Komáromi Lapok, 1936. július-december (57. évfolyam, 53-104. szám)
1936-11-28 / 96. szám
1936 aoveffl&PF 28. »KOMÁROMI LAPOK« 3. oldal (fett, amire a parlamenti takarékossági választmány a miniszté riumot figyelmeztette. A in egál In pított vétkességet az érvényes elő írások szerint büntetni fogják. A parlamenti takarékossági választmány e határozatát valamennyi tag megszavazta. Me’nyit Űzettek be a szlovenszkóiak adókban ez évben? A Ludová Politika vezető helyéit foglalkozik az idei első nyolc hónapi adófizetés eredményeivel s ezt írja: »A szlovenszkói adófizetők becsülettel teljesítik kötelességüket minden nehézség ellenére, hogy megmutassák, miszerint Szlovenszkó valóban aktív tétel akar lenni az államban és hogy teljes mértékben tudatában van az állam kötelezettségeinek és feladatainak, melyek a polgárság áldozatkészsége nélkül nem teljesíthetők. A hozadékadókra Szlovenszkó eddig H milliót fizetett be, ami a múlt évi eredményt 10 millióval haladja meg, vagyis 25 százalékkal. A jövedelemadóból Szlovenszkón eddig 68 millió folyt be a tavalyi 54 millióval szemben. A közvetlenül fizetett jövedelemadó címén 14 millióval több folyt be a tavalyinál. Az általános kereseti adó a tavalyi 3.3 millió helyett 4.3 milliót hozott, a különös kereseti adó pedig a tavalyi 3.2 millió helyett 4.1 milliót. A földadó 9.5 millióról 12.9 millióra emelkedett. Aránylag legkisebb a javulás a forgalmi adónál és a fényűzési adónál, amelyből eddig 140 millió gyűlt össze a tavalyi 139 millió helyett. Az állampénztár helyzetének megjavítása érdekében minden tőlük telhetőt megtesznek a szlovenszkói fogyasztók is. Az egyes fogyasztási adókra teljesített befizetések ugyan nagyon élté-JKinét gyengébb aiéti&abát szövete, annál több vattát kell alátenni. Minél gyengébb a kávé, annál több valódi Franck-ot kell hozzátenni. Ezért gabonakávéhoz valódi Franck, leginkább Karo-Franck való. rők, de itt is általánosan érvényes az, hogy a tavalyinál többet hoztak. Igv szeszadó címén a tavalyi 55 millió helyett 58 milliót, cukoradó címén a tavalyi 10.1 millió helyett 10:2 milliót, kőolajadó címén 17 millió helyett ezidén 25 milliót, gyujtóadó címén a tavalyi 5.2 millió helyett 5.3 milliót, általános italadó címén 8.5 millió helyett 9.6 milliót, húsadó címén 44 ezer Kc-val többet szedtek be. Illetékek címén az állam Szlovenszkón 12 millióval többet kapott, 129 millió koronát. Vámok címén 5 millióval több jött be Szlovenszkón. Vannak természetesen oly adók is, amelyek a tavalyinál kevesebbet hoztak, mint amennyit a költségvetés várt, de ugyanez történt a történelmi országokban is. Ez csak újabb bizonyítéka annak, hogy a gazdasági helyzet minden javulása ellenére az állam pénzügyi kormányzatának nem szabad túloznia. Egy fecske, a javulás egynémely jele, még nem csinál nyarat, nem hozza meg még a gazdasági jólét nyarát. Szlovenszkó többet fizet. Szlovenszkónak több a kötelessége, a másik oldalon kell tehát, hogy több legyen a joga is. Ezt nem szabad elfelejteni, amikor szlovenszkói követelésekről tárgyalnak.