Komáromi Lapok, 1936. július-december (57. évfolyam, 53-104. szám)

1936-10-17 / 84. szám

2. oldal. »KOMAROMI LAPOK« 1936. október 17. tói teljesen független bíróságot, az egyesülési és gyülekezési jog, sőt a mozgás szabadsága is esak szűk kor­látok között érvényesülhet, a demok­ratikus parlamentek igen gyakran nem a nép véleményének szabad ki­fejezői és a kormányoknak hatékony ellenőrzői, hanem csak parlamcntá­­rizmus látszatát tartják fönn úgy­­aliogy. Most hogy Franciaország és Angolország váratlanul korlátokat készül állítani a demokratikus fejlő­dés elé, ez aligha fogja megerősíte­ni a demokratikus szabadságjogokat azokban az államokban sem. amelyek oly szívesen hivatkoznak az ő de­mokráciájuk tekintetében a francia és angol példára. Sajnos, még nagyon távol állunk attól, hogy a demokráciák legneme­sebbje, a keresztény demokrácia ho­nosodjék meg minden államban. Pe­dig egyedül ez tudná kiküszöbölni mindazokat a hibákat, amelyek ma a demokráciákban előfordulnak és már magát a demokratikus gondolat­nak a létjogosultságát is veszélyezte­tik. A keresztény demokráciának az alapja a krisztusi szeretet, ina azon­ban még a gyűlölség az úr a lelke­ken és amíg ez meg nem szűnik, ad­dig hiába toldozzák-foldozzák, szépí­tik, értelmezik százféleképpen a de­mokráciát, az sohasem fogja előmoz­dítani minden ember boldogságát és az emberiség fejlődését. 600 millióval terjesztik ki a rövidlej áratu hitelek alapját. A minisztertanács e héten tartott ülésén foglalkozott az 1937. évi állami költségvetéssel és végleges alakjában jóváhagyta a költségvetést megállapító pénzügyi tör­vény javaslatát. A minisztertanács jó­váhagyta ezenkívül az 1935. évi 67. számú, a szállítói állampénztári utal­ványokról szóló törvény novelláját, amely az eredeti törvényben engedé­lyezett 600 millió korona rövid-hitel helyett 1200 millió rövid-hitel igénybe­vételét teszi lehetővé, vagyis a hitelalap újabb 600 millió ko­ronával bővül. Majd a minisztertanács több keres­kedelmi egyezményt hagyott jóvá. Éjszaka fagy lesz. Irta: Illés Endre. Vége a délelőtti vizitnek. A főorvos jön vissza a szanatórium nyitott folyosóján. Borotvában, fehér köpenyében a főorvos még elég fiatal ember. Külö­nösen így, amikor leveti hivatalos ko­molyságát és valamivel derültebben néz el a fekvőágyak felett, — alig negyvenévesnek látszik. — Meleg napunk van ma, uraim... Megáll egy pillanatra a virágos kő­párkány mellett. Tép egy ártatlan zöld muskátli-levelet. Azután megy tovább. Csakugyan meleg nap van. Pedig kinn, a hatalmas parkban már az őszt jelzik a jegenyék elégedetlenül zör­gő, megfogyatkozott levelei. A nap­tár is októbert mutat. A főorvos közeledik az üvegajtó­hoz. Összemorzsolja ujjai közt a leve­let. Még egyszer megáll. — Hosszú az idei ősz... De azt hi­szem, az éjszaka már fagy lesz. Tavaly is így volt. Hátrafordul. — Emlékszik rá, Jolán nővér? A fiatal ápolónő, aki fasarkú, fehér vászoncipőjében, halkra fogott kop­­panásokkal lépegetett eddig mögötte, engedelmesen bólint. — Tavaly is ... — Egyetlen éjszaka megbámulták a piros salviáink... No, viszontlátásra, uraim! Az ápolónő óvatosan behúzza az ajtót. Néhány pillanatra csend. Jaross Andor a nemzeti színek és pártjel­vények szabad használatát követelte. — október 16. A képviselőház csütörtöki ülésén a lobogók, címerek, jelvények és egyéb szimbólumok használatáról szóló törvényjavaslatot tárgyalta, amelyhez az Egyesült Párt nevében Jaross Andor nemzetgy. kép­viselő, a párt országos elnöke szólt és alaposan megkonstruált beszédben mutatott reá a törvényjavaslat hiányos­ságaira. Beszédében rámutatott arra, hogy 17 év óta rengeteg szó folyt a demok­ráciáról és végeredményben a tör­vényhozás nem csinált mást, mint a szabadságot korlátozta. És ma olyan javaslatok kerülnek a törvényhozás asztalára, amelyről egy mondatban azt a kritikát mondhatni, hogy mindezt a demokrácia alkonya. A mai javaslat oly problémával foglalkozik, mely tu­lajdonképpen magától értetődő termé­szetesség. Az állam lobogója, jelvényei olyan magas erkölcsi értékkel bíró fo­galmak, hogy ezekről fölösleges