Komáromi Lapok, 1936. július-december (57. évfolyam, 53-104. szám)

1936-08-29 / 70. szám

2. oldal

»KOMÁROMI LAPOKc

iy36. augusztus 29.

legalább fele praktikus gazdákból áll.

A gyűlés elhatározta, hogy a határozati javaslatot küldöttséggel terjeszti fel a miniszterelnökhöz, a földművelésügyi miniszterhez és a Gabonatársasághoz.

Törvényjavaslat a rendjelekről és kitüntetésekről.

A belügyminisztérium törvényjavaslatot dolgozott ki a nemesség, a kitüntetések és rendjelek eltörléséről szóló törvény módosítására. A javaslat szerint érdemrendjelek alapíthatók a katonai vitézségnek jutalmazására és a polgári személyeknek az állam körül szerzett érdemeiknek elismerésére. A javaslat emlékérmék bevezetését is tervezi s a közigazgatásban működő, tiszteletbeli funkciót viselő személyek számára különféle címeket rendszeresít.

Szociáldemokrata támadás Granatier ellen a magyarokkal való engedékenysége miatt.

A szociáldemokrata Právo Lidu c. lapban Klein György hosszabb cikkben támadja Granatiert, aki a múlt héten tett feltűnő nyilatkozatában a magyarok követelései mellett lépett föl. A szociáldemokrata lap azt írja, hogy Granatier elébe vágott a köztársasági elnök megnyilatkozásának, aki bizonyára jóakarattal fog nyilatkozni szlovenszkói utazása alatt. Rendkívül érdekes dolognak tartja a cikkíró, hogy a szlovák nacionalista szervezet vezértitkára, mely szervezet 18 éve harcol a magyar kisebbség számára tett minden engedmény ellen, egyszerre bűnbánatot tart és nem az aktivista magyarok, hanem az ellenzéki magyarok szószólójául tolja föl magát. A Slovenská Liga egyremásra tiltakozott, amikor a köztársaság magyar iskolákat épített Szlovenszkón. A SÍ. Liga ugyancsak Granatiernek vezetése

Alkonyat.

Irta: Bibó Lajos.

I.

Azon a napon mintha a végzet ólálkodott volna körülöttem.

Erzsébet nesztelenül járt a szobákban. Nem szólt hozzám. Nem akart zavarni. Kint alkonyodott, amikor leült szembe velem, az egyik fotöjbe. íróasztalomnál ültem. Akaratlanul is rátekintettem.

Láttam, halavány. A némasága mögött ismeretlen fájdalom virraszt. Fölemelkedtem, odamentem hozzá.

— Kedves, — simogattam meg az arcát.

A tekintetében könyörgés vergődött.

— Idegesít, hogy itt vagyok?

— Csacsi, hogyan mondhatsz ilyet, — hajoltam le hozzá és megcsókoltam a homlokát.

Még szelíden, bocsánatkérő gyengédséggel rámosolyogtam, aztán viszszaültem a helyemre.

Néhány perc múlva Erzsébet megszólalt:

— Mondd, soha nem tudok már veled beszélni?

Meglepett a kérdés. Idegesség remegett a hangjában.

— Nem értelek — mondtam őszintén és egyszerűen. — Miről akarsz velem beszélni?

Keveset várt. Igyekezett nyugalmat erőltetni magára.

— Mindenről. Arról, amiről te oly mélyen hallgatsz.

Hirtelen durva türelmetlenség szállt meg. Nem először lepett meg ez az oktalan ingerültség. Elejét akartam venni az alattomos dührohamnak.

