Komáromi Lapok, 1936. július-december (57. évfolyam, 53-104. szám)
1936-09-09 / 73. szám
1936. szeptember 9. »KOMAROMI LAPOK« 3. oldal Lelki kísérletek egy karórával. Néhány héttel ezelőtt valaki elveszített egy karórát az Erzsébet szigeten. Pontosan nem is mondjuk meg, hogy hol s nem írjuk le az óra külső képet: tulajdonosa még most sem került elő, gazdája talán lemondott róla. Az elveszett órát meghirdettük szabályosan, közhírré tettük, hogy az óra átvehető, a megtaláló igazán becsületes volt. Itt kezdődik a kísérlet, amelybe szándékunk ellenére pottyanUink bele. Az igazi tulajdonos nem jelentkezett. Jelentkeztek azonban helyette mások. Köztük olyanok is, akik valóban elvesztettek órát s azt hitték nagy örömmel, hogy most végre megtalálták. Ezek őszintén bevallották, hogy a megtalált óra nem az övék. Ámde akadtak olyanok, akik azt remélték, hogy ingyen szerezhetnek egy karórát. Ezek voltak a lelki klinika kísérleti alanyai. Barátságos mosoly mögé rejtve óvatosságukat, megjelentek többen is s kérték az órát. — Egy órát veszítettem el kérem, a Szigeten, — kezdték többnyire egyformán. — Igen? Hol? összehunyorította a szemét az első delikvens s találgatva mondta: — Itt elől, a hídnál, azaz a középen valahol, a Béka csárda körül, de lehet, hogy a vízmüveknél... Csak otthon vettem észre. — Milyen volt az óra? — Karra lehetett csatolni... szijjal... de aznap vettem rá egy fémcsattól is, már nem tudom, melyik volt rajta... Fekete számok voltak, fehér számlapon... — Az óra nem a magáé... — mondtuk ki a szentenciái, amire még megpróbálkozott az illető: — Szabad látnom egy pillanatra? Természetesen nem mutattuk meg. Nehéz szívvel ment el, nem sikerült a dolga. Félóra múlva új kundsaft érkezett az órára: — Egy órát hagytam el a Szigeten. Végigsétáltuk a Szigetel, lőbáltam a kezem s nem tudom, hol ejtettem el. — Ismertető jelei? — Jól fel lehetett húzni, kérem. A felhúzókája hegyben végződött. Lapos óra volt. Sima óra, karcolással... — Ciráda? — Lehet, hogy volt rajta... Ennek se adtuk oda az órát. Mért ismételjük meg a beszélgetéseket? Még jöttek néhányan az órára. A keresztkérdések kölcsönösek voltak: ők is kérdeztek, mi is kérdeztünk, de világos feleletet egyikünk sem adott. Mert hiszen, ugy-e, nem is lehet az, hogy valaki ne tudja megmondani, milyen volt a karórája? Ezek nem tudták. Tőlünk szerették volna megtudni. Csupán ennyi volt a kísérlet, kedves olvasó, nem több s nem is kevesebb, de ez annyit jelent, hogy egy szegény elveszett órának húsz tulajdonosa is akad, ha úgy szabadjára engedi az ember a fantázia lovait... Akkor lesz majd igazi boldogság, ha húsz elveszett órára jut egyetlen kereső ember... Az óra még megvan. Nem áruljuk el, milyen. Elhallgatott, nem ketyeg: várja igazi tulajdonosát, aki valóban meg tudja mondani, milyen a oifferblattja az elveszett órának... MINIATŰRÖK Tito Ricordi (1811—1888J milánói zeneműkiadó kedvesen leckéztetett meg egy alkalommal egy fiatal zeneszerzőt, aki egy dal kéziratával jelentkezett nála, kérve, hogy művét adja ki. Ricordi rövid vizsgálat után visszaadta szerzőjének a kéziratot, sajnálkozva, hogy kívánságát nem teljesítheti. — Miért? — kérdezte a fiatal zeneszerző lehangoltam — Azért kedves barátom, mert hölgyek közül egy sem akadna, ki az ön dalát elénekelné, mivel ezekkel a szavakkal kezdődik: »Amikor még fiatal voltam...