Komáromi Lapok, 1936. július-december (57. évfolyam, 53-104. szám)
1936-12-23 / 103. szám
19‘36. december 23. »KOMÁROMI LAPOK« 11. oldal. ASSZON YOKN A Ami bennünket, nőket érdekel. Ne vesztegesd meg gyermekeidet. Ez is a londoni fiatalkorúak bírósága előtt történt. A vádlott egy iskolakerülő nyolcéves fiú volt. Az előadásoknak negyedrészére sem járt el. Csak úgy lehetett rávenni, hogy néhanéha elmenjen az iskolába, ha az anyja egy fél pennyt Ígért neki. Mikor a bíró ezt meghallotta, így szólt a jelenlevő anyához: — Ezt nem szabad tennie. Ne vesztegesse meg gyermekét. Divatautarkia. Az olaszok halálos komolysággal törekednek minden téren az autarkiára, többek közt a női divat terén is. Meg akarják dönteni a párisi divat uralmát. Erre a célra külön olasz divatszövetséget alakítottak, amely gondoskodik arról, hogy olaszos jelleget kapjanak a ruhák. A szövetség által jóváhagyott ruhákat feltűnő ismertetőjeggyel látják el, amely biztosítéka annak, hogy az illető hölgy nemcsak elegánsan, hanem egyúttal olasz módra van öltözve. Izomfesíészet. Igen nagy feltűnést keltettek Berlinben Stowitt-nak, a híres táncosnő, Anna Pavlova volt partnerének »izomfestményei«. A kiállítást állandóan nagy tömegek látogatják. Stowitt képei amerikai sportolókat ábrázolnak, nemcsak meztelenül, hanem szinte megnyúzva: olyan markánsan domborodnak ki legkisebb izmaik is, mintha bőr nem volna a testükön. Sok kritikus szerint Stowitt valószínűleg iskolát fog csinálni s az izomfestészet a jövő egyik divatos művészi iránya lesz. A négus szakácsának rutinja van. Az egyik előkelő londoni vendéglőben egészben főztek meg egy 368.5 kg. súlyú tonhalat, a legnagyobbat, amelyet angliában valaha fogtak. Az óriási hal főzéséhez a következő anyagokat használták fel: 40 kg. paradicsomot, 20 kg. hagymát, 36 palack fehér bort, 10 kg. sót, 2 kg. spanyol és 2 kg. közönséges borsot. A halat egyetlen óriás tálban szolgálták fel olymódon, hogy a feje forró volt, a közepe langyos, a farkrészeket pedig jégbehűtötték. Henri Chambard svájci szakács, aki a halat elkészítette, kijelentette, hogy szokva van az ilyen méretű »Ínyenc falatokhoz«, mert azelőtt Hailé Szelasszié udvari szakácsa volt és gyakran egész ökröket sütött konyhájában. Fejedelmi ajándék. Yehia Imámja egy tonna matari kávét küldött ajándékul Faruk egyiptomi királynak. A matari kávé a világ legfinomabb és legritkább kávéja, amelyet csak különösen gazdag arábiai előkelőségek fogyaszthatnak. Az ajándék a két ország közti nemrég fejlődő barátságot van hivatva megpecsételni. Az imám rövidesen követséget szándékozik Kairóban felállítani. Az egytál étel győzelme. Vasárnap volt Németországban az első »egytálétel-vasárnap« a most induló téli segélyakcióval kapcsolatban. Mostantól kezdve minden második vasárnap a következő öt hónapban csak egy tál ételt szabad felszolgálni minden német vendéglőben és magánlakásban. Az étkezőkocsikban és hajókon délelőtt 10-től délután 5-ig csak egy tál ételt szabad felszolgálni. A következő ételeket tették kötelezővé: birkahús zöldborsóval, vagy zöldborsó kolbásszal, esetleg valami halétel. Az idei menü a tavalyihoz képest erősen bővült és nagy haladásnak számit, hogy halat is szabad enni ezeken a napokon. Takarékos főzés. Az a háziasszony, aki kényes az asztalára és nem elégszik meg azzal, hogy megszitált sót adjon fel, hanem veszi az úgynevezett angol sót, ami ugyan nem csomósodik össze, ellenben nagyon drága, ezt elkerülheti, ha maga házilag készíti el az asztalra feladandó sót, melynek a készítési módját alább ismertetjük. Angol só. Veszünk egy fél kilogram sót és egy liter vizet. A sót a vízzel jól összekeverjük, ezt pár napig állni hagyjuk, addig, amig a só fölolvadt. Ezután a tiszta sós vizet vigyázva leöntjük. A leüllepedett sót vékony ruhán át egy jó zománoos edénybe vagy egy úgynevezett Kasserolba átszűrjük s a megmaradt vizet befőzzük. Főzés közben az újból leüllepedett sót egy szűrőkanállal kiszedjük és ezt egy már előre kipányvázott tiszta ruhára tesszük. A másik napon egy nagy tálra terítjük és langyos sütőben megszárítjuk. Ha a sütő meleg, a só sárga lesz és ez nem szép. Ezután mozsárban nagyon finomra megtörjük és megszitáljuk. Üvegbe tesszük. Ez azután nem csomósodik össze s így szükség esetén kényelmesen kivesszük az üvegből a megfelelő mennyiséget és elkerüljük azt, hogy a drága angol sót kelljen vásárolnunk. A burgonyaliszt is aránylag elég drága s így jó, ha a háziasszonyok) azt is tudják, miképpen kell előállítani. A városban ugyan kapható, de a vidéken bizony alig van s ezért leírom az előállítási módját. Veszünk nagy lisztes burgonyákat, ezeket megmossuk, meghámozzuk és friss vízbe rakjuk. Azután egyenként kivesszük a vízből és friss vízbe belereszeljük. Ekkor egy lószőrszitára a vízzel együtt ráöntjük és átnyomjuk, utána újból vizet öntünk hozzá, azután egy éjjelen át állni hagyjuk. Reggel a megvörösödött vizet leöntjük, s ami az edény fenekén leüllepedve marad, az a burgonyaliszt. Ezt az eljárást azután pár napig megismételjük, mindaddig, míg a víz kristálytiszta nem lesz és a tál fenekén leüllepedett anyag hófehérré nem válik. Ekkor egy lapos tálra elterítjük s meleg helyen megszáríljuk, legjobb, ha van nap, annak melegével szárítani. Ezután, ha már megszáradt, szitán szétnyomjuk és megszitáljuk. Vadász-szelet. Veszünk hozzá: hetvenöt deka felsálszeletet, tíz deka szalonnát, két deci tejfelt, tíz deka zsírt, négy deka lisztet, egy darab vörös-í hagymát, egy kilogram burgonyát. A húst hét darab szeletre vágatjuk a mészárosnál. Megmossuk, egy tiszta ruhával megtöröljük, hogy a hús száraz legyen. Ezután szalonnát kurta metélt alakra vágunk, a húst kiverjük s a szalonnával megtűzdeljük. Öt deka zsírt felteszünk s az apróra vágott vöröshagymát sárgára sütjük vele. A szalonnával már megtűzdelt szeleteket lisztbe forgatjuk és a palacsintasütőben forró zsírban pirosra sütjük. Az atsült szeleteket a vereshagymás, zsíros lábosba rakjuk. Ennek a sültnek nagyon puhának kell lenni, azért gyakran kevés, nagyon forró Vízzel öntözgetjük. Ha puha, a két deci tejfelt hozzáöntjük és ezzel is felforraljuk. Burgonyapürével tálaljuk úgy, hogy a húst a tál közepére sorjába rakjuk, de ne széjjel, inkább szorosan egymás mellé, a levét rászűrjük, a pürét pedig külön főzelékes tálon tálaljuk. Karácsonykor. Gondanyóék karácsonya Jó néhány évvel ezelőtt történt, de a kiscsalád, ha ezer esztendeig élne, sem felejtené el, hogy a jó öreg December apó az ő számukra mennyi kétségbeesett órát hozott, mennyi keserves könnyet fakasztott... November eleji ködös vasárnap délután volt, egy kisvárosi lakás udvari szobácskájábán az ablak melletti varróasztalkánál ülve, fehérarcú, szomorúszemű fiatalasszony imádságoskönyvébe mélyedt, áhítatos lélekkel fohászkodik ahhoz, aki mindenkit megért és mindenkit meghallgat. Imádkozik, de közben aggódó pillantást vet a mindjobban előre haladó óramutatóra és a mindjobban sötétedő szobára. De im, kopogó gyors léptek, vidám, zajos gyermekhangok verik fel a csendes udvart s a következő pillanatokban nagy robajjal nyílik az ajtó és öt ragyogó, örömtől sugárzó rózsás gyermekarc vált láthatóvá, csókzáporral buzdítva az eléjük siető jó édesanyát. Egymás szavába vágva, lelkesedéssel mesélnek. — Anyácska, anyácska, tudod-e mi volt a címe? Képzeld, Gondanyó! — Egy amerikai édesanyáról volt benne szó, aki a gyermekeit éppen olyan igen-igen szerette, mint te. Bizony, mintha csak a mi anyácskánkat láttuk volna, éppen olyan jóságos, szelíd arca, éppen olyan aggódó, szerető pillantása volt, mint neked. — Éppen olyan gondosan takargatta be esténként a gyermekeit, mint Te szoktad és egészen olyan szomorú arccal nézegette a kis ágyak melletti cipőcskéknek az elvékonyodott talpát, mint Te szoktad, Anyácska. Persze, Te még sokkal-sokkal szebb vagy, mert annak a Gondanyónak már egészen hajlott volt a háta és egészen ezüst fehér volt a haja! Ki is volt hát az a Gondanyó, aki izgalomba hozta a gyermekeket? Hol és mikor találkoztak vájjon vele? Filmvászon vetítette eléjük e képeket, amely annyira megfogta kis szívüket. Blanka néni, a kis Micike keresztmamája, vitte el őket a moziba, hogy legyen egynéhány jó órájuk szegénykéknek, a sok egyhangú szürke nap mellett, melyben édesapja halála óta részük volt. Az öt gyermek rajongó szeretettel csüngött a jó édesanyán, de bizonybizony az ebből fakadó gyermeki hálaérzésnek nem mindig mutatták tanujelét. Hol egyik, hol másik sajtolt fájó könnyeket azokból a jóságos szemekből. Azon a november eleji vasárnap délután pedig ugyancsak megfogadta mindegyik, hogy ezentúl mindig jó lesz, de hát mikor olyan nehéz delog ezt az ígéretet megtartani. Évi és Mártus a 13—12 éves »nagy« leánykák, bár jó tanuló és szorgalmas gyermekek voltak, de a szép és csinos ruhákat nagyon kedvelték, sokszor kikönyörögték a szegény anyácskától olyankor is, amikor nagyon keservesen tudta az erre való pénzt előteremteni. Lackó és Palkó, az ikrek, az első reálisták, mennyi cipőt rugdaltak tönkre az örökös labdázással, mennyi szakadt nadrágot kellett az éjszaka óráiban megjavítani és a kicsi Micike, aki pedig aranyos jó kis baba is tudott lenni, az ő öt esztendejének minden bájával, de sokszor toporzékolt fölösleges nyalánkságokért, kirakatokban meglátott ostoba csecsebecsékért. Hát még az ebédek, vacsorák, ha gyengébbek voltak — es ugyan miből tellett volna gyakori finom ételekre? — S ha a vajaskenyér nem volt elég vastagon megkenve, és még sok-sok ehhez hasonló dolog, amelyek világért sem voltak olyan szörnyű: nagy bűnök, de annak a sokat szenvedett anyai szívnek mégis annyira tudtak fájni. Decembert mutatott már a naptár s az öt gyermek előtt bizony-bizony feledve volt már a »Gondanyó« látásakor tett jószándékú fogadkozás. Minden pajtásuk tele volt a Jézuskavárás kívánalmaival, te r v e zg e t é se ivei s így hát ők is kértek, kívántak, sokkal többet, mint amennyit szabad lett volna s eközben nem vették észre, hogy az ő Gondanyójuk napról-napra erőtlenebbül vonszolja fáradt tagjait s minden mozdulata egy súlyos betegség előjeleit mutatja. A gyermekek az ö nagy szeretetük ellenére gondtalan gyermekörömeik mellett mindebből nem vetlek észre semmit. És eljött az óra, a szörnyű óra, midőn a jó édesanyát sürgősen kórházba kellett szállítani és azonnal meg kellett operálni. Napokig élet-halál zött lebegett s a kórház orvosai minden nap szánakozóbb és részvétteljesebb tekintettel néztek a betegágy körül szívettépő zokogó gyermekekre. Üres volt a szobácska nélküle, dermedt csöndben forgolódtak a kis ágyak gazdái, hiszen Ő nem virrasztód: mellettük. A jó szomszéd és rokonnénik, bácsik, hiába hoztak foszlós kalácsot, piros almát, finom csokoládébonbont, nem volt annak íze, hiszen ö nem ehetett belőle. Eszükbe jutott minden, amit gyermekes önzésükben ellene vétettek, forró könynyeket hullattak és igazi lélekből imádkoztak, pedig már-már úgy látszott, minden hiába. Karácsony estéjén mégis elküldte a kis Jézus bőségosztó szarujából a legdrágább ajándékát — jóságos Gondanyó gyógyulását. Nem kaptak díszes játékszereket, divatos ruhácskákat, de meg csillogó karácsonyfát sem, de viszszakapták gyermeki életük megmérhetetlen nagy kincsét — a világ legdrágább ajándékát: Gondanyót, a jó Édesanyát. És ezután betartották Ígéreteiket: mindig jó és szófogadó magaviseletükkel. Esik a hó nagy pely Ivek ben, Minden fehérré lett. Hej! ilyenkor legjobb csak a Meleg kályha mellett. Karácsony van, a Jézuska Születése napja, Összegyűlt ma minden háznak Apraja és nagyja. Az ablak alatt megszólal egy kis betlehemes, A mama be is engedi S hej! de nagy öröm lett. Bejön a "kok betlehemes, Elől jön egy Angyal, Utána jön a Hoppista, Egy nagy furkós bottal. Azután bejön az öreg, í Az ajtón beesik, j Tetszik ez a gyerekeknek S boldogan nevetik. i A betlehemjáték után Énekelnek szépen, Ily boldogan nem érezték Magukat már régen. ,f Véget ér az éneklés is És beszól a mama: Jertek fiúk, készen van A karácsonyi torta. Elköltik jóízűen és Játék jön a sorra: Az egyikük almára, A másikuk dióra. Játék közben a kicsinyek Egyike lefekszik. Nemsokára követik őt, S mindenik elalszik. De a nagyok sem maradnak Oly sokáig ébren. j Mert mindegyikük álmos lesz, { S lefeküsznek szépen. így múlik el a Jézuska j Születése napja, ; j Nincs olyan, aki e napon örülni ne tudna. Munka László.