— Nézd kérlek, látod, hogy dolgozom. De ettől függetlenül, szívesen állanék a rendelkezésedre, ha nem tudnám, hogy megint valami asszonyos képzelődésről van szó. Légy szíves, ne következtess, ne gyanakodj, ne gyötörd magadat, nem rejtegetek előled semmit. Már megmagyaráztam egyszer, az a körülmény, hogy időnként magamra maradok, magamalatt szembehelyezkedett magyarjaink kulturális követeléseivel s el is érte, hogy magyar műkedvelő társaságok nem rendezhetnek előadásokat. És most hirtelen ilyen változás! Mi rejlik e mögött? A magyar kultúrális autonómia megadása a magyar aktivisták dezavuálását jelentené. Granatier 18 éven át nem tudta megtalálni a helyes viszonyt a magyar követelésekhez és egyszerre védelmezőként lép föl s azokat akarja kioktatni, akik vele és társaival szemben nagy fáradsággal harcolták ki azt, amit a magyarok megkaptak.

Dérer igazságügyi miniszter hibának tartja, hogy a németek és olaszok nem kaptak gyarmatokat a háború után.

A szepességi Stola német községben a munkásakadémia megnyitásán megjelent Dérer Iván dr. igazságügyminiszter és hosszabb beszédet mondott, amelyben ismertette a külpolitikai helyzetet. Beszédében foglalkozott a nemzeti kisebbségeknek Csehszlovákiában való rózsás helyzetével, melyhez fogható szerinte, az egész világon sincs. Dérer miniszter megkockáztatta ennél a kérdésnél azt az állítást is, hogy Európában ma legfeljebb 16 millió kisebbség él, míg a háború előtt 56 millió volt.

Beszéde további folyamán Dérer kijelentette, hogy nagy hiba volt, hogy a köztársasági Németország kivált a nemzetek koncertjéből és azt is hibáztatta, hogy a birodalmat megfosztották hajdani gyarmati és nagyhatalmi pozícióját ól. Ugyancsak hiba volt Dérer szerint az is, hogy a háború után nem teljesítették Olaszország gyarmati és nagyhatalmi követeléseit, mert a nyugati demokrácia e hibáiból született meg a fasizmus. Majd Csehszlovákia és Németország viszonyáról beszélt a

mai birkózom, félrevonulok és magamba zárkózom a gondolataimmal, nem jelenti azt, hogy tőled eltávolodom.

— Köszönöm, hogy ilyen világosan megfogalmaztad a mondanivalómat. Mert éppen erről van szó. Arról, hogy a gondolataidban éled ki a sóvárgásod a szabadság után.

— Csak nem vagy féltékeny a gondolataimra is?

— Nem tudom. Ez a szó nem fejezi ki tökéletesen az érzéseimet. Viszont meglehetősen sokat mond. Ha féltékeny vagyok, miután szeretlek, azt keresem benned, amit senki másban meg nem találhatok, elsősorban is a gondolataidra vagyok féltékeny.

— Talán a képzeletemre?

— Nem. Neked nem hiányzik semmid, a te képzeleted nem fakul bele soha a valószínűtlenbe, hogy átadd magad a gyenge lelkek álmodozásának. Nem a képzeletről beszéltem, hanem a gondolataidról. Arról, hogy férfi vagy. Három szoba, tiszta levegő, nyugodt élet, egyszerű aszszony, — ez a polgári harmónia, akármivel van is kibélelve és megtűzdelve, egy férfinek, egy olyan nyugtalan szellemű, alapjában szélsőséges, lelke legmélyén becsületes, de felelőtlenségre születeti férfinek, aki te vagy, unalmas. Börtön, a szeretet börtönőrével, az elért boldogság bilincseivel, amelyben megfulladsz, mert egyetlen egy dolgot érzesz és tudsz, azt, hogy nyitva van az ajtaja.

Minden áron el akartam kerülni a vitát, amelyről tudtam, hogy szakadék felé vezet, amely elválaszt bennünket egymástól és amelyen keresztül nem ér össze a kezünk.

Csöndes, megnyugtató hangon szóltam.

