Komáromi Lapok, 1936. július-december (57. évfolyam, 53-104. szám)

1936-08-01 / 62. szám

1936, augusztus 1.

»KOMÁROMI LAPOK«

9 oida!.

Amerikai kiskáté a színekről

Amerikában, a filmcsillagok világában, ahol egy jól eltalált szin néha karriért, de legalább is feltűnést és beérkezést hozhat viselőjének, aszínkivúlaszlás egész tudományával dolgoznak a filmgyárak. Pogány Vilmos

— odaát William Pogány — híres táblázatot állított fel arról, hogy milyen nőnek milyen színeket szabad viselnie, alkalom szerint és annak megfelelően, hogy az »édes«, a »szelíd«, a »szigorú«, az »elegáns« vagy a »feltűnő« jelzőre pályázik.

Tanácsadója és legfőbb segítőtársa a filmsztároknak Pogány, de nemcsak a műteremben, hanem még inkább

— az életben is.

Érdekes, hogy nem a hajszín a döntő — bár általában eszerint osztályoz zák a női típusokat — hanem a bőr színe.

— Legnehezebb a 'helyzet — mondja Pogány Vilmos — olyankor, amikor feketeszemű, sötétbőrű nő világosra festette a haját. Ilyenkor vagy a bőrhöz, vagy a jelenlegi hajszínhez kell igazodni s ez egyiknek vagy másiknak rovására történik. Mégis tanácsosabb, hogy ilyenkor a bőr színét vegyük alaptónusnak, mert a haj színét kalappal, fátyollal stb. könnyen megváltoztatjuk, vagy kevésbé feltűnővé tesszük.

Pogány négy hajszin-típust ismer el: szőke, barna, fekete és vörös hajú. Az ezek közt levő árnyalatoknál az erősebb szin dominálása dönti el, melyik típusba tartoznak. Vagy előírja:

— ha például nagyon világosbőrűek

— ne szőküljenek-e meg teljesen? Ennyit semmiesetre sem kívánunk olvasóinktól; mi csak arra szeretnénk

figyelmeztetni a nőket, hogy nagy körültekintéssel válasszák meg a színeket, mert rejtett asszonyi bájokat, eddig észre sem vett szépségeket kelt életre egy-cgy jól választolt szin, — ugyanakkor pedig rossz színek minden szépségükből kivetkőzhetik a legklasszikusabb és a leghiánytalanabb szépségei.

Ne igazodjunk konvencionális szokásokhoz. Nem igaz, hogy a szőkének világoskék, a barnának rózsaszín áll jól. Lehetséges, hogy a vörösesszőke hajhoz ragyogóan áll a sápadt rózsaszín és a barna bőrhöz a mély égkék. Nem minden sötét arcbőr olajbarna és nem minden olajbarna arcbőr játszik zöldes színben. Gyakran csak a ruha színe okozza a bőr reflexváltozásait. Vannak színek, amelyek letompítják a bőr fényét, szépségét, sőt esetleg teljesen elsápaszlják. Például rendkívül kényes szín a fehér világosszőkéknél. Tejbe esett, unalmasan sápadttá teheti a fehér hamvasbőrű viselőjét.

De lássuk Pogány híres szintáblázatát. A szinhatások magas iskolája ez: minden hangulathoz, jellemhez, hajszínhez és bőrlónushoz találunk megfelelő színeket.

Szőkék: aszerint, hogy édesek, szelídek, szigorúak, elegánsak vagy feltűnőek akarnak lenni, válasszanak:

Fehér bőrhöz: elefántcsont szint, sárgát, bármely sötét szint, feketét, smaragdzöldet.

Rózsaszín bőrhöz: lazacszint, beiget, krémszint, rozsdát, púderkéket.

Krémszínű bőrhöz: drappot, levendulát, barnát a közbeeső színekkel úgy a szelíd, mint a szigorú és elegáns jelzőkhöz, végül tiirkiszt, ha feltűnésre vágynak.

