Komáromi Lapok, 1936. július-december (57. évfolyam, 53-104. szám)
1936-08-19 / 67. szám
1936. augusztus 19. »KOMAROMI LAPOK« 3. oldal. Csallóközi reformáíus presbiterek konferenciája Nagymegyeren. magukévá az előadó irányelveit és ja-Nagymegyer, aug. 18. A komáromi református egyházmegye elnöksége és a csallóközi lelkészérlekezlet augusztus 17-én, a nagymegyeri református templomban fényes sikerű presbiteri konferenciát tartott, melyen az egyházmegye vezetőségén kívül 300 presbiter vett részt a csallóközi egyházak részéről. De az érdeklődő közönség is nagy számban jelent meg a konferencián, amelyen mintegy nyolcszázan vettek részt, zsúfolásig megtöltvén a megyeri gyülekezet szép templomát. A konferencián megjelent Balogh Elemér kerületi püspök, az egyetemes református konvent elnöke, Soós Károly esperes, Nagy Nándor egyházmegyei főgondnok, Csekes Béla lelkészi és Fülöp Zsigmond világi főjegyzők, Beké Kálmán, Boross Kálmán, Fekets Sándor, Galambos Zoltán, Kúr Géza, Mokos Kálmán, Bartha János, Vágó Ede tanácsbirák, Füssy Kálmán szenátor, Nemes Kálmán, Czike János, Tóth Kálmán, Végh Kálmán, Soli ár Kálmán, Nagy Sándor, Kóczán Mór, Földes Lajos, Kiss János, Parais Árpád, Szekeres János, Erdélyi Pál lelkészek, Nagy Sándor tan. képz. intézeti igazgató és sokan mások a csallóközi református egyházak presbiteri testületéiből és tanítói karából. Ima és egyházi beszéd vezette be a konferenciát, melyet Galambos Zoltán tanácsbíró, komáromi lelkész tartott. A kiváló egyházi szónok a presbitériumok kötelességeiről mondott magasszárnyalású beszédet. Majd Nagy Nándor egyházmegyei főgondnok nyitotta meg formás beszéddel, amelyben a presbitereket lelkesítette az egyházépítő munkában való odaadó, önzetlen közreműködésre és figyelmükbe ajánlva a konferencián elhangzó előadásokat, meleg szeretettel köszöntötte presbitertársait és a megjelenteket. A konferenciát a nagymegyeri ref. egyház nevében Fckels Sándor lelkész üdvözölte és Isten áldását kérte az elvégzendő hasznos tanácskozásra. Vágó Ede tanácsbíró, hodosi lelkész szárnyaló szép előadásában kegyeletes megelékezéssel ismertette Kálvin János felfogását a presbitériumok hivatásáról és kötelességeiről. Megragadó szavakkal méltatta a nagy reformátor működését és a reformáció első éveiben működött presbiterek áldásos munkálkodásál állította példaképen a presbiterek elé. A mély hatást keltő előadás után Fülöp Zsigmond egyházm.-i föjegyzőtanácsbíró tartotta meg előadását »A ma presbitere« címen általános, nagy figyelem mellett. Az előadó a mai idők presbiterének portréját rajzolta meg, megjelölve mindama kötelességet, amelyet az egyházi törvény az egyház fontos önkormányzati testületének tagjai számára megállapít, s amelyeknek az egyház életében való gyakorlati megvalósítására nézve rendelkezik. A presbiter kötelességei közül különösen kiemelte a kálvinista magyar iskola fenntartására vonatkozó fontos kötelességeit, az egyházi jó rend fenntartására, a szegények gondozására, a keresztyén ifjúság megszervezésére, az egyháztarsadalmi munkában való közreműködésre, a lelkész, tanító és presbitériumok harmonikus, az egyház javára szolgáló együttműködésére vonatkozó igen fontos kötelességeit, amelyeknek maradéknélküli teljesítésére kell törekednie valamennyi egyházi elöljárónak, aki