Komáromi Lapok, 1936. január-június (57. évfolyam, 1-52. szám)
1936-02-01 / 10. szám
1936. fehlu'w 1 >KmiAKONl LAPOK« 3. oldal. nyilatkozat akarja megakadályozni a magyar egységet, de hinni kell, hogy győzni fog a jobb belátás és a magyarság legfőbb érdekének felismerése. Haa pártok most nem tudják megcsinálni az egységes magyar pártot, akkor majd megvalósítja ezt a magyar nép, mert ennek a nagyhorderejű eszménélc megvalósítása elől ma már kitérni nem lehet! Koczor orsz. úgvv. elnöknek nagy tetszéssel és lelkes éljenzéssel fogadott beszéde után Czike Dénes társelnök szólal tol, aki örömmel üdvözli a magyar egység gondolatát és teljes szívvel kívánja annak megvalósulását. Látja ugyan, hogy nehezen fog menni a dolog de ha nem fog eredménnyel járni, ő a magyar nemzeti pártot nem félti, meri ezzel a lépésével olyan nagyfontosságú kezdeményezést telt. amely minden magyar embernek hő Vágya és aminek meg kell egyszer valósulnia. Ezzel csak erősödni fog & magyar nemzeti párt. Vessük le magunkról a turáni átkot és értsük meg egymást magyarok/ A javaslatot egyhangúan fogadja el a választmány! Hasonló szellemű felszólalásban csatlakozott a javaslathoz Vály Lajos, Pali Nagy Mihály és mások, majd a választmány egyhangúan a következő javaslatot fogadta el: A magyar nemzeti párt komáromi pártszervezete a legnagyobb örömmel üdvözli a párt országos elnöki tanácsának azt, a magyar nemzeti kisebbség életére döntő jelentőségű elhatározását, hogy felhívta az országos keresztényszocialista testvérpártól az egységes magyar párt haladéktalan megalkotására. Mivel a magyarság mindkét pártjának nemzeti kisebbségi programmja egy és ugyanaz, mindkét párt a keresztény erkölcs alapján áll, gazdasági. kulturális és politikai feladatai közösek s mindkettőt ugyanaz az ezeréves szoros kapcsolat köti az őslakossághoz: minden feltétel meg van arra, hogy az eddigi kettős pártrendszeren alapuló pártkeretek frláldozásával egy közös, magyar pártban egyesüljenek, egységes magyar pártot alkossanak, egy magyar fabele. — Méges kiégetem ... Ha nem használ, nem is árt. — Isten fizesse meg! — re hegte felindulva a halálraítélt. Már bízott, már az öröm kisütött a lelkében.- Ki tudod-e állani, vagy segítséget hívjunk? — kérdezte. — Nincs miért. A szeme sem rándult meg, mikor az öreg a vörösen izzó vasat beleégetté a búsába. * Néhány nap múlva beállított hozzánk, az Uz Bence szállására és komolyan leült tüzünk mellé. Azt se mondta: »'Jóestét kívánok«, csak ült gondütötten, ziláltam Bence se szólt. Hogy vágj? Jani? igyekezett sl tragédiáját enyhíteni. Túlvilági hangon csak annyit mondott : Én vagyok a veszett ember. Nono, - csillapítottam. — Még semmi sem késő. Azonnal Kolozsvárra kell utaznia a Pasteur-intézetbe. A veszettség ellen beoltják és úgy kigyógyul, mint a pinty. Kicsit felnézett Bács Jani. .