Komáromi Lapok, 1936. július-december (57. évfolyam, 53-104. szám)

1936-10-07 / 81. szám

4. oldal. »KOMÁROMI LAPOKí 1936. október 7. Hajsza a határban. Egy jószágigazgató különös kalandja — október 6. Nem mindennapi eset történt Alsó­­szűLlős község halárában. Jeszenics Gyula, alsószőllősi jószág­igazgató a napokban későn este tartott hazafelé kocsijával. A falu határában Jeszenics Gyula összetalálkozott néhány alsószőllősi le­génnyel, akik szintén hazafelé tartot­tak. A legények közül az egyik kihívó módon viselkedett és os­torával belevágott a jószágigazgató lovai közé. Amikor a jószágigazgató erősebben hajtatni kezdett, a legények ebben me­nekülést láttak, vérszemet kaptak és a kocsi után iramodtak és az egyik legény, Pollóik Márton fölugrott a kocsi hágcsójára cs az igazgatót meg­ütötte. A támadó legéngt az igaz­gató lelökte a kocsijáról. Közben hazaért az igazgató. A kaput becsukták, de nem sokára két legény, Fóliák és Pányik nevű fiatalemberek dörömbölni kezdtek a kapun és torkuk szakadtából ordították, hogy az igaz­gató fizessen nekik ötven koronát, mert különben betörik a kaput és behatol­nak a lakásba is. A jószágigazgató nem válaszolt a le­gényeknek, mire azok hatalmas husángokat hoztak és betörték a kaput és a lakásba igyekeztek beli atol ni. A jószágigazgató látta, hogy segítség nélkül nemsokra megy, a hátsó kijá­raton kiment és értesítette a csendőrö­ket, akik aztán véget vetettek a meg­vadult legények garázdálkodásának. A vizsgálótól megindították ellenük. Földes színigazgató nyilatkozik az uj társulatáról. A szezont október elsején kezdték Érsekújváron és onnét jönnek Komáromba. — október 2. Már a kertek alatt leskelődik az ősz és a színházak kapunyitási ideje is ránk köszöntött. Földes Dezső, a délszlovenszkói ma­gyar szinikerület igazgatója is meg­szervezte már új társulatát és októ­ber 1-én már megkezdte az évadot a szomszédban, Érsekújvárod »AzUr katonái«-val. Utána A pármai ibolya című Szilágyi-operettet mutatták be, amelynek az az érdekessége, hogy az első és a harmadik felvonás éppen az érsekujvári vasútállomáson ját­szik, abban az időben, amikor az ál­lomáson minden érkező vonalot ci­­gánymuzsika fogadta. A következő új­donság egy cseh írónak, Wernernek az »Emberek a jégtáblán« című da­rabja lesz, amelyet Tilkovszky Béla, a pozsonyi rádió magyar osztálya igazgatójának neje, Jelenek Mária for­dított magyarra és a darabot maga Tilkovszky rádióigazgató fogja ren­dezni. A további újdonsága a Buda­pest—Wien című mulatságos operett, amelytől nagy sikert vár Földes. Az­tán sorra Ígéri az igazgató a követ­kező újdonságokat: a Házasság, a Méltóságos asszony, az Urilány, Az én lányom nem olyan, Csoda a he­gyek közöli, a Vallomás, a Csárdás, a Csavargó lány, Mese a Grand ho­telben, a Bécsi tavasz, az Ezüst meny­asszony, Ártatlan a feleségem, Mese­­áruház. Reprizek: Pacsirta, Marica grófnő, Sziliül. Szubrettprimadonnának Morocz Ró­zsit szerződtette le, aki eddig a Budai Színkörben játszott, szubrett Kondor Iyl lett, aki eddig a kispesti színház­nál működött, énekesnője a társu­latnak Bogdány Vera, most végezte a zeneakadémiát, szép drámai szop­rán hangja van, Faragó Mária az1 Iván társulattól jött Földeshez. Az uj bonviván Putnik Bálint, aki két évig volt a kassai Iván társulat ked­vence. Visszakerültek újra Mányay Lajos, Farkas József, aki első táncos­komikus lett és melléje, mint második láncoskomikus és táncrendező Kúti József került. A társulat régi tagjairól ezeket mondotta Földes színigazgató: A régiek közül feleségem Mihályi Li'cin kívül újból szerződtettem R. Mihályi Vilcsit, akinek ebben a sze­zonban néhány nagyszerű, egyénisé­gére szabott szerepe lesz. Újból tag­ja társulatomnak a népszerű Takács Oszkár is, aki egyúttal a társulat fő­rendezője lesz. Tagja ismét a társu­latnak Tan ka Dóra, azonkívül Váradi Elza, Barlos József, Erdős József, Balga László, Lehotay Antal, Dékány Sándor, Mártonfi Lajos, lesz hat görl s karmesternek a tavalyi zenekar­hoz Hemerka Gyula karnagyot szer­ződtettem. A komáromi szezon az érsekujvári illán következik és úgy tudjuk, hogy újra erős a kapcsolat a szinidirékció és Grúber Lőrinc kiváló műkedve­lőnk közöli, aki a tavalyi szezonban olyan hatalmas sikert ért el a Tatár­járás tábornok szerepében. Érdeklőd­tünk Grúber Lőrincnél, hogy milyen darabban fog fellépni? Leginkább sze­retné Ileltai »Néma leventé«-jének a címszerepét eljátszani, amelyet Pesten Törzs adott. Ezenkívül több darab is szóba kerülhet. így Rostand: Cyrano de Bergerac-ja is, amelynek szintén a címszerepét játszaná el ki­váló műkedvelőnk. így tehát a leg­közelebbi szezonban is lesz több si­kere Grúber Lőrincnek, aki már oly sok babért szerzett a világot jelentő deszkákon átérzett, művészi játékával. Csónakot s benne halászhálót loptak. — október 6. Biró Kálmán pozsonyi munkás Mol­nár Gyula társával együtt útra kelt, hogy a világban kissé szétnézzen. Első dolguk az volt, hogy Komárom­ban loptak egy értékes kerékpárt, s felváltva mentek a kerékpáron. Mivel így az utazás nagyon lassú volt, elhatározták, hogy a kénye­sebb, de veszélyesebb viziutal vá­lasztják s Zsilvatőn Mester Ferenc halász lelakatolt csónakját emel­ték el, az ötezer korona értékű halászhálóval együtt. A csónakkal Magyarországba szöktek. Később ismét visszakerültek a cseh­szlovák oldalra, amikor aztán a csend­­őrség elfogta Bíró Kálmánt. Mivel már rovottmultú volt, a komáromi bíróság nyolchónapi börtönre ítélte, valamint politikai jogainak 3 évre való elvesztésére. Társát még kere­sik. A jó szivek ünnepe a Kultúrpalotában. Vasárnap este a jó szivek ünnepe lesz a Kultúrpalotában. A jó sziveké, akik segíteni akarnak, főként azokon, akik igazán ártalanul szenvednek a mai élet kietlenségei miatt: a nélkü­löző ifjúságon. A Diákmenza igazgatósága vasár­­sárnap este G órára összehívja a jó sziveket, hogy belépődíj formájában átnyújtott adományaikkal enyhítsék a mi szegény gimnazistáink nyomorát. A menzisták és a velük meg értük dol­gozó diáktársaik nívós műsorral ked­veskednek a közönségnek. Zene. ének, szavalat, színes tündértánc lesz a mű­soron, a műsor után pedig tánc egész éjfélig! Ez olyan műsor és olyan szó­rakozás, amelyért igazán csekély el­lenér lék a beléptidíj. Reméljük, hogy városunk »jószivei« teljes számban otl lesznek a műsoros Menzabálon, hogy megmutassák az if­júság iránti szeretetüket. Ez a pénz, amit a Menzabál asztalára tesznek, igazán jó helyre megy! Amikor csirke szalad keresztül az úton. Súlyos autószerencsétlenség egy csirke miatt. Komárom felé igyekezett Érsekúj­várról egy autó: Simonok János érsek­ujvári soffőr autótaxija, amelyben Lapúr József érsekujvári igazgató üli a feleségével. Ógyalla közelében egy kis csirke tévedt az autó elé. A lelkiismeretes soffőr nem akarta agyongázolni a kis állatot és hirtelen az út széle felé for­dította a kormányt. A kormány elfordítása azonban olyan heves volt, hogy az autó az árokba jutott és ott egg köbén megakadt és fölborult. Közben ki­nyílt az ajtó és az igazgató kire­pült az autóból és kisebb sérülé­seket szenvedett. Súlyos sérülései lettek azonban az igazgató fele­ségének, aki elájult, mert agyráz­kódást és belső sérüléseket szen­vedett. A soffőr csak kicsit sérült meg. A kóborcigányok vakmerő lopása. Nagyon furcsa eset történt a hagotai szőlőkben. Az Ordódy-féle szőlők kö­zelében dolgozó munkások valami fur­csa jelenségre lettek figyelmesek. Egy nagyobb számú oláhcigány lepte meg az Ordódy-féle szőlőt és ott önkényes szüretet tartottak, sietve, de