Komáromi Lapok, 1936. július-december (57. évfolyam, 53-104. szám)
1936-11-07 / 90. szám
1936. november 7 »KOMAKOMI LAPOIv« 9 oldal. ASSZONYOKNAK. A féltékenység, mint idegbántalom. Hogy mi a féltékenység a valóságban, csak az tudhatja, aki saját testén próbálta ki annak minden kínját, aki maga is volt már féltékeny, keserű tapasztalatokat szerezhetett, hogy milyen szörnyű szenvedésekkel jár ez a szenvedély. A nem féltékeny természetű ember nem nagyon érdeklődik az egész kérdés iránt, egyáltalán el sem tudja képzelni, hogy mit érez a féltékeny ember, milyen indítóokai vannak, egyszerűen képtelen arra, hogy együtt erezzen vele. Olvas ugyan az újságban féltékenységi drámákat, halált, gyilkosságot, amelyet sértett vagy figyelembe nem vett szerelemből követtek el. Minden nagyobb lelki megrázkódtatás nélkül siklik át feleli ük, legfeljebb bosszankodva csóválja a fejét, hogy milyen bolondok is az emberek. Szerinte teljesen másfajta emberekről van szó, kiket nem ért meg és akik szerinte beteges hajlamúak. A modern orvostudomány felfogása is az, hogy a féltékenység bizonyos fokig betegség, idegbántalom. Ebben a felfogásban a laikusoknak is igazuk van... de mégsem egészen! Van olyan féltékenység is, amelynek semmi köze sincs a betegséghez, a kézenfekvő hűtlenség a legegészségesebb embert is féltékennyé teszi. Ilyen esetben a feltörő érzések természetesen élettani következmények, ezek az érzések már az állatoknál is megvannak. Nézzük csak például a kacsavilágot: nem esnek-e csőrükkel. szárnyukkal a betolakodó idegennek? Nagyon is látható módon bizonyítják be. hogy náluk is eléggé ismert fogalom a házastársi hűség. A hűtlenségre fellépő féltékenység az embernél is egészen természetes, sőt egészséges valami! Egészséges embernek a hűtlenség okozta nehézségekkel éppenúgy meg kell küzdenie, mint az élet más gondjával, bajával. Természete válogatja, hogy ki hogyan reagál a másik csalására: az egyik lehangolt lesz, a másik megbocsát, van olyan is, aki ezzel saját magát is feloldottnak tekinti a házastársi kötelezettségek alól. Egészen más számítás alá esik a betegesen féltékeny ember. Hogy nála ez az idegek dolga, mutatja az, hogy mindig készenlétben van nála egy adag kitörni készülő féltékenység, szinte krónikusan szüksége van valami levezetésre. Az teljesen mindegy számára, hogy van-e pillanatnyilag — sőt volt-e valaha is — ok a féltékenységre. Éppen ez az oknélküli, beteges tünet, örökös családi jelenet az, ami a másikat a kétségbeesésbe kergeti, sőt nagyon gyakran, az egész családi életet is tönkreteszi. Az ilyen féltékenységet senki sem ölheti ki saját magából, itt lép a színpadra az idegorvos. Az ő segítségére majdnem kizárólag törékeny, önbizalmukban megfogyatkozott egyének szorulnak. Ezek nem hisznek saját magukban, nem tudják elhinni azt, hogy szépszerével, lelkűkkel képesek egy férfit vagy egv nőt tartósan lekötni, magukhoz láncolni. De ez csak az egyik oldala az éremnek, mert éppen csappant önbizalomból kifolyólag szeretnének valakit teljesen magukhoz kötni, hogy annak még a gondolatai se csaponghassanak. Anynyira nagy bennük a hatalomvágy, hogy önkéntelenül is eszükbe juttatják a tirannusokat. Rendszerint azután a hatalomvágy után, ha a tirannusok rendszere nem vált be, következik a mártírok lemondó türelme. Az iiven beteges lélek nagyon