarasznyi fény kell, A mosolyhoz einbernyi lélek... Kis bús virág, szegényke lelkem, Néked tavaszról énekeltem, Pedig nékem csak ősz jutott, Rózsák helyeit gonosz vadindúk, Hűs ágak helyeit kaktuszok! Mint a királyok, úgy születtem, De trónomat sohase láttam! Hazug jókedvem osztom, hintem, A királyságom jelen, minden; Élet. Szivek tanuljatok! örüljetek jajnak, kacajnak, Holnap már minden csók halott! Az élet komoly, pompás forma, S kontárnak jött majdminden ember; Lelkem, szegény, kicsinyke voltál, Szennyben és füstben fuldokoltál, De perced mindahány dalolt! Kéjjel, kacajjal kitartottál; Holnap a csók, a forma holt!... Egész csengő életünknek Pompás vége egy temetés lesz... Komor, vizsgáló, hideg évek Emléket szőnek szemfedőnek... Daloljatok! Még! íjra! Még! Nincsen királyibb, mint az élet És nincsen rútabb, mint a Vég!.., Viplak Vince. Látogatás Irta: Pap Károly. Néhány évvel ezelőtt meghívott ma­gához a híres Öreg. Azt írta, hogy szere' :e kicsit a segítségemre lenni, mert úgy hallja, hogy igen gyámoltalan fickó vagyok. Látogassam meg. Persze, igen megörültem. Nagyon tiszteltem, szerettem is őt. Sokat ol­vastam tőle, csupa bájos irónia volt minden sora; s egy-egy könyve után jóidéig halkan elfütyörésztem magam­ban az örömtől, amit okozott s a bá­nattól, hogy magam még semmit sem csináltam, talán nem is fogok soha­sem ... Ah, hiába! Nagyon imádtam a kó­szálást, a bort. Vidám-részegen sze­rettem végigtámolyogni az Andrássy­­uton, különösen szép tavaszi délelőt­­tön, s megszólítani az embereket. Hová-hová, emberkéim? Mindig csak munkába, ej, mindig csak munkába?! Ha valakibe belekapaszkodtam, nem akartam elengedni. S aztán sírtam: Jaj, neharagudjatok a szegény nap­­lopóra! Különösen a tábornokokat szeret­tem mulattatni. Mert hogy olyan ko­molyan, szigorúan, ékesen, pirosán mentek az uccán. > Vidám részegséggel kiáltottam: — Édes Kard koma, hova, hova? — Meg akartam őket mindig ölelni. — A jó Krisztus bocsásson meg nektek, meg nekem, öljétek már meg ezt a szegény naplopót! Vidám, de nem tud­ja, miért. Még a bor, ami benne van, azt is másoktól koldulta! A vége persze mindig csak az lett, hogy a rendőrök vittek el. S az őrszo­bán sirdogáltam, marcangoltam ma­gam, hogy megint elment egy nap, megint csak ittam, a tábornokokat ölelgettem és sírtam. Nagyon sóvárogtam már, hogy jön­ne valaki, aki jól megrázná az üstö­­kömet: hé! Emberfia! Csinálj már valamit! Ahogy a hires Öreg levelét megkap­tam, mindjárt az járt az eszemben: A forgalmi és fényűzés! adótörvény novellája. A pénzügyminisztérium a forgalmi- és a fényüzési adótörvényhez novellát készített és az erre vonatkozó javas­latot már benyújtották a parlamentbe. Annakidején mi is megírtuk, hogy a novella ellen a kamarai központ állást foglalt egyes intézkedései miatt, a pénz­ügyminisztérium azonban nem vette figyelembe a kamarai központ kíván­ságát és kifogásait, úgy, hogy a novella az eredeti szövegezésében kerül a tör­vényhozás elé. A noveliatervezeíhez beérkezett észrevételek mindegyike ra­gaszkodik a 20. szakasz érvénybenha­­gyásához. A pénzügyminisztérium