Komáromi Lapok, 1936. július-december (57. évfolyam, 53-104. szám)

1936-08-01 / 62. szám

1936. augusztus 1. »KOMAROMI LAPOK« 7 oldat A modern sakkjaték nem ismeri a tradiciós teóriákat. Beszélgetés Flohr nagymesterrel. Pöstyén, július 31. Salom Flohr nagymester legutóbbi pöstyéni tartózkodása alatt munka­társunknak igen érdekesen nyilatko­zott a mai modern sakkjátékról. A modern sakkjáték jellegzetessége a játszmák közben adódó pillanat­nyi árnyalatilag kedvezőbb helyzetek kihasználásából áll. Főtörekvés, hogy végjátékban a lehetőség szerint futók maradjanak meg a lovak ellen. A modern sakkjáték nem ismer el­méletet, mert a modern praxis meg­döntötte ezeket a tradiciós megálla­podásokat. A mai sakkjátékot általá­ban véve száraznak tartják. Alapjá­ban véve azonban sokkal nehezebb, mint az eddigi úgynevezett klasszi­kus stílusú sakk, ahol kombinációk­ra fektették a fősulyt. Helytelen te­hát az a szemrehányás, hogy hiány­zik belőle a fantázia. Euve és Alje­­chin árnyalattal jobbak, mint a világranglistában utánuk következő nagymesterek: Capablanka, Flohr, Botounik, Boguljubov, Kastan, Fine és Lilienthal (Ligeti). A világbajnoki címért egyelőre Al­­jechin—Euve fognak viaskodni, a ki­kerülő győztest Capablanka és Flohr vannak hivatva kihívni. Ma nagy divat Flohr nagymester szerint a vezércsel. Teljes joggal. A fehér figurák vezetőinek — szerinte — ez a kezdés igen sok előnyt tud biztosítani, ami nem egyszer döntő befolyással van a játszma kimene­telére. Flohr nagymester eleinte sakktudó­sításokkal foglalkozott. Ez a hivatása hozta magával azt, hogy összekerült a sakk nagyágyúival, akik felfedez­ték kivételes tehetségét. Első komoly startja 1928-ban Rogaska Slatinán volt, ahol előkelő társaságban (Pirc, Boguljobov, Maróczy, Takács, Grün­­feld, Sännisch, Höblinger) második lelt. A zürichi mesterlorna volt egyik legnehezebb feladata. Annak ellené­re, hogy egyetlen játszmát sem veszí­tett, mégis csak második lett Alje­chin után. Élete legnehezebb játsz­máját Vedmar jugoszláv nagymester­rel játszotta, akit csak 90 lépés után. tudott kétvállra fektetni. Flohr nagy­mester most megismételte a haslingsi bravúrját, újból magamögé utasította Aljechin exvilágbajnokot. Győzelmé­vel jogos aspiránsa lett a világbajnoki címnek, melyért azonban csak az Euve—Aljechin párharcból kikerülő győztessel legjobb esetben 1937—38-as években vívhat meg. Gcrenday Géza. Az érsekujvári gyümölcsé­­szeíi kiállítás. Az érsekujvári gyümölcsészek ez­­idén már másodszor rendezték meg kiállításukat, ez alkalommal a méhész •egyesülettel karöltve, bizonyítékául annak, hogy mindkét részről fölis­merték, hogy ez a két gazdasági ág mennyire egymásra van utalva és mi­lyen fontos a szoros együttműködé­sük. A kiállításon első szempillantásra kidomborodik Érsekújvár barackter­melő jellege. Barackokból a legkü­lönfélébb és a leggyönyörűbb fajták voltak képviselve és a hatást még ■ csak fokozta az Ízléses és szakszerű csomagolás. De nem hanyagolják el a többi gyümölcsöket sem, alma, kör­te, ribizli, dinnye stb. is szép fajták­kal vannak képviselve. Egy külön terem állt rendelkezés­re a betegségek elleni védekezés pro­pagálására. Itt a különféle permetező szerek és fecskendők voltak kiállítva. Permetezés nélkül modern gyümöl­­csészet ma