a presbitériumban a gyülekezetek bizalmából helyet foglal. A presbiteri munkában Krisztus legyen az egyedüli irányadó s nocsak kötelességet erezzen a presbiter, hanem érezze azt a felelősséget is, amely az Isten országának építésében kivételes hivatásánál fogva reáhárul. Az egyház iránti hűségre, szeretőire, türelemre és megértésre buzdította az előadó a presbitereket, akiknek csak eme erények gyakorlása által lehet üdvös munkájuk. Az előadás mellett osztatlan elismerés nyilvánult meg az utána következett nívós vitában, melyben Füssy Kálmán szenátor, Parais Árpád. Galambos Zoltán lelkészek, Czibor Géza presbiter, Tamásy István ig. tanító és mások vettek részi, egyértelemmel téve vaslatait. A konferencia egyhangúan kimondotta, hogy az értékes előadást egész terjedelmében kinyomatja és az összes egyházak presbitériumainak rendelkezésére bocsátja. Nagy Sándor ref. tanítóképző int. igazgató a »Tanító, mint presbiter« különleges kötelességeit állapította meg úgy az egyház iskolájának vezetése, mint a presbitériumban viselt tisztének lelkiismeretes és az egyház áldására váló munkálkodását illetően. A nagy szakszerűséggel megkonstruált előadás feletti vitában felszólalt Balogh Elemér püspök is, aki a köztiszteleben álló főpásztor kegyes szivének melegségétől áthatott szavakban kérte a presbitereket az egyházhoz való törhetetlen ragaszkodásra, igaz hűségre, követendő példaként állítva elébük a reformáció idejéből a dadj gyülekezet presbitereit, akik az egyházuk harangját megmentették az ellenség elől s titokban jártak a haranghoz, hogy annak hangjai mellett imádkozzanak és áldják az Istent. Sok Évtizedes panaszoknak vetett véget az országos hivatal a kéményseprési ipar gyakorlására, valamint a kéményseprési díjak rendelkezésére vonatkozólag kiadott három rendeletével, amelyek végetvetnek az eddigi zavaros állapotnak. Az országos hivatal által most kiadod 170.000-8/1936., 170.000-13/1936. és a 172.000-131/936. számú rendeletének a kéményseprési ipar gyakorlására, a díjakra is, érthetően és félre nem magyarázható módon tartalmaznak utasításokat. Csak azok a kémények esnek rendszeres seprés alá, amelyek egész éven át használatban vannak. Azon kémények után, amelyek az év csak bizonyos szakában vannak használatban, csak a használat idejére kell kéményseprési díjat fizetni. A használatban levő kéményeket havonként legalább egyszer seperni kell. A rendelet a kémények tisztántartásáért a kéményseprőmestereket teszi felelőssé. Ha a kéményseprőmester hivatásában bármiképpen akadályozva volna, köteles ezt az illetékes tűzrendészed szervnek azonnal bejelenteni. A rendelet kötelezi a mestereket, hogy minden 1500 kémény után egyegy és ha a maradékszám az ezret meghaladja, úgy egy további alkalmazódat is köteles tartani. A kéményseprésre vonatkozó díjak Raguza, augusztus. Szombaton délután a tenger hirtelen viharosra változik. Nem lehel fürdeni. Hatalmas hullámok csapkodják a sziklákat s szürke felhők kanyarognak Lacroma szigete fölött. Az ember kezdetben azzal tölti az idejét, hogy a tarajos hullámokat fogja be fényképező lencséjébe, majd merész elhatározással útnak indul, hogy a regényes Ombla völgyét megtekintse. Indulás előtt aggódva nézünk az égre: — Nem lesz vájjon cső?