alaposan kezdték szedni a szőlőt. A munkások odamentek a cigányok­hoz és felszólították, hogy hagyják abban a szőlő dézsmálást. Mivel azon­ban a cigányok többségben voltak, nem hallgattak a szép szóra, a munkások el akarták kergetni őket, de a túl­súlyúkban bízó cigányok, nemcsak hogy nem mentek el, hanem még ők léptek föl iámadó-Csalódás nem érheti, "IA őszi és téli cosztum és ka­bát szükségletét Csonkánál szerzi be I Klapka tér 9. Valódi angol szövetek, garantált szőrme­­árúk, párisi és londoni modelak. Olcsó árak. Ing a munkások ellen, akik a túl­nyomó erő elől kénytelenek vol­tak visszavonulni. Egy métermázsára lehet lenni az ellopod szőlőt. A szőlővel erősen meg­rakodott cigányok aztán elillantak. A csendőrök most keresik a tolvaj ci­gánybandát. HÍMEK — Ünnepi istentiszteletek. A komá­romi izraelita hitközség kultuszbizott­­sága értesíti a hitközség tagjait, hogy az ünnepi istentiszteletek a következő időkben tartatnak meg: f. hó 7-én, az ünnep előestéjén 5 óra 10 perckor, 8-án reggel 6 óra 30 perckor, d. e. 9 óra 30 perckor hitszónoklatlal, d. u. 3 óra 30 perckor és este 5 óra 30 perckor; 9-én reggel 6 óra 30 perckor, d. c. 10 óra és este 5 órakor; 10-én reggel 6 óra 30 perckor, d. e. 10 óra és délután 3 óra 30 perckor. — Zeneiskolai hír. Minden hétfőn, kedden, csütörtökön és pénteken le­het még beiratkozni hegedű, zongora és elméleti szakokra délután 4—5-ig. Beirási díj 10 Ke, tandíj havonta 30 Ke. Weisz Emma, zeneiskolai igaz­gató. — Méhész-előadás a komáromi i'öldmívesiskolában. Folyó évi októ­ber hó 11-én, vasárnap délelőtt 10 órai kezdettel a komáromi földmíves­­iskola nagytermében a méhészeti köz­pontból kiküldött szakelőadók előadást tartanak, melyre nemcsak méhészek, hanem vendégek is szívesen láttatnak. Előadás után ugyanott társas ebéd, személyenként 5 korona. Délután gya­korlati előadás az intézet méhészeié­ben. Idegenek fogadtatása és kalauzo­lásáról a komáromi méhész-egyesület gondoskodik. Tekintettél arra, hogy a magyar előadó Balogh Bálint, Szlo­­venszkó legképzettebb méhésze lesz, aki a m éhbetegségek re vonatkozó elő­adását vetített képekkel fogja érde­kesebbé tenni, de másrészt, mivel me­zőgazdáknak a föidmívesiskola az újabb gazdasági vívmányokról is látni valót nyújt, az összejövetel igen né­pesnek ígérkezik. A SZMKE központja: Komárom-Komárno, Kultúrpalota. JELENTKEZZÉK TAGNAK, szívesen várják. Lépjen be valamelyik szerve­zetünkbe, vagy jelentkezzék rögtön a központnál. Támogassa a szlovensz­­kói magyar kultúra ügyét. — Tűz a raktárban. Bény község­ben Takács Károly asztalos mester raktárában tűz ütött ki, amely sok kész bútort és faanyagot hamvasz­tott el. A csendőrség azt hiszi, hogy a tüzet gondatlanság okozta, azért megindította az eljárást. — Lezuhant kődarab. Izrael Ferenc heteinbai lakos egy falbontásnál dol­gozott és ott cgv lezuhanó kő sú­lyosan megsebesítette. — Rossz dolga van a végrehajtó­nak. Hatósági közeg elleni erőszak bűnével vádolva került a bíróság elé Koza János és Koza Miklós szécsén­­kei lakos, gazdaember. Megjelent ná­luk Fodor Ferenc bírósági végrehajtó és foglalni akart. A két gazda ellent­­állott neki: elállták a magtár ajtaját, szidták a végrehajtót s lellökdöslék az ajtóból. A foglalást ugyan megakadá­lyozták, de a bíróság Koza Miklóst feltételesen, Koza Jánost feltétlenül 7—7 napi fogházra ítélte. — Gondatlan apa. Gondatlanságból okozott súlyos testisértés miatt von­ták felelősségre Hoksa József barom­iaki gazdálkodót, aki a lakásán, csö­ves kukoricával megrakott zsákokat dobált halomra s a zsákok, ledőlve, Hoksa József öléves kisfiára zuhan­tak. A kisfiú lába eltört. A gondat­lan apát feltételesen 200 korona fő s 100 korona mellékbüntetésre ítélték.

Next

/
Thumbnails
Contents