azon­ban utal arra, hogy csupán a forgalmi adótörvény 20. paragrafusának megvál­toztatásával akarja a forgalmi adó fize­tésének módját hozzáidomitani az egye­­ne?adók fizetési rendszabályához, ahol a befizetéseket előbb a hátralékokra könyvelik el. Ha a javaslatot a parla­ment elfogadja, akkor ennek 193/jan. 1-ig lesz visszaható hatálya. A népjóléti minisztérium átszervezése. A népjóléti minisztérium átszerve­zésének tervét Necsas népjóléti mi­niszter külön rendelettel valósítja meg. A népjóléti miniszter utasítására az egész minisztériumot hat osztályba, illetve 24 alosztályba szervezik át. A hetedik osztály lesz a központi ipar­­felügyelőség. Az építészeti osztályt Ko­rák dr., a népjóléti osztályt Brabec dr., a társadalombiztosító (osztályt Men­zel dr., a hadi rokkantak osztályát Ma­­chek dr. miniszteri tanácsosok, illet­ve osztályvezetők vezetik. A gazda­sági osztály élén valószínűleg Hoff­mann dr., az elnöki osztály élere Kazda dr. osztályfőnök kerül. hátha ő lesz a valaki! Gazdag ember rémítőn, talán ád egy szobácskát a svábhegyi villájában. Bezár majd oda, aztán elém teszi a papirost: no most, fickó! írj, vagy lőjed főbe magadat! — S aztán még egy csinos pisztolyt is tesz elém... Úgy éreztem, a hires Öreg el tudna bánni velem. Tekintélye lenyűgözne s dolgoznék. Mi volna neki, hogy el­tartson engem maga mellett? Azzal indultam útnak, hogy mind­ezt majd szépen, alázatosan megmon­dom neki. De ahogy bementem a gazdag lakás­ba és a sok szép, drága holmit meg­láttam, gondoltam: ej, nem kell őneki szólni, megteszi ő magától is! Egé­szen biztosan azért hivatott! Hiszen megírta: segíteni szeretnék magán... Az Öreg a verandán fogadott. Nagy, tágas világos veranda volt, csiszolt üvegablakokon át ömlött a tavaszi nap a pálmákra, pelargóniákra, meg a ha­talmas délszaki páfrányokra. Nagy ka­rosszékben ült. Szellemes nagy fején ide-odakúszálta hosszú ősz haját a szel­lő, ami a kert felől fuj dogált. Fáradt­nak látszott, igen törődöttnek. A ka­rosszék, amely magába ölelte, úgy tűnt előttem: sokkal erősebb, hatalmasabb, mint ő maga. Leültetett maga mellé. — Na, mi újság? beszéljen valamit magáról! De én a kezét néztem. Eres, vézna, bágyadt kéz. Aztán a szemét. Nehéz, sötét szemhéjú, gyanakvó, kiábrán­dult két szem. Ej, csak nem fogok ilyen kéznek, ilyen két szemnek az én kósza, sovány életemről panaszkodni1 No még csak ez hiányozna! Egyszerre úgy találtam, hogy sem­mi, éppen semmi bajom! Elfeledtem lelki mardosásaimat, sírásaimat. Nem akartam másra emlékezni életemből., csak vidám, részeg sétáimra! Nem is beszéltem neki másról. De úgy bele­melegedtem, oly vidám, nagyszerű ké­pet festettem szabad, kósza életemről, hogy egyszerre csak látom ám: igen szótlanul hallgat az Öreg. Aztán egyre több, apró kis csillám remeg a sze­Komárom, január 1. Kérdést intéztünk Nagy Jenő kor­mánybiztoshoz Komárom város sza­nálásának eddig végzett munkájára nézve, melyre a kormánybiztos úr a következő részletes nyilatkozatban válaszolt: — Arra a kérdésre, hogy a város szanálása terén mennyire jutottunk, időnként már adtam