már elképzelhetetlen és a különféle fecskendők és permetező szerek ma már olyan áron kaphatók, hogy a kis gazdaságokban is kifizető­dik azoknak alkalmazása. Az újvári kiállításnak különben ér­dekes vonása, hogy nagyrészt kis gazdaságok állítottak ki és ezeknek a termékei semmivel sem maradnak a nagy gazdaságok mögött, aminek magyarázata az, hogy Érsekújvár gyü­­mölcsészei már régebben tömörültek egy szervezetbe, ahol megkapják a szükséges kiképzést és támogatást. És Érsekújvárban ez a szervezet kifo­gástalanul működik, ami első sorban Vanek igazgatónak, az egyesület agi­lis elnökének az érdeme. A mi gyümölcsészeinknek még so­kat kell az újvári testvéreiktől ta­nulni és e célból szorosabbra kell fűzni a két egyesület között a kap­csolatokat, az első lépés egy társas kirándulás lesz Újvárba, amelyet a komáromi gyümölcsészeti egylet ehó folyamán fog megrendezni. — Nem érkezett a városhoz fcleb­­bezés. A város kormánybiztosa a a munkaközvetítő hivatalhoz a sú­lyos betegsége miatt szabadságon lé­vő Vitek Ferenc helyettesítésére ide­iglenes minőségben Csizmazia György volt városbírót kinevezte. A napila­pokban olyértelmű közlemény jelent meg, hogy a kormánybiztos ezen ha­tározatát tizennégyen megfellebbez­ték. A város illetékes osztályán nyert értesülés szerint a határozat ellen a városhoz a törvény által előírt időben fellebbezés nem érkezett be s a kor­mánybiztosi rendelkezés jogerőre emelkedett. — Míhola Gyuszi dr. nótaestje a rádióban. Mihola Gyuszi dr., a nép­szerű szlovenszkói magyar zeneszerző és szövegíró, akinek rádió-dalestjei mindenkor a közönség legszélesebb rétegeinek visszhangjával találkoztak, vasárnap, augusztus 2-án 18 óra 15 perces kezdettel nótaestet ad a po­zsonyi rádió magyar műsorán. A Mi­­hola-nótákat maga a szerző adja elő és játsza hegedűn, a kíséretet pedig Mózsi Károly és teljes cigányzenekara szolgáltatja. — „'1 udós professzor^ Hatvani — a Sátán cimborája“. Ősszel lesz 150 esztendeje, hogy Hatvanit, a „tu­dós professzorit, a néphit szerint el­vitte a Sátán. Ki volt Hatvani profesz­­szor ? A monda szerint bűbájos ezer­mester, a valóságban neves természet­­tudós, a debreceni ifjúság kitűnő nevelője volt. Életével és tetteivel hosszú időkig foglalkozott a nép képzelete s egy orvos-kollégája megörökítette föl­jegyzéseiben ezeket a történeteket. A száz év előtti könyv érdekes anyagá­ból ad egy csokorravalót Hatvani Já­nos dr. tanár abban az előadásában, amelyet hétfőn, augusztus 3-án 18 óra 15 perces kezdettel tart a pozsonyi rádió magyar műsorán „Tudós pro­fesszor Hatvani, a Sátán cimborája“ címmel. — Ajándék a múzeumnak. Broczky Béla architekt jelölt egy 1849-ből szár­mazó ujoncozási naplóval ajándékozta meg a Jókai Egyesület 48-as szobá­jának gyűjteményét, amely Klapka György tábornok seregének Székes­­fehérvár megyéből származó újoncai­nak névsorát tartalmazza. A Jókai Egyesület múzeumának vezetősége ez­úton is köszönetét mond az ajándé­kozónak. — Szamaritánus tanfolyam. Fel­hívás 1 Szeptember havában szamari­tánus tanfolyam létesül nők részére, melyen a résztvevők alapos kiképzést nyernek első segélynyújtás, betegápo­lás, légitámadás elleni egészségügyi védekezés tekintetében. Fontos köz­érdek, hogy e tanfolyamra, melynek előadói városunk orvosi karának ki­tűnő