Komáromi Lapok, 1936. július-december (57. évfolyam, 53-104. szám)
1936-09-05 / 72. szám
1936. szeptember 5 »KOMÁROMI I APÓK« 9 oldal. ASSZONYOKNAK. gsHgasi^EStE <wBiaaMffiBiBMBBt8MBaB3g!Ga!SWMMffiaM7iwifTMWffTiarTWJWWMWWMMiMMi A szemek kozmetikája. Azt szokták mondatai: »A szem a lélek tükre«. Többé-kevésbé igaz is, mindenesetre nagyon fontos tényező annak a megállapításánál, hogy valaki rokonszenves nekünk, vagy nem. Igaz, hogy a tekintet csalhatatlan árulója a léleknek, de annál bevésbé csalhatatlan a szem alakja, a pillák a szemöldök, amelyeket manapság a hölgyek igen önkényesen változtatnak. A szemhéjakat nem egyszer beárnyékolják, a kellemetlenül fakó, színtelen szempillát utána festik, a szemöldököt kirajzolják. így azután a változott forma néha az egész kifejezést megváltoztatja. 11 ogy a tekintet lélekkel telt legyen, arra nevelni is lehet. Figyeljük. mi történik körülöttünk. Társaságban, ha beszélgetünk valakivel, hagyjuk, hogy szemünk elárulja a tetszést, vagy nemtetszést, félelmet, megvetést, örömöt. Vannak nők, akik, ha akarják, ragyog a szemük. Most azonban nem erről van szó, hanem inkább arról, hogyan tarthatja meg a szem a fényét, tisztaságát és egészségéi. Mindenekelőtt őrizzük meg a kötőhártya épségét. Ebből a célból öblítsük a szemet reggel és este csukott szemmel búzavirág-, turbóivá- vagy kamillateával. Meleg bóröblítések szintén kitűnőek, különösen, ha valakit elfoglaltsága arra kényszerít, hogy este, lámpafénynél dolgozzék. Kevesen tudják, hogy a szemek tisztasága lényegesen függ az orr tisztaságától. Az orrcsatorna sósvizzeí való gyakori mosása fertőtleníti azt s akkor nem lesz a szem könnyes. Óvakodjék mindenki attól, hogy hiúságból bolladonnál, vagy atropint használjon, mert ezzel az eljárással a szemevilágát kockáztatja. Van erre a célra egyszerűbb és kevésbé káros szer: mindegyik szembe tegyünkegyegv csepp narancslevet. Mihelyt a csillés megszűnik, a szem ragyogónak és nedvesnek tűnik fel. A szemhéj vörössége ellen igen jó azt rózsavíz és gyenge borvíz keverékével borogatni. Megszüntetjük ezt a bajt úgy is, ha esténként több hónapon át, a szemhéj széleit egy kenőccsel kenj ük, amelyet 10 gramm Gold krémből és 10 centigramm finom olajból készítettünk. A szemkörüli karika ne legyen túlzott, mert az szenvedő kifejezést kölcsönöz az arcnak és öregít. Sok nő, különösen fiatal lányok, azt képzelik, hogy ez érdekes. Kívánják szinte, amit mások szeretnének eltüntetni. Ha a szem tiszta és egészséges, akkor lehet festeni is. De az első dolog, hogy ne legyen dagadt, piros, könynyes, vagy zacskós. S ha valóban a szem a lélek tükre, óvjuk, hogy ez a tükör ne legyen soha homályos. Ideális feleség! Ahogyan mi, férfiak elképzeljük a dolgot Egy nagy newyorki női liga a»Chikago Tribun« útján körkérdést intézett az amerikai agglegényekhez: »Milyennek kell lenni az ideális feleségnek?« A kérdésre 300.000 válasz futott be, amelyek gyakran nagyon is amerikaiasan hangzanak. Sok olyan válasz érkezett azonban, amelyek bepillantást engednek a férfiak különös gondolkodásmódjába. íme egy pár felelet: »A legjobban szeretnék egy csú nya lányt feleségül venni — írja egy washingtoni bankár. — Ugyanis a csúnya nőknek karakterük van és különösen gyengédek a férjükhöz. Ezenkívül nem kellene attól félnem, hogy megcsal.« Egy philadelphiai nagykereskedő ezt írja: »Szeretnék egy nőt találni, aki olyan, mint anyám. Asszonyos jósággal és határozottsággal kellene bírnia. Nem lehetne húsz évesnél fiatalabb, mert szerintem a fiatal lányok előbb ismerjék meg igazán az életet, mielőtt örökre lekötik magukat.« »Kiszámíthatatlan temperamentumú asszonyra vágyom«, — írja ironikusan egy üvegesmester. — »Milyen nagyszerű lehet a házasság egy-olyan asszonnyal, aki minden hónapban betör egy ablakot és az edényt állandóan földhözvagdossa. Egy ilyen asszonnyal mindig el lehet készülni a szenzációra. így elkerülhető a házasélet egyhangúsága és az ember mindig várja a temperamentum legújabb kitörését.« Egy autóügynök így válaszolt: »Az ideális asszony Grace Moore hangjával és Greta Garbo szépségével kell rendelkeznie. Ila még azután országos vagyona is van, akkor Isten neki, elveszem feleségül.« »Szeretnék egy vak leányt feleségül — írja egy ifjú idealista. — Milyen gyönyörű lenne, ha mellette ülve elmesélhetném neki mindazt, ami szép és jó az életben. így a világ minden szépségét megismerné és megszeretné az életet. A létezés árnyoldalait sohasem ismerné meg.« »Az én feleségembe minden férfi az első pillantásra bele fog szeretni és így az iránta való szerelem adósságuk megfizetésére fogja kényszeríteni vevőimet!« — írja egy brazíliai nagykereskedő. — »Feleségem jutalmul minden évben egyszer egyedül utazhatna el.« »A lány, aki hasonlít az eszményképemhez, . olyan legyen, — írja egy ohiói orvos, — akinek mindig jókedve van, mert csak kacagással lehet áthidalni a házasélet nehézségeit.« »Az én álmom egy valódi sport-pajtás, akivel külön kasszánk lenne. Vasárnap nagy kirándulásokat tennénk és valahol a magányban egyedül ebédelnénk«, — írja egy fiatal sportember. »Legjobban egy olyan asszonyt szeretnék, aki már többször férjnél volt«, — mondja egy newyorki ügyvéd. — »Az ilyen asszony több megértést tanúsít a férfiak gyengeségei iránt és így lehet csak ésszerű a házasság.« »Szeretnék egy olyan asszonyt találni, aki semmi púdert és festéket nem használ, semmi festett haj, semmi lakkozott köröm, modern nyakláncok — és mégis szép« — írja egy agglegény. »A legszívesebben eg}» híres nőt vennék feleségül. Milyen nagyszerű lenne, hogy ő, aki után milliók vágyakoznak. csak egyedül én hozzám tartozik« — feleli egy hetvenéves öreg úr. Ugv látszik Amerikában is eléggé különbözők és ostobák az Ízlések és igények. Nagymama névnapjára. Nagymamának N evenapja van ma; Örül a Iuí: Apraja és nagyja. Kert virágát Szép csokorba kötjük. A nagymamát Ezzel felköszöntjük. — Jó nagymama, Az Isten megáldjon. Az utódra Ezer áldás szálljon. — Legyen élled Minden perce boldog, Mi szeretünk, Amíg szivünk dobog. A siklókigyó panaszai Nyugodt gyönyörűséggel sütkérezett a siklókigyó a délelőtti napfényben. Ősszelckercdetl, igénytelen szürke testét mégis észrevette néhány arra járó kamasz és az egyik bősz ijedtséggel kiáltott fel: — Nini, vipera! A másiknál bot volt s ez minden gondolkodás nélkül nyakon is bólintotta a mitsem sejtő állatot. A második ütés már a fejét érte volna s így nagyon rövid és felette szomorú lett volna az egyenlőtlen harc kimenetele a kígyóra nézve, ha a kamaszok figyelmét hirtelen magára nem vonja a fűzfáról lekvakogó zöldbéka. Ezt a pillanatot ragadta meg a szegény sikló, mini egyedüli menekvési lehetőséget és eszeveszett fürgeséggel siklott tova egyenesen fel a fára. Talán még oda is követték volna üldözői, ha ritka szerencsés véletlen folytán nyomát néni veszítik. A kígyó biztonságban kerülvén a magasban, első kötelességének tartotta, hogy az olt hangoskodó levelibékának köszönetét mondjon. Nagyot nézett a béka a hálálkodó állatra, mert fogalma seih volt róla, mit akar az neki megköszönni, Moszszas sziszegéssel kellett ennek elmagyaráznia a helyzetet. — No, ha már így áll az ügy, — mondta a béka, — őszintén örülök, hogy az én hangos szavam megmentette az életedet. Pedig én igazán nem gondoltam egyébre, mint hogy jelezzem vele a holnapi időt. — Akkor hát, ha történetesen szép időnek kellene holnap lennie, le is lenne már bántva a bőröm — jegyezte meg a kígyó. Én azt hiszem, csak rémeket láttál. Nem lehet olyan rossz az. ember. amilyennek hiszed. Sőt, olyan társammal is találkoztam, — folytatta a leveli béka — emelyet hosszú ideig üvegben tartott az ember. Mindennap adott neki friss vizecskét, lombos ágat. Egy kis létrát faragott számára és arról kapdosta be társain a neki bedobált élő legyeket. Azokat se resleltc a gazdája sajátkezüleg összefogdosni. Mégis csak jólelkű is akad az emberek közt. A kígyó álmélkodva hallgatta a hihetetlen dolgokat. — No és, kérdezte - hogyan szabadult mégis onnan a társad? Könnyen. Az ember elköltözött más faluba, s mielőtt elment, a maga jószántából szabadon bocsátotta barátomat. — No, velem és azt hiszem, semmiféle atyámfiával ez nem történhetnék meg! De a pajtásod esetén is nagyon csodálkozom, mert úgy tudom, hogy az ember nagyon is egy kalap alá fog bennünket és nem hiába kiabál az ellenségre »kigyót-békát ! A béka meghökkent. Ez eddig nem is jutott eszébe. — Ami azt illeti, — felelt habozva — ebben a mondásban nem rólam van szó! Inkább a varangvosokról. Azokat utálja módfelett az ember. Habár, hiszen azoknak se jut eszükbe őt bántani, hát oka nincs, hogy olyan inegvetőleg bánjék velük ... — Hiszen helyben vagyunk. Nekem is azért kell szenvednem, mert családunkkban van néhány más faj, amely megmarja. És csupán tudatlanságból általánosít. Neki most már minden kígyó vipera. Hát igazságtalan ez is. de el kell ismerned, hogy a miénk nagyobb sérelem. Mert méregfoga csakugyan nincs semilyen békának, de mint magad is mondod, kígyóból van sok veszedelmes fajta. A kígyót nagyon lehangolta a beszédnek ez a fordulata. Eszerint még te is vádolsz? Hát felelős lehetek én, ártatlan sikló, azért, hogy egy-egy vipera halálra marja az embert? Különböztessen meg minket, ennyi az egész. Ezt csak elvárhatjuk olyan okos lénytől, amilyen az ember. Félreértesz kvakogta a béka engesztclékcnyen. - Hogy vádolnálak én. mikor ismerem jóravalóságodat? Csak vigasztalásul mondtam neked. hogy más állatnak is megvan a maga baja. Nekünk kígyóknak százszorosán megvan. És nem is hiszem, hogy tisztán a viperától való félelem viszi rá az embert, hogy minket megöljön. Valami átok fekszik tán rajtunk. A béka nem tudott hirtelen felelni, de megígérte, hogy érdeklődni fog az üvegből szabadult barátjánál, az sokat voll emberek szobájában, hátha hallott valamit erről a dologról. Pár nap múlva kíváncsian kereste fel a sikló a békát. Barátom, — fogadta őt a béka részvéttel nagy a ti bajotok, sokkal nagyobb mint gondoltam volna. Csakugyan átok fekszik rajtatok, súlyos, szinte kiheverhetetlen átok. — Nos, nos? - kérdezte a kígyó a rémülettől szinte bottá dermedve. — Egy régi, régi történet szól rólatok. Volt az embereknek egy boldog világuk, amelyet elvesztettek: az édenkert. Olt nem dolgoztak, mégis meg volt mindenük. S nem férvén bőrükbe, gonoszok lettek, elvesztették ezt a boldog semmittevést. Nem hiszem ugyan, hogy sok csábítás kellett a rosszaságra, de hogy mégis meg legyen a formája: valami gonosz szellem vitte őket erre. Az pedig — véletlenül éppen kígyó képét öltötte magára. Ez már a ti bajotok, mert ép pen úgy jelenhetett volna meg az a valami lepke vagy pók képében. S mivel az ember hibáját sohasem látja be: bűnbakot keres. Mivel pedig a szellem kívül áll a hatalmán, ti, kígyók vagytok a bűnbakok. Azóta a legtöbb ember válogatás nélkül megöli a kígyót... De hisz ez akkor végzetes tévedés — sziszegte a kígyó szinte megsemmisülten. — Hiszen nyilvánvaló, hogy m isiklók ártatlanul kerülünk a pácba. Fel kellene őket világosítani... — Hát beszélj velük — indítványozta a béka, — de mielőtt ráérnél erre, fogadok a gyíkkal, hogy széttapossák a fejedet. — És, — sóhajtott a kígyó, — ki fogja rólunk levenni ezt az igazságtalan átkot? — Attól félek, barátom, senki. Lehelne ugyan — ha az ember mélyebben gondolkodnék — egy kis jóakarattal. de ennél sokkal, sokkal nagyobb benne a bosszuérzet és a gyilkolási ösztön. DAL A MESTERSÉGRŐL. Kip-kop, kip-kop, kalapács, Vasúi üti d kovács. Ahol forgács hall, habos, Üti gyalul az asztalos. Csiriz-biriz, ide ixézz, Cipői csinál a cipész. Dur! Roppan a vasaló, Éppen vasül ü szübó. Kerek perec jaj, de szép, Most sütötte épp a pék. Hogyha égy Szer nagy leszek, Nem mesterségre megyek, Inkább leszek katona, \ Lábad ide, nem oda. Kardot kötök, csákót kapok, Egy-kettőre indulhatok Ahol bátrak kellenek j