Rózsás bőrhöz: halványzöldet, világoskéket, feketét, barnát, zöldet.

Aranyszin bőrhöz: púderkéket, kobaltkéket, feketét, borszint, hlát.

Vöröshajúak színei általában: elefántcsont fehér, drapp, fekete, halványkék és fehér-fekete. De hangulatkeltés szempontjából, a fenti sorrend szerint ajánljuk:

Rózsaszínű bőrhöz: elefántcsontot, szürkét, feketét, aranyzöld összeállítást.

Krémszínű bőrhöz: almazöld, szürke, továbbá minden nem rikító szin.

Aranyzöld bőrhöz: zöldesszürkét, barnát, feketét, végül minden nem rikító szint, ha feltűnni vágyunk.

Feketék kátéja szintén a fenti sorrendben :

Fehér bőrhöz: elefántcsont, sárga, sötétkék, szürke, bíborszín.

Krémszínű bőrhöz: levendulakék, fehér, oxford, bíbor, fuxia.

Rózsás bőrhöz: halványzöld, fehér, szürke, bőrszín, végül smaragd vagy skarlát.

Aranyszin bőrhöz: minden zöld, szürke, barna vagy fekete és ultramarin.

Olajszínű bőrhöz: hervadt levélszin, fekete, sápadtlila, narancs.

Barnák táblázata a következő:

Fehér bőrhöz: krémszín, barna, sötét színek, olajzöld, narancs.

Krémszínű bőrhöz: níluszöld, beige, barna, hennavörös, vízzöld.

Rózsiszínű bőrhöz: pávakék, beige, fekete, olajzöld, zafírkék.

Aranyszínű bőrhöz: eperszín, beige és világos barnák, fekete ámbra, sienna-barna.

Általánosabb szabályokat is ad Pogány Vilmos:

Vöröshajú nő a gyöngyszürkétől az ezüstig ter jedő színekből szabadon választhat, de kerülje a túlélőnk színeket, mert azok úgyis elhalványodnak hajának, bőrének színpompája

mellett.

Fekete nő vigyázzon arra, hogy ne viseljen túlsók feketét. Ez gyászos színt ad bőrének, szürke árnyalatokat fest rá. Nagyszerűen áll ezzel szemben a smaragdzöld és a fehér. Nagyon feltűnő aranyban és bíborvörösben.

Arra is figyelemmel kell lenni, hogy melegek-e vagy hidegek-e bőrünk árnyalatai. Hideg színeknek nevezzük általában a keveretlen színeket és inkább kékes árnyalatokat: a fehéret, a feketét (a feketében vannak melegebb árnyalatok is), az erős zöldet, a kéket. Melegek: a rózsaszínek, az olaj zöld, a barnának majdnem minden árnyalata, a krémszín és a barackszín stb. Pogány szerint: melegszínű bőrhöz hideg színeket kell viselni, viszont hűvös árnyalatú bőrhöz meleg színeket. A két ellentét kiegyensúlyozza egymást, teljessé teszi a színhatást.

A hangsúly elsősorban a bőr tónusán van, de nem kevésbé lényeges tényező a termet. Főszabály, hogy erősebb nőnek semmiféle feltűnő színt nem szabad viselnie. A fehér tabu, míg a fekete, a sötétbarna és a sötétkék mindig karcsúsítanak.

Az idei divat nagyon szép és új színösszeállításokat hozott. Minden ellenkező, párizsi híradással ellentétben, ajánljuk azonban, hogy soha több, mint két, legföljebb három színt ne viseljen az, aki elegánciára tart igényt. Ez persze az egész öltözetre vonatkozik, beleértve cipőt, keztvűt, táskát, kalapot, sáli is.

Az erős színek szépek, életvidámmá hangolják viselőjüket. De nem mindig hatnak ugyanígy a nézőre is. Ne legyünk önzők, — gondoljunk embertársainkra is, amikor ruháink színeit választjuk.

