Komáromi Lapok, 1936. július-december (57. évfolyam, 53-104. szám)
1936-12-23 / 103. szám
2. oldal »KOiMÁROMI LAPOK« Megemlítette ezután az úgynevezett ><aktivista magyarokénak a kormányhoz való viszonyát, amelyet a párt tagjainak megítélésére bíz. Majd így folytatta beszédét: — A mi egyesült pártunkban tömörült magyarságot joggal tekinthetjük a tradícióhoz hű magyar nemzeti érzés megtestesítőjének és ama magyar gondolat megszemélyesítőjének, amely büszke öntudattal és rendületlen hittel követeli jogait, követeli az egyenlőséget minden ittélő nemzet fiával és követeli boldogulásának minden előfeltételét. Követeli ezt azért, mert ehhez Istenadta természeti joga van. Meleg szavakban szólt az egyesült párthoz tartozó szlovák és német testvérekről, akik nagy hűséggel vannak magyar testvéreik iránt. Hűségüket hűséggel viszonozzuk és tőlük soha el nem szakadunk, őket magunktól eltávolítani vagy elidegeníteni nem engedjük. Mi itt, a Kárpátok ölében egyazon talajból nőttünk és ha a nyelv, amellyel Istenhez fohászkodunk és amellyel egymáshoz szólunk, más és más is, a szív és a gondolat azonban egy, mert itt a szlovák, a német, a ruszin épen úgy meg akar maradni szlováknak, németnek és ruszinnak, mint a magyar magyarnak. — Tudomásul vesszük — úgymond Esterházy —, hogy Európának közvéleménye újabban mind nagyobb figyelmet szentel a megoldatlan kisebbségi kérdésnek, s ma már a legkomolyabb nemzetközi fórumok a kisebbségi kérdéssel nem úgy foglalkoznak, mint valamilyen szükséges roszszal, hanem keresik a megoldás módozatait. Győzött végre az a belátás, hogy Európában nem lehet igazi béke, amíg a kisebbségi kérdést igazságosan meg nem oldják. — Minket az európai közvéleménynek a kisebbségek irányában való kedvező megváltozása sohasem fog kizökkenteni higgadtságunkból, mi megmaradunk azon az úton, amelyen elindul tunk, megmaradunk a törvény alapján, nem engedünk semmit jogainkból és változatlan kitartással és elszántsággal fogunk küzdeni igazságunkért. Esterházy beszéde nagy tetszéssel találkozott, ami zaj os éljenzésben nyert kifejezést. A szenátus is megszavazta az 1937. évi költségvetést. A szenátus pénteken tartott ülésén befejezte a jövő évi költségvetés tárgyalását és a kormánytöbbség szavazataival megszavazta a költségvetést és a jövő évi pénzügyi törvényt. A költségvetés vitájában az egyesült párt részéről Fiissy Kálmán, Pajor Miklós dr., Törköly József dr. szenátorok vettek részt. Az utolsó napi vitában Klofács cseh nemzeti szocialista feltűnést keltő elismeréssel szólott a szudétanémetpártról, amely megszavazta a hadtestekről szóló javaslatot. Viszont Rypar cseh néppárti képviselő felszólalásában a Párizs—Prága—Moszkva külpolitikai irány mellett foglalt állást. A katolikus cseh néppárti képviselő szerint a mai Moszkva sokkal közelebb áll a cseh katolikus néppárt ideológiájához, mint a cári Moszkva. Az előadó záróbeszédének elhangzása után fölolvasták a módosító javaslatokat, majd szavaztak. A szenátus az 1937. évi költségvetést és a pénzügyi törvényjavaslatot a képviselőház által elfogadott szövegében megszavazta. A második olvasás kapcsán a ház tudomásul vette a pénzügyminiszter expozéját is. Az ellenzéki módosító jajavaslatokat elvetették. A költségvetés mellett csak a kormánytöbbség pártjai szavaztak. A szenátus ezután második olvasásban megszavazta a hadseregparancsnokságokról szóló törvényt, valamint a pártföloszlatásról szóló törvény egy évre való hosszabbítására vonatkozó képviselőházi határozatot, úgyszintén a törvényhozói illetmények levonásáról szóló törvény meghosszabbításáról szóló törvényt. A szenátus 1936. évi munkája statisztikai adatainak felsorolása után a szenátus elnöke boldog karácsonyi