Komáromi Lapok, 1936. július-december (57. évfolyam, 53-104. szám)
1936-08-22 / 68. szám
8. oldal. * KOMÁROMI LAPOK« Rajt a divízióban: Zólyomban játssza első mérkőzését a KFC. Csak egy ponton tér el az őszi csapat a tavaszitól: Weisz a balszélső. Marad a Hadanich—Czirók hátvédpár és László a középcsatár. Saját tudósítónktól. Két és fél hónapos pihenő után ismét megindulnak a küzdelmek a diviziós bajnokságért. A futballpályák közönsége újból nagyobb számban és nagyobb lelkesedéssél szurkol csapatáért, mert hiszen most már nem egyszerű barátságos mérkőzésről van szó, amelynek nincs különösebb értéke, hanem bajnoki pontokért folyik a harc s azokon keresztül magáért a bajnokságért. Hogy ez az év mit hoz a divízióban résztvevő csapatok számára, azt nehéz volna előre megjósolni. Az első bajnoki forduló után — amikor még csupa külföldi játékossal voltak tele a csapatok — határozottan csökkent a bajnokság színvonala és ma már alig van különbség az anyagilag erősebb és kevésbé támogatott egyesületek játékereje között. A hangsúly így inkább a csapatok szellemére és a játékosok lelkesedésére és küzdenitudására terelődött át. Győzelmi reménye annak az egyesületnek van, amely nagyobb mérvben tudja harcba dobni ezeket az erényeket. A KFC eddig a harcos csapatok közé tartozott. Nem akarjuk ezzel azt mondani, hogy a játékosaiban nincs meg a kellő technikai felkészültség, hanem mindég inkább a lelkesedésével érte el a meglepetéseket, mint technikai fölényével. Az első két évben azonban ez a tulajdonsága mindég csak a forduló másik felében domborodott ki, akkor, amikor a KFC helyzete bizony eléggé kétes kezdett lenni. Most új erővel, új reményekkel indul a küzdelembe a lila-fehér együttes. A cél az, hogy az eddigi »rossz szokástól« eltérőleg már az őszi szezonban sikerüljön legalább annyi pontot megszerezni, amennyi a téli szünet gondtalan pihenéséhez elegendő. Azért mondjuk, hogy legalább annyi pontot, mert hiszen az egyesületnek és az összes szurkolóknak is az az egyetlen — augusztus 21. vágya és reménye — amelyért tulajdonképen az anyagi áldozatot hozza — hogy a csapat az egyenlők között is az első legyen. A KFC első diviziós mérkőzését idegenben, Zólyomban játssza. Nem kell külön hangsúlyoznunk, hogy mindjárt az első összecsapás kemény diót jelent. A ZTK-val szemben eddig nem túlságosan nagy szerencse kisérte a KFC csaplatát s a múlt bizony komoly aggodalmat támaszt a holnapi mérkőzés kimenetelére is. Fokozza ezt még az a szükséges megállapítás is, hogy a KFC csapata ma még nincs túlságosan együtt. Zökkenőket találunk a közvetlen védelemben, nagyon könnyen sebezhető a fedezetsor és nem eléggé összeszokott a csatársor. Ép ezért most még nem tudunk másban bízni, mint abban, hogy a komáromi fiúk lelkesedéssel igyekeznek majd pótolni azt, amit az edzéseken eddig nem tudtak magukévá tenni. A csapat összeállítása — ellentétben az összes diviziós csapattal, amely mindén igyekezetét az erősítésre szentelte — csupán csak egy ponton tér el a tavaszitól. Volt ugyan szó a klub vezetőségében néhány változtatásról, ezek azonban — legalább is egyelőre — túl merészeknek látszanak. Az intéző bizottság határozata szerint Zólyomba a következő együttes megy: Szigethy, — Hadanich, Czirók, — Weintraub, V italos. Molnár, — Drózdy, Csivre, László, Tóth, W eisz. A ZTK — állítólag — még szintén nincs a legjobb formájában. Ha ez a hír valódinak bizonyul, akkor remélni merjük, hogy a KFC az egyik pontot haza hozza. A csapat Lovász intéző kíséretében vasárnap kora reggel indul és még ugyanaz nap az éjféli órákban érkezik vissza. A tűzkeresztség. Sellyéi SK.—E.-Rapid első osztályú bajnoki a KFC pályán. Előjáték KFC 11- Dunaváros, barátságos. Saját tudósítónktól. A komáromi kis egyesületek között kétségtelenül az E.-Rapid vallhatja magának az egyik leglelkesebb csapatot. Ennek a futballcsapatnak már régi vágya volt az első osztályba való jutás, elérnie azonban csak az idén sikerült. A tűzkeresztségen most vasárnap esik át az újdonsült első osztályú csapat, amikor idehaza fogadja a Sellyéi SK jóképességíí együttesét. Az E.