Álomszuszékok.

Messze, túl a nagy hegyeken, volt egy kicsi falu, ahol igen rendes, szorgalmas emberek laklak. De élt közöttük három testvér, s ez a három soha nem akart dolgozni. Legény volt mind a három. Szüleik jókora birtokot hagytak rájuk, de még életükben nagyon elkényeztették őket s így egészen érthető, hogy nem igen fült a foguk a munkához. — Persze maguk helyett fogadott napszámosokkal végeztettek minden munkát, ők maguk csak henyéltek, aludtak egész nap, egész éjen át. Ugv is hívták őket: az álomszuszékok.

Szombatonkint, amikor a hetibért fizették a napszámosoknak, mindig élrestelték kissé magukat és egyikben-másikban feltámadt a gondolat, hogy nem egészen helyes dolog így áthenyélni az életet, dolgozni is kellene. De mivel szombatra vasárnap jött s ezen a napon senki sem dolgozott, hát ők se törték meg a törvényt. Aludtak hát vasárnap is és hétfőre kelve újra belejöttek a lustálkodásba. Megint csak azt mondták: majd holnap. És ezt nap-nap után addig mondogatták, amíg megint clkövetkezett a szombat és ezzel kezdődött minden elölről.

A falubeliek nem igen merték csúfolni őket, mert igen sokan abból a keresetből éltek, amit a lusták földjén végzett munkájuk hozott. De magukban valamennyien méltatlankodtak, amiért ennek a háromnak olyan jó sora van s még a kezük ujját se kell megmozgatniok soha, hogy betevő falatjuk legyen.

— Ha Mátyás király most élne, bizonyára őket választaná lustáinak,— mondogatták beszéd közben.

Volt a faluban egy nagy tréfacsináló is, aki minduntalan arra :bizlatla a legényeket, tréfálják meg valamiképen ezeket a lustákat, úgy. hogy alaposan megszégyeljék magukat és

híre menjen az esetnek messze földön. És különféle tervvel hozakodott elő. de ezeket a legények majd emiatt, majd meg amiatt, rendesen elvetették. Attól tartottak ugyanis, hogyha a három álomszuszék megtudja, kik vettek részt a tréfában, akkor azokat nem fogadják többé munkára.

Végre aztán a tréfa mestere olyan ötlettel állott elő, amely valamenynyiük tetszését megnyerte.

így hát az történt, hogy az egyik szombat délutánján elment hozzájuk a pap és alaposan megdorgálta őket, amiért vasárnaponkint elmaradnak a miséről. Lehorgasztolt fejjel, bűnbánóan hallgatták a tisztelendő urat és váltig mondogatták, hogy: Szent igaz. Bizony, igaza van a tisztelendő úrnak, csak mossa meg a fejünket, rászolgáltunk. No, holnap lesz a napja, hogy rendes életet kezdünk... És efféléket.

Meg is fogadták magukban, hogy a holnapi vasárnapon okvetlen elmennek a templomba s azzal, mint akik jól végezték dolgukat, vissza feküdlek az ágyukra.

Szombaton éjjel azonban, amikor már mindenki aludt a faluban, a tréfamester és barátai nagy vödör szurokkal állítottak az álomszuszékok házához és gondosan bemázolták az ablakokat, hogy a napfény reggel valahogy be ne találjon a szobába. Vasárnap reggel aztán ébredni is kezdtek az álomszuszékok s hol az egyik, hol a másik nyögött cgvet az ágyában.

— Nem kéne már fölkelni? — kérdezte a legidősebb, de ki se nyitotta a szemét.

— Hiszen sötét van, mit háborgatjátok az embert? — morogta a középső.

A legfiatalabb nem is szólt semmit, csak a másik oldalára fordult és tovább aludt.