- Ebben az évszakban nappal sohasincs eső, — néz ránk megnyugtatólag a szállodás, — legfeljebb éjjel egy rövid zivatar, de az sem lényeges. A bíztatáson felbuzdulva nekivágunk az útnak. Lakhelyünk a várostól félórányira van: a kilátás gyönyörű ugyan a szálló terraszáról, végig a raguzai öbölre, de ha a városba e kánikulában kell gyalogolni innen, az ember az egész úton keservese^, hányattatásuk dacára megmaradt a harang, de megmaradt az egyház is és virágzó lett. Majd főpásztori áldásában részesítette a konferencia tagjait. A mélyen megható felszólaláson kívül résztvettek a vitában még Tólh István ig. tanító, Galambos Zoltán, Kúr Géza, Kiss János, Parais Árpád lelkészek, Iván Károly ig. tanító, Pethes Dezső s a zárszó jogán Nagy Sándor képezdei igazgató. Páti Nagy Mihály komáromi diakónus ismertette ezután a komáromi egyháznál szervezed diakónus testület feladatait és működési körét értelmes előadásban, melyhez Kur Géza, Galambos Zoltán és Fülöp Zsigmond szólották hozzá s ez utóbbi indítványára a konferencia kimondotta, hogy a diakónus testületek felállítását szükségesnek tartja. Délután egy óra volt, amikor Soós Károly esperes elmondotta megragadó hatású záróbeszédét, melyben az önfeláldozás fényes példájával buzdította a presbitereket áldásos munkájuk kitartással való folytatására és hálát adva a Mindenhatónak, szívekhez szóló imával zárta be az épületes és emelkedett szellemben lefolyt, sikerült konferenciát. A XC. zsoltár első versének eléneklése után oszlott szét a gyülekezet. Egész Szlovenszkóra következőképpen vannak megállapítva: Lakóházak kéményei után havi 1 korona, évi 12 korona (eddig 14.40). Emeleti kémények seprése emeletenként 25 fillérrel, Pozsonyban 50 fillérrel több. Csövek seprése 2 m bosszú csőig 50 fillér, 2—5 m-ig 1 korona. Minden további méter 20 fillér. Takaréktüzhelyek (sparhert) vízmelegítővel,’ egy csővel 1 korona, két csővel 1.40 korona, három csővel 1.80 korona. Kályha vagy kemence-seprés 1.20 korona. Kéményégetés magasságra való tekintet nélkül anyaghozzáadással 5 korona, anyahozzáadás nélkül 4 korona. Cserépkályliatisztítás (tapasztás nélkül 2.40 korona. A rendelet szerint a kéményseprőmesternek nemcsak a seprés, hanem éven kint legalább kétszer, a szemét eltávolítása is kötelessége. Rendkívül fontos a rendeletnek azon intézkedése, mely a községen kívüli kéményseprésre vonatkozik. A rendelet szerint a major, erdészlak, malom stb. kémények sepréséért 2 km távolságon túl 1.50 Ke, 16 km távolság után 2 korona díj fizetendő. Telepeken, ahol legalább 5 épület van, ezen kémények után a rendes díj emlegeti az angol tulajdonost, akinek a világ végére kellett építeni szállodáját. Nyugodtan ballagunk tehát, miközben fejünk körül sűrű esőfelhők tornyosulnak. Nem lesz semmit: itt csak éjjel esik az eső... Az első kövér cseppek azExcelsiornál fognak el. A további kövér cseppek elől már rohannunk kell s mire egy sima útra érünk, ahol se kapualj, se eresz, se védelem: csodálatos dalmát zápor szakad a nyakunkba. Jégesővel vegyest. Jégeső Raguzában! De nem tesz semmit: nem ér a játék, hiszen ez nem szabályos eső: a szabályos csak éjjel van. Két bosnyák fagylallossal s egy didergő némettel együtt húzódunk valami fal mögé. Az eső, mintha kannából öntenék. Ha egy pillanatra eláll: látjuk, amint pásztákban vágja a tengert. Mi