tagjai, minél nagyobb számú önkéntes jelentkezés történjék. Jelent­kezés naponta 3—4 óra között a Vö­rös Kereszt irodahelyiségében (Szé­­chenyi-u. 23.). Polgári Légvédelem Vezetősége. — Olcsón adta el a lopott dol­got. Egy érsekujvári fiatalkorú suhanc koffert lopott egy tisztviselő lakásáról, amely száz korona értékű volt. A Ro­pott koffert aztán négy koronáért" el is adta és a pénzen cukrot vett. — A lépfenés megbetegedés. Gence Ferenc érsekujvári, Mária-uccai lakosnak lépfenében megbetegedett a tehene és el is hullott. A hatóság fel­hívta a gazdákat, hogy azonnal tegye­nek jelentést, ha hasonló megbetege­dések fordulnak elő. Az állatorvosok figyelmeztették a gazdákat arra is, hogy a Nyitra vizével ne itassák álla­taikat, mert valószínűleg a Nyitra vize is meg van fertőzve. — A filléres vonat Siófokra és Keszthelyre augusztus 2-án minden körülmények között indul. Jelentkezni még lehet Hacker Rezső könyvkeres­kedésében, Komárom, Igmándi-u. — A kölcsönkért kocsis halála. Benkepatony, csallóközi községben Történt az alábbi halálos szerencsétlen­ség. Hervay János benkepatonyi gaz­dánál nagyon összetorlódott a gazda­sági munka és a betakarodás s a szénahordás egészen összeesett. Férfi­erőben pedig nagy volt a hiány, igy hát szombati napon, amikor Müller Ignác kocsmáros nem szokott a gaz­daságban dolgoztatni, kölcsönkérte Kürthy Géza tO éves kocsist, akit Müllertől kölcsön is kapott és Kürthy, a kölcsönkoc is, korát meghazudtoló fürgeséggel segédkezett a behordásnál. Egy óvatatlan pillanatban azonban le­csúszott a megrakott szekérről és sze­rencsétlenségére esés közben feje a kerekek alá került. A szegény ember­nek fejét a kerekek szétroppantották és azonnali halált okoztak. A megejtett vizsgálat szerint senkit se terhel a halálos szerencsétlenségért felelősség. — Áthelyezett tanár. Balázs Gé­zát, az érsekujvári reálgimnázium rajz­tanárát saját kérelmére a pozsonyi reálgimnáziumhoz helyezték át. — Nagy tűzvész. A napokban Bánkeszi községben tűz ütött ki Rá­­czek Tamás portáján és hamarosan lángba borult három hatalmas asztag. Az ottani, az érsekujvári és a kisvá­­radi tűzoltóságnak nagy munkájába került, amire a tüzet lokalizálni tudták. A kár nagy, nyolcvanezer korona, amely csak részben térül meg bizto­sítás utján. Hangos Mozi SZERELMESEK Gustáv Fröhlich és Renate Müller Idénnyitó nagyslágerfilm: Szerelme­sek Gusztáv Fröhlich-vel és Renate Müllerrel a főszerepben. Gustáv Fröh­lich vidéki földbirtokost játszik, Re­nate Müller faluról csöppen a nagy­városba, ők a hősei az érdekes tör­ténetnek, mely valósággal lebilinoseli a nézőt, annyira fordulatos, ötletes és a főszereplőkön keresztül szépség­gel telített. A hűvös idő is kedves a szombat, vasárnapi bemutatónak. A nagy slágerfilmet minden előadá­son táblás ház fogja élvezni. A pót­film színes Silly Symphonia. A legnagyobb és legizgalmasabb detektívdráma. Bemutató hétfőn és kedden. Judex a hangos film új diadala. Ami feszültség és izgalom volt a nagy szériás néma filmben, az mind össze­zsúfolódik egy estét kitöltő hangos detektivdrámában. A hatalmas han­gos filmet hétfőn és kedden mutatja be a Modern mozi. KCjMZt5&e wweaflaw «weM»»*#» KÉM VOLTAM Conrad Veidt ______________ A nagy, örökbecsű háborús dráma Conrad Veiddel a főszerepben szer­dán