így aludtak vasárnap estig. Akkor megint megszólalt a legidősebb:

— Ejnye, már úgy tetszik, mintha eleget aludtam volna s még sincs reggel?

— Én is úgy érzem, mintha éhes volnék — mondta a középső.

— Nyughassalok már, amíg megvirrad — morogta a legifjabb.

És tovább aludtak.

Hétfőn reggel azonban már mind a hárman éhesek voltak s nem értették, miért nem akar virradni? A legidősebb lekecmcrgcll az ágyáról, bement a kamrába, amelynek ablaka szintén be volt szurkozva és a sötétben nagyot 'kanyarított magának a szalonnából és a kenyérből. Később a kél öccse is erre fanyalodott. Amikor aztán jóllaktak, újra elaludtak.

Hétfőn este fölébredtek és beszélni kezdtek arról, hogy milyen különösen hosszú ez az éjszaka. A legidősebb ki is nézel! az ajtón, de odakint is csak sötétséget látott, hát visszament. Kedden reggelre aztán már úgy kipihenték magukat, hogy egyikük se bírt tovább maradni az ágyban. Kilök tét az ajtót s akkor látják, bőgj« odakint ragyog a nap, a szobában meg vaksötét volt. Eleinte, mert az eszük nehezen mozgott, nem sokat törődtek ezzel s abban a hitben, hogy vasárna]) reggel van, fölvették az ünneplő ruhájukat. De ahogy a ház elé léptek, nagy csődületet láttak. Még most is csak azt gondolták, hogy a vasárnap miatt van annyi nép az uccán, aztán egyszerre szembetalálták magukat a pappal.

— Noiszen, szépen tartottátok meg a szavatokat! — fedte őket a pap.

— Dejszen megyünk már... Pedig nem is hallottuk a harangozást.

— Hál az nem is csoda. Kedden nem harangoznak nagymisére, ma pedig kedd van, — világosította fel őket a pap.

— Kedd? Csak nem? — hitetlenkedtek az álomszuszékok.

De akkorra már körül vette őket a falu népe s roppant hahotával csúfolta ki őket. Az álomszuszékok ügyefogyottan rángatták a bajuszukat és nagy szégyenükben — mit tehettek volna? — visszamentek a házukba.

— No, ugyan megjártuk, — kezdte a legidősebb.

— Ha tudtam volna, hogy kedd van, fel se öltöztem volna — mondta a középső.

— Azt tartom a legokosabbnak, ha visszafekszem — vágott szavukba a legfiatalabb és meg is tette menten, amit gondolt.

És tovább úgy éltek, mint addig. Henyélő életmódjukért el is vették méltó jutalmukat. Vagyonuk néhány év alatt úgy elúszott, hogy arra sem emlékeztek, hogy valamikor is volt valamijük. S ekkor már nem lehetett napokig heverni az ágyban, hanem maguknak is dolgozni kellett s keserves napszámmal keresték kenyerüket.

iftmtriÉinfcW lm «HttHIrti »OHW

Mulatságos eset

Az égen szürke felhők tornyosulnak. Csatornái hirtelen megnyílnak.

Dől az eső. Nagy úton nagy a sár,

S benne, aki nem akar is térdig jár.

Halljátok, pajtások, figyeljetek! Elmondom, ami velem megesett:

\ alamelyik nap az iskolába mentem, De a sárba majd térdig merültem.

Jajgattam, jajgattam mérgesen. Hiszen tetőtől talpig sáros leltem. Beszorult a cipőm a ragadós sárba, Hogy menjek most el az iskolába?

Kihúztam a lábamat a sárból,

De az egyik cipőm lemaradt lábamról S sírva jutottam biz ki a kelepcéből; Otthon nem mozdultam el a kemencétől.

Másnap, amikor az iskolába mentem, Az esetet ott be is jelentettem.

A kisasszony is kacagott ám rajta, Azt mondta:

Ne menj fiam, máskor be a sárba.