-Rapid éppen az elmúlt vasárnap a KFC-val szemben mutatta meg, hogy komolyan veszi az új beosztást, amelybe — egyelőre — egy évre került. A csapatban kétségtelenül megvan a jó szellem és a küzdeni akarás, — augusztus 21. de nem nélkülözi — egy-két játékos kivételével —- a technikai tudást sem. A Sellyéi SK elleni mérkőzésen már tisztább képet fogunk nyerni arról, vájjon fog-e siker teremni az E.Rapid részére az első osztályban. Az E.-Rapid nagy lelkiismeretességgel készült fel az első hazai mérkőzésére s ahol lehetett, igyekezett erősíteni is. A végleges felállítása ez lesz: Révész — Novoszád, Dobis I. — Kék, Lehoczky, Sziklay — Czám, Kugyelka, Czirók III., Krajczár, Dobis I.. Az 5 órakor lejátszandó bajnoki mérkőzés előtt a KFC 11 játszik barátságos meccset a Dunaváros csapatával. A déli kerület déli csoportjának ankétja Komáromban. (saját tudósítónktól.) A déli kerület szerdán délelőtt a komáromi Otthon kávéházban igen látogatott ankétot rendezett Singer Árpád előadó vezetésével. Az ankéton megjelentek a kerület déli csoportja tagegyleteinek kiküldöttei. A KFC részéről Lóránd Mihály igazgató és Kellner László ügyvezető alelnök. Heves vitát váltott ki az ankétön kisegyletek részéről az anyagi megterhelések kérdése, mert a kisegyletek nem hajlandók továbbra is újabb terheket venni magukra, amikor úgyis a legsúlyosabb anyagi viszonyok között tengetik életüket napről-napra. Tiltakoztak az ellen, hogy a nem működő és nem fizető egyesületek díjait és tartozásait a működő egyesületekkel fizettessék meg. A kisegyletek szóvá tették azt is, hogy miért kell mindegyiknek előfizetni a hivatalos lapra, mikor ezt kötelezővé tenni nem lehet. A bírókérdés miatt is sok súlyos vád illette a kerületet. Az ankét egyhangúan magáévá tette Singer előadó azon indítványát, hogy a 18 éven aluli játékosok mint ifjúsági játékosok igazolhatók és 1936. augusztus 22. belőlük minden klub ifjúsági csapatot szervezhet. Az ankét megegyezett abban, hogy a déli kerület harmadik osztályában öt egyesület vesz részt: Hetényi SE, Izsai. SE, őrsújfalusi SC, Bajcsi TK és Ógyallai FC. A déli kerület második osztályának déli csoportjában fog szerepelni az ÉSE 11. A második osztályban tehát a következő csapatok fognak szerepelni: KFC 11, ÉSE 11, Nemesócsai SKE, Nagymegyeri SE, Gútai SE, KMTE, Dunaváros és Köbölkúti AC. Az ankét ezután több játékos igazolási és kisebb ügyet tárgyalt le. Vasárnapi műsor: Divízióban: Zólyom: KFC—ZTK, biró: Veres. Trencsén: ÉSE—TTS. Pozsony: Zsolnai SK—VAS. Losonc: Rutkai FC—LAFC. 1. osztályban: Komárom: Salai SK—Egyetértés-Rapid SC, bajnoki. Mégis a LAFC játszik a divízióban, mert a diviziós bizottság döntése ellen benyújtott fellebbezésnek helyt adott a CSAF elnöksége. Az FTC—PFK diviziós mérkőzés elmarad, mert Füleken a zománcgyár munkásainak állandó zavargásai miatt a járási hivatal semmiféle gyülekezést nem engedélyez. A mérkőzés sorsáról még nem történt döntés. A KFC—KSE kombinált tmniszcsapata vasárnap Érsekujváróit, az ÉSE ellen vendégszerepei. A vegyes csapat tagjai a következők: Schnell clr., ing. Gyalokay, Katona dr., Kőrös, Sterk, Riszdorfer K., Papp, Kellner,, Háber, dr. Vajkné és Petróczy Inci. A komáromiak most szeretnének revánsot venni a nyár elején idehaza elszenvedett 12:2 arányú vereségért. Ványát, a KFC katonai szolgálatot teljesítő kapusát kikérte a prágai Spárta-Kosire. A KFC a szolgálat idejére játékengedélyt adott Ványa részére. A KMTE csapata vasárnap Nagymegyeren játszik barátságos mérkőzést az NSC-vel. Pénteken este jól sikerült klubvacsorát rendezett játékosai részére a KFC vezetősége. A barátságos hangulat a késő éjféli órákig együttartolta a megjelenteket. Lévai TE— KFC úszó és vizipolómérkőzés vasárnap Komáromban. Már szerdai számunkban megemlékeztünk arról, hogy a KFC agilis úszószakosztálya vasárnap ismét egy élvezetes úszóversennyel és vizipólómérkőzéssel kedveskedik Komárom vizisportot szerető közönségének. Ezúttal a Lévai TE kitűnő együttese a KFC vendége. A verseny kétségkívül élvezetes sportot fog hozni ós az úszószámok külön érdekessége lesz az, hogy azok is beleszámítanak a csapatküzdelmekbe és nem csupán egyéni versenyek lesznek. A műsoron a következő hivatalos számok szerepelnek: 100m gyors: Erdős első, Schwartzer harm mell, 3x100 m vegyes és 4x100 m gyorsúszó staféta. Ezen kívül több kisérő szám és hölgy számok. A hivatalos versenyszámok helyezettjei 3, 2, illetőleg 1 pontot kapnak. A staféták-Hangos Mozi Kék dandár ANNABELLA, Charles Yanel és Jean Murat. A legújabb és legszebb slágerfilm! Josef Kessel regénye a máméi csaták forgatagában játszódik le. A szép asszony7, akinek férje repülőkapitány, beleszeret egy fiatal kadettba. A férj a marnei fronton teljesít szolgálatot és a fiatal tisztet is hozzá osztják be. A két férfi ugyanazon repülőgépen harcolnak és a vetélytársak szivében a bajtársiasság és a szerelem éles konfliktust vált ki. A szerelmes asszonyt Annabella megrázó erővel alakítja. Charles Yanel, a kadett és Jean Murat, a repülőkapitány hős katonák és érzőszívű emberek: kettős szerepüket döbbenetes hűséggel és kiforrott színészi tehetséggel játsszák meg. A nagy slágerfilmet egyidejűleg mutatják be Budapest legelső prem i erszin h ázaiban és ez a tény igazolja, hogy a Modem mozi szombaton és vasárnap kimagasló nagy filmmel nyitja meg az őszi szezont. Expressházasság Clark Cable, Jodn Crawford és Robert Montgomery. A fényes kiállításos filmregény a Metro remekműve. W. S. Van Dyke a rendező és a kiváló szereplők biztosítékai a zajos sikernek a hétfő és keddi bemutatón. Pótfilm Micky egér. Diagnózis X. Egy orvos drámája. Olga Csehova, Walter Janssen és Mindszentiig Mária. Diagnózis X. egy orvos életéről szól és olyan problémákat vet fel, melyek az orvosi hivatással kapcsolatban közérdeket jelentenek. Bemutató szerdán és csütörtökön. Az őszi szezon előtt felsoroljuk a legújabb slágerfilmeket, melyek máiban 6 illetőleg 2. Jóslatunk: 100 m gyons: Erdős első, Schwartzer harmadik 4:2, 200 m gyors: Alapy dr. első, Brányik harmadik 8:4, 100 m hát: Alapy dr. első, Erdős második 13:5, 100 ,m mell: Lengyel harmadik 14:10, 3x100 vegyes staféta: KFC (Lengyel, Alapy dr., Erdős) első 20:12, 4x100 m gyors staféta: KFC (Brányik, Csukás, Erdős, Alapy dr.) első 26:14. A vizipolómérkőzés során, ha a hazai csapat kifutja a Nyitrai AC ellen mutatott jó formáját, akkor fölényes KFC győzelmet fog hozni ez is. így, akik vasárnap délután 3 órakor kijönnek a szigetbe, nem csak élvezetes, igazi sportot fognak látni, hanem a hazai úszók és pólózók győzelmét is. szeptember hónapban műsorra kerülnek: Lehetetlen asszony (Vetélylársak) Gustáv Fröhlich és Dorothea Wieckkel a főszerepben. Bécsi film, felvételek Becsben, a romániai olajmezőkön és a Fekete tenger partján. Modern idők, Chaplin legújabb slágerfilmje, Allotria Willy Forst bécsi nagy film je Adolf Wolf brück, Renate Müller és Jenny Jugoval a főszerepben, jobb mint az Epizód! Tarras Bulba, Harry Baur legjobb filmje Gogol regénye után, felvételek a sárospataki Windischgrätz kastély környékén történtek. Jellemző, hogy ezek a filmek annyira újak, hogy még Budapestéi se kerültek bemutatásra. A Chaplin filmet pedig az osztrák és magyar cenzúra betiltotta. A legjobb és a legújabb slágerfilmek, ez a Modern mozi jeligéjat_______________ Kézimunka szaktanííónő képző Nové-Zámky-ban. Tudomására hozzuk a mélyen tisztelt szülőknek, hogy a Flenger intézetben fennálló magyar tannyelvű női szakiskolával kapcsolatban megnyílik az 1936/37. isk. évben a kétéves magyar tannyelvű kézimunka szaktanítónő képző. Elemi és polgári iskolában kézimunka és háztartási ismeretek tanítására képesít. Szükséges előképzettség: három polgári vagy négy középiskola, ezenkívül a női szakiskola két osztálya, akik elvégezték a három évfolyamot, előnyben részesülnek. (A Flenger intézetben van Szlovenszkó egyetlen magyar tannyelvű női szakiskolája.) Bővebb felvilágosítást készséggel ad az intézet igazgatósága Nové-Zámky, Flenger intézet. ?40