ünnepeket kívánt a szenátus tagjainak s az ülést bezárta. A szenátus legközelebbi ülését írásban fogják összehívni. Az eddigi munkaterv szerint a szenátust csak január hő végén fogják összehívni. Szombaton aláírták a cseszlovák—magyar kereskedelmi egyezményt. A hetek óta tartott kereskedelmi tárgyalások eredménye mindkét félre előnyös egyezménnyel végződött és az új csehszlovák-magyar kereskedelmi egyezményt december 19-én, szombaton írták alá Budapesten. Az egyezmény az 1937. évi ideiglenes árucsereforgalmat szabályozza, de megtették az előkészületeket a két állam közötti terjedelmes kereskedelmi szerződés megkötésére s remélhető, hogy 1937-ben a végleges szerződés megkötése után helyreáll a normális szerződéses viszony a két állam között. A megegyezés a következő eredménnyel végződött: 1. A jövő évre kötendő árucsereforgalomra vonatkozó egyezmény az eddigi rég bevált alapelveken épül fel. A kölcsönös áruforgalom alapját 120 millióról 180 millióra emelik fel. 2. Elkészítették az új kereskedelmi szerződés szövegét, amely az 1935. évi júniusi kereskedelmi egyezményt van hivatva pótolni. Ennek a szerződésnek új állategészségügyi függeléke lesz, amely 1938-ban lép életbe. A kereskedelmi szerződés keretein kívül, de vele egyidőben mii i 11' >ii' i um ii»h win li ii m _________ i 936. december 23. vámkeret- és határforgalmi egyezmény is létesül. Már a jövő év elején megkezdik a tárgyalásokat az új egyezmény ügyében s az a jövő évben életbe is lép. 3. A légi forgalom szabályozásának kérdése a két állam között most elsőízben került tárgyalásra. Az ezirányú megbeszélések egyelőre az alapvető elvek szabályozására vezettek. Miért nincs magyar állomásnév Csehszlovákiában ? A vasúti állomásnevek megjelölésének kérdésében a vasutügyi minisztérium nem foglalt el egységes álláspontot. Az államvasutak a történelmi országok vasútállomásainak nevét, ahol német és cseh volt a név, még a nyelvtörvény megjelölése előtt megfordították cseh-németre. A vasutügyi minisztérium Szlovenszkón és Kárpátalján^ — a magyar kisebbség által lakott területen az állomások nevét ugyancsak szlovák és magyar nyelven akarta kitenni, de ettől a tervétől a szlovcnszkói meghatalmazott miniszterek ellenállása miatt elállóit s csak a szlovák elnevezést használta s ma is így használja. Közben meghozták a nyelvtörvényt, amely a via facti bevezetett állapoton semmit sem változtatott Mint értesülünk, a vasutügyi minisztérium törvényes alap hiányában nem tekinti ezt kisebbségi sérelemnek, de megfelelő kezdeményezés esetén nem zárkózik el ma sem a hiány pótlásától. A kezdeményezés a kisebbség részéről számos ízben megtörtént. Mint ismetes, Jaross Andor nemzetgy. képviselő, az egyesült párt országos elnöke, 1934-ben részletesen összefoglalta a magyarság ebbeli kívánságát, a köztársasági elnök elé terjesztett követelések során ez a kérdés szintén napirendre került s legutóbb Hodzsa dr. miniszterelnök legutóbb félreérthetetlenül kifejezésre juttatta, hogy ezt a kérdést megoldásnak tartja. Kívánatos volna tehát, hogy a teljhatalmú miniszterek merevségét a kormány minél előbb jóvá tegye. ajtón. Ám itt elcsodálkozik és megáll bámulatában. Lehet is: apró gyerek, gügyögő, fürtös fejű ül a jászolban és ölelgeti a bárányokat. A tinó a kezét nyalja. A berzenkedő kakas ott gurgulázik a jászol fölött kedvesen. A macska is bejött. A gyerek nem sír, hanem nevet. — Ez ma született? — bök oda Illés. Rá se néz a gyerek anyjára. Mosolyog pedig az asszony, fehér arcán halvány pirosság. Ölbeveszi a kicsit, úgy védi. — El kell menniök! — parancsolja Illés. A vándor, az apa megrázza a fejét. — Ne kisértse az Istent. Inkább kétszeres szálláspénzt adok. — Lássuk! A vándor kutatni