— Mibe kerülne úrfi? » — Az oltásokat, kezelést ingyen kapná, az út bizony ... harmadosztályon is belé kerül... oda-vissza ezer lejbe... Bács Jani felkacagott. — Ezör lejbe? Az sok pénz, úrfi... Sók. Ezör lej... Ha volna se költeném »1... — Miért? — ütközöm meg. Mert három gyermekem van, tüggya-e? rival 1 rám ellenségesen. Annál inkább! próbáltam neki magyarázni, — a gyermekeiért kötelessége az életét megmenteni. Az életerői van sző, tudja-e? Meghal, érti, ka nem gyógyíttatja magái! Bizonyosán meghal. Olyan bizonyosan, ahogy most itt ülök. — Az még nem volna baj, — felelt nyugodtan. Nem volt időm megkérdezni, hogy k»i yplua akkor a baj, mert Bence inborha tömörüljenek, mely felekezeti, és társadalmi különbség nélkül fogdája magában a köztársaságban élő magyarság valamennyi tagját. A komáromi magyar nemzeti párt a párt országos elnöki tanácsának a magyar egység megteremtésére irányuló kezdeményezését teljes mértékben helyesli, azt magáévá teszi, a mai viszonyok között halaszthatatlannak tartja és őszintén reméli, hogy a testvérpárt a legnemesebb nemzeti érzésből eredő eme sorsdöntő lépést megértéssel fogadja és azt az itteni magyarsáfi jól jelfogóit érdekében teljes mértékben honorálja. Megvan győződve a komáromi pártszervezet arról, hogy az egységes magyar párt fajának és nemzetének sorsát szívén viselő magyar testvér a legnagyobb örömmel veszi tudomásul és a magyar egységért áldozatos lelkesedéssel kész munkálkodni, A pártvezetőség a magyar nemzeti párt elnöki tanácsának működése iránt legnagyobb bizalommal viseltetik, Szent Ivány József, Szilassy Béla dr. és Jaross Andor elnököknek a tárgyalás felvételére való kiküldetéséi őrömmel fogadja, kiknek nemzetünk jobb sorsáért folytatandó működésére Isten áldását kéri. A párt ülése lelkes és bizakodó hangulatban ért véget. Megjelent Az üzleti levelezésre vonatkozó illetékszabályok. A pénzügyminisztérium 1935 évi július hó 23-án kelt 52.817/1935— V. 16. számú leirata, egyes kereskedelmi ügyiratok bélyegkötelezettségéről. — Fordította és magyarázatokkal ellátta: Dr. Vilkovsky József kereskedelmi és iparkamarai titkár. Ára 12 — Ke. Kapható a SPITZE R-féle könyvesboltban Komárno Komárom, Masaryk u. 29. gerülten rám szólott.- Ne kínozza maga es úrfi! Elég nehéz úgyis szegénynek! Elhallgattam. Féltem is kissé a »veszett embertől . Ki tudja, mikor tör ki rajta. Borzadva néztem rá és a tűz másik oldalára húzódtam. Az ember látta, hogy húzódom tőle, de nem vette rossznéven, csak szomorúan mosolygott. A megharapott és durván összeégetett sebek feketék voltak. Fél teste meztelen volt, mert nem tűrte a ruhát a fájdalom miatt. Hogy szenvedheted? — pillantott rá szelíden Bence. Nem tudok aludni, panaszkodott a veszett ember. — Az étel se kell — De a víztől még nem iszonyodul, ogy-e? — Még nem. — Akkor nincs baj! helyeselte Bence. — Addig ne félj. Még kiújulhatod. Bács Jani türelmetlenül a szemeire mutatott. Ki, ha ezek nem volnának. Már nem látok tisztán. Éjjel-nappal nagy veres felhők futkosnak a szemeim előtt. A hírre Bence is megriadt. — Az igen nagy baj. De úgy-e, még nem jött, hogy’ ugass? Azt tartják, hogy a veszett ember is, mielőtt kitörne rajta a düh, éppen úgy ugat, mint a veszett kutya. — Még' nem, — motyogta csendesen Bács Jani, — de nincs sok hátra. Nem lehet sok hátra. Úgy érzem. No, csendes jócakát. Köszönt és elment. Nyugtalan szegény, jegyezte meg Uz Bence, - ami nem is csoda... * Másnap este ismét ott várt a tüzűknél a veszett ember. — Fontos dolgom van veled, — fogadta Bencét. Szemei lángoltak, fekete, sovány arca izzotl és homlokán izzadtság gyöngyözött. Maga Bence is megrázkódott a látására. Debrecen — Alapv Gyuláról. A »Debrecen« című napilap a következő meghaló visszaemlékezést közli Komárom nagy halottjáról: A kisebbségi magyar élet vezéreit szinről-szinre nagyritkán ösmeri a hazai magyarság, tevékenységük, nninkásságuk alig ismeretes előtte. A szlovenszkói magyar életnek egy oly nemes vezéralakja hunyt el tegnap, akinek nevét jól emlékébe kell -vésni, kegyeledel megőrizni minden magyar embernek s legalább halálában megadni neki a méltó tiszteletet. Dr. Alapy Gyula tartományi országgyűlési képviselő, a fordulat előtt Komárom város könyvtárosa és a Jókai Kör főtitkára volt. A vihar kisodorta városi tisztségéből. És ekkor ez a törékeny testű, szikár, tanáros külsejű férfiú, aki különben élete végéig levéltárak kutatója, múlt generációk poros aktáival bíbelődő könyvember maradt volna, kétségbeesés és fásultság első napjaiban hihetetlen szívóssággal, emberfeletti szorgalommal és kitartással a kisebbségi magyarság első harcos sorában hozzálátott a társadalmi szervezéshez. Mintha a magyar történelem valamely régi kútfőjéből pattant volna elő páncélos fekete lovag gyanánt, fekete Kossuth-mentéjében, úgy áll ma is előttem. Mint a Jókai Egyesület lelke, a kassai Kazinczy Társaság és a pozsonyi Toldy Kör közreműködésével, dr. Sziklay Ferenc apostoli buzgalom társával együtt megépítette a szlovenszkói magyarság első kultúrális szervezetét, a Szlovenszkói Magyar Kultúregyesületet, mely 1930-ban éppen Komáromban tartotta kongresszusát. Ő volt a Csehszlovákiai Magyar Társadalmi Egyesületek Szövetségének is egyik eiőharcosa. Az irodalmi, képzőművészeti, tudományos magyar élet szervezésétől a magyar diákság segélyezéséig mindem-e kiterjedt a gondja. Szerette a pontos rendet, az adatok gyűjtését, hiszen egyesületi vezető, könyvtár és múzeumigazgató volt egy személyben. Ra— Tán nem vagy rosszabbul. Jani. Bács Jani intett, hogy nem az ő állapota a fontos. Egyéb a baj, - dörmögte rekedten. A gyermekeimet... Ideje, hogy elbúcsúzzam tőlük... Azért jöttem, hogy ha ráérsz, kísérj el... Magamra nem merek menni... A Bács Jani apró gyermekei a faluban laktak. — Szívesen, — lágyult el Bence.-Álcái- ebbehelybe indulhatunk. A halálraítélt ember megrázta a fejét. Várj. Van-e jó erős köteled? — Az minek? — fehéreden el Bence, mert már sejtette, hogy minek kell a kötél. Hozd csak ide! — parancsolta Bács Jani. Bence engedelmeskedett. — Most kötözd meg a karjaimat. Ahogy csak tudod! Köti a fene — tiltakozott Bence. — Én osztón nem. — Te csak fogadj szót! — tette hátra a kezeit az ember. •— Reggel lesz tizennegyedik napja, hogy a kutya megharapott. .. Soha sem lehet tudni... A tizennegyedik napon szokott kitörni az emberen a veszettség. Bence riadtan hurkot vetett a kötélre és összekötözte a félmeztelen embert. Én megrendülve, a kalyiba ajtajából néztem a borzongató jelenetei. Szépen beszélgetve elindultak, mint két testvér. A faragott botomat, amit úgy szerettél, rád hagyom Bence — mondotta az ember. Uz Bence lesütötte szemeit. —- Köszönöm. Amit pénzzé tudsz tenni, adogasd el, jó lesz a gyerekeknek... Az üsíöcskét a szekercémet, fészit, a kézvonót, faragószerszámomat, az öltözetemet, miegymást. Jól fog az a pár krajcár a szegényeknek... ha már az Isten így rendelkezett, Jójó! — felelt Bence komoran. Tovább haladtak egy darabot az gaszkodolt ahhoz, hogy előbb építsék fel az új hajlékot,, mielőtt a régit lerombolják. Itt, a komáromi kultúrpalotában, ahol 1903 óta dolgozott, az ő keze alatt gyűlt fel a könyvtár 35.000 kötetre, fejlődött az ötvenéves múzeum, a magyar etnográfiai gyűjtemény, az 1849-es emlékek, régi és modern képtár, köztük a gyönyörű Barabás-porlrék, Rippl Rónai képei. Irodalmi munkáinak se szeri, se száma. Ha kellett, tudományos dolgozatokat, ha kellett, novellákat, mesegyűjteményt írt, agitált, szónokolt, szellemi központja volt az egész országi-észnek. Majd a társadalmi politika teréről bámolatos energiája az országi® politika terére vitte, ő volt a szlovenszkói tartományi parlament egyik legszorgalmasabb magyar képviselője, aki nemzete kulturális jogait mindig bátor szóval védelmezte. Az egyik kongresszus alkalmával, mint vendég voltam közelében, egész könyvtárra menő dolgozatait nézegettem a könyvtárban. Ültem vele és csallóközi, komáromi magyar parasztgazdákkal, egy gyűlésen, egy asztalnál, akik rendes tagjai a magyar kulturegyesületnek, ott vannak minden előadáson, magyar könyvtárt alapítanak és minden magyar kultúrális ügy első pártfogói, jobban és lelkesebben, mint a szlovenszkói magyar arisztokraták. És azzal a megingathatlan Hittel jöttem haza, hogy nem kell félteni a kisebbségi magyarságot, míg Alapy Gyulák és hozzá hasonló apostoli, önzetlen lelkek buzgólkodnak érte. Türelmetlen fiatalok ott is voltak, akik »más tempót és más vonalvezetést« akartak diktálni. Ő ott állott posztján, fizikumra gyönge, de lélekben Toldi Miklósa a magyar ügynek, akit -»estéjé «-ben, hosszú betegágyán aggódó szeretettel vett körül az egész magyarság. Ha már életben kevés kézfogást, még kevesebb elismerést nyújtottak át hozzá a magyar földről, hadd legyen frissen hantolt sírján ez a pár szó a szétzilált magyar kert szelíd koszorúja. Dr. Kuthy Sándor. erdő között. A juhokat ad számba helyettem hagyakozott —, mert én attól már elkéstem... Egy darab se hiányzik. A róvás-pálcák ott vannak az ágyamban a széna alatt... a legjobb vóna, ha te vennéd át a nyájat... Nyugodtabban halnék meg, mert tudnám, hogy jó kezekben van. Bence egy szót se szóit. Az ismerősöknek mondd meg. hogy tisztelek mindenkit, s engedelmet kérek, ha valakinek az életben vétettem... Uz Bence meghatottan bólintott. — Megmondom. Meg én. A falu már látszott. Bács Jani öszszerázkódott és hirtelen megállóit. Elsápadt és majdnem lezuhant. Bence megragadta. — Mi löle, Jani? Az ember kínlódva szedte a lélegzetet, melle megdudorodott és az erőlködéstől fel is szakadt a fekete seb. — Pisti, Mariska, Ferencke... — piliegte maga elé a gyermekei nevét. Uz Bence riadtan támogatta. — Erősítsd az inadot, Jani. Mi a suj löle? Láthatólag feketedett el a beteg arca. Nem bírnak a lábaim... Akkor nyugodjunk,' — tanácsolta Bence és leültek egymás mellé a szép fűbe. A beteg kissé magához tért és Bencére nézett. — Ej, iszen imádkozni kéne. — Tiszta igazad van! — ütött a homlokára Bence. — No, akkor seg'élj az imádságban — kérte az ember —, mert én bizony megfelejtettem őket. Az elég baj, — vakarta a fejét a másik is, — mert biza én es gyengén értek hozzá. Zavartalan körülnézett, de nem volt senki a határban, hogy segítsen rajtuk, pedig akik a faluban laknak, azok mégis inkább tudnak imádkozni. — Most mit csináljunk? —- ijedett meg Bács Jani. — Ha legalább bw