találékony, szívreható hangon adja elő, hogy beteg és kíméletre van szüksége > minden térem. Ezek a beteges természetek, akik végül sajátmaguknak és környezetüknek is csak terhére vannak, lehet azonban rajtuk segíteni. Gyakran abban a pillanatban, mihelyt maguk is rájönnek, hogy nincs más baj, csak túlkevés az önbizalmuk, vagy egykét gyermekkorukból felelevenített élmény mulat rá arra, hogy ezt az alaptalan féltékenységet valamikor helytelen, talán rosszakaratú módon nevelték bele, megkezdődik a gyógyulás. Gyakran volt rá már példa, hogy a féltékeny természetű anya beleneveli a fogékony gyermekiélekbe is ennek a szenvedélynek a magját és ezzel megmérgezi saját gyermekének lelkét. Sokszor meggondolatlan szavaikkal az idősebb nővérek is okai a későbbi beteges kitöréseknek. Hányszor hallani, amint a nővér alig fel cseperedett húgához így szól: Minden férfi hűtlen, nem szabad bennük bízni! így már gyermekkorban elhintik ennek a szenvedélynek átkos magvait. Itt kell megfogni a dolgot és lelkiismeretes, gondos neveléssel ellenhatást kell elérni. Nagy hiba, hogy olyan családoknál, ahol csak egv gyermek van. ez az egyetlenke állandóan felnőttek között van, elkényeztetik. Később aztán, amikor kikerül az életbe, nem érti. hogy a szeretetben osztoznia kell másokkal. Ilyen esetekben helyes lenne, ha legalább háziállatokat tartanának, a legideálisabb pedig, ha hasonlókorú gyermekek társaságában lenne többet és nem mindig a felnőttek között. Ezáltal elérjük azt, hogy az egyetlen gyermek, nincs mindig a középpontban és talán ilyen módon azt is megtanulja, hogy mit jelent néha kicsit mellőzve lenni. Ahol meg több gyermek van, az a veszély, hogy az idősebb testvér féltékeny lesz a fiatalabbakra, hogy ezek elrabolják tőle szülei szeretetét. Az ilyen gyermeket szeretettel és megértéssel kell a jó útra téríteni. Soha ne érezze az a gyermek azt, hogy mióta kisebb testvére is van. őt mellőzik, hogy csak a kicsi a fontos és minden úgy van, ahogy az akarja. Ha ilyen fiatalkorban elvétik a nevelést, ezekből a kis tűszúrásokból később az ideges féltékenységnek a legtipikusabb példája lesz. örüljön az a nagyobb testvér annak, hogy kisebbek is vannak, már csak azért is, mert több szabadsághoz jul, mert a gyermekek számának növekedésével az anya aggódása megoszlik. Vagy az idősebbeket, főleg az elsőszülöttet újra és újra figyelmeztetni kell arra, hogy mennyivel jobban lehet társakkal játszani és milyen unalmas lenne mindig egyedül lenni. A testvérek közül egyik se láthassa, érezhesse, hogy egyikkel közülük kivételeznek. A »kivételezés« különben is legmérgesebb gyökere a későbbi féltékeny természetnek. Vegyük például azt az esetet, hogy a testvérek közül az egyiknek több hajlama van valamilyen irányban, mondjuk érzéke van a zenéhez, sporthoz, rajzhoz, ilyenkor ne húzzuk nagyon alá ezt a »kiválóságot«, hanem keressük a többiben a másirányú tehetséget. így lehet megakadályozni azt, hogy az egyik a másikra féltékeny legyen, hogy leértékelje saját magát, vagy gyűlölet lakozzék benne, mert az érzések termékennyé teszik a felnőtt ember lelkét az alaptalan beteges féltékenységre. Pedig a féltékenység a saját és a környezet életéből is poklot csinál. Az ilyen hamis beállítások nagyon gyakran vezetnek a képzelt féltékenység leggroteszkebb formáihoz. Ezen a téren a legsikerültebb