az ördögnek tengerbe eső? Ezt kifogtuk. Nagysokára mégis eláll. Csalakosan, lucskosan indulunk A kéményseprési dijak uj rendezése. Régi panaszok orvoslása. fizetendő. lépeslap helyett. Írja: Szombathy Viktor. Kirándulás az Ombla völgyébe. Ragyogó lényt csak a „BOHEMIA“ cipőkrém ad. 92 tovább: a fagylallosok kocsijában a hideg csemegét feldagasztotta az eső, mi ázot t cipőinkben gyönyörködünk s nekidőlünk a kőkorlátnak szárítkozni... Szemben velünk, a kupari úton öreg osztrák integet vidáman: — Örüljenek! Örüljenek! Jégesőt kifogni Raguzában, uram, ebhez komoly szere ne se kell! Itt különben csak éjjel szokott esni... Micsoda szerencse! AZ OMBLA VÖLGYÉT egy órás késéssel, de az eső utáni káprázatos pompában érjük tehát, miután kifacsarjuk magunkból a raguzai szerencsét. Az ember villamoson megy a gravózai kikötőig, onnan tizenöt perc az autóbusz-út s máris az égigérő sziklák alatt vagyunk, ahonnan az Ombla édes vize foljuinként a tengerbe szakad. Titokzatos barlangokban, földalatti üregekben gyűlik össze a sziklák vize s hatalmas nyíláson keresztül széles zuhatagként ömlik szét. Rögtön a forrása ötven méter széles, malmot hajt, villanyerőt fejleszt és vízvezetéket ad. Fölötte komor, égigérő hegyóriások, körötte vadon a fügefák, a hegyoldalba épített, kővel kenteit kertek; a növényzet dús, az éghajlat kellemes, a forró nyári napokon, amikor Raguzában kibírhatatlan a hőség, a gazdagok a Te te Jele (Helén néni) nevű szállodába jönnek aludni... Az autóbusz veszedelmesen kanyarog a szűk, de jól gondozott úton, vitorlásjacht, halászlegény, vasúti vágány Boszniába, templom a hegyoldalon, kis falvak a kövek között: olyan az egész, mint egy norvég fjord, csak ott »hajlik« el a dolog, hogy a völgy felső végén hatalmas pálmafélék virulnak s dalmát bort mér ki egy ügyes szőlőtermelő. Fügék és gránátalmák a hegyoldalban s köröskörül üde fenyőillat. A völgy vadregényes, de minden regényessége mellett roppant kulturált: utai pompásak, tele van kertekkel, gondozott épületekkel s a »vadregény« mellett, hatalmas pálmák árnyékában kényelmes fonottszékekben ülve nézheted a panorámái. Lassan ballagunk át a túlsó oldalra. Ami fügét el lehet érni az útról, azt már előttünk letépték. Szedret találunk az úton s egy pillanatra azt hiszi az ember, hogy a gömöri hegyekben jár. A fény ők hegyi illattól terhesek. Magas dombon, lépcsőktől borított falu fölött magános templom áll, néhány kiváncsi bárány legelészik körülötte. A templom körül gondozott sírkert. Miért éppen ide temetkeznek, ilyen magasra, kövek közé? Talán azért, mert lenn, a völgyben minden Lalpalattnyi föld drága? A falu túlsó felén franciskánus kolostor: oly csendes, kedves a délutáni napsütésben a kolostorudvar, mintha a páterek is elmentek volna nyaralni. Sehol egy ember az egész udvaron, a templom körül, vájjon mit csinálhatnak ilyenkor a jó atyák? Halat hoztak a pátereknek, de a halászlegény sem tud bejutni a konyhára s unalmában vakarja a halat. Gyönyörű kert ajtaja előtt ingujjas úr áll. Ahogy lefényképezem dús pálmafáját, gáláns mozdulattal hív befelé. A megértés elég nehezen megy, csak horvátul beszél, de tört olaszsággal segítünk magunkon. Azt hittük, penzióba invitál, de csak a kertjével akart dicsekedni, s örült, hogy valaki megbámulja gyönyörű kertjét.