kezd a zsebében, tarisznyájában, csizmájában, de nincs azokban egyetlen rézkrajcár sem. — Elveszett, — mondja végül. — No lám, — gúnyolódik Illés, — hát csak ki veletek! De ekkor az apró gyermek gügyögni kezd, mozog, mozog, ide esik, oda esik, veri csöpp tenyerével a jászol falát. — Mit akar ez a gyerek? — tolja oda a képit Illés. Hát, ahogy az apróság zizegteti a szalmát, valami megcsörren és felfénylik. Kap oda Illés, ragyogó arany-Legenda ,rta: Sz‘","”""-V v,tu>ra fényes csillagról. A kietlen úton két alak bandukol. Férfi, meg asszony. A nő fáradtan vonszolja magát, a férfi kezében kampós bot, juhásznak való. Kemény, jeges szél fúj, megrázza az útmenti fákat. A messzi falu lámpásai csak ritkán hunyorítanak egyet, mindent eltakar a hullongó hó. Illés háza busong az út szélén, a falu első háza ez. Illés veszekedős, nagy ember, szereti a földet, rakosgatja a pénzt, mondják irigy is, efféle emberekben nagy a szaporaság. Most is ott ordít Illés a disznóólak körül. A vándorember Illés házáig ért, fohászkodva nyomja meg a kapukilincset, belép az asszonnyal. Illés odapillant, aztán néz a kutyákra, miért nem üvöltenek azok, de nagy az Illés ámulata, mert a kutyák csak vinnyognak a két vándor körül, nem harapnak bizony. Ott nyalja mindakettő a vándorok kezeit hűségesen. — Miféle cigánynépség vagytok? — száll le Illés az ámbitus magasságából, hogy érdeklődjön a kutyák szelídsége felel. — Nem vagyunk mi cigánynépség. Hontalanok vagyunk, se házunk, se kenyerünk, — így a vándor. — Az én házam nem vendéglő,— feleli kevélyen Illés, — magunk is sokan vagyunk, nincsen egy dunyhával sem többünk. — Nem bírunk tovább, — mondja az idegen, — nincs sok pénzünk, de valami szálláspénzt azért adhatnánk. Nagy útra indultunk, a szülőhelyünkre megyünk, hivatalos írás szólított. Ne hagyjon elpusztulni... Illés számot vet az ajánlattal és a pénzzel. — Legyen, — ingatja búsan fejét, — de a házban helyük nincs Az istálló meleg, oda bemehetnek. Puha szalma van ágynak... Megindul a két vándor, Illés világít nekik az istállólámpával, felbőg egy bomyú, mooorog néhány apró bárány, de áldásos jó meleg van, Illés még pokrócot is vet oda nékik. Úgy ült le a két fáradt vándor, nagy sóhajtással egymás mellé. Illés körülnéz, kimén, rájukzárja az ajtót. — Két vándornak adtam szállást, — meséli odabenn, — szálláspénzt fizetnek, de vigyázni köll rájuk, hátha tolvajnép... Aztán nem is gondolt rájuk többet. Eltervelte magában a jövő hetet, később befeküdt az ágyba, magára húzta a dunnát, úgy pipázott. A család diót tört, meg mákot, a legkisebbik papírláncot ragasztgatott. Csak Erzsók leány fordult ki az udvarra,1 hogy megolvassa Göncöl kerekeit: eladó lány, az égre kell néznie minden este. Fel is figyelt az égre, de a fekete égi mezőn felejtette a szemét. Sokáig bámult az öreg Göncöl felé, aztán bement megint. Nagysokára szólt: — A templom felett hatalmas, nagy csillag látszik. Gyönyörű szép csillag. — Háború lesz megint, — véli öreganyó. Tódulnak ki mind az udvarra. Nagy vita támad, mert van, aki látja a csillagot, van, aki hiába mereszti a szemét. Az iskolásgyerek látta, az ártatlan lány is ugyancsak, de Bora nenő, a nagyszájú, sehogysem. Erzsók nem tudott aludni azon az éjjelen, ö volt az első is, aki fölébredt reggel és körülnézett az udvaron. Bepillant a vándorokhoz is, aztán kiált nagyot és szalad be a házba: — Fia született az asszonynak ez éjjel, — mondja lelkendezve. Gyönyörű szép gyerek, mintha nem is félnapos volna. A hangja csengő. — Megzavarja az állatokat, — dobog Illés a havon, — elküldöm őket innen, el én! — Azt nem teszi, ha Istennel van! — ijedezik Erzsók. Illés nem felel, csak kezibe ragad egy husángot, úgy nyit be az istálló-