— Kedves, ne nevezz ki folyton szilaj sihedernek, lobogó kamasznak, aki az elérhetetlent hajszolja. Az önkívületet a gyönyörben, a megsemmisülést a fölindulásban, érzéki vihart minden ellebbenő hangulatban és hősi elmúlást egy világrengető kaminiszter s a németek csehszlovákiai helyzetét vázolta. Nem felel meg a valóságnak, — úgymond, — hogy a szudétanémeteket háttérbe szorítják. Egyetlen állam sincs Európában, amelynek nemzeti kisebbségei három egyetemet, száz közép- és szakiskolát, több ezer népiskolát kaptak volna.

Nehezen jött létre a megegyezés a Vatikánnal.

A Poledni List c. lap a következőket írja: Ismeretes, hogy az elnökválasztás előtt a sajtóban olyan hírek jelentek meg, hogy a csehszlovák köztársaság és a Vatikán közölt folytatott, a modus vivendire vonatkozó tárgyalások már majdnem teljesen készek és hogy belátható időn belül pápai bulla jelenik meg a szlovenszkói egyházmegyék új elhatárolásáról. Azóta félévinél hosszabb idő mult el, a pápai bulla azonban még mindig nem jelent meg. A Hospodarsky Rozhlad c. lap pedig azt közli, hogy a Vatikán és Csehszlovákia között való megegyezésről szóló hírek koraiak voltak. Ellenkezőleg, a helyzet annyira romlott, hogy nincs kizárva az eddigi tárgyalások zátony raj utasa sem. A nehézségeket állítólag a magyar kormány ellenállása okozza, amely nem akarja viszszavonni a hágai nemzetközi bírósághoz egyházi birtokok ügyében Csehszlovákia ellen beadott keresetét.

A szlovenszkói autonómia az állam érdekében való — irja Sidor képviselő.

A szlovák néppárt hivatalos orgánumában Sidor Károly képviselő vezércikket írt a párt kormányba 1 épáséról. Sidor ezen cikkében ugyan nem foglal határozott állást a szlovák néppártnak kormánybalépése mellett, de nem is ellenzi azt annyira, mint eddigi cikkeiben tette. Köszötaklizma romjai alatt. Negyven éves vén szamár vagyok. Ne kínozd magad azzal, hogy láz és lidércfény után kutatsz ott, ahol rendes, szabályos, szürke emberi érzések és gondolatok végzik a maguk kiszabott körforgását.

— Ne védekezz ilyen meggyőzően.

— Nem védekezem, csak szeretnélek megnyugtatni.

Erzsébet hosszan nézett maga elé. Fölemelkedett.

— Maradsz? — kérdezte más hangon.

Sietve hajoltam a papírlap fölé.

— Félóra az egész. Félóra múlva készen vagyok. Majd elmegyünk valahova.

Amikor kiléptünk a kapun, Erzsébet hozzám fordult:

— Hova?

— Ahova kedved van.

— Máskor, még tavaly nyáron is, mindig tudtál valami jó helyei.

A vérem megint meglódult.

— Minden hely unalmas és fárasztó. Az egyik sivár, a másik zajos, a harmadik...

Közbevágott:

— ... a harmadik helyen megbámulsz minden fiatal lányt meg aszszonyt.

Észrevettem, hogy hibát követtem el. Az abbahagyott diskurzust folytatjuk.

— Menjünk a Rózsadombra, — mondtam olyan hangon, mintha nem hallottam volna a megjegyzését.

Autóbuszra ültünk. Leültünk a régi vendéglő kertjébe, a régi fák alá.

Kezem Erzsébet karjára tettem. Kényszerítettem, hogy rám emelje a tekintetét.

— Emlékszel?

Arcán fájdalmas árnyék suhant át. Nem felelt.

Beszélni kezdtem, az első tavaszunkról, első rózsadombi utunkről, amikor megálltunk a hegytetőn és kitártuk magunkat a mindenható szerelemnek, amely az ébredő föld ujjongásával járta át testünket, lelkünket.

De szavaimból hiányzott a hév, elnettel veszi tudomásul, hogy a szocialisták nem ellenzik pártja kormánybalépését, amely nem támaszt teljesíthetetlen feltételeket, hanem csakis az állam javát szolgáló követeléseket. Sidor képviselő kijelenti cikkében, hogy a pittsburgi szerződés szerinti szlovenszkói autonómia az állam érdekében való és hogy annak szelleme diktálta a párt kormánybalépésének feltételeit. Sidor kifogásolja, hogy a szlovák néppárt pontos tervére a kormánynak nincs önálló terve. A kormány egyszerűen azt gondolja, hogy a miniszteri karosszékekkel megoldható a szlovenszkói probléma. A szlovák néppárt a programiéra s annak megvalósítására helyezi a hangsúlyt, a kormány pedig arra a jelszóra, hogy »megegyeztünk, hogy megfogunk egyez ni«.

A Lidové Noviny c. kormánylap

igazat ad Sidornak abban, hogy miniszteri székek adományozásával még semmiféle problémát sem oldottak meg. Az a fontos, hogy a szlovák néppárt többet gondoljon arra, hogy mi célból követeli az autonómiát és nem arra az alakiságra, hogy az autonómiát a mai meglevő alkotmánytörvény keretében, vagy az alkotmánytörvény megváltoztatásával sikerül-e elérni. Nincs értelme vitába bocsátkozni az alkotmánytörvény revíziójára vonatkozó kérdésekben — írja a lap — és ezt előbb-utóbb Sidor is be fogja látni.

— Azok, akiket nem vettek fel a tanítóképzőbe vagy a kér. akadémiába, még beiratkozhatnak a pozsonyi YMCA kétéves magánkereskedelmi iskolájába, vagy egyéves kér. tanfolyamába. Az iskola az iskolaügyi minisztérium ellenőrzése alatt áll és abszolvensei érvényes bizonyítványt nyernek. Az iskola egyben jó alkalmat nyújt a szlovák nyelv gyors és alapos elsajátítására. Prospektus ingyen. YMCA Pozsony, Sánc ut.

ragadtatásomból az őszinteség. Nem hazudtam, nem csaltam, tele voltam igaz meghatottsággal és csöndes szerelemmel, de Erzsébet mást várt. Nem meggyőzést, nem bizonyosságot, hanem azt az értelmetlen szót, vagy ön kénytelen mozdulatot, amellyel fölragadom, rohanok vele a semmibe, előre, vakon, hangosan kacagva.

Megszólalt:

— Rágós ez a hús. A tetejébe még sületlen is.

Elborultam. Lassan feltetszettek a csillagok. Fizettem. Otthagytuk a helyiséget. Megindultunk haza.

Amikor otthon megállottám a szoba közepén és körülhordoztam tekintetemet az ismerős bútorokon, megroskadt bennem az erő.

— Börtön... — mondtam magamban.

Éreztem, végre.

— Börtön, — suttogtam magamban még egyszer és lassú mozdulattal megfordulva, rámeredtem a szabadság láthatatlan nyitott ajtajára.

II.

Ez akkor történt, amikor a negyvenedik életévembe fordultam. Ma a negyvenötödik életévemet taposom. Erzsébet szebb, mint valaha. Fiatal, erős és zengő.

Tegnap fentjártunk a Rózsadombon.

— Te! — kaptam el a karját, amikor futás közben utolértem. — Ne okoskodj. Kinevetnek bennünket. Úgy viselkedünk, mint két fiatal szerelmes.

Fönt álltunk a tetőn. Felém fordult. Arca sugárzott, szeme kékjében az égbolt tündöklött.

— Hát nem azok vagyunk?

Átöleltem. Megindultunk lefelé.

— Te... fontam át a nyakát. — De jó, de szép, de nagy dolog — megöregedni.

Nevettünk. A szél elkapta a hangunkat, vitte darabon, aztán lehullaj tóttá a meghasadt rögökre.