felvilágosításo­kat, de ha önök az 1930. év lezárásá­val még egy összefoglaló ismertetést kívánnak eddigi munkámról, ebben is rendelkezésükre állok, mert azt tar­tom, hogy csak a város közönségének tájékozódottsága, bizalma és támoga­tása mellett tudom feladatomat meg­oldani. Amilyen értékes nekem a fel­sőbb hatóságaim bizalma, épen olyan értékes a város közönségének a bi­zalma is. Csak e kettős bizalomnak meglétével vállaltam el funkciómat is. Munkámban jog, törvény és igazság vezérel. Ezen elvem érvényesítéséhez kell, hogy munkámat minden nem­zetiségi, felekezeti, párt és egyéni be­folyástól mentesen végezzem. És csak addig maradok helyemen, amíg ezek­nek az elveknek megfelelhetek. A SZANÁLÁSI MUNKA EDDIGI EREDMÉNYE. — Hivatalom átvételekor a város leltári vagyona kitett ingatlanokban, ingókban, cselekvő jogokban, kész­pénzben és értékben összesen kb. 45.830.000 Kc-t. Ezzel szemben teher volt pénzintézeti adósságokban és egyéb rendezetlen tartozásokban kb. 19.700.000 Ke. Ezen összegben nem foglaltatik a Magyar-Komárommal kö­zösen fennálló 3,300.000 Ke régi tarto­zás, melynek sorsa a Magyarország­me feketéjén: a sóvárgás, az irigy­ség. El is szégyeltem magam mingyárt. Nem akartam többé semmit magamról szólni. Gyorsan elkezdtem az öreg köny­veiről beszélni. Eleintén nehezen ment. Féltem, hogy hízelgésnek tűnne, akármilyen őszintén gondolom is. Lesütöttem a szememet, úgy beszéltem. A hosszú, halk, boldog fütyörészgetéseimről, ami­ket írásainak köszönhettem. No lám! Kitűnt, hogy valamikor régen ő maga is éppen ilyen fütyörészgetve írta őket! Ez megnyugtatott. Most már csak nem lát hízelgőnek? Felvetettem a szemlem!, s jól beleme­legedtem a figoráiba. Törődött, gya­nakvó arcán lassan fájdalmas derű világlott át. Szavam nyomán felébredt benne mind az idő, midőn ezeket az alakokat írta. Küszködő ifjúsága, nyu­godt férfikora, a kemény munka sok­sok eleven dús éve egymásután vo­nultak át arcán, letörölték homloka ráncait, szemében a titkolt sóvárságot ábrándozás váltotta fel, biggyedt, ke­serű szája elpuhult, kemény, szakál­las álla meglágyult... Most már, hogy ennyire fel tudtam kelteni ifjúságát, gondtalanul röpül­tem át újra meg újra a távolságot, ami kettőnk élete, dolga közt volt. Úgy éreztem, mind közelebb húzom őt magamhoz, behúzom őt egészen ma­gamba, egész odáig, ahol már nincs se öregség, se ifjúság, se híresség, se végtelenség, se gazdagság, se szegény­ség... De mintha túlságos soknak találta volna lelkességemet, amit munkája iránt éreztem. Egyszerre keményen legyintett. Én elhallgattam, ő meg mo­tyogni kezdett, inkább csak magama­gának: hogy már kiöregedett. Már nem izük neki semmi. Az írás se. Öreg­sége, s a szörnyű, testben-lélekben rothadó világ kételkedővé teszik. Most ő sütötte le a szemét, de szi­gorúan. Elfordította fejét s keményen nézett ki a kertbe. S így folytatta: gal történő elszámoláskor lesz megál­lapítva. E vagyon átvétele után meg­állapítottam, hogy a leltári érték túl­becsült, minek folytán elrendeltem az egész ingó és ingatlan vagyon­nak újbóli leltározását és felbecsü­lését, minek