eset egy fiatal menyasszonnyal történt meg: Annyira féltékeny volt menyasszonysága alatt, hogy egy detektívet bízott meg, hogy figyelje vőlegénye lépéseit. Az hűségesen be is számolt neki, hogy a fiatalember minden este találkozik egy fiatal nővel. Végül pedig az idegorvosnak kellett rávezetni az elvakult ifjú hölgyei. hogy ő maga az, aki ezeken az esti találkozókon meg szokott jelenni. GYERMEKEKNEK. A kis rongypokróc. A kölcsönkönyvtár homályos sarkában. a nagy könyvespolcok alatt .jön-megy egy sápadt kis árnyék: a kölcsönkönyvtár inaskája. Vézna, hajlód vállu kisgyerek, aki talán még életében sem járt neki szabott ruhában. Azt hordja, amivel megszánják, meg amit az apja elnyűtt. A nagy ruhából tehet kicsit csinálni, de a kifoltozotlból sose lesz új ruha. És az máskának a könyökén, a nadrágján, a becsed kis mellén mindig olt szégyenkezik valami még régibb ruha maradványából cgy-két foltocska. Siess már, le rongypokróc! - mordult rá valamelyik reggel a »főnök úr«, éppen akkor, mikor rájuk nyitottam az ajtót. A kis rongy pokróc nak reggeli munkája a bolt takarítása volt. Felsöpörte a poros padlói és törülgelte az ócska pultot. Az ócska bolt öreg főnökének azt mondhatták valamikor, hogy fiatal úr. Azl hitte volna aZ ember, hogy ilyen öregnek'született és ennél öregebb már nem is lehet. Az arca ke-' resztül-kasul csupa ránc. De nem a kedvesen megredősödötl öreg arc volt ez, hanem inkább olyan, mint egy öreg erdei manó, a rossz manók közül. A kölcsönkönyvtár falán régi óra ketyeged. Egészen furcsán, nem úgy. mint a többi órák. Úgy hangzott a ketyegése, mint ahogy a sánta ember lépte koppan. Egy hosszú, egy rövid koppanás, egy hosszú, egy rövid ketytyenés. Minden régi volt itt és minden barátságtalan, csak a rengeteg könyv mosolygott elpusztíthatatlan fiatalsággal a sápadt kis gyerekre. A könyvek, amik elsárgult lapjaik mögött, rongyos tábláik alatt az időkön át, örökre megőrizték fiatalságukat, szeretettel borították be árnyékukkal a kis fiút, vigyázva, hogy fiatal kis testében meg ne öregedjék a lélek. Ha a kis röngvpokróc kitakarította a boltot, a főnök úr gyenge hátára akasztotta a nehéz könyveszsákot és a gyerek elindult, hogy széltébenhosszában bejárja a várost. Emelelrőlenieielre, ajtóról-ajtóra. Mert az olvasóközönség sokat akar a kis pénzéért, amit minden hónap elsején leszámol az öreg manó kezébe. És hányszor megy hiába, hányszor járja meg hiába a rengeteg lépcsőt. Még nem olvastam ki a könyvet, jöjjön délután!- Nincs itthon a nagyságosasszony, jöjjön holnap! Nem megmondtam, hogy reggel nyolckor itt tegyen az új könyvvel, most meg már tíz óra is elmúlt. Majd elmondom a főnöködnek, hogy elcsalangolod az időt az uccán! Néha majd a fejéhez csapják a könyvel, ha nem éppen azt hozta, amit az előfizető olvasni kívánt. Már hónapok óta járt hozzám a gyerek. Pontosan, minden héten kétszer. Szívesen jött, nálam nem bántotta senki. Lctehettc a zsákját és kipihenhette fáradságát. Talán az emlieri bánásmódot akarta meghálálni szegényke a maga módján, de nekem nem egyenként adta a könyveket, hanem elém terítette a zsák egész tartalmát, hogy válasszak. Míg ő a zsákkal bajlódott, én őt figyeltem. Szép, dús barna baja rágöndörödött a homlokára. Figyelemreméltó homloka volt. Szép nyílt, fehér terecske az értelmes szeme fölött, de a középen, a szemöldök hajlatánál két mély redő. A gondolkodás, a töprengés két mély redője ezen a gyerekarcon.- Hány éves vagy, kisfiam? •— kérdeztem hajlott vállára ejtve a kezem.- Tizenhárom leszek kérem szépen. Még tíznek sem látszott, olyan gyengécske volt. És nem fáradságos neked ez az egésznapi cipekedés? Nem könnyebb lenne, ha másféle inasnak szegődnél cl? A gyerek rámvetette, kedves, okos szeméi: ő. dehogy kérem. Hiszen az enyém a legszebb foglalkozás. A világon a legszebb. Reggel alig várom, hogy besiessek. Otthon olyan sokan vagyunk testvérek és olyan borzasztó mindig a reggel. A kicsik sírnak, mert éhesek, anyám sír, mert nem tud mindnek enni adni, apám meg káromkodva szid mindnyájunkat. De csak azért, mert nem tud segíteni rajtunk. Olyan jó ember különben szegény, örülök, mikor a hátam mögött marad a sok nyomorúság és futhatok a boltba. Olt már várnak rám a könyvek. Mert tetszik tudni, mindennél jobban a könyvet szeretem. Iskolába járni is olyan jó volt! De hát nagyon kell otthon az a kis pénz, amit keresek, meg aztán ilyen ruhákban, hogy mehettem volna a többi rendesen öltözött gyerek közé, világcsúfjának. És itt a boltban olyan jó a sok könyv közölt élni. Mindet ismerem. Mikor porolom őket, beléjük kukucskálok és végigfutok egy lapot. Mindig találok benne valamit, amit mintha éppen nekem írtak volna. Megvigasztalnak, bátorságot öntenek belém a könyvek. Ha mégis nagyon szomorú vagyok, előveszem a Twist Olivért. Mennyit szenvedett az a szegény kis fiú! Én hozzá képest kiskirály vagyok. És a főnök úr se rossz ember ám. azért, hogy olyan barátságtalan. Este, mikor zárunk, mindig ad nekem valami olvasni valót, amit haza viszek. És egész nap szívesen cipekszem, mert tudom, hogy este én is kölcsönkönyvtári tag lehelek ingyen. Tetszik tudni, este már csend van otthon is. A kistestvéreim alszanak. Szegények összebújnak ilyenkor és boldogok. Nem éheznek, nem fáznak. A legkisebb még bölcsőbe való, azt anyám a lábával ringatja, míg dolgozik, néha hajnalig dolgozik szegény. Cukrokat csomagol, szép ezüstpapirba a szomszéd cukrászéknak. Az> apám újságot árul, késő este van. mire hazaér. Fáradt, örül. hogy lefekhet. A lámpa pislog az asztalon, az ez.üstpapir halkan zizeg anyám kezében, én meg olvasok, olvasok a lámpa utolsó lobbanásáig. Néha az asztalra bukik a fejem, ilyenkor tovább álmodom a könyvet, de aztán megint csak felébredek és tovább folytatom. Sietni kell a könyvvel, mert kell a közönségnek. De tessék elhinni, én nagyon boldog vagyok, hogy ott inaskodhalok a kölcsönkönyvtárbán és úgy sajnálom a szegény suszterinasokat, meg a szabó- és pékinast, akik egész nap úgy dolgoznak, mint én. még se olvashatják el azl a sok. sok szépei, amit én .,. Az arca átlüzcsedell, amíg beszélt, hajlott dereka kiegyenesedett. A szemében ott tüzelt a betű forró szeretek', a tudás utáni oltatlan szomjúság. Mi mindent tel ez a lizenhároméves kis koponya a nyomorúságos kis szegény szobában, a pislogó petróleumlámpa mellett?! Azóta, ha látom az uccán, amint könyveszsákja alatt görnyed, már nem sajnálom a kis rongypokrócot. Tudom, hogy boldogan viseli nehéz kis életéi. A könyvek, amiket egész nap a hátán cipel, nem jelentenek neki terhet, mert tudja, hogy este a hóna alá kap közülük egyet és bukdácsoló fejjel szívhatja belőle hajnalig a mesét, a Ludásf, a vigaszt, a bátorságot.