« Dr. Sziklay Ferenc serlegbeszéde, melyet a Jókai-serlegvacsorán mondott el. kamatláb újabb leszállításáról nem fchol beszélni. Rátérve az önkormányzati testületek! panaszaira, a pénzügyminiszter azt állítja, hogy az államra még több gond hárul, mint az önkormányzatokra. Ezael szemben az önkormányzati testületek bevételei szilárdabbak mint az államé. Szlovenszkó tartomány a söradóból 5 milliót, a 77 szlovenszkói járás 77 milliót kap. A dohányjövedék 3154 németajkú alkalmazottat foglalkoztat, ami 35.7 százalék. Szlovenszkón 79 kultúrmérnök kaphat állami alkalmazást, de nincs jelentkező. A hatalmi helyzet Középeurópában. Az agrárpárti Venkov egyik legutóbbi számában foglalkozik azzal, hogy milyen a hatalmi helyzet Középeurópában. Azt írja, hogy Magyarország bejelentette a felfegyverzés követeléséi, mivel a trianoni szerződés 104. cikke a magyarországi hadsereg •legmagasabb számát 35.000 emberben állapította meg és ezenkívül pontosan megszabta a fegyvernemeket és alakulatokat azzal a kifejezett tilalommal, hogy »a magyarok semmiféle repülőket nem tarthatnak,« ennek folytán Középeurópában az erők arányában csak két föltétellel történhet változás: 1. hogy a trianoni szerződést aláíró hatalmak egyet értésüknek adnak kifejezést azzal, hogy Magyarország fegyveres erejét növelje, 2. hogy Magyarország elegendő garanciát nyújt a dunai békét illetően. Elsősorban tehát Magyarország érdeke volna, hogy szomszédaival: Romániával, Csehszlovákiával és Jugoszláviával megegyezzék. Úgy látszik, hogy Ausztriával megegyezett, de egészen más feltételek alapján, mint amilyeneket a kisantant szab a nemzetközi kötelezettségekből kifolyóan. A magyar fegyverkezés kérdését formálisan programra tűzték, de sehol sem közölték — Le kelleti mászni, lia mondom. Máskülönben nem tölthettem volna újra. Egy göcsre akasztottam a puskát s óvatosan lecsúsztam a vízig. Még mindig nagyon sötét volt s váltig lenyúlva, felkarral, sokáig kotorásztam a vízben. Fárasztó és veszedelmes dolog volt, mert szinte csak a lábammal kapaszkodhattam meg. Mégis megtaláltam a puskavesszőt s Visszamásztam az ülőre. Egyszerre csak megint! Rengett a fa és inosl már a víz is sustorgoU. Éppen azon a helyen, ahol előbb voltam. Lepillantottam a lábam alá és hirtelen észrevettem a fejét... — Kígyó, kígyó! Várjatok, mindjárt a végére érek. Nem kígyó volt, csak olyanforma. Lapos, szürkefoltos, nagy száját láttam, meg két vezérbajuszát, az alsó állkapcáján négy másikat. Szorosan a fatörzshöz lapulva fel-felmerült a hullámokból s megint alábukott. Mintha a lábam után kapkodott volna. Felállottam a deszkára és megcéloztam a helyet, ahol elmerült. Minden mozdulatát éreztem a víz alatt, mert amint neki-nekiütődött, rengett ám a fa hatalmasan. Egyszerre megint kibukkant. Meghúztam a ravaszt. Durr! összerezzentünk s füleinkben megsajdull a dobhártya. Mintha valósággal hallottuk volna a lövést. Az elbeszélés most már a végéhez közeledett. Lassan elosztod a füst, de ekkor már nagyon féltem. »Maró bácsi, Márt) bácsi!« — kiáltoztam, mert azt akartam, hogy jöjjön az öreg a csolnakkal és vigyen ki a partra. Kezeim: annyira reszkettek, hogy nem bírtam újra tölteni. Pedig erősen szürkült inár s a húzás javában tartott. Mégegvszer lepillantottam a fa tövébe és észrevettem, hogy köröskörül csupa merő piros a víz. na'ég, hogy miképen lösz megoldva. Mi az egyezség alapfán mló megoldás mellett vagyunk. A 'középeurópai államok viszonya száraz számokban (a nemzetek szövetsége 1936. évi »Annuarie militaire« •szerint) következőképen áll: Magyarország: 35.000 katona az összes fegyvernemből, lakosság 8.9 millió, határok hossza 8.6 ezer kilométer, katonai költségvetés 93.3 millió Pengő. Ausztria: a hadsereg eddigi állománya 30.000 katona volt, az új állomány legalább 60.000 katona. Lakosság 6.8 millió, katonai költségvetés 126.4 millió silling. Ezzel szemben a kisantant kimutat: Románia: 19 millió lakos, 253.766 katona, 10.647 tengerész, Jugoszlávia: 14.9 millió lakos 115.864 katona. Csehszlovákia: 15.2 millió lakosából 163,415 katona. A kisantant államai ezenkívül megfelelő repülőosztagokkal is el vannak látva. Hatalmi részen tehát a helyzetnek a Dunán szilárd alapja van. Csakis rendkívüli jelentőségű események avatkozhatnak he a revizionista törekvések javára. Hivatalos vizsgálat indul meg a Uözmunkaügyi minisztériumban elkövetett szabálytalanságok Ügyében. A takarékossági választmány tudomásul vette Reines képviselőnek a költségvetési bizottságban a közmunkaügyi minisztérium költségvetésének részletes vitája során tett nyilatkozatát. Emellett a takarékossági választmány megnyugvással állapította meg, hogy az ügy tüzetesebb megtárgyalása után a közmunkaüggi miniszter nem habozott elismerni, hogg súlyos betegsége idején a közmunkaüggi minisztérium illetékes osztálya nem helyes eljárással a parlament alkotmányos jogait érintette és hogy ennek következtében hivatalos vizsgálat indult meg az összes szabálytalanság megállapítása véőszinte vallomással tartozom önöknek: Mikor megkaptam Szijj Ferenc dr., elnök-testvér levelét, melyben — tavalyi Ígéretemre emlékeztetve —arra kért, hogy a mai ünnepi áldomáson én mondjak ünnepi köszöntői Jókai serlegével, szörnyen megijedtem. Még soha ilyen parádés szerepbe nem estem. Tudom azt is, hogy a szónoklás legnehezebb ága a művészetnek, mert az alkotó és reprodukáló művészet teljességét és összhangját követeli meg. A jjó szónok tudós költő és nemes értelemben vett színész is egy személyben. Az orátornak éppenúgy születnie kell, mint a poétának, orátorrá lenni egyszerűen nem lehet. A botcsinálta szónok kontár marad élete végéig. Vagy szárazán tudákos okfejtés lesz a beszéde, melyet olvasni hasznos talán, egyszer hallani hiábavaló, vagy első hallásra magával-ragadó zengzet, másodszorra már üresen kongó szózavar. A szónoklás világtörténete egyetlen példát ismer mindössze, hogy a dadogó, vállarángató, rekedthangú Demosthenes mégis szónokká lett. Mert azzá tette nagy akaratereje s megnemesítette a szót a száján égő hazaszeretete, törhetetlen hite és semmivel neim számoló elszántsága. Remegett a toll a kezemben, mikor meg kelleti írnom a választ. Ingadozott az igen és nem között. Aztán megdobbant szivemben a kötelességérzet szava: »Hívnak, menned kell! A szeretet, mellyel hívtak, talán elnézi gyöngeségemet s a szeretet, mellyel a keleti végekről, nagy hegyek tövéből az öreg Duna sima partjára visz a vágyad, talán fel is melegíti,, színessé teszi máskor hidegen okfejtő szavaidat.«- Hívtak, jöttem. Nem a »nagy mesemondó«., — ahogy szokás öt nevezni, de a »nagy nemzetnevelő« városába, akinek én szeretem e drágaműmű serleg keresztapját, Jókait. Ne vár janak tőlem szónoklatot. Nem tudok lelkesíteni, mert nem merek lelkesülni. Az elragadtatott lelkesedést valahogy mindég szalmalángnak érzem, mely nagy lobbot vet, de nem marad utána melengető parázs, csak első szellőre szétröppenő pernye. Hegyi ember vagyok. Szeretem a furcsa, titokzatos dolgokat. Szeretem a szénégetők boglyáját, melyben Lassan, lángtalanul lappang a tűz, nem égeti hamuvá a fát, de szénné nemesíti, hogy a természetiül. beléje rejtett őserő bonyolult géprendszernek adjon tápláló erőt. Nem szeretem a lobogó lelkesedést, ma még éppen, félni is kell tőle, mert mi magyarok a in úgyis mesterek voltunk mindig a lángszításban. Szinte tűzimádók, de nem tudjuk lekötni Prometheus égi lángját, nem tudjuk szétoszlani sok-sok, testvériesen uccasorba igazodó, meghitt tűzhely között, ebédet főző, nem hivalkodó, de hasznos tűznek. Talán, mert nem merjük vállalni azt, hogy a haragos sorsisten a nagy sas csőrével májunkon vegye meg merészségünk vámját? Vagy azt hisszük, hogy hiába tépik, újra sarjad az, mint a lűz-totvaja — Prometheuse? Pedig a Prometheus-mithoszban ez a legszebb mozzanat, mert fájdalmasságában is vigasztaló. Mégis, ahogy itt állok ezen szent névvel megszentelt serleg előli, úgy érzem, hogy a kötelességnek vállait új szerepem kedves is és örömöt nyújt. Nemcsak azért, hogy alkalmat ád megbizonyítani, — nem ennek a négy falnak, de az egész ország színe előtt, a kisebbségi sorsra jutott magyarság) testvéri összetartozását s hova-továbl* testvéri összetartását is. De megbi— A vére neki, a vére! — Úgy van. A lövés a lapos fej kellős közepét érte. Félóra múlva, nem messze a fától, felvetődött az egész test. Máró bácsi is megérkezett és ujjongott, amint megpillantotta. — Mi volt, apuska, mi volt? — bujt volna ölébe Gyuszi hízelkedön. Apa beletúrt a gyermek kócos hajába s tökéletesen meg volt elégedve a halassal. Egy kevés ideig még várt, élvezte a sikerét, még arra is ráért, hogy orresiptetőjét ismét megtörülgesse. Akkor aztán szemöldökeit felhúzta a homloka közepéig, majd hirtelen és lapidárisan befejezte: — Kétmázsás harcsa volt! A kiöntésekben akkor még rengeteg hal tanyázott. Amikor ezt elvontattuk és a hasára fordult, észrevettem, hogy a hasa alatti puhább bőrbe rengeteg nadály volt belékapaszkodva. A piócáktól akart megszabadulni, azért dörgölődzött a nagy fa vastag, mélyen alányuló gyökereihez. Nem a lecsüngő lábaim után kapkodott tehát, amikor ki-kibukkant a vízből. Ez volt az elbeszélés. Jó darabig néma csöndességben ültünk s a felcsigázott képzelet visszatartotta kérdéseinket. De apánk már nem várta ezt a faggatást. Választékos mozdulattal orrára csiptelte a műszert és szemöldökét összevonta. Néhányat krákogott s evvel mintegy visszazökkentette magát a valóságos világba. Ismét a régi volt, a komor, a bölcs, a megközelíthetetlen. Gyuszi még nyűgösködött, kérdéseket tett fel, válaszokat akart kikényszeríteni. Apa félig gyöngéden, de határozott eréllyel ellökte magától. Hangja mélyebbre süllyedt s most már a régi, tompa, kimért ridegséggel hangzott fel a szava: — Elég volt. Menjetek játszani s hagyjatok engem!