megtörténtével kb. 11 millió koronával csökkent a város tiszta cselekvő vagyona. Hasonlóké­pen az aktiv vagyonban szereplő 5.645.000 Ke cselekvő jogok felülvizs­gálata után megállapítottam, hogy eb­ből az összegből kb. 2 millió Ke pót­­adóhátralék, mit az állami adóhivata­lok a rendes adókkal együtt behaj­tani ez ideig nem tudtak, de a mely hátralék! mindig ímelgmanad, mert 10()o/cr-ig még az állami adóhivatal sem képes, a legnagyobb szigorúság da­cára sem, behajtani az összes kivetett adókat. 780.000 Kc-t leírtunk a sa­ját részről kivetett adóhátralékaink­ból, mert nem törvényes alapon let­tek kiróva. 410.000 Ke ingatlan vagyon bérletből származó hátralékos bérkö­veteléseink túlnyomó része dubiózus. Ennek további növekedését megaka­dályoztam azzal, hogy akik bért nem fizetnek, azonnal kilakoltatnak. A cse­lekvő jogokban még fennmaradt 2.450.000 Ke adó és illeték hátralék végrehajtását folyamatba leltük 1936. évben és behajthatatlanság címén már eddig is több leírást kellett teljesíte­nünk és ezen hátralékköveteléseink­nek kedvezőtlen betáblázási sorrend­je, vagy fedezetlensége még a jövő­ben is leírásokra kényszerít bennün­ket. Úgy, hogy még ezen összegből is jelentékeny rész tekinthető dubiózus követelésnek. — A 19,700.000 Ke fehérből 12,500.000 Ke nem rendezett tartozása állt fenn hogy már évek óta csak babrál, csak piszmog, úgy érzi, nincs már szükség rá, az írásaira, egyáltalán az írásra semmi szükség. S ha mégis írna, hát jobb, ha helyet ád a fiataloknak, úgyis oly kevés a hely! A tisztelt, szeretett Öregnek ez a gyöngesége, lemondása egész felizga­tott! Hogy nincs szükség őrá? Hogy ő adjon helyet a fiataloknak?! Szidtam a fiatalokat! Azok csak részegen kó­vályognak az Andrássy-úton, a tábor­nokokat ölelgetik! Aztán szélmállanak a lelkimardosástól, megmérgezte őket a nyomorúság, csak tántorognak a bel­ső és belső nyomortól, semmi erő ben­nük, semmi hit! Legyintései egyre kisebbek lettek. Az én izgalmam meg qgyre nőtt. Kér­tem, könyörögtem, hogy ne hagyja ab­ba az írást! Követeltem tőle! Akkor egy ideig elhallgattunk. Majd ő lassan fölkelt s összehúzott szem­öldökkel, kissé görnyedten, de hatá­rozottan bement a szomszéd szobába s egy füzettel tért vissza. Legutolsó munkája volt abban. Nehézkesen, még mindig kissé gya­nakvón beszélni kezdett róla, miköz­ben ujjaival mintha formálni akarta volna alakjait. Aztán olvasni kezdett a füzetből. Saját sorai lassan-lassan mosolyra késztették. Majd, midőn néhány ol­vasott, szelíd, mosolygó fölénnyel né­zett rám. — Igen, — mondta — dolgoznom kellene! Ezt még érdemes lenne vé­gigírni! Aztán elgondolkodott. Hosszan né­zett ki a kertbe, majd egyszer re felállt­— Úgy érzem, — mondta — most jól fog menni a munka! Barátságosan kezét nyújtotta s el­búcsúztunk. Már lenn voltam az uccán, mikor eszembe jutott: ej, ej, elfeledte a sze­gény Öreg, hogy segíteni akart raj­tam! No, de nem baj. Legalább to­vább fütyörészek! Igaz, jó lett volna, ha legalább egy pohár borral meg­­kinál, de ezt sem bántam sokáig...

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents