Komáromi Lapok, 1936. július-december (57. évfolyam, 53-104. szám)

1936-12-23 / 103. szám

19‘36. december 23. »KOMÁROMI LAPOK« 11. oldal. ASSZON YOKN A Ami bennünket, nőket érdekel. Ne vesztegesd meg gyermekeidet. Ez is a londoni fiatalkorúak bírósá­ga előtt történt. A vádlott egy iskola­kerülő nyolcéves fiú volt. Az előadá­soknak negyedrészére sem járt el. Csak úgy lehetett rávenni, hogy néha­­néha elmenjen az iskolába, ha az anyja egy fél pennyt Ígért neki. Mikor a bíró ezt meghallotta, így szólt a jelenlevő anyához: — Ezt nem szabad tennie. Ne vesz­tegesse meg gyermekét. Divatautarkia. Az olaszok halálos komolysággal törekednek minden téren az autar­­kiára, többek közt a női divat terén is. Meg akarják dönteni a párisi divat uralmát. Erre a célra külön olasz di­vatszövetséget alakítottak, amely gon­doskodik arról, hogy olaszos jelleget kapjanak a ruhák. A szövetség által jóváhagyott ruhákat feltűnő ismerte­tőjeggyel látják el, amely biztosítéka annak, hogy az illető hölgy nemcsak elegánsan, hanem egyúttal olasz mód­ra van öltözve. Izomfesíészet. Igen nagy feltűnést keltettek Ber­linben Stowitt-nak, a híres táncosnő, Anna Pavlova volt partnerének »izom­­festményei«. A kiállítást állandóan nagy tömegek látogatják. Stowitt ké­pei amerikai sportolókat ábrázolnak, nemcsak meztelenül, hanem szinte megnyúzva: olyan markánsan dom­borodnak ki legkisebb izmaik is, mintha bőr nem volna a testükön. Sok kritikus szerint Stowitt valószí­nűleg iskolát fog csinálni s az izom­­festészet a jövő egyik divatos művé­szi iránya lesz. A négus szakácsának rutinja van. Az egyik előkelő londoni vendéglő­ben egészben főztek meg egy 368.5 kg. súlyú tonhalat, a legnagyobbat, amelyet angliában valaha fogtak. Az óriási hal főzéséhez a következő anya­gokat használták fel: 40 kg. paradi­csomot, 20 kg. hagymát, 36 palack fehér bort, 10 kg. sót, 2 kg. spanyol és 2 kg. közönséges borsot. A halat egyetlen óriás tálban szolgálták fel olymódon, hogy a feje forró volt, a közepe langyos, a farkrészeket pedig jégbehűtötték. Henri Chambard svájci szakács, aki a halat elkészítette, ki­jelentette, hogy szokva van az ilyen méretű »Ínyenc falatokhoz«, mert az­előtt Hailé Szelasszié udvari szakácsa volt és gyakran egész ökröket sütött konyhájában. Fejedelmi ajándék. Yehia Imámja egy tonna matari ká­vét küldött ajándékul Faruk egyip­tomi királynak. A matari kávé a vi­lág legfinomabb és legritkább kávé­ja, amelyet csak különösen gazdag arábiai előkelőségek fogyaszthatnak. Az ajándék a két ország közti nemrég fejlődő barátságot van hivatva meg­pecsételni. Az imám rövidesen követ­séget szándékozik Kairóban felállí­tani. Az egytál étel győzelme. Vasárnap volt Németországban az első »egytálétel-vasárnap« a most in­duló téli segélyakcióval kapcsolatban. Mostantól kezdve minden második vasárnap a következő öt hónapban csak egy tál ételt szabad felszolgálni minden német vendéglőben és ma­gánlakásban. Az étkezőkocsikban és hajókon délelőtt 10-től délután 5-ig csak egy tál ételt szabad felszolgál­ni. A következő ételeket tették köte­lezővé: birkahús zöldborsóval, vagy zöldborsó kolbásszal, esetleg valami halétel. Az idei menü a tavalyihoz képest erősen bővült és nagy haladás­nak számit, hogy halat is szabad en­ni ezeken a napokon. Takarékos főzés. Az a háziasszony, aki kényes az asztalára és nem elégszik meg azzal, hogy megszitált sót adjon fel, hanem veszi az úgynevezett angol sót, ami ugyan nem csomósodik össze, ellen­ben nagyon drága, ezt elkerülheti, ha maga házilag készíti el az asztal­ra feladandó sót, melynek a készítési módját alább ismertetjük. Angol só. Veszünk egy fél kilo­gram sót és egy liter vizet. A sót a vízzel jól összekeverjük, ezt pár na­pig állni hagyjuk, addig, amig a só fölolvadt. Ezután a tiszta sós vizet vigyázva leöntjük. A leüllepedett sót vékony ruhán át egy jó zománoos edénybe vagy egy úgynevezett Kas­­serolba átszűrjük s a megmaradt vi­zet befőzzük. Főzés közben az újból leüllepedett sót egy szűrőkanállal ki­szedjük és ezt egy már előre kipány­vázott tiszta ruhára tesszük. A másik napon egy nagy tálra terítjük és lan­gyos sütőben megszárítjuk. Ha a sütő meleg, a só sárga lesz és ez nem szép. Ezután mozsárban nagyon fi­nomra megtörjük és megszitáljuk. Üvegbe tesszük. Ez azután nem cso­mósodik össze s így szükség esetén kényelmesen kivesszük az üvegből a megfelelő mennyiséget és elkerüljük azt, hogy a drága angol sót kelljen vásárolnunk. A burgonyaliszt is aránylag elég drága s így jó, ha a háziasszonyok) azt is tudják, miképpen kell előállíta­ni. A városban ugyan kapható, de a vidéken bizony alig van s ezért leírom az előállítási módját. Veszünk nagy lisztes burgonyákat, ezeket megmossuk, meghámozzuk és friss vízbe rakjuk. Azután egyenként kivesszük a vízből és friss vízbe be­lereszeljük. Ekkor egy lószőrszitára a vízzel együtt ráöntjük és átnyom­­juk, utána újból vizet öntünk hozzá, azután egy éjjelen át állni hagyjuk. Reggel a megvörösödött vizet leönt­jük, s ami az edény fenekén leülle­­pedve marad, az a burgonyaliszt. Ezt az eljárást azután pár napig megismé­teljük, mindaddig, míg a víz kristály­tiszta nem lesz és a tál fenekén leülle­pedett anyag hófehérré nem válik. Ekkor egy lapos tálra elterítjük s meleg helyen megszáríljuk, legjobb, ha van nap, annak melegével szárí­tani. Ezután, ha már megszáradt, szi­tán szétnyomjuk és megszitáljuk. Vadász-szelet. Veszünk hozzá: het­venöt deka felsálszeletet, tíz deka sza­lonnát, két deci tejfelt, tíz deka zsírt, négy deka lisztet, egy darab vörös-í hagymát, egy kilogram burgonyát. A húst hét darab szeletre vágatjuk a mészárosnál. Megmossuk, egy tiszta ruhával megtöröljük, hogy a hús szá­raz legyen. Ezután szalonnát kurta metélt alakra vágunk, a húst kiver­­jük s a szalonnával megtűzdeljük. Öt deka zsírt felteszünk s az apróra vá­gott vöröshagymát sárgára sütjük ve­le. A szalonnával már megtűzdelt sze­leteket lisztbe forgatjuk és a pala­csintasütőben forró zsírban pirosra sütjük. Az atsült szeleteket a veres­hagymás, zsíros lábosba rakjuk. En­nek a sültnek nagyon puhának kell lenni, azért gyakran kevés, nagyon forró Vízzel öntözgetjük. Ha puha, a két deci tejfelt hozzáöntjük és ezzel is felforraljuk. Burgonyapürével tá­laljuk úgy, hogy a húst a tál közepére sorjába rakjuk, de ne széjjel, inkább szorosan egymás mellé, a levét rá­szűrjük, a pürét pedig külön főzelé­­kes tálon tálaljuk. Karácsonykor. Gondanyóék karácsonya Jó néhány évvel ezelőtt történt, de a kiscsalád, ha ezer esztendeig élne, sem felejtené el, hogy a jó öreg De­cember apó az ő számukra mennyi kétségbeesett órát hozott, mennyi ke­serves könnyet fakasztott... November eleji ködös vasárnap dél­után volt, egy kisvárosi lakás udvari szobácskájábán az ablak melletti var­róasztalkánál ülve, fehérarcú, szomo­rúszemű fiatalasszony imádságos­­könyvébe mélyedt, áhítatos lélekkel fohászkodik ahhoz, aki mindenkit megért és mindenkit meghallgat. Imád­kozik, de közben aggódó pillantást vet a mindjobban előre haladó óra­mutatóra és a mindjobban sötétedő szobára. De im, kopogó gyors léptek, vidám, zajos gyermekhangok verik fel a csendes udvart s a következő pil­lanatokban nagy robajjal nyílik az ajtó és öt ragyogó, örömtől sugárzó rózsás gyermekarc vált láthatóvá, csókzáporral buzdítva az eléjük siető jó édesanyát. Egymás szavába vágva, lelkesedéssel mesélnek. — Anyácska, anyácska, tudod-e mi volt a címe? Képzeld, Gondanyó! — Egy amerikai édesanyáról volt benne szó, aki a gyermekeit éppen olyan igen-igen szerette, mint te. Bi­zony, mintha csak a mi anyácskánkat láttuk volna, éppen olyan jóságos, sze­líd arca, éppen olyan aggódó, szerető pillantása volt, mint neked. — Éppen olyan gondosan takargatta be esténként a gyermekeit, mint Te szoktad és egészen olyan szomorú arccal nézegette a kis ágyak melletti cipőcskéknek az elvékonyodott talpát, mint Te szoktad, Anyácska. Persze, Te még sokkal-sokkal szebb vagy, mert annak a Gondanyónak már egészen hajlott volt a háta és egészen ezüst fehér volt a haja! Ki is volt hát az a Gondanyó, aki izgalomba hozta a gyermekeket? Hol és mikor találkoztak vájjon vele? Filmvászon vetítette eléjük e képeket, amely annyira megfogta kis szívüket. Blanka néni, a kis Micike kereszt­­mamája, vitte el őket a moziba, hogy legyen egynéhány jó órájuk szegény­kéknek, a sok egyhangú szürke nap mellett, melyben édesapja halála óta részük volt. Az öt gyermek rajongó szeretettel csüngött a jó édesanyán, de bizony­­bizony az ebből fakadó gyermeki há­laérzésnek nem mindig mutatták ta­­nujelét. Hol egyik, hol másik sajtolt fájó könnyeket azokból a jóságos sze­mekből. Azon a november eleji vasárnap délután pedig ugyancsak megfogadta mindegyik, hogy ezentúl mindig jó lesz, de hát mikor olyan nehéz de­­log ezt az ígéretet megtartani. Évi és Mártus a 13—12 éves »nagy« leány­kák, bár jó tanuló és szorgalmas gyer­mekek voltak, de a szép és csinos ru­hákat nagyon kedvelték, sokszor ki­könyörögték a szegény anyácskától olyankor is, amikor nagyon keserve­sen tudta az erre való pénzt előte­remteni. Lackó és Palkó, az ikrek, az első reálisták, mennyi cipőt rugdal­tak tönkre az örökös labdázással, mennyi szakadt nadrágot kellett az éjszaka óráiban megjavítani és a kicsi Micike, aki pedig aranyos jó kis baba is tudott lenni, az ő öt esz­tendejének minden bájával, de sok­szor toporzékolt fölösleges nyalánk­ságokért, kirakatokban meglátott os­toba csecsebecsékért. Hát még az ebé­dek, vacsorák, ha gyengébbek vol­tak — es ugyan miből tellett volna gyakori finom ételekre? — S ha a vajaskenyér nem volt elég vastagon megkenve, és még sok-sok ehhez ha­sonló dolog, amelyek világért sem voltak olyan szörnyű: nagy bűnök, de annak a sokat szenvedett anyai szívnek mégis annyira tudtak fájni. Decembert mutatott már a naptár s az öt gyermek előtt bizony-bizony feledve volt már a »Gondanyó« lá­tásakor tett jószándékú fogadkozás. Minden pajtásuk tele volt a Jézuska­­várás kívánalmaival, te r v e zg e t é se ivei s így hát ők is kértek, kívántak, sok­kal többet, mint amennyit szabad lett volna s eközben nem vették észre, hogy az ő Gondanyójuk napról-nap­­ra erőtlenebbül vonszolja fáradt tag­jait s minden mozdulata egy súlyos betegség előjeleit mutatja. A gyerme­kek az ö nagy szeretetük ellenére gondtalan gyermekörömeik mellett mindebből nem vetlek észre semmit. És eljött az óra, a szörnyű óra, mi­dőn a jó édesanyát sürgősen kórház­ba kellett szállítani és azonnal meg kellett operálni. Napokig élet-halál zött lebegett s a kórház orvosai min­den nap szánakozóbb és részvéttel­­jesebb tekintettel néztek a betegágy körül szívettépő zokogó gyermekekre. Üres volt a szobácska nélküle, der­medt csöndben forgolódtak a kis ágyak gazdái, hiszen Ő nem virrasz­tód: mellettük. A jó szomszéd és ro­konnénik, bácsik, hiába hoztak fosz­lós kalácsot, piros almát, finom cso­koládébonbont, nem volt annak íze, hiszen ö nem ehetett belőle. Eszük­be jutott minden, amit gyermekes ön­zésükben ellene vétettek, forró köny­­nyeket hullattak és igazi lélekből imádkoztak, pedig már-már úgy lát­szott, minden hiába. Karácsony es­téjén mégis elküldte a kis Jézus bő­ségosztó szarujából a legdrágább ajándékát — jóságos Gondanyó gyó­gyulását. Nem kaptak díszes játék­szereket, divatos ruhácskákat, de meg csillogó karácsonyfát sem, de visz­­szakapták gyermeki életük megmér­hetetlen nagy kincsét — a világ leg­drágább ajándékát: Gondanyót, a jó Édesanyát. És ezután betartották Ígé­reteiket: mindig jó és szófogadó ma­gaviseletükkel. Esik a hó nagy pely Ivek ben, Minden fehérré lett. Hej! ilyenkor legjobb csak a Meleg kályha mellett. Karácsony van, a Jézuska Születése napja, Összegyűlt ma minden háznak Apraja és nagyja. Az ablak alatt megszólal egy kis betlehemes, A mama be is engedi S hej! de nagy öröm lett. Bejön a "kok betlehemes, Elől jön egy Angyal, Utána jön a Hoppista, Egy nagy furkós bottal. Azután bejön az öreg, í Az ajtón beesik, j Tetszik ez a gyerekeknek S boldogan nevetik. i A betlehemjáték után Énekelnek szépen, Ily boldogan nem érezték Magukat már régen. ,f Véget ér az éneklés is És beszól a mama: Jertek fiúk, készen van A karácsonyi torta. Elköltik jóízűen és Játék jön a sorra: Az egyikük almára, A másikuk dióra. Játék közben a kicsinyek Egyike lefekszik. Nemsokára követik őt, S mindenik elalszik. De a nagyok sem maradnak Oly sokáig ébren. j Mert mindegyikük álmos lesz, { S lefeküsznek szépen. így múlik el a Jézuska j Születése napja, ; j Nincs olyan, aki e napon örülni ne tudna. Munka László.

Next

/
Thumbnails
Contents