törvényhozási úton intézkedni, mert az intézkedések csak arra alkalmasak, hogy a szimbólumo­kat devalválják. Ha törvénnyel mondjuk ki, hogy az állam lobogóját bizonyos alkalmakkor minden egyes polgárnak ki kell tűznie a lakásán, akkor súlyosan belenyúl­nánk a magánjogba. Európában nincs állam, ahol törvény kényszerítené az állampolgárt az állam lobogójának ki­tűzésére. Elveszti az értékét az állam iránti lojalitás és tisztelet kifejezései­nek, ha törvény kényszerével paran­csolnak reá a polgárra, mikor kell kitűznie a zászlót. Kérdi, hogy egy­idejűleg történik-e gondoskodás arról, hogy minden egyes polgárnak legyen zászlója s hogy a végrehajtás formá­ja ne az állam tekintélyének épségben tartásával történjék. A szónok a javaslat hiányosságát abban, hogy például a lelkészek formaruháját nem vé­di, jóllehet a lelkészek formaru­— Miattam akár feketülhetnek is már! — emelkedik végül fel Rátho­­nyi. — Ma délután csomagolok, este megyek. Háüsten, ilthagyom ezt a ka­litkát ... Betegebben megyek, mint jöt­tem ... De megyek, ez a fő! Hálisten... Sovány, magas fiatalember. Szokat­lanul barna. Az apja ékszerész, s Rá­­thonyi kezén öt gyűrű is csillog. Ab­bahagyja a hálistenkedést. Nyújtózik. Azután ledobja a fehér köpenyét. Eb­ben a köpenyben feküdt itt a kúra­folyosón. Úgy mondta: a ruháját kí­méli vele. Valójában pedig azért, mert szerette, ha a látogatók összetévesz­tik az orvosokkal s »doktor úr»-nak szólítják. Megemeli a köpenyt. — Nekem már nem kell. Ki venné meg? Szlujka tanár úr felemelkedik. Nagy ádámcsutka. Sárga arc. Pergamenes bőr. Az egész ember: egy kitágult, ráncos epehólyag. — Hogy adja? — Olcsón. — Kell is... Mert még azt sem mondhatja, hogy uraságoktól levetett ruha. Ráthonyi megáll. Már kifelé indult, de erre visszafordul. Mindennap csa­táztak itt: Szlujka és ő. Hol egyikük maradt alul, hol másikuk. S most végleg ő maradjon lenn? Úgy látszik: igen. Nem jut az eszébe semmi. Már indulnia kell. S Szlujka mosolyog, mint egy epebajos kínai. Ráthonyi végül is kimegy. Dühö­sen becsapja maga mögött az ajtót. — Hány óra van tanár úr? — kérdi most ártatlanul valaki a sorban. lmja olyan moralitást inkorporáló jelenség, amit az államnak szintén védenie kellene annál is inkább, mert az utóbbi idő­ben éppen a papi formaruhával sok visszaélés történt. Jaross Andor további beszédében át­tért a kisebbségi népek színeire és jelvényeire és így folytatta: — Tökéletesen tisztában vagyok az­zal, hogy a csehszlovák közvélemény ma még nem nevelődött át. Állítom azt is, hogy a mai iskolák, a mai ne­velés szelleme még nem alkalmas ar­ra, hogy átneveljék a csehszlovák nemzetiségű lakosság lelkületét a nem­zeti kisebbségek iránti türelmességre. Mindezt azért mondom, mert most fölvetem azt a problémát, hogy vannak állami lobogók, jelvények és szimbólumok, de ugyanakkor a nemzeteknek is vannak színeik, jelvényeik, amiket a csehszlová­kiai kisebbségi nemzetek idáig nem használhattak, mert azok haszná­latát minden esetben provokáció­nak minősítettek. El kell jönni azoknak az időknek, amikor a csehszlovák nemzet ugyan­olyan tisztelettel fog viseltetni a nem­zeti kisebbségek nemzeti színeivel szemben, mint amilyen tisztelettel a nemzeti kisebbség viseltetik az állam lobogójával, jelképeivel és jelvényei­vel szemben. A pártok jelvényhasználatának kér­désére áttérve, rámutatott Jaross An­dor arra, hogy a pártok az 1920. ápr. 30-án hozott törvény szellemének meg­felelőé n használtak eddig zászlókat és jelvényeket. E tekintetben szükség van annak kidomborítására, hogy az új tör­vény a pártoknak eme jogát ne csorbítsa. Végül kijelenti, hogy a javaslat szel­leme nem egyeztethető össze azokkal a szabadságjogokkal, a szabadságnak azzal az értelmezésével, amelyet az egyesült párt képvisel, ezért azt párt­ja nem fogadhatja el. Szlujka tanár úr vészjóslóan fordul meg. Gondolkodik. Azután csak ezt mondja: — Éppen kétszer annyi, mint a fele. Hiába, ma valahogy nem megy sem­mi. Még a vesézés sem. S a hálás ud­var is csak erőltetve, halkan nevet. Talán ez a szokatlan meleg... talán ez lesz az oka... Bágyadt az egész folyosó. Szerencsére a szobák felől jön Já­nos, a fiatal kifutófiú. Karján a leg­frissebb újságok, — mindenki készít­­getni kezdi az aprópénzét. Jó néha elmenekülni a betűk közé. S azonfelül János a szanatórium pletyka-bacillu­­sa is. Mindig van valami friss híre. Talán el állítja most is ezt az orrvér­zést. De ma még János is szomorú. Egyetlen újságja: — Brozik úr harminckilenc-hetet mért... Brozik úr János legjobb vevője. Az összes képeslapokat ő szedi el. S most harminckilenc-hetet mér... Bár Szluj­ka tanár úr mérne annyit!