és csütörtökön lesz a Modern mozi filmeseménye. Törvénykezés (§) Két heti fogház — gázolás­ért. Gondatlanságból okozott súlyos testi sértés vétségével vádolta a ko­máromi államügyészség Pécsi József és Csepkó Józsefné perbetei lakosokat. Pécsi József ellen az volt a vád, hogy a múlt év novemberében vigyázatlan­sága következtében elgázolta a 2 éves kis Csepkó Editet, aki húsz napig fe­küdt sérüléseivel. Csepkó Józsefné, az anya ellen az volt a vád, hogy fel­ügyelet nélkül hagyta gyermekét és igy ő is hozzájárult a szerencsétlen­ség bekövetkezéséhez. Pécsi azzal vé­dekezett, hogy a gyermek idézte elő a balesetet, hirtelen átszaladva az úttes­ten. A tanuk azonban nem az ő javára Ne fogadjon el mást, csak „BOHEMIA“ cipőkréméi. 92 vallottak. Az anya sem érezte magát bűnösnek, mert épp az ebédet tálalta és nem vette észre, hogy a kétéves kislánya kiszaladt az uccára. A bíró­ság mindkét esetben beigazoltnak látta a vádat és Pécsit 2 heti fogházra, va­lamint 200 korona pénzbüntetésre, Csepkőnét 200 korona fő- és 100 ko­rona mellékbüntetésre ítélte el — fel­tételesen. A terheltek megnyugodtak az ítéletben, az áliamügyész fellebbe­zett. (§) Pénzbüntetésre ítélték a gázoló lévai soffőrt. Gondatlanság­ból okozott súlyos testi sértés vétsé­gével vádolva állt Tóth Lajos, lévai soffőr a komáromi kerületi bíróság előtt. A vád az volt, hogy a fentneve­­zett a múlt év decemberében a lévai állomásnál elgázolta Palkovits Pált, aki 6 héten túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. A vádlott úgy adta elő a történteket, hogy ő a sötétség miatt nem láthatta a kaput kinyitó Palko­­vitsot és igy a szenvedő, azáltal, hogy állva maradt a kapuban, maga idézte elő a balesetet. A tanuk ellene vallot­tak, a bíróság 300 korona fő- és 100 korona mellékbüntetést rótt ki a vád­lottra. Az államügyész fellebbezett, az elitéit 3 napi gondolkozási időt kért, (§) Jogtalanul használt rádiót — 15 nap. Jogtalan rádió-tártás vétségé­vel vádolva került a komáromi kerü­leti bíróság elé Palkovits Pál, lévai lakos, akiről bebizonyosodott, hogy három hónapon át volt orvhallgató. A vádlott feledékenységével védekezett, a bíróság 15 napi feltétlen elzárásra Ítélte. (§) Amikor a férj féltékeny a sógorára. Mészáros Károly érsek­ujvári kertész azzal gyanúsította meg sógorát, Nagy Károlyt, hogy titokban a felesége körül legyeskedik. Mészá­rosnak később kétszeres volt a bá­nata, mert közben a nyitrai fogházba került és igy szentül hitte, hogy só­gora még sűrűbben megfordul házá­nál. Mészáros, amikor kiszabadult, első dolga volt felelősségre vonni sógorát és egy előre elkészített kapával fejbe­­sujtotta Nagyot. Nagy kicsavarta a kapát a kezéből, mire Mészáros kést rántott elő és Nagyot alaposan össze­szurkálta A nyitrai bíróság előtt erős felindultságával mentette tettét Mészá­ros, akit a bíróság egy havi fogházra Ítélte el. Nyilttér. Köszönetnyilvánítás. Mindazon magánszemély- és Egyesületeknek, akik drága, fe­lejthetetlen jő uram, illetve édes jó atyánk elhunyta alkalmával részvétüket kifejezni, a temeté­sen megjelenni és virágok kül­désével mélységes bánatunkat némileg enyhíteni szívesek vol­tak, ezúton mondunk hálás kö­szönetét. Komárom, 1936. július 31. Pap-Kovách Elemérné 1223 és gyermekei.

Next

/
Thumbnails
Contents