Komáromi Lapok, 1936. július-december (57. évfolyam, 53-104. szám)
1936-09-12 / 74. szám
1936. szeptember 12. »KOMÁROMI LAPOK* 3 oldal Van-e fiát szerzői jogvédelem Szlovenszkőn ? — Vidéki laptársak szives figyelmébe j — lünk. Az idegen toliakkal ékeskedni — szeptember 11. Az író, vagy a szerkesztő, megírja cikkét, belekóstol egy kicsit a szépirodalomba s vannak munkaórái, amikor azt szeretné, hogy cikke szépen fésült, novellája tetszést kivívó, riportja élénk legyen. Ugyanígy tesz a szlovenszkói író, a szlovenszkói vidéki szerkesztő is: vannak pillanatai, amikor azt hiszi, hogy becsületesen helytállt feladatának s ha cikkei nem rengetnek is meg világokat, ha novellái nem nevezhetők talán a szépirodalom gyöngyeinek, ha riportjait más is megírta volna jól: mégis azzal a tudattal távozik a nyomdából, hogy lapjának, egyedül saját lapjának igyekezett megfelelni emberséggel. Az írásmű megjelenik a lapban: vagy fizettek érte, vagy nem, ezúttal ez nem fontos, de megjelenik. Nagy meglepetésére a következő héten megjelenik cikke, írása egy másik vidéki lapban is. Aztán egy harmadikban. Cikkét, novelláját, riportját, aláírással vagy aláírás nélkül, de nélkül kinyírja, elollózza egy-egy laptárs. Ismételjük, minden engedetem nélkül. Még akkor is, ha írását csak egy meghatározott lapnak szánta az író. NEM SZOKOTT V NYILVÁNOSSÁG ELÉ KÍVÁNKOZNI az íróember személyes ügye. Különösen szlovenszkói íróember viszi ritkán piacra személyes, vagy íróasztali ügyeit, ezek nem érdeklik s nem is érdekelhetik a közönséget. Ezek a sorok, amelyeket itt most leírunk, azonban nem e sorok írójának egyéni panaszai. E sorok íróját felkérték, hogy nyilatkozzék a nyilvánosság előtt s feleljen arra, mi a véleménye a szlovenszkói vidéki sajtóban divó eltulajdonítási szokásokról. Nem a közönségnek szól e cikkünk, hanem inkább a laptársaknak. S nem csak a mi lapunk foglalkozik e kérdéssel, amely, ha az író személyes kérdése is, bizonyos vonatkozásban mégis a nyilvánosság elé tartozik, mert el kell végre dönteni, van-e szerzői jog, szabad préda-e az író, a szerkesztő minden kezevonása? Vannak más laptársaink is, akik felemelik szavukat az ellen a szokás ellen, hogy egyes laptársak szabadon s engedély nélkül élnek a szomszéd laptársak szellemi anyagából. Ennek az antiszociális tevékenységnek meg kell végre szűnni. Számos írótársunk nevében beszéfaltak valamit. Mihály nem szólt, nem evett, csak nézeti maga elé és beesett szemei, elkínlódott, kiéhezett arca, elapadt férfiteste olyan volt, mint maga a megtestesült szomorúság. A vad favágók is megenyhültek.- Te most hadd abba a munkát, Mihály! — mondotta egyikük — úgysem vesszük sok hasznodat... Eridj, csinálj valamit azzal a lánykával... Úgyis a félszemed mindig rajta van. — Abbiza igaz! — enyhült meg Mihály. — A falu messze van. Késő lesz, mire hazaérek... Ha eltemettem, majd kipótolom, amivel elmaradok. Az én részemet én eligazítom... Mit csináljak, ha már így van. — A suj egye meg az életjit, neked is eléggé kijut belőle — mutatta a részvétet Lázár Dénes. — Az egész heti kereseted nem lesz elég a temetésre! — Nem igen... — ismerte el Mihály. — Osztán miből élsz azután? Erre Mihály nem tudott válaszolni, de a harmadik favágó kisegítette. Nagyol káromkodott megrázott ököllel: — Avval te ne törődj! Amíg nekünk lesz, neked is lesz! Ez már szép volt. El kell ismerni. Mihálynak könny tört a szemébe az indulattól. Meleg, drága könny. — Köszönöm... — makogja meleg szájjal — az életben soha el nem felejtem! — Jó, jó! — szégyelték a többiek a meghatottságot. Mihály szédült, mikor visszament szerető sajtot kérjük: ne abból éljenek, amit Szlovenszkőn néhány vidéki lap megírt. Mert van szerzői jogvédelem is. MI VEHETŐ ÁT? Állapítsuk meg, mit lehet egyik lapnak a másikból szabadon átnyírni. Átvehetők: napihírek, nagyon közérdekű értesülések, adóra, törvényekre vonatkozó magyarázatok, úgynevezett »szenzációs események« riportjai (átalakítva!), egyszóval az úgynevezett »napi anyag«, de nem vehető át egyéni cikk, vezércikk, aláírt vidám, vagy komoly cikk, novella s aláírt riport. Átvenni egyéni ízű, vagy irodalmi értékű írást csak a szerző külön engedélyével lehet. Meri ezek a cikkek a szerző tulajdonai...! Ha a szerkesztő alkalmasnak tartria, missziosnover, aki a református missziótársulat megbízásából a Csendes Óceán egyik szigetén végzi hittérítő munkáját. Akkoriban beszélgetést is közöltünk Molnár Máriával, aki érdekes részleteket mondott el a pápuák szigetéről. Molnár Mária mostanáig Európában tartózkodott s a mull héten ment vissza, örökre, a pápuák közé. Róla szól ez a riportunk: Molnár Mária missziósnővér e hó elején indult vissza az emberevők közé. Másfél évvel ezelőtt, amikor nyolcévi távoliét után megérkezett, az újságok hetekig foglalkoztak személyével. Molnár Máriának részletesen el kellett mesélnie élményeit, tapasztalatait, melyeket a civilizációtól és minden emberi haladástól mérhetetlenül távoleső óceániai szigetcsoportokon szerzett. Molnár Mária csodálatos dolgokat beszélt azokról a pápuákról, akik Uj Guineától északra, három fokkal az Egyenlítő alatt élnek a Csendes óceán apró szigetcsoportjain, az Admiralitás, Salamon és más szigeteken. Elmondta, hogy ezek a benszülöttek semmiképen nem érlelték meg, hogy miért bűn az leánykához. — Ejisze induljunk, — mondotta szelíden a halottnak. Felpakolózoll és felölelte a földről az apró leslecskét. Hajtsd szépen a vállamra a fejedéi! Balkezével még óvatosan el is helyezte a vállán. Megindult. A Tepej alatt nyaktörő és veszedelmesen nehéz út vezet a faluba. A fejszét botnak használva ereszkedett rajta. Sietnie kellett, hogy el ne setétedjék teljesen. Ment, törtetett előre. A halott feje sokszor előre csuklóit, kalimpáló kezecskéit lehorzsolta a sziklafal, de ilyen kicsiségre nem nézhetett Mihály. Még arra sem volt ideje, hogy megszusszanjon. A gyermek könnyű volt, mint a pehely, Mihály mégis alig bírta. Térdei reszkettek, a verejték hullott róla s a falu végén le kellett ülnie, pihenni. Emberek, asszonyok jöttek haza a mezőről, akik látták, hogy Mihály ott ül az árok partján, a leánykával. Barátságosan, kedvesen — ahogy illik megszólították: Elaludt a lelkem? Mihály mélyen elgondolkodva bólogató! t, válaszolgatott: — Elaludt... Az emberek tovább mentek. Siettek, mert már este volt. Este volt. Komor, terhes, mély este... Mindkettőjüket szépen ellemelte... ja, hogy egy cikket lapjában átvegyen, ne restellje odaírni, hogy mely lapból vette át. Néhány vidéki lap (így pl. a »Gömör«) ezt mindig megteszi. Ugyanezt kívánta az »Érsekújvár és Vidéke s a »Lévai Újság« is, nagyrészt eredménytelenül. Ez elemi udvariasság s ezt az író, vagy a megtisztelt lap joggal megkövetelheti. Vannak közérdekű cikkek, amelyeket okvetlenül át is kell venni egymástól. Viszont, hogy egyik-másik kolléga maga elé terítse az összes szlovenszkói lapokat s derüre-borura eltulajdonítsa azok összes cikkeit: ez az állapot szűnjön meg végre. Mert különben jön a pór. A szerzői jogvédelem pőre. Vagy vannak a szerzőknek jogai Szlovenszkőn, vagy nincsenek! De vannakj. S a bíróság ítélete nem lesz kellemes. írom ezt egy tucat szlovenszkói írótársam kérésére, jogvédelmünk fokozása érdekében. arrafelé a pénzt kutyafogak helyettesítik és a rezet a benszülöttek aranynál. is többre értékelik. Molnár Mária megérkezésekor elmondotta, hogy sok kutyafogat akar gyűjteni ittléte alatt, hogy »gazdagon« térhessen vissza hívei közé. Az útra készülő Molnár Máriát felkerestük a református külmissziónál lévő lakásán. Két koffer áll a sarokban. SOHA TÖBBÉ ... Molnár Mária tudja: soha többé nem tér vissza hazájába. Halkan mondja ezt, szemét lesüti és látszik, hogy rettenetesen fél a patetikus ki jelen lések tői. — Nincs abban semmi, tudom előre, hogy nem jövök többé vissza, — mondja és közben fényképeit rakosgatja. — De igazi örömmel megyek vissza a pápuák közé. Maguk nem tudják, hogy milyen szeretettel vannak az ilyen vadak irántunk! Molnár Mária kitalálja gondolatomat és rögtön válaszol is rá: Tudom, azt gondolja, hogy akármelyik percben kitörhet belőlük »igazi« énjük és visszaesnek az ősállapotba. Hát igen, ez megtörténhet és nagyon könnyen meglehet, hogy egy szép napon engem is felfalnak ... Hangjában nyoma sincs a félelemnek. Ügy beszél erről a lehetőségről, mint más az időjárás változásairól. — A missziósnak csak egy kötelessége lehet: Krisztus tanait megismertetni a vadakkal és megvilágítani lelkűket! — Mennyi ideig tart az út? — Ha minden jól megy két és fél hónap alatt ott is vagyok. A hajó csak az én kedvemért köt ki az Admiralitás szigetén. A LEGSZEBB AJÁNDÉK. — Természetesen rengeteg csomagja van? — Személyi csomagom mindössze három kofferből áll. De annál több ládát küldtem előre. — Mi van a ládákban? — Ajándékok híveimnek. Viszek sokszáz szájharmonikát, »ruhát«, vagyis karton átkötőket a férfiaknak, palatáblákat, könyveket... Minek örülnek majd a legjobban? Molnár Mária most felemeli lesütött szemeit és szívből jövő mosollyal rámnevet: — Én! Én vagyok számukra a legnagyobb ajándék, nekem örülnek legjobban! Nagyon várnak már az Admiiralitáson... — Honnan tudja? — kérdezem. JÓZSI, A VADEMBER LEVELET IR — Józsi megírta — feleli. — Józsi? — Igen, Józsi, a szolgám, akit én neveltem, aki buzgó Krisztushívő és aki... ime ezt a levelet írta nekem. Molnár Mária megmutatja a levelet július 26-ról keltezte Józsi emberevő pápua az Admiralitásról, három fokkal az Egyenlítő alatt. Szép magyar papírra írt Józsi sötétkék Untával, egyenletes jobbradülő gyöngy bet ükkel, pápua nyelven. »Gyere már haza...« így kezdődik a Levél, ahogy Molnár Mária fordításából megtudom. Hogy a továbbiakban mi áll benne, titok marad, mert Molnár Mária sírni kezd, ahogy a levelet olvassa. Nem tudja folytatni a fordítást. Ha maga látta volna Józsit nyolc évvel ezelőtt... és most tintával ír levelet... — Indokolja elérzékenyülését. Ilyenkor látja az ember, hogy van célja az életének!... NINCS ELÉG KUTYAFOG-VALUTA — Mi van a kutyafogakkal? — kérdezem tőle, hogy megtörjem a beállott csendet. — Oh, a kutyafogak — mondja. — Annyian Ígérték, hogy gyűjtenek nekem, annyian mondták, hogy bízzam csak rájuk, sokezret szednek össze és a végén ... Tudja, én itthoniétem másfélévé alatt állandóan előadásokat tartottam, nem értem rá semmire. Tudom, hogy itt, a civilizált világban minden másképp van. Itt nincs olyan súlya a dolgoknak. Itt mindenki siet, mindig siet. Igazán nem vehetem rossz néven, hogy nem gondoltak az én kutya fogaimra ... meg aztán: én már eléggé megszöktem a lemondást... szóval a végén csak ötszáz kutyafogat sikerült összeszednem, különböző kórházakból. De sajnos, ez az ötszáz fog sem teljes értékű: lyukas kutyafogak ... így minden tekintetben szegényen, misszionáriushoz illően térek vissza a pápuák közé... — mondja Molnár Mária és szomorú mosolyával elbúcsúzik tőlem. Csak, amikor elhangzott, veszem észre a hibát, azt mondtam: »Viszontlátásra ...« Ry—Li Befejeződött a harmadik magyar munkástábor. Néhány nappal ezelőtt ért véget az országszerte ismert magyar munkástábor, melyet az idén Vihnye közelében rendezett meg a Sz. K. I. E. már harmadszor az iparosifjúság áldozatkész pártfogói segítségével. Ebbe a táborba Szlovenszkó minden részéről jöttek össze munkásfiúk, akik évközben a zárt műhelyek és irodák fülledt levegőjében görnyedve dolgoznak, vagy más nehéz fizikai és szellemi munkát végeznek, hogy a táborozás két hete alatt iestileg-lelkileg kipihenve magukat, frissen térhessenek vissza munkahelyeikre. Harminc munkás élte gondtalan éleiét két héten keresztül a páratlanul szép vilinyei hegyek közt, teljes lelki harmóniában és békés megértésben, tanítva, nevelve és segítve egymást. Hogyan valósulhatott meg mindez? Az ifjúság saját erejéből nem lett volna képes akkora anyagi áldozatot hozni, hogy saját erejéből egy ilyen nagyszerű tábort rendezhetett volna. Csakis az ifjúságot megértő idősebbek, mesteremberek és önzetlen mecénások támogatásával tudták ezt a munkáspihentető tábort megvalósítani. Csak olyanok segítségével, akik a dolgozó munkáson akarnak segíteni azáltal, hogy néhány napra kiszabadítják őket a műhelyekből. Városunkból az idén hatan vettek részt elsőízben ebben a táborban, ahonnan felejthetetlen emlékekkel tértek ismét haza. A más szlovenszkói városokban annyira megkedvelt akció hozzánk is eljutva nagy megértésre talált és reméljük azt, hogy a jövő évben több anyagi támogatást szerezve, mégtöbb dolgozó munkásfiú vehet részt a táborozáson. mindenesetre engedély és beleegyezés Szenibaíhy Viktor. Lehet, hogy felfalnak, de azért igazi örömmel megyek vissza a pápuák közé. Örökre búcsúzik Európától Molnár Mária missziósnővér. Néhány hónappal ezelőtt Komáromban járt rokonlátogalóban Molnár Máit pápuákat leszoktatták az emberevésről. Megírták az újságok azt is, hogy embereves es hosszá évek fáradságos, veszedelmes térítő munkájába került, míg