-De Szlujka tanár úr csak összerán­colja homlokát. Sötéten ingatja a fe­jét: — Jól csinálja ez a fiú... Túl jól... Brozik benn fekszik a szobájában. S a többiek itt künn hallgatnak. Min­denki Brozikra gondol. Töredezve, re­kedtesen szakad fel egy-egy szó. — Tegnapelőtt még keresztrejtvényt fejtett itt... — Talán csak hörghurut... Az öreg Barta legyint: — Bár csak az lenne, de nem hin­ném. Ma reggel benn voltam nála. KQlQgyi expozé a szená­tusban. A szenátus kedden, október 20-án délután 4 órakor tartja legközelebbi teljes ülését. A szenátus külügyi bi­zottsága csütörtökön, október 22-én délelőtt ül össze és ezen az ülésen Krofta dr. külügyminiszter ex­pozét mond. A költségvetés a képviselő­­házban. A kormány az 1937. évi állami költ­ségvetést és a pénzügyi törvényjavas­latot a képviselőház csütörtöki ülé­sén terjesztette be. A pénzügyminisz­ter költségvetési expozéját pénteken mondotta el. Kalfus dr. pénzügymi­niszternek ez volt az első költségvetési beszéde. Egyes lapok értesülése sze­rint a képviselőház nem veszi mun­kába a költségvetést, hanem alkalmat ad a képviselőknek arra, hogy október végéig foglalkozzanak a költségvetéssel s alaposan áttanulmányozhassák azt. November első felében a költségvetési bizottság, második felében pedig a kép­viselőház teljes ülése, decemberben, karácsonyig a szenátus költségvetési bizottsága is teljes ülése tárgyalja le a költségvetési előirányzatot a pénz­ügyi törvénnyel együtt. A kommunisták és október 28-ika. A kommunista párt a napokban ki­adott nyilatkozatában közölte, hogy az idei október 28-a megünneplésében kész résztvenni azzal a feltétellel, hogy a kormányban résztvevő két szocialista párt társaságába fogadja és hogy ha az ünnepségeken a saját kommunista politikai jelszavait is érvényesítheti. A kommunista párt ily módon akart legalább egy kis lépéssel közelebb jutni az úgynevezett népfront gondo­latához. A cseh nemzeti szocialista párt elnöksége azonban, a múlt na­pokban tartott ülésén úgy határozott, hogy a kommunista párt fclkinálko­­zását visszautasítja s a vidéki szerve­zeteinek is olyértelmű utasítást adott, hogy a kommunistákkal sehol se ün­nepeljék az államünnepet. Beavatottak szerint a szociáldemokraták ugyanígy határoznak, ami arra enged következ­tetni, hogy a kommunisták nem kívá­natosak még az ünnepléseknél sem. nagyon gyenge a szegény fiú. Megint csend. Még csak ez hiányzott, ez a Brozik­­história. Minek is mondta el az a sza­már János. % Szomorú eset. De amikor az ember úgyis hajük a képzelődésre: ostobaság az ilyesmit emlegetni! A kis bankhivatalnok, Szögi, ijedő­sen már elő is veszi a lázmérőjét. Sze­mében ott a titkolhatatlan rettegés: jaj, hátha az enyém is annyi! Harminckilenc-hét... S bedugja a karcsú üveget, egészen mélyen, le a szájába. Alig a fele ma­rad künn. Csend. Sokan követni szeretnék a példáját, de mégis szégyenük. Végre Szlujka feláll. Odamegy Szögihez. Komoran ránéz. Majd a zsebébe nyúl, előveszi a gyufáját. Meggyujt egy szálat. Oda­tartja a rémült Szögi elé, aki szájában az üveggel egy szót sem tud szólni, csak a szeme úszik nedves, ijedt csil­logásban. S Szlujka nyujtogatja-kínálja az égő gyufát: — Parancsoljon rágyújtani. Mindenki nevet. Drága-drága ember mégis ez a sár­gaképű, utálatos, tolakodó Szlujka! Drága ember... És jó nevetni. Jó elfelejteni Brozik urat. És azt, hogy holnapra talán megbámulnák a salviák. Ráthonyi is elmegy. Az idő mindig kétszerannyi, mint a fele. Jó elfelejteni mindent.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents