Komáromi Lapok, 1936. július-december (57. évfolyam, 53-104. szám)
1936-07-04 / 54. szám
1936. július 4. »KOMAROMI LAPOK« 9 oidal ASSZON YOKN AK. Ki a pletykább? Általános vélemény, hogy a nőnem tud titkot tartani. Amilyen általános, annyira nem helytálló ez a vélemény. A nő igenis tud titkot tartani, sőt, sok esetben jobban, mint a férfi. És ha a pletyka vádjának mindenképen el kell hangzani, akkor ez egyforma mértékben terjeszthető ki mindkét nemre. A különbség mindössze az, hogy más titkok jutnak a nőre, más titkok a férfire, mindegyik fél más titkokat őriz és — fecseg ki. Lássuk a férfit. Férfi számára legfontosabb titkok megőrzését a hivatása rójja rá. Minden hivatalnak, minden munkahelynek megvan a titka, még pedig teljesen jó értelemben vett titka, nem valami suskus, vagy leplezni való. Kezdődik a hivatali titok egy egyszerű rövidárú üzletben is. Minden üzletnek van egy titkos neve, ami pontosan tíz betűből áll. Például: Fazék Tibor. Minden betűnek van cgv számjegyértéke. F—0, a—1, z 2, é—3, k—4 és így tovább 9-ig. Egyszerűen betűvel jelzik az egyes áruk árát. Ha például egy nyakkendő céduláján ez áll: tf—if, az azt jelenti, hogy a nyakkendő 5.60. Ha nagyobb árat mondott a vevőnek, alkura berendezett üzletben, akkor a tf if-árig lehet engedni. Ez például üzleti titok, amiből senkinek sincs kára s ezt megőrizni minden becsületes kereskedősegéd első és legfőbb kötelessége. Olyan segédet, aki egy másik üzletben előbbi kereskedő főnökének árjelző mondatát, vagy nevét kifecsegi, úgy kidobják, mint a pinty, mert a főnök akkor már abban sem lehet bizonyos, hogy a fecsegő alkalmazott nem viszi-e hírét még az ő szolgálatában is saját üzlete siffréjének. Ezt a titkot tehát köteles megtartani az alkalmazott, ha nő, ha férfi, ebben a titoktartásban nincs is különbség. Titok megőrzésére kell vállalkoznia a katonának, a legegyszerűbbnek, a közlegénynek már akkor, ha őrhelyen áll. Az ellenőrző jelszavak megőrzését úgy kell vállalnia, hogy saját édesanyjának sem mondhatja meg, még akkor sem, ha katasztrófát háríthatna el vele. Titkot őriz az orvos. Nincs orvos, aki páciensének betegségéről nyilatkozna, még akkor sem, ha egyszerű betegségről van szó. Ez az úgynevezett orvosi titoktartás, amely hihetetlen súllyal nyomja sokszor az orvos lelkét, mert sokszor a legaggódóbb családtagoknak sem mondhatja meg a betegség nevét és előrehaladottságának fokát, mert nagyobb kárt tenne, mint amit használna. Ezt különben kár is részletezni, mert ezzel mindenki tisztában van. Ugyanígy azt is tudja minden ember, hogy a kereszténység fennállása óta nem volt példa arra, hogy pap továbbadta volna a rábízott gyónási titkot. Nem mondhatja el, ha akár egyes embernek, többnek, vagy a saját életébe is kerül. Titkok őrzője a mérnök, aki gyárának valamely gyártási titkát tudja, titkok őrzője minden vállalatnak a könyvelője, aki a cég üzletvitelének elárulásával jogtalan előnyhöz juthatna másutt. Nem árulja el abban az esetben sem, ha még olyan kis fizetése is van. önmagát tenné lehetetlenné például az az ügyvéd, aki kliense titkait tovább adná. Titkok, titkok, ártalmatlan, de szent emberi, vagy a közösség érdekében, a fennálló rend érdekében őrzött titkok, amelyeket vállalni kell. Szóval a férfiaknak sok titok jut megőrzésre. Ue ezek a titkok egyformán jutnak ki a nők számára is. Amilyen titoktarló az orvos, olyan titoktartó az orvosnő, de még az ápolónő is. Titoktartó a pap.' Titoktartó az apáca is, az ügyvédnő, az ügyvédi iroda női alkalmazottja, szóval titoktartó a nő mindazokon a helyeken, ahol a férfiaknak komoly titkot kell tartani. Ha tehát igaz lenne, hogy a nők fecsegőbbek a férfiaknál, nem alkalmazhatnák őket, de semmiképen sem olyan nagy számban, mint amilyenben ma szóhoz jut a dolgozó nő. Lássuk a férfi titoktartását egyéb téren. Egyéb téren a hallgatásnak már kedvezőtlenebb a mérlege. A férfi, aki akár jogos, akár jogtalan ambícióból elnyomottnak érzi magát, ahogy mondám szokták, »nem tesz lakatot a szájára« annak a hibáinak felsorolásában, aki őt elnyomja, vagy akinek hetyére vágyik. Ilyenkor történnek azok a bizalmas közlések — dehogy pletykák: — »Igazán nem azért mondom, de bizony, hogy ha Ő nagyobb körültekintéssel végezné a munkáját, akkor a vállalat ezt az ügyet jóval olcsóbban úszta volna meg. Én tettem is előterjesztést ebben az irányban, de hát engem nem hallgattak meg. Hogy őt miért? Hát kérlek, mert ő a vezér sógora és... A többi, ami magyarázatképen következik, egyre színtisztább pletyka. És pletykál a férfi a politikában. — Nagyon megbízható forrásból, de nagyon kérlek, hogy ne add tovább, hallottam ... — Ha becsületszavadra mondod, hogy nem adod tovább, akkor neked megsúgom, hogy ... És mindaz a belpolitikai szörnyszülemény, mindaz a külpolitikai rémhír, ami időnkint felbukkan, sohasem női ajkakról kél szárnyra. Férfiak mondják, nevezzük nevén a gyereket — pletykálják egymásnak, fontoskodásból, ijedtségből, jóhiszeműen, rosszhiszeműen, érdekkel, vagy érdektelenül. A nő ezen a területen teljesen közömbös. Nézzük a férfi tiloktartását szerelmi téren. Egyszerűen nem tud titkot tartani. Abban a pillanatban, amikor megdobban a szíve, boldog titkát megvallja barátjának, mert minden férfinak van cgv legjobb, egy kebelbarátja, akinek kötelesség beszámolni életének erről a boldog percéről. És rábízza a nagy titkot, hogy a leány miképpen szorította meg a kezét, mik a kilátások, milyen a leány családja. És a barát előtt lassan-lassan kibontakozik a leány családjának a rajza, összes külső és belső vonatkozásaival. A barátnak azonban szintén van egy kebelbarátja, akinek bár valamivel halványabb vonalakkal, de szintén elég pontos képe támad a lányról és családjáról s így tovább. És ahogy nem marad kettőnek édes titka a bontakozó szerelem, éppen úgy nem marad titok a flört, a kaland, minthogy ez nem vág a férfi becsületébe. Annál kényesebb rá a nő. Lány, még a legjobb barátnője előtt is titkolja szerelmét, amelyről a barátnő harmad és negyedkézből szokott tudomást szerezni. A nő szemérmesebb. A nők egyáltalában titoktartóbbak minden érzelmi vonatkozásban. Elvált férfi sokkal könnyebben adja okát elválásának, mint a nő. Nem lenne teljes a kép, ha meg nem állapítanék, hogy érzelmi tekintetben a két nem két hallgató táborra oszlik általában, de a nők hallgatagabbak s különösképpen Terii előtt nem adják ki egymást. Mégis, az élet melyik területén és mikor fecsegőbbek a nők? Fecsegők az összes divatkérdésekben, a rivalizálásban és a szépség terén. Mindig a másik az, akinek kevésbé jó az ízlése, a másik az, aki tékozló, aki túlságosan öltözködik, aki rossz háziasszony, aki gondatlan anya. De ezeknek a női gyengeségeknek pandanját megtaláljuk az erősebb nemnél is, olyan területeken, amelyeket a cikkben nem érintettük. Elvégre azért a szegény férfit sem szabad egészen »kibeszélni«. Az igen okos szamár. Irta: Viktor bácsi. Élt valamikor, talán nem is olyan régen, a köves Arábiában egy derék házaspár. Zulejka volt az asszony neve. Hasszánnak hívták a férfit. Nagyon derék házaspár volt Zulejka és Hasszán, dolgoztak reggeltől napestig szorgalmasan. Zulejka a ház körül tett, vett, Hasszán pedig fazekakat csinált. Akármennyit dolgoztak is azonban, a derék Hasszán mégis szegény ember maradt, mert sohasem tudott elég fazekat készíteni, segítsége pedig nem akadt. Abban az utcában, amelyben Hasszánék laktak, sűrűn egymás mellett laktak a fazekasok, egyik a másiknak volt a versenytársa, bizony, kiszedték volna a falatot is egymás szájából szívesen. így aztán Hasszán egy szép napon elhatározta, hogy a szomszéd városban is szerencsét próbál. Hátára veit egy csomó fazekat és átment vásárra a szomszédságba. Úgy ám, de a fazekak egymáshoz verődtek a hátán s mire a vásárra érkezett, a legszebb edények 1 őriek össze. Mit volt mit tenni, Hasszánék addig rakták élire a piasztereket — mert így hívták Hasszánék országában a pénzt, — amíg Hasszán egy szép, szürke csacsit nem tudott vásárolni. Nagyon derék erős csacsit vásároltak. Keveset kért enni, dolgozni pedig éppen olyan szívesen dolgozott, mint Zulejka, vagy Hasszán. Az útszéli bogáncsokból táplálkozott, vizet ivott rá hosszú kortyokban s megvolt az ebédje. Ezentúl Hasszán ügyesen, mindig a csacsi oldalára függesztette föl a nagy kosarat és abba rakta vigyázva a fazekakat. A csacsi igen jól tudta, mit cipel a kosárban, mert úgy vigyázott az edényekre, hogy soha egyetlenegy össze nem Lört. Hasszán büszke volt a csacsijára s nem cserélte volna el semmiért a világon. Hasszánék falujának s a szomszéd városnak feleútján folydogált egy széles folyó. Magas bid feküdt a folyón keresztben, erre vitt az út. Ennél a hídnál mindig megtorpant a csacsi, semmiképen sem volt kedve átmenni a hídon. Félt olyan magasan ballagni, de meg azért is szeretett a folyón keresztül gázolni, mert a folyó vize hűs volt, a nagy melegben mindig vidáman locsolta a csacsi lábait a sebes víz. Jóízűen ivott is a csacsi, a sebes folyó vizéből. Hiába biztatta Hasszán a csacsit, próbálja meg egyszer azt, hogy a hídon keresztül poroszkáljon, a csacsi a fejéi rázta s szépen átgázolt a folyón. Hasszán fenn sétált a hídon, a csacsi meg lenn baktatott a folyóban, amíg partra nem kapaszkodott. El nem lehet mondani, milyen jó barátok voltak ők kelten. Ámde egy napon elkövetkezett a nagy veszedelem. Hasszán ismét vásáron járt s hazafelé tartott. Koromsötét éjszaka volt, a hold nem világítóiét s a távoli pusztaságból a homokot mind felkavarta a szél. Vihar ígérkezett. Hasszán futott a csacsival, hogy minél hamarább tető alá érkezzenek s aggódva gondolt arra, hogy hátha rablók kerülnek útjukba. Amitől félt, bekövetkezett. Egy elhagyott olajfa tövében rablók húzódtak meg s amikor Hasszán melléjük érkezett a szamárral, a rablók rettenetes ordítással ugrottak ki és földreteperték Hasszánt. Elszedték a pénzét, amit nehezen keresett a fazekakon, aztán jól elverték s útjára bocsátották. Szegény Hasszán sántítva ment tovább, de hiába várta a cs'acsit, a csacsi nem jöhetett vele. A rablók megfogták a csacsi kantárját s magukkal vonszolták a hűséges állatot. Szegény csacsi szomorúan bőgött a gazdája