Komáromi Lapok, 1936. július-december (57. évfolyam, 53-104. szám)
1936-12-16 / 101. szám
1936. december 16. »KOMAROMI LAPOK« 3. oldal Színház A komáromi közönség olyan, mint a délre úszó jéghegy, lassan enged a merevségből, lassan melegszik föl. A komáromi sziniévadok megkezdése egyenlő a közönség korholásával, mert bizony nagyön nehezen szokik rá a színházba járásra és a megnyitó előadások ritkán tudnak telt házakat vonzani. Kérjük közönségünket, szakítson ezzel a régi rossz szokásával és már az elején kezdje el a szinházhajárást* már a kezdetén melegedjék bele és ne várjon arra, Jiogy mit mondanak a szinházbajáró szomszédok, ismerősök és barátok. Legyen mindenki önálló és ne várja meg senki, hogy mit mond a másik? Mindenki maga bírálja el az előadásokat és nézze meg minél előbb és aztán a saját tapasztalataiból szűrje le az igazságot, hogy igen is érdemes és kell színházba járni! Ha így tennének a komáromiak, akkor szép szinháznyitásról tudna a szini kritikus beszámolni, de erre az utóbbi évtizedben nem igen tudunk példát. Szeretnők, ha a komáromi közönség megváltoznék és telt házakról szólhatna színházi krónikánk. * (Pármai Ibolya.) Ma, szerdán és holnap csütörtökön este mutatja be a társulat az újabb operettirodalom egyik kedves, népszerű darabját, Szilágyi László és Dolecskó közkedvelt operettjét, a Pármai Ibolya címűt, amely hatalmas sikert váltott még ki mindenütt, ahol színre hozták. Eleven, az ötletességtől sziporkázó bájos operett ez, amelyben föllép az egész operett együttes: Kondor Ily, Putnik Bálint, Takács Oszkár, Farkas József, Mányay Lajos, Ross József, Bartos József, sőt még a drámai erőkből is szerepelnék, mint Tanka Dóra. Az operett iránt igen szép érdeklődés nyilvánul meg. Bécsi tavasz volt a megnyitóelőadás címe, kedves bécsi bohóság a főhercegről, a kis ballett lányról, a hires Sachernéről, békebeli császárvárosról. Mi nem ezzel az előadással kezdtük volna. A császárváros hangulatából, levegőjéből nem kaptunk semmit; ha Becsnek ilyen volna a tavasza ... Művészeinket most ismergetjük még, — a régiektől fejlődést várunk, az újaktól friss meglepetéseket. Putnik Bálint szinpatikus megjelenésű, kellemes hangú színész, első fellépésével megnyert máris. Mányai erős volt a főpincér szerepében, vérbeli színész és Takács is az: szeretjük őket látni színpadon. Ross József, Erdős: tetszettek. Talpraesett szubrett Kondor Ily, csak csökkentsen kissé iramán, kis szerepében Faragó Márta: remek. Az értékek kezdenek megcsillanni. Váradi Elza szépen énekel,, '■— kár, hogy nem a finom, békebeli Sachernét kaptuk játékában. Sacherné: az fogalom volt... Kiállítás gyenge. Zene, Hemárka vezetésével jó s temperamentumos. S már most kérjük színészeinket: feltélenül vegyék a közönséget komolyan, — azaz ne ismétlődjék meg az, ami az első estéken járta, hogy a színészek a színpadon egymásközött csendes Csak tízezer lelkes tagot kér a SZMKEl Jelentkezz tagnak: mindén fillérben szlovenszkói magyar kultúránk épületét ajándékozzuk meg egy téglával. Kulturházépítés, vándorkönyvtár, kulturelőadás, jó olvasmányok, jő népi sajtó: g te önzetlen segítségedet várja. Szükség van a te jóindulatú támogatásodra, segítségedre is, nehogy mindig azt mondják, hogy a magyar lelkesedés csak szalmaláng. megbeszéléseket folytatnak, nevetgélnek, hangosan felnevetnek, szereppel hadakoznak, egyszóval extra-mulatságokat rendeznek. A közönség műélvezetet akar. Tessék ehhez a közönséget hozzásegíteni! » Ballada a kishivatalnokról. (Tisztelettel értesítjük ...) Már sok darab tárgyalta a kishivatalnok rabszolgasorsát, de e sok földolgozás dacára is dr. Bihari Mihály ismert pozsonyi írónak mégis sikerült egészen újszerű beállításban bemutatni ezt az örökös témát, hogy a közönség figyelmét, érdeklődését mind fokozottabb mértékben tudta lekötni. Bihari Mihály darabja maga az élet. Az élet egy sivár, de lélekbemarkoló jelenetét viszi a színpadra, egy valódi darab életet. A szemlélőbe megértést, rokonszenvet visz a szereplő hősök nyomasztó élete. Tényleg, a kishivatalnok balladája ez a színmű. Az értékes színművet hétfőn és kedden hozta színre a Földes-társulat. A szereplők igazán megérdemlik a dicséretet az átérzett művészi játékért. Mányay Lajos különösen szép alakítást nyújtott a belsőleg folyton lázadó, de a valóságban a rabszolgasorsba belenyugodni kényszerült Vermes hivatalnok szerepében. Amit a valóságban szeretne, azt egy lázas álomban álmodja végig. Játéka őszinte, átérzett és magával ragadó volt. Takács Oszkár Kellner főkönyvelője egyike volt a legjobb alakításnak, amit e népszerű színésztől láttunk. Ross József pompásan adta a kegyetlen, kíméletlen rabszolgatartó gyárigazgatót. Farkas József kitünően játszotta meg a cinikus Lévai szerepét. Tanka Dóra sok valódi szint vitt a félvilági Máry szerepébe. Faragó Márta élénk elevenséggel mutatta be a gépíró kisasszonyt. Bartos József nagyon jó volt a gyártulajdonos szerepében. Péterfi Gitta, Lehotai Antal, Erdős József kis szerepeikben is hozzájárultak a sikerhez. A kisszámú, de lelkes közönség zajos tapsai sokszor a lámpák elé hívták a szerzőt. A kiváló darab még bizonyára több előadást is megér színpadunkon, amikor nagy közönség gyönyörködhetik benne. Színházi műsor: Földes Dezső nyugatszlovenjszkói magyar színtársulatának játéka a komáromi Kát. Legényegylet színháztermében. Az előadások d. u. 3-kor, este negyed 9-kor pontosan kezdődnek. Helyárak: I. hely 10 Kő, II. hely 7 Ke, földszinti állóhely 4 Ke, karzati állóhely 3 Ke. — Vasárnap délután: I. hely 8 Ke, II. hely 6 Ke, földszinti állóhely 3 Ke, karzati állóhely 2 Ke. Szombat, dec. 12. Bécsi tavasz, nagy Szerda, dec. 16. Pármai ibolya, zenés parádé. Csütörtök, dec. 17. Ugyanaz. Péntek, dec. 18. Nászutazás Budapest—Wien. Hangos Mozi Stan & Pan mint szállítók. Laurel & Hardy legsikerültebb vígjátéka. — Bemutató szerdán 3 előadásban: 5, 7 és 9 órakor! Az 5 órai előadás fiatalkorúnknak engedélyezett Kő 1.—, 2.— és 3.— olcsó hely árak mellett! Lányok egymásközt. A szüzek klubja. A legújabb és legszebb filmcsoda csütörtökön következik a Modern mozi műsorán. Páris 150 gyönyörű nője és egyetlen férfi lép fel a filmben, melyet ezen a héten mutattak be Budapesten és valósággal lázba hozta a fővárosi publikumot. Tekintettel a rendkívüli érdeklődésre, ajánlatos jegyekről elővételben gondoskodni. HÍREK — A Köztársaság karácsonyfája. A Komárom-Járási Fiatalsággondozó a Vöröskereszt önkéntes Ápolónői Testületé közreműködésével ez évben is felállítja a Klapka téren a »Köztársaság karácsonyfáját«. A baj esi erdőigazgatóság által ajándékozott hatalmas karácsonyfa már megérkezett és a helybeli 3. utászezred különítménye a napokban fogja felállítani. A karácsonyfa ünnepélyes meggyújtása december 20-án, vasárnap délután fél 5 órakor történik nyilvános ünnepség keretében a Klapka téren. Az ünnepség programja: 1. A karácsonyfa ünnepélyes meggyújtása a 12. gyalogezred zenekarának közreműködésével. 2. Szlovák és magyar ünnepi beszédek. 3. Állami himnusz. 4. Sétahangverseny. — Takarékossági nap a Népbankban. A Komáromi Önsegélyző Hitelszövetkezet (Népbank) élénk érdeklődés mellett tartotta meg december 13-án, vasárnap délelőtt saját házának tanácstermében a takarékossági napot, amelyen a szövetkezet tagjai és az érdeklődők igen nagy számban jelentek meg. A takarékossági napot Barth a János nyug. pénzügyigazgató, az intézet ig. elnöke nyitotta mpg lelkes beszéddel, amelyben a takarékosság erényét és gyakorlati hasznát ecsetelte a megjelentek előtt. Majd Makky Lajos főkönyvelő tartott fordulatos előadást »Takarékosság a jólét útja« címen. Előadásában megkapó szavakban formulázta meg a takarékosság igazi fogalmát és megjelölte a módokat és elveket, amelyek szerint még a kevés jövedelemből is lehet takarékoskodni. Takarékoskodni kell, hogy legyen mihez hozzányúlni rossz napokban s a nehéz gazdasági viszonyok között. Majd a hitelszövetkezetek rendeltetését ismertette, amelyelcnek legfőbb céljuk a takarékosság előmozdítása tagjaik között, de a nagy közönség részére is, amely át van hatva a takarékosság nemes gondolatától. A takarékosságot minél előbb kell megkezdeni, hogy az idők folyamán rendszeressé és folytonossá váljék. Ennek hathatós előmozdítója a munka, amelyet szeretnünk kell, mint a boldogulás útját s lelkiismeretességgel és alaposan kell azt elvégezni, bármilyen jelentéktelen legyen is az. A takarékossági nap szolgáljon buzdítással arra, hogy ne hagyjuk otthon heverő pénzünket kamatozatlanul, hanem helyezzük be a saját szövetkezetünkbe. Az előadást általános tetszéssel fogadták a megjelentek. F ü 1 ö p Zsigmond igazgató ezután ismertette a betétkamatok rendezéséről szóló kormányrendeleteket és megállapította azokat a kedvezményeket, amelyek lehetővé teszik, hogy a szövetkezetek a legmagasabb kamatot adják a betéteseknek. Lelkes szavakkal hívta föl a megjelenteket a szövetkezetek pártolására, mely után Bartha János elnök köszönetét mondva a nagy érdeklődésért, a sikerült takarékossági napot bezárta. — Megnyílt a zsidó népkonyha. A zsidó népkonyhát december 6-án, vasárnap nyitották meg. A lefolyt héten a reggeliző iskolás gyermekek Száma átlagosan 30, az ebéden résztvevők száma átlagban 60 volt. December hónapban a konyha és ételkiosztást dr. Rohonyi Oszkámé és Kemény Dezsőné vezetik. Hétfőn, december 7-én a szegény gyermekek felruházási munkáját dr. Krausz Arturné és Baumöhl Lipótné végezték. 65 gyermek kapott uj cipőt, 2 pár meleg harisnyát, alsó fehérneműt és felső új ruhát. — Nagyon dicséretreméltó, hogy a tél kezdetén végezte az egyesület e karitatív munkáját, minden ünnepélyes külsőség nélkül, de annál eredményesebben. Amint értesülünk, a Zsidó Jótékony Egylet Zmóg a folyó hóban szegényei között jelentékeny mennyiségű tüzelőnyagot is ki fog osztani. — Vennék 50—70, esetleg 100 hold szántóföldet a Csallóközben, vagy az ógyallai járásban Komárno városhoz közelebb fekvő vidéken. írásbeli, vagy szóbeli ajánlatokat kérek a Komáromi Lapok kiadóhivatalához eljuttatni. Akar Ön szép lenni? Használjon Nádasdy-féle Gyöngyvirág alvátor krémet, mely mindenkit hozzásegít a szépséghez. A májfoltokat, szépiákét, pattanásokat és mindennemű arctlsztátalanságokat nyomtalanul eltüntet, az arcot bársonyos simává és fiatalosan üdévé teszi. Vigyázzon a hamisításokra, csak eredeti csomagolást fogadjon el. — Egy tégely ára 8— Ké. Mr. Ph. NEUWELT, Salvátor gyógyszertár Komárno. Póstai redeléseknél a portó külön felszámítva _________________________ 87 — ötvenéves jubileum. Három derék csallóközi község: Dénesd, Misérd és Tores községek érdemes elöljárósága fényes és bensőséges, meleg ünneplésben részesítette Rummer Károly dénesdi rk. kántortanítót ötvenéves tanítói jubileuma alkalmával. Az ünnepély a templomban folyt le, ahol Te Deum, majd litánia volt. Utána átadták a jubilánsnak a pápa által küldött érdemkeresztet. Az ének- és zenekar szereplése után szavalatok, szavalókórusok, majd a megjelent kiküldöttek, hivatalok és egyesületek képviselői, a volt és a jelenlegi tanítványok meleg üdvözlése következett. Az ünnepség után társas uzsonna volt, amelyen számos felköszöntő hangzott el. — A kereskedelmi Grémium közgyűlése. Vasárnap tartotta a Komárom-Járási Kereskedelmi Grémium tanácstermében rendes évi közgyűlését, amely a tárgysorozat szerint folyt le. A közgyűlés letárgyalta és elfogadta a grémium 1937. évi költségvetését, amely 67.480 Ke, tehát a múlt évinél kb. 3000 koronával kisebb öszszeggel zárul. A tárgysorozat 2. pontjaként élénk vita után kimondta a közgyűlés, hogy a zseb-, kosár- és előjegyzési naptárak ajándékozásának tilalma kérdésében, amely tilalom jogerőre való emelkedése esetén a grémium egész körzetére szólna, kellő előkészítés és minden érdekelt meghallgatása után a tavaszi közgyűlés döntsön. A kereskedelmi minisztérium mellett működő társulati instruktorátus azon felhívására, hogy a grémium ipari hitelintézetbe, illetve zálogintézetbe helyezze el készpénzvagyonát, a közgyűlés határozatilag kimondotta, hogy a grémiumi Vagyon mai elhelyezési módját tartja a legcélszerűbbnek és praktikusnak. A grémium vagyona ugyanis részben csehszlovák állampapírokban, részben pedig a helybeli, tehát a grémium székhelyén lévő pénzintézetekben fekszik, ipari hitelintézet Komáromban nincs, ami azt jelentené, hogy a grémium vagyonát más városba kellene a felhívás értelmében diszponálni, amit pedig a közgyűlés ellenzett. — Az 1936 évi különleges keresetiadóvallomások. Az 1936. adóévre kivetendő különleges kereseti adóhoz a vallomásokat az illető vállalat székhelye szerint illetékes pénzügyigazgatóságnál kell benyújtani az 1936. (1935— 1936.) üzletév zárszámadásának közgyűlési jóváhagyásától számított 15 nap alatt, legkésőbben azonban a fentjelölt üzleti időszak leteltétől számított 6 hónap alatt. Benes müvei az alapár 50 %-áért kaphatók. Teljesen új példányok. Cím a kiadóhivatalban.