« A fiatal zeneszerző szomorúan vet-Elkészült a komáromi uj vágóhíd terve s jóváhagyásra vár. Most döntik el, hol lesz a postapalota. — Hol lesz a strandfürdő ? — szeptember 9. Komárom városát, amikor az országos hivatali bizottság megvizsgálta, megfelelő vágóhíd nélkül találta. Egy új, modern vágóhíd ügye évek óla foglalkoztatta nemcsak a szakköröket, s az érdekelteket, hanem a nagyközönséget is. Ismeretes, hogy évek óla készült már Komárom városa egy új vágóhidat építeni s ismeretesek a vágóhídra felvett kölcsön útjai, következményei. A vágóhídi kölcsön egyike volt azoknak a »szalmaszálaknak«, amelyen a város vezetése elcsúszott. A vágóhíd ügyét sem a kormánybiztosság, sem az országos hivatal nem engedte pihenni. Az országos hivatal kívánta, hogy a város terveket készíttessen el s ezeket egy pozsonyi építészmérnöki irodával a város nemrégen el is készíttette. Az országos! hivatal az új vágóhidat rentábilis befektetésnek minősíti, mivel véleménye szerint a költségek könnyen amortizálhatók. Jó sertésvágóhidra külkereskedelmi szempontból szükség van, mivel eddig külföldről, főleg Magyarországról, Komáromon keresztül nem lehetett tranzitóáruként sertést behozni. Szükséges, hogy a vágóhíd mellett vasúti sínpár is legyen. Ez most el lesz érve, mert az új vágóhidat a Vág jobbpartjára, a volt Boldoghy-féle telepre tervezik. A tervek szerint mintegy 5000 négyzetmétert foglalna el az új vágóhíd, összes beépített köbméterek száma: 6500. Költségek: gépek nélkül kb. 880.000 korona, géppel egymillió korona körül. Persze, mindezt csak akkor lehet megkezdeni, ha a város megfelelő hitelt s hozzájárulást kap. Az országos hivatal támogatása meg van ígérve s most az összeg felől döntenek majd. Mindez most van folyamatban. A tervek szerint szép, modern vágóhídja lenne a városnak. Jelentene nagy munkaalkalmat, azonkívül a város állatkereskedelmének s jövedelmeinek emelkedését. A POSTAPALOTA építése felől is most fog határozatot hozni a bizottság. Két eset lehetséges: vagy megmarad a régi helyén a postaépület s ebben az esetben a református egyház vállalja az építkezések költségeit, vagy a Királypüspök uccai városi házat alakítják át nagyobbmérelű postapalotává, persze ezt is csak akkor, ha az állam megfelelő béröszszeggel biztosítani tudja a teljes amortizációt s azt, hogy a város az építkezéssel nem veszít semmit. Döntés még nem történt. A STRANDFÜRDŐ helyéül újabban nem az eddigi helyet, az Erzsébet sziget közepét, hanem a Duna-gyaloghíd alatti szigetrészt jelölték ki az illetékesek. A tervek szerint nagyszabású strandfürdő épülne itt föl, vendéglővel, egy kis parkkal is s a hídlejáró korlátjának két oldalát bedeszkáznák, hogy ne lehessen lelátni a strandra, a deszkázaton hirdetések lennének. Szükséges azonban ezen a szigetrészen nagyszabású föltöltés. A töltés földanyagát úgy reméli megkapni a város, hogy a Vág folyó hajózhatóvá tételénél kikotort földet vitetnék át az épülő strandra. Ugyanis az Apályi szigeten felül levő Vágszakaszt is hajózhatóvá kívánja tenni a város és e munkálatok fejében három holdnyi területet ad át a közmunkaügyi tanácsnak. A strand természetesen csak akkor létesülhet, ha a város közönsége is áldoz. Eddig azonban nagyrészt csak lelkesedett, de mikor anyagi áldozatra került a sor, jó komáromi szokás szerint a »legtöbbet Ígérők« is kivonták magukat. * Aka? Ön is szép lenni? Használjon Nádasdy-féle S Gyöngyvirág alvátor krémet, mely mindenkit hozzásegít a szépséghez. A májfoltokat, szépiákét, pattanásokat és mindennemű arctlsztátalanságokat nyomtalanul eltüntet, az arcot bársonyos simává és fiatalosan üdévé teszi. Vigyázzon a hamisításokra, csak eredeti csomagolást fogadjon el. — Egy tégely ára 8— Ki. Egyedüli készítője: §S Salvátor gyógyszertár Komárno. kám. A partnereim nem vesztettek és én nem nyertem. Férj és feleség csakis külön-külön kártyázzanak, együtt sohasem, mert ebből rendszerint olyan szaftos gorombaságaié jönnek ki, amelyek még a legelemibb illemszabályokkal is szöges ellentétben állnak. Akinek nincs pénze, ne kártyázzon. Korrekt kártyás, ha nincs pénze, vagy nem játszik, vagy kölcsön kér. Ha sehol sem kap kölcsönt és mégis játszani akar, akkor csak úgy üljön le. ha biztos benne, hogy nyerni fog. Ha azonban még sem nyer, hanem veszít, úgy ez nagyon kínos dolog, mert rendkívül kellemetlen helyzetbe hozhatja partnerét. Nemrég például römiparti folyt egy kávéházban. Az egyik játékos a játszma végén így szólt partneréhez: — 50 Kc-t nyertél, kérlek, de sajnos, nem tudom megadni, mert nincs egy vasam sem. — Arcátlanság! — hördült fel méltatlankodva a partner — leülsz kártyázni, amikor nincs egy vasad sem. Hát akkor én most miből fizessem ki a kávémat? Vidám sorok. A hét legkedvesebb története. Egy pedáns komáromi háziasszony állandóan veszekszik az urával, hogy az milyen rendetlen. A rendetlen férj egyszer beteg lesz, nagyon rosszul érzi magát és így sóhajt: — Drágám, ha meghalok, elégettetem magam. — Persze — szól az asszony —, jó volna, ügyié, a hamut itt a szőnyegen szétszórni? Túlzott óvatosság. Zergét némi valutavisszaélés miatt becsukják. Mikor elviszik a börtönbe, szétnéz és megkérdi: — Mondja csak, kedves börtönőr úr, miért van itt az ablakon rács? — A biztonság okából. — Ugyan kérem — legyint Zerge—, túlzás. Ki fog egy börtönbe betörni? Jó kezdet. Az új hittérítő egy benszülött vezetésével közeledik az afrikai falu felé. A falu határában asszonyokat pillant meg, akik áhítatosan imádkoznak egy nagy fazék előtt. — örülök, hogy ilyen vallásos vidékre kerültem — mondja elégedetten. — Igen — válaszolja kísérője. — Ezek az asszonyok buzgón imádkoznak, hogy az előbbi hittérítő oda ne égjen. Körszakállas vicc. Az iskolásgyermekeket elvitte a tanító a múzeumba. »A keresztények üldözése« című festmény előtt nagy csoportba verődve nézik a gyerekek a rémes jelenetet, mikor a fenevadak marcangolják a szegény keresztényeket. A kis Móricka elérzékenyedik s keservesen hullanak a könnyei. A tanítónak tetszik Móricka érzékeny szive s megkérdezi tőle szelíden: — Miért sírsz, Móricka? — Jaj tanítóbácsi, tessék nézni azt a szegény oroszlánt ott a sarokban, annak már nem jutott keresztény. ! te vissza kéziratát, de nem csüggedt, dolgozott tovább. Azidőben tanulóévcit töltötte Milánóban. A fiatal zeneszerző Giacomo Puccini volt. Joseph Le Fleurial-t (1461—1528), ki Triboulet néven I. Ferenc francia király udvari bolondja volt, egy alkalommal a barátság értékéről kérdezték meg Le Fleurial így felelt: — Barátság tanult emberek között műveltségükből és jó erkölcsükből folyik, a nemesek és udvaroncok között evészet és ivászatból áll, a kereskedők között pedig közös érdeket jelent. Te dicsekszel. Egy csallóközi aranyifjút megszólít egy kedves ismerőse: — Találkoztam tegnap az édesapjával. Szép öreg úr, gyönyörű ősz haja van. — Azt nekem köszönheti. Korszerű illemtan. Hogyan viselkedjünk a kártyaasztalnál. Miután a mai úr életének legnagyobb részét a kávéház kártyaszobái ban, az úrhölgy pedig a bridzs-szalónokban tölti, illemtanunk keretében a kártyázás illemszabályaival foglalkoznunk kell. Illemtudó kártyás sohasem dicséri önmagát és sohasem szidja partnereit, mert már Aristoteles is megmondta, hogy senki sem játszik olyan jól, mint ahogy azt magáról hiszi és senki sem játszik olyan rosszul, mint ahogy a partnere hiszi. Éppen ezért kártyázás közben a partnert lehiilyézni, vagy lemarházni illetlen, csúnya szokás. Jólnevelt kártyás ilyesmikkel vár, míg a parti véget ér. Ugyancsak illetlen dolog kártyázás közben eltávozni és ezzel a partit megbontani. Ezt csak egészen kivételes esetekben szabad, például, ha az ember már sokat nyert és fél, hogy viszszanyerik tőle. Bridzspartnerünk lábát az asztal alatt rugdosni szintén nem illik és veszélyes is. mert az vissza is rúghat. Óvatos játékos azért újabban lószőrrel kipárnázott rugby, lábszárvédőket szijjaz lábaira. Talán mondanunk sem kell, hogy kártyázás közben csalni szintén nagyon illetlen szokás és kockázatos is. mert rájöhetnek. Ha már a játékos csal, legalább úgy csaljon, hogy! jnie jöhessenek rá, mert nagyon csúnya, ízléstelen látvány, amikor egy hamiskártyást lelepleznek és kirúgnak. De nem csak csalni illetlenség, hanem a partnert csalással vádolni is. Az ilyen vád ellen önérzetes kártyásnak illedelmesen, de határozottan tiltakoznia kell. Ha például valaki kártyázás közben azzal gyanúsítja meg partnerét, hogy az belenézett a lapjába, ilyenkor a partner finoman így tiltakozzék: — Marha, hát kell nekem belenézni a maga lapjába? Hiszen én osztottam! Kártyapartnereinket nagy körültekintéssel válogassuk meg, mert nagyon kellemetlen dolog, ha egymáshoz nem illő játékosok kerülnek össze. Ilyen esetből kifolyólag rendkívül kincs helyzetbe került nemrég az ismert kártyás. Harmadmagával békésen bridzsell a kártyaszobában, amidőn hirtelen ott termett a felesége és ráförmedt: — Samu, nem sül le a bőr a képedről? — Miért? — kérdezte a férj csodálkozva. — Azért, mert olyan emberekkel ülsz le kártyázni, akik még veled is leülnek. Kártyaadósságokat pontosan meg kell fizetni. Ezen kötelezettség alól felmentésnek csak akkor van helye, ha játék közben valami szabálytalanság történt. E téren említésreméltó annak a kártyásnak módszere, aki valahányszor veszít, mindig önérzetes hangon jelenti ki: — Nem fizetek, mert csaltam! Amikor a játékos kártyázás után hazamegy és otthon az asszony faggatni kezdi, úgy a valódi úriember — akár nyert, akár vesztett — kertelés nélkül megmondja az igazat. Ha azonban nagyon sokat vesztett és a felesége firtatni kezdi, hogy milyen eredménnyel zárult a parti, ilyenkor a legcélszerűbb válasz ez: — Nem történt semmi különös fi ács-