után. Hasszánra ráborult a nagy arábiai sötétség, alig bírt haza vergődni hajnalra. Lett otthon sírásvívás. Zulejka mindennap megsiratta a csacsit. Valahányszor siratta, Haszszán is szomorkodni kezdett s nem tudott többet dolgozni. Rosszul ment a sora megint a derék Hasszánnak. Üres volt a Zulejka konyhája. Hát a csacsival mi történt? Az történt, hogy a rablók magukkal vitték s cipelték egész éjjel. Nappal elbújtak egy barlangba, s éjjel megint tovább mentek. így bujdokoltak a vidéken a csacsival együtt. Az egyik este a rablók nagy cselekedetre készültek. Lesbe állottak az út szélén s megtámadtak egy nagy urat, aki csak néhány ember kíséretére bízta magát. A nagy úr kísérete elszaladt s a nagy úr a rablók keze közé jutott, minden kincsével együtt. Tömérdek kincset, pénzt szedtek össze a rablók. A nagy úr a török császár legkedvesebb embere, éppen útban volt a császár fővárosa felé, neki vitte a kincseit adóba. Hiába jajgatott a rettentő nagy úr, otthagyták összeverve az út szélén, a zsákmányt föltették a csacsi hátára s elsiettek. valahányon csak voltak. Sötét volt megint az éjszaka s a rablók szaladtak. Nagy futásuk közben odaérlek a széles folyó magas hídjához. Csakhogy a csacsi megkötötte magát s mindenképen a folyón keresztül szeretett volna gázolni. A rablók ezt nem engedték. Ütötték, püfölték a csacsit s nagy lárma kerekedett. A sötétben mindenki a csacsit szerette volna verni, csakhogy a rablók egymást verték, jól egymásnak mentek. A csacsi is közéjük rúgott s bizony vagy négy rabló már ott feküdt a fűben s jajgatott. Ezt várta csak a csacsi, óvatosan, csendben lemászott a partra, belegázolt a folyóba s álúszott rajta. Hátán volt a sok kincs, pénz, drágaság. A folyó másik partján kikapaszkodott, azzal usgyi, rohant haza régi gazdájához, Hasszánhoz. Képzelhetitek, milyen nagy örömmel fogadta Hasszán a rég nem látott szamarat. Össze-vissza ölelgették a nagyfülű csacsit, még meg is csókolgatták, mert megérdemelte. S akkor lett csak nagy ámulásuk, amikor leszedték a csacsiról a kincses zsákot. Szcmük-szájuk elállóit a nagy csodálkozástól. Hanem Hasszán becsületes ember volt, Aisszarakla a csacsi hátára a kincseket s útnak indult vele a császár városa felé. Három nap ment, amíg rátalált. Addig erősködött az udvari ajtónállók előtt, amíg ben nem vezették a császárhoz. A csacsival együtt állottak a nagy úr elé s Haszszán a császár lába elé szórta a kincseket. El is mondta ott rögtön, hogyan kerültek hozzá a kincses zsákok. Hej, megörült a császár. Akkor már harmadik napja kerestette a rablókat, mert hírét vette, hogy legkedvesebb emberét zsivánvok támadták meg az úton, ime a derék Hasszán elhozta neki a kincseket. S mit gondoltok, az okos csacsi mit csinált? Elvezette a császár katonáit oda, ahol a rablók megtámadták a nagy urat és a nagy úr sebesülten még mindig ott feküdt az útszélen. De a híd mellett a rablók is ott jajgattak még, vérző sebekkel, úgy megrugdosta őket a csacsi. El sem lehet mondani, milyen boldog volt a császár. Összeszedelte a rablókat s tömlöcbe vetette őket. A derék Hasszánt pedig gazdagon megjutalmazta s maga mellé ültette a fényes trónra. Azóta is főembere maradt Hasszán a császárnak. Zulejka a konyhában lett főszakácsnő. És az okos csacsi? Nos, annak lelt csak jó dolga! Arany istállóban, ezüst jászolban finom szénát evett s ha ezt megunta